Pillanatragasztó 183 csillagozás

Tóth Krisztina: Pillanatragasztó

– ​Minden kapcsolat időzített bomba –
Ebben a könyvben huszonöt történet van. Ez nem véletlen: a szerző huszonöt évvel ezelőtt adta ki első könyvét. A történetek mindegyike egy-egy pillanatfelvétel Magyarországról, tükörcserép az elmúlt negyedszázadból. A Pillanatragasztó megkísérli összeragasztani ezeket a cserepeket, és rögzíteni a múlt egy darabját. Vajon miért bonyolódik levelezésbe egy arab fiú a Madártani Intézettel? Mit keres egy hulla a kiállítóteremben? Mi történt azzal a nővel, akinek egy bevásárlóközponban egyszer csak leesik a feje? És mi sodorja a középkorú művésztanárt az őrület szélére egy tengerentúli utazás alatt? Hová tartanak egy kisbuszban az erdélyi vendégmunkások, és mi lesz a kissráccal, aki velük utazik?
A szereplők a legkülönbözőbb helyszíneken élnek, életük díszletei, lehetőségeik, vágyaik nagyon eltérőek, de közös bennük, hogy sorsfordító pillanatok előtt állnak. A döntést, a végső nagy halálugrást azonban csaknem mindegyikük halogatja:… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 2014

Tartalomjegyzék

>!
Magvető, Budapest, 2015
222 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789631429046
>!
Magvető, Budapest, 2014
ISBN: 9789631431575
>!
Magvető, Budapest, 2014
222 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789631429046

Enciklopédia 1


Kedvencelte 8

Most olvassa 16

Várólistára tette 73

Kívánságlistára tette 51

Kölcsönkérné 4


Kiemelt értékelések

>!
n P
Tóth Krisztina: Pillanatragasztó

A tapasztalatok könyve. Nem biztos, hogy a sajátunké, nem biztos, hogy a közelünkben élőké, és az sem biztos, hogy láttunk vagy hallottunk már ilyet, vagy akartunk látni és hallani már ilyet, vagy ha hallunk, látunk és olvasunk ilyet, akkor meg is akarjuk tapasztalni. Hát hogyan is akarnánk szenvedni, meg minek is, meg miért is. Keressük a szépet, a boldogságost, a hiánynélküliséget, az egyenletes napsütést és hőmérsékletet, de a hó is lehetőleg egyformán essen és csak annyi, amennyit még van erőnk, kedvünk majd ellapátolni. Na, de kérem, nem azt kapjuk általában, amit szeretnénk. A postán akkor hosszú a sor, amikor mi megyünk be. A kedvenc felvágottunk (akármink) akkor fogy el, amikor nagyon ennénk már olyat. Váratlan vendég jön, nincs mivel kínálni. Valami ilyesmi a könyv. Hogy szinte előre tudod mi lesz, aztán mégis meglepődsz, mert miért ne, jobbat vártál (mindig jobbat várnál, az élet remény nélkül semmit nem ér) de nem azon csodálkozol, ami lett, hanem azon, hogy tudtam, hogy ez lesz. Kiszámítható az élet? Tudom, hogy amikor jobbra fordulok, balra kellett volna mennem? Hajnalban, ébresztő után kávéztam a takarító kollégákkal. Kollégák, mert egy helyen dolgozunk, tulajdonképpen egy célért is, csak más teendőkkel. Kedvelem őket. Nem kertelnek, nincsenek nagy vágyaik, reálisak, racionálisak, reggelente helyrevágják az álmaimat. A lényeg, hogy tegnap hajnalban meséltem nekik a könyvről, T.K.-ról, az előítéleteimről, hogy már helyből nem fog tetszeni a könyv. (ezt most nem magyaráznám meg) ma viszont, két öngyújtóláng lobbanása között azt mondtam: tévedtem. Szóval, ez egy ilyen könyv. Nekem egyébként már ragadt össze a szívem az ujjam pillanatragasztótól. Csak ezt akartam még elmondani.

12 hozzászólás
>!
Timár_Krisztina ISMP
Tóth Krisztina: Pillanatragasztó

„Minden napra egy novella”-módszerrel haladtam végig a köteten, csak az utolsó napra jutott mégis három. Talán másképpen kellett volna. Annyira tudatosan szerkesztett kötet ez, az öt ciklusba rendezett huszonöt kis szöveggel, talán jobban tudtam volna figyelni a kötet ívére, ha nem hagyok ekkora szüneteket a novellák között, és akkor többet adott volna a Pillanatragasztó.

Így sem adott persze keveset, sőt (ahogy ez a csillagok számából is látszik), de annál jóval kevesebbet, mint amennyit vártam. A fülszöveg nem hazudik: minden novella egy-egy pillanatfelvétel arról az ismerős-ismeretlen világról, amelyben élünk – pontos, jó megfigyelőképességről árulkodó, és bizony igen-igen nyomasztó írások ezek. Ez persze még nem veri ki nálam a biztosítékot. Nem vagyok mazochista, jobban szeretem, ha egy könyv felemel, mint hogyha excrementumba nyomja az orromat, no de „ne a tükröt átkozd, ha a képed ferde”. A legszemélyesebb, legemberibb kapcsolatok torzulnak el, mennek tönkre, válnak betegessé – családtagok árulják el egymást a legvisszataszítóbb (és sajnos egyúttal leghétköznapibb) módokon, miközben mindenki a csontja velejéig meg van győződve arról, hogy neki van igaza, a másik a vétkes, és különben is ő mindent megtett a másikért, ami emberileg lehetséges. Mindennapos keserűségek, amelyektől nem szakad össze a világ, pedig de megérdemelné. :P Mutatóba ha akad itt-ott olyan szereplő, aki legalább megpróbál kilépni a legbüdösebb sár kellős közepéből. Igaz, ezeket meg is becsültem rendesen: ennyi nyomorúság között a változtatásra való puszta törekvés és a beletörődésre való képtelenség is az üdítő tavaszi szél erejével hat. Az pedig, ahogyan a magyar klasszikus novellairodalmat felidézi ("Tímár Zsófi muskátlija"), különösen tetszett, ebből a fajta parafrázisból nyugodtan lehetett volna ötször ennyi. Kitett volna éppen egy ciklust.

Akkor mi az, ami nem tetszett?

Valami, ami hiányzott. Nem akarok igazságtalan lenni: nem minden novellából. A „Soha, egy szót se”, a „Plágium”, a „Földlakó”, a „Gyűrű”, a „Falkavezér” nem a felejthető fajtából valók, a „Tímár Zsófi muskátlijá”-t meg már megdicsértem. De ami a többit illeti… beléptek a látókörömbe, jól agyonnyomtak, kiléptek belőle, ennyi. Pedig esztétikailag nem tudnék kifogást emelni ellenük. Csak hát – végül mégiscsak kibököm – ha az ember Szvoren Edina után olvassa őket, egyszerűen kevésnek bizonyulnak. Ezt ő sokkal jobban csinálja. Ha már lehangoljuk az embert, csináljuk végig rendesen, tegyük a kötelet is a nyakára, és szorítsuk meg a csomót, értitek…

Szóval Tóth Krisztina novellái akkor tetszettek igazán, ha olyasfajta terepre tévedtek, amelyikhez Szvorennek semmi köze. Egyébként második helyezett.
Az egy másik kérdés, hogy ilyen aranyérmes után ezüstöt kapni se kutya.

– —- – —- –
2017. IV. 20.

Fanyaloghatok én itt felnőttként, de mit ér, ha a következő generációt meg éppen ez szólítja meg? :)))
Kortárs magyar irodalomból ezt a kötetet (illetve annak néhány novelláját) adtam fel tételnek, és olyan jó beszélgetés kerekedett belőle: a csoport 95%-a meg tudott szólalni, értelmes véleményt mondani, vitatkozni, érettségin is vállalható mondatokat produkálni, és a fele annak, amit ma át akartam venni, átcsúszott péntekre meg hétfőre, mert annyit beszéltek az első feléről. Számukra jól olvasható, mai szövegek ezek, érdekli őket, van róla véleményük, működik.

1 hozzászólás
>!
Kuszma P
Tóth Krisztina: Pillanatragasztó

Lehetett volna az is a címe, hogy Ragtapasz. Merthogy ez a kötet a sebekről szól. Az elkapart sebekről. A lüktető sebekről. A gennyedző sebekről. A behegedt, de aztán újra felfakadó sebekről. A szeretteinktől kapott váratlan sebekről. Az eltitkolt sebekről, amik kivillannak az állig húzott garbó alól. A vészjósló sebekről, amiket borotválkozás közben találunk az arcunkon, és nem tudjuk, hol szereztük őket. Szóval: mindenféle sebekről. Tóth Krisztina ezúttal is a mélységeket járja meg, ahogy szokta. Helyenként szikrázó emberismerettel, zsigerből, hogy azt ne mondjam: szagosan. Vannak egész káprázatos tételek: A Pioneer-10 űrszonda, a Galamb, a Kacér. Néha azonban úgy érzem, mintha az írónő rutinból kenné papírra, amit tud: „Krisztina, egy óra múlva lapzárta! Nincs a tarsolyában véletlenül valami deprimáló mondjuk a Sziget fesztiválról?” „Hogyne lenne.” „És az erdélyi vendégmunkásokról?” „Bagatell.” Ha álmában keltik fel, akkor is bármiről tud valami lelombozót írni – nem tudom eléggé hangsúlyozni, micsoda eszement profizmus, mekkora orbitális bravúr ez egyébként. Megfelelő hangulatban biztos jobban hatottak volna rám. Csak abban nem vagyok biztos, hogy akarok-e ilyen megfelelő hangulatban lenni.

3 hozzászólás
>!
vargarockzsolt P
Tóth Krisztina: Pillanatragasztó

Titkok. Hétköznapi emberek eltitkolt sebei, bűnei. Komplexusok és mániák. Rengeteg tragédia. Néha azt éreztem, hogy nincs nekem erre szükségem, néha viszont egészen magával ragadott.
Jól megírt 25 novella, közel egyenletes színvonalon, közöttük néhány tökéletesen pontos darab. Nekem a groteszk, szürreális történetek tetszettek a legjobban (Plágium, Földlakó), de a teljesen hétköznapi jeleneteket, sorsokat bemutató novellák között is találtam emlékezetest (Kacér, Végül is nyár van).

>!
eme P
Tóth Krisztina: Pillanatragasztó

Hol az a fránya pillanatragasztó? Letört a porcelántál egyik lába. Pedig milyen szépen elhelyeztem az üveg alá. Idegesít, ahogy ott áll félrebillenve. Sehol sincs a nyavalyás ragasztó. A francba.

Mennyi eltört tálat, képkeretet, asztallábat meg miegymást ragasztunk össze meg vissza csak hogy visszanyerhessük a kerek egész, a tökéletesség illúzióját. Közben meg mintha nem is akarnánk odafigyelni arra, hogy a tárgyi világon túli kerek egészeink már régóta darabokra hulltak, és pillanatragasztónk nemhogy elveszett volna, de nem is volt és nincs is hozzájuk. A kötet novellái eltört egészek darabjait villantják fel. Éles cserepeket, melyekhez nem árt óvatos kézzel nyúlni, mert könnyen megsebezheti magát velük az ember. Nem is lehet végigolvasni őket anélkül, hogy össze-vissza ne szúrkálnád, vagdosnád magad velük. Pedig mindenkinek van tapasztalata törött cserepekkel, vagy talán épp ezért. Igen, került már kukába ez-az mindenkinél. De hogy minden eltörjön? Talán ez fáj leginkább ezeket a novellákat olvasva, ez a nyomasztó, mindent beborító kilátástalanság. Sehol egy kis világosabb árnyalat, egy kis szusszanásnyi ellazulás. Csak görcsbe ránduló gyomor, csikaró belek, fel-feltörő keserű epe, fel-feltörő keserű emlékek, szorongások, fájdalmak. Nemcsak a test, a lélek is képtelen egészségesen emészteni, háborog és ki-kilök magából dolgokat, melyeket szemérmesen, idegen szemek előtt takargatva szokás eltakarítani. Nem kellemes látvány, nem kellemes érzés. Szúrja a szemet, facsarja az orrot, bántja a lelket.
Picit néha túl sok. Sok a megcsalás, a válás, a zátonyra futott kapcsolat, a teljes kommunikációképtelenség, az elidegenedés, a kiüresedés. Túl tömény adagot kaptam belőle. Még szerencse, hogy a hangulati-szemléleti-tematikai pillanatragasztó eléggé változatos színű darabkákat ragasztott össze – a hétköznapok legbanálisabb szürkéjétől a szürreális és groteszk, harsány árnyalatokig.
A színvonalat eléggé egyenetlennek éreztem, vannak felejthető vagy kevésbé emlékezetes darabok is a novellák közt, van pár olyan is azonban, amely megragadt bennem. Érdekes módon, inkább azok közül (de nem csak) melyek kevésbé naturálisak (pedig általában nem szokásom túl érzékenyen reagálni nem ildomos szavakra és szagokra, nem is ezek döntötték el a ragaszkodás mértékét). Megemlíteném az Ahogy eddig banálisnak tűnő, de mély lelki magányba alápillantó történetét, az Utószezont, melyben a novellák többségétől eltérően finoman, remekül adagolva, mintegy lassított felvételen hull óhatatlanul és törvényszerűen darabjaira egy kapcsolat egésze. Vagy a Földlakó szürrealitását, Az égő menyasszony nyugtatómámorban átélt fura kalandját. De a Valaki főhősének dilemmáját és elszalasztott lehetőségét is. Vagy a Kacért, a Galambot, a Plágiumot…
Megragadt pillanatok az időből. Véletlenek és kiszámíthatóságok. Lehetőségek és elszalasztásuk. Kézből kicsusszant edények. Cserepek. Vágások. Sebek. A ragasztót még mindig nem találom.

>!
mcgregor
Tóth Krisztina: Pillanatragasztó

Novellásköteteknél gyakori jelenség, hogy az egyes művek változó színvonalúak. Összességében ezzel nincsen probléma, hiszen a novellák már műfajuknál fogva is önálló univerzumok, hiába közös a szerzőjük. Így van ez a Pillanatragasztóval is: vannak igen erőteljes darabok (pl. az erdélyi vendégmunkásokról szóló Játszódjatok! vagy egy családi dráma, a Tímár Zsófi muskátlija, és a groteszkül humoros Végül is még nyár van) amik néhány, csak gondolatkísérletnek érdekes novellával váltakoznak (ilyen szerintem a Plágium és a Galamb). Tóth Krisztina alakjai sebzett lelkekként járják körtáncukat. Nagyon valódiak és nagyon szomorúak.

>!
olvasóbarát P
Tóth Krisztina: Pillanatragasztó

Nagyon kedvelem Tóth Krisztina látásmódját, kifejező eszközeit, témaválasztásait. Ez a kötet pillanatfelvételek sokasága a mai Magyarországról. Nem vidám kötet, de az írónak (az igazán jó írónak) nem feladata rózsaszín álmok kergetése, nála inkább napfogyatkozás van, vagy felhő. A szereplők életének egy-egy kiragadott pillanatát, kapcsolatait mutatják a történetek, de az olvasó elég szempontot kap ahhoz, hogy továbbgondolja az elkezdett eseményeket, lássa a lehetőségeket, vagy lehetetlenségeket, következményeket. A 25 novella sokféle élethelyzetet mutat be, kiszolgáltatottságot, férfi és nő nem boldog, nem kiegyensúlyozott, egymást nem segítő kapcsolatait (Doors, Napfogyatkozás, Tímár Zsófi muskátlija) Vannak a valóság talajától elemelt (Földlakó), vagy nagyon földhözragadt (Galamb, Játszódjatok! , Falkavezér) történetei.

>!
Juci P
Tóth Krisztina: Pillanatragasztó

Egyenként szerintem prímák ezek a novellák, de így összegyűjtve rendkívül tömény, sehol egy kis megcsillanó remény vagy egy pozitív gondolat vagy akármi. De abból látszik, milyen jók, hogy mégsem fordultam be úgy tőle, mint mondjuk Rakovszky A Hold a hetedik házbanjától, aminél majdnem eret vágtam, vagy nem untam annyira, mint Egressy Most érsz melléjét, ami gyakorlatilag ugyanaz a történet volt hússzor, és nem voltam olyan tanácstalan, hogy tulajdonképpen jó-e az, amit most olvasok, mint PSZS A Jóisten megvakuljánál. Pedig erről a kötetről is el lehet mondani, hogy mindegyik novella hasonló kérdésekkel foglalkozik (elcseszett kapcsolatokkal, magánnyal, vakvágányra került életekkel), és meglehetősen depresszív, mégsem mondanám rá azt, hogy egyhangú. Csak apránként kell adagolni.

5 hozzászólás
>!
Goofry P
Tóth Krisztina: Pillanatragasztó

Talonba kerülnek a tétek, nem jönnek ki a számok. Ehhh, fújtat rá lemondón a sebzetten bénult olvasó. Fikarcnyi véletlen sincs abban, hogy Tóth Krisztina kíméletlen női naturalizmusa előtt talán még a nagy Móricz is kalapot emelne. A kötet majd minden írása az oldhatatlan mézgába zárt pillanat megannyi arculcsapása. – Brutálragad, mint a radairossebb!…

Leverted a kalapom, Kriszta.
Kriszta, Kriszta. Macskaszemű dorongoló.

2 hozzászólás
>!
pepege MP
Tóth Krisztina: Pillanatragasztó

Szerintem én nem tanultam meg novellát olvasni! Ez futott át az agyamon olvasás közben. Úgy kezdek neki, mint egy regénynek szokás. Persze nem is olvasok elegendő novellát, még az is lehet, hogy egy novellának ilyennek kell lennie, ilyen végesincsnek. Hisz' alig akadt olyan, ami ne úgy fejeződött volna be, hogy nem fejeződött be. Mint, amikor a hegymászók egy nagy szakadék széléhez érnek és rádöbbennek, hogy onnan nincs tovább. Nekem ez a szakadék néha olyan meglepő volt, hogy bizony le is zuhantam.
Pedig a történetek rendszerint jól indultak, némelyik tényleg kifejezetten jól. De többnyire nem vezettek sehová.
Visszatérő téma volt a hányás és egyéb fekáliák, ráadásul elég furcsa szituációban. Hát ez azért nem nagyon tetszett, nem tartottam annyira fontosnak, hogy ezt részletesen ki kellett volna fejteni.
A szürreális Földlakót egyáltalán nem szerettem. A 28-as szoba kulcsá-ban pedig nem értettem, hogy mi baja volt a nőnek, miért hagyta ott a pasit. (Aki olvasta, árulja már el nekem!).
Volt persze kedvenc is, pl. a legutolsó Egyszer már nyertem, a Tímár Zsófi muskátlija és a Falkavezér_ .

Szépen kérlek, Tóth Krisztina, a jövőben írjál inkább több regényt, mert az Akvárium-ot ilyen színvonalú novellákkal nem fogod tudni túlszárnyalni. Nálam legalábbis nem.

20 hozzászólás

Népszerű idézetek

>!
Goofry P

…én valami mélyebb összefüggésre gondolok, olyasmire, mint amikor hirtelen felismersz valakit egy másik arcban.

202. oldal - Gyűrű

1 hozzászólás
>!
pepege MP

Arra készülök, hogy elhagyjam magam. Annyi mindent elhagytam már az életben, az nem lehet, hogy éppen magamat ne legyek képes elhagyni.

Égő menyasszony

>!
robinson P

A férfi még soha nem élt át olyasmit, mint az utóbbi évben, és az volt a szédítő érzése, hogy huszonöt éven át összekeverte a szerelmet az egymásrautaltsággal.

111. oldal - Ismerlek téged

>!
AeS P

Öregedő, szomorú test vagyok én is a huszonöt évemmel. Lehetnék ember, nő, anya: de csak egy sebhelyektől lyuggatott tok vagyok. A sebek ajtókat nyitnak a testen, mindig kiszökik rajtuk egy kis lélek, alig maradt belül valami.

9-10. oldal - Doors (Magvető, 2014)

>!
Kuszma P

A lány öltözés közben, miután letette a mobilt, azt mondta, a Múzeumpsziché zseniális, de aztán azt is hozzáfűzte, hogy Paul akkora nagy paradigmaváltást csinált ezzel, mint Lady Gaga a zenében, ami az előbbi elismerés árnyaltabb értelmezésére késztette Pault.

Plágium

2 hozzászólás
>!
AeS P

Még akkor is szerettük egymást, az nem múlt el. Úgy rémlik, egy ideig haragudtam is, dühös voltam rá utólag, amiért egyszer sem jött oda. Hogy miért volt ilyen gyáva. Közben persze tudtam, hogy én sem adtam semmi jelet, csak bámultam folyton. Ez volt a mi játékunk: hallgatás, nézés, távolodás.

30. oldal - Soha, egy szót se (Magvető, 2014)

>!
Goofry P

Ha minden mindennel összefügg, ha a világ végtelen számú különböző rajzolata mégis csak egymásra kopírozható, és a sok vonal egyetlen, legvégül értelmezhetetlen ábrává áll össze, akkor minek külön-külön bogozni, ujjunkkal követni mindet?

142. oldal - Plágium

>!
ms_moly

Miközben beszélt, végig úgy érezte, hogy, a pszichiáter biztosan valami hisztérikus félhülyének gondolja őt. De ebben nem volt igaza, mert a pszichiáter azt gondolta, hogy a nő egészen hülye, kinézett viszont belőle egy stabil állást, egy hosszabb egy-két éves terápiát és esetleg egy futó kalandot is.

153. oldal

1 hozzászólás
>!
AeS P

Így utólag látom, mennyire el voltam szánva arra, hogy a következő hat évemet mindenképpen veled rontsam el. Mindenki más kompromisszum lett volna, dekadens normalitás. A sötétből csak a sötétbe lehetett átlépni, sötétséghez szokott szemem el se bírt volna másféle fényviszonyokat.

46. oldal - Napfogyatkozás (Magvető, 2014)

>!
ppeva P

Lassú séta lesz, olyan lassú, mint a felhők mozgása az üres és széltelen égbolton. Behunyom a szemem, gondolatban elhagyom a kék bolygót, és a Xanax nevű kisbolygó felszínére lépek. Régebben itt is éltek lények, Katatónia polgárai, egy hosszú álom szele azonban elsodorta őket, és azóta az égitest teljesen lakatlan. Felszínét csönd és finom, szitáló, fehér por borítja.

17. oldal, Az égő menyasszony

1 hozzászólás

Hasonló könyvek címkék alapján

Arvo Valton: A hurok és más elbeszélések
Sławomir Mrożek: Tangó
Németh László: Iszony
Paolo Giordano: A prímszámok magánya
Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij: A szelíd teremtés / Kisregények
Háy János: Hozott lélek
Gárdonyi Géza: A zöld szfinx
Darvasi László: Vándorló sírok
Cserna-Szabó András: Félelem és reszketés Nagyhályogon
Hazai Attila: A maximalista