Akvárium 271 csillagozás

Tóth Krisztina: Akvárium

Ebben a regényben mindenki árva. A negyvenes évek végén örökbefogadott kislány, a nevelőszülei, a saját gyereke, a férje, az összes rokona és ismerőse: kivétel nélkül mindenki a szeretethiányt tekinti az elfogadott, az egyetlen megélhető állapotnak. Ezek az emberek egy lepusztult, málló vakolatú, főzelékszagú gangon tengetik küzdelmes életüket, karnyújtásnyira a nyomortól, fényévekre a normálisnak gondolt léttől. Mégis, az elfojtott érzelmek és indulatok olykor-olykor feltörnek, és ezek a kitörési pontok sorsfordító pillanatokat eredményeznek. Ez a nyomasztó és szűk, de egyben átlátszó világ maga az akvárium.
Tóth Krisztina kiváló arányérzékkel keveri a naturalizmust, az iróniát és a fekete humort, „hétköznapi katarzissal" tisztítja meg múltunknak ezt a nehezen feldolgozható, a kollektív tudattalant erősen befolyásoló szakaszát.

Eredeti megjelenés éve: 2013

>!
Magvető, Budapest, 2013
322 oldal · ISBN: 9789631431186
>!
Magvető, Budapest, 2013
322 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789631430936

Enciklopédia 4

Szereplők népszerűség szerint

Edu · Sophia Loren

Helyszínek népszerűség szerint

Eger


Kedvencelte 59

Most olvassa 32

Várólistára tette 137

Kívánságlistára tette 104

Kölcsönkérné 5


Kiemelt értékelések

>!
Kuszma P
Tóth Krisztina: Akvárium

Ha az összes olyan kortárs magyar könyvet, ami az életalatti életről, a kisemmizettekről, a nyomorról szól (függetlenül attól, hogy macskahúgyszagú bérházakban vagy Isten háta mögötti tanyavidéken játszódik), szóval ha mindezen könyveket egymásra halmoznánk, akkor alighanem fel lehetne rajtuk mászni a sztratoszférába. Megmondom az őszintét, az ilyen könyvek nálam meglehetős hendikeppel indulnak, de néhány fejezet után fejet kellett hajtanom Tóth Krisztina előtt. Ennek a műfajnak számomra ő a koronázatlan királynője. Hirtelen felindultságból három plusz egy pontba szedtem, miért is emelkedik ki ő ebből a sűrű mezőnyből:

1.) Tóth Krisztina nem méri meg a szereplőit, nem alkot ítéletet, hanem együtt érez. Ez az empátia olyan, mint valami lakkozás, valahogy szebb fényben tündöklik tőle a lepusztult gang. Az például, ahogy Tóth Krisztina megformálja az értelmi fogyatékos Edut, tanítani való.
2.) Legnagyobb gondom a kortárs írókkal, hogy szükségét érzik bekenni a szereplőiket tetőtől talpig fekáliával (képletes értelemben, persze), nehogy az olvasó figyelmét elkerülje, mennyire szenvednek. Vér, sorstragédiák, nyomor, erőszak, gyilok, miegymás. Szerintem ez a magabiztosság hiányából fakad: nem érzik elég erősnek a saját írói eszközeiket, nem hiszik el, hogy enélkül is megy. Na, Tóth Kriszta nem ilyen író. Ő pontosan tudja, miből mibe mennyit illik keverni; a lépcsőházba beáramló ammóniaszagot úgy is képes érzékeltetni velem, hogy közben nem okvetlenül nyomja bele az orrom a pisibe.
3.) Ami talán a legkellemesebb meglepetésként ért, az a történelmi háttér finom, tolakodástól mentes ábrázolása volt. Az Akvárium az ötvenes évektől egészen a Kádár-korszak végéig kíséri végig szereplőit, lenne mód anekdotázni, adatokkal tömködni az olvasó fejét, de Tóth Kriszta okosan csak megvillant ezt-azt. Igaza van: értem, Benkő doktor miért tűnik el egyszeriben a kórházból, miért kell egy magánlakásban abortuszt elvégezni és miért álmodnak egyszeriben lángossütöde nyitásáról a ravaszok, és akkor is értem, ha az író nem bonyolódik bele egy történelmi esszébe, amit óhatatlanul a regény érzékeny szövedéke sínylene meg. Nehéz ám elbújtatni egy korszakot a mese mögé, sokkal nehezebb, mint az arcomba belegyömöszölni.
+1.) Bámulatra méltó, hogy egy novellista, aki most először vág bele a regényírásba, mennyire kézben tudja tartani a regény szétfoszló szálait. Mindennek célja van, semmi sem funkció nélküli, a dolgok végül mind jelentést nyernek. Bravúros.

Szóval nem bánnám, ha Tóth Krisztina nem csak rövid kitérőt tett volna a hosszúprózába.

21 hozzászólás
>!
DaTa P
Tóth Krisztina: Akvárium

A Vonalkód óta tudom, hogy Tóth Krisztina az egyik legtehetségesebb kortárs írónk, ebben a meggyőződésemben az Akvárium csak megerősített. Lebilincselt a történet, gyönyörűen felépítettek a karakterek (Klárimama kivételével, mert bármennyire is élő, eleven az ő figurája, mégis hiányérzetem maradt, nem értettem, miért olyan, amilyen, miért döntött a lányával kapcsolatban annak idején úgy, ahogy, egyszerűen túl sok maradt a kérdőjel körülötte, és bármennyire vártam, hogy a lezárásban, a végén majd az ő életútja is összeáll, teljes, átlátható egésszé, mégsem történt ez meg, ezt azért sajnálom), mélyen fájó és felkavaró sorsok bontakoznak ki az oldalakon, és csak sodor magával az egész úgy, hogy közben meg-meg kell állni, mély levegőt venni, mert rád telepszik és szinte fullaszt, de aztán csak merülsz tovább benne, mert hív magához, ellenállhatatlanul. Edu figurájáért különösen hálás vagyok, az egyik legelevenebb szereplő, akit megismerhettem az idei olvasmányaim során. Olvassatok Tóth Krisztinát (mondom ezt magamnak is), mert ahogy ez a nő írni tud, az valami csoda.

1 hozzászólás
>!
Gyula_Böszörményi IP
Tóth Krisztina: Akvárium

Ettől a regénytől én lementem hídba. Rég tisztában vagyok vele, hogy Kriszta nagyon tud írni, de ez valóban és vitathatatlanul remekmű.

>!
tgorsy
Tóth Krisztina: Akvárium

Szívesen olvastam, hallgattam Tóth Krisztinát, de nem tartottam jelentős írónak. Kellemetesen olvasmányos, hétköznapi emberek, átlagos színvonal.
A ’90-es évek legelején hallottam egy beszélgetést arról, hogy meg kellene írni az akkor elmúlt 40 év nagyregényét. Az volt az írók egyöntetű véleménye, hogy túl közel van, el kell múlni 40-50 évnek, hogy legyen távolság, rálátás.
Nos azt kell mondanom megszületett a magyar szocializmus nagyregénye Tóth Krisztina tollából Akvárium címmel.
Minden benne van, legfőképpen az elhallgatások, a fal mellett suhanások, az ügyeskedések, a kopottság, a lepusztultság, a sóvárgások, a vágyak kicsinyessége, a dohszag, a penész, a házilag barkácsolás.
S mindennek a kvintesszenciája, az egész korszak megtestesülése: EDU. Kicsit infantilis, kicsit gyagya, aki mindent elhisz, vagy csak úgy csinál, mindent megcsinál zokszó nélkül, mindent eltűr. Aztán mikor egyszer csak magára marad, elmúlik feje felől a hatalom, a nagy testvér, érdekes módon nem omlik össze, hanem talpra áll, s ha nem is világszínvonalon, de mégis csak tud önállóan élni, létezni.
Ha hagynák még boldog is lehetne.

>!
Csabi P
Tóth Krisztina: Akvárium

Végre megint egy jó Vámos Miklós regény! Á, csak viccelek.*

Nem is tudom, mit írjak erről a könyvről (főleg, mert @Kuszma leírt előlem mindent). Jó volt, de nem emelkedik ki a hasonló témájú könyvek közül.
Amit hiányoltam, hogy Klárimama nem lett felépítve. Sokat szerepel, fontos szereplő, de mégsem jutunk közel a motivációihoz. Lusta, koszos öregasszony, ennyi?
Azoknak mindenképpen ajánlom, akik még nem olvastak el X+1 könyvet a 20. század második felében játszódó regényekből, ők biztos nagyon szeretni fogják.

*Nem is. Mondjuk a Zenga zének, vagy a Sánta kutya.

>!
KönyvParfé
Tóth Krisztina: Akvárium

Nem értékelek, csak csillagozok. Miért? Mert csak. :)
Egyébként kedvenc. Miért? Mert csak. :)
És mert ez nem kérdés…

5 hozzászólás
>!
csillagka P
Tóth Krisztina: Akvárium

Piszkos, kopasz, görbelábú hófehérke és a hét eltűnt törpe sapkái.
Felteszem a kezem (ide lőjetek) és fájó szívvel ismertembe be, tetszett, akkor is ha zsigerből idegenkedem a mai posztmodern nyomor irodalomtól, nem tudtam letenni. Kriszta persze nem tud szabadulni a trendtől, csak szürkét használ, ez a könyv sokkal BDSM gyanúsabb mint az árnyalatok. Közben nem gondolom, tényleg ennyire bűzös és szennyes volt az elmúlt pár évtized, soha senkinek nem mutattak utat az angyalok, nem hiszem, hogy a jó nem nyeri el a jutalmát, és a szeretett mindig viszonzatlan. Letenni nem tudtam, ha sikerült akkor ott kattogott a fejemben, a szereplőket megszerettem, már akit illett, az öregeket és Edut nagyon, Klárikát kevésbé, a többiek pedig olyanok, amilyenek, Veruska majd csak rájön mit is adott neki az sors, és mi elől mentették meg az anyai érzelmek. A sarki cipészbácsinál én is ültem gyerek koromban (mindig a benne lévő repeszekről mesélt) vonzott a sejtelmessége, ahogyan érdekelnek a különböző kultúrák, a két-vájdlingos rendszer (sokkal több apró részletre kíváncsi lettem volna) és az átkos szocialista évek.
Tényleg nagyon jól kézben tartott regény, pontosan adagolt szenvedés faktorral, amelyben azért van annyi játékosság, hogy remélem nem zuhanok tőle a mélybe. (bár egy éjszakát már átrágódtam rajta)

>!
eme P
Tóth Krisztina: Akvárium

Azt a döglött guppihalas, poshadt, bűzös vízű, titanicos akváriumát!
Vitrinbe vele, ahogy Klárimama mondaná.

Társasházak szűk gangjain végighurcolt, még szűkebb szobákba bepasszírozott, ütött-kopott szekrények vitrinjébe. Meg mindenféle vitrinbe. Hogy le ne vehesd róla a tekinteted. Hogy mindig lásd ezt a darabka tengert, melyben sorsok Titanicjai ütköznek a fagyos szeretetlenség és árvaság, közöny és kilátástalanság jéghegyeibe. Meg a hat üres széket a nagy asztal körül. Az oxigénért kapkodó, kiáltó, nyöszörgő hiányt. Nehezen vagy épp felelőtlenül meghozott döntéseket, vívódásokat, vergődést a fojtogató ingoványban.
Még szerencse, hogy néha fanyar mosolyra húzza a szádat. Másként te is lapos kőként süllyednél a fenékre, vagy lebegnél a felszínen, várva, hogy valaki kézbe vegye a szűrőt, és kihalásszon. Igen, ad néha egy kis oxigént is. És próbál tiszta vizet önteni a pohárba. Talán az akváriumba is kerül belőle.

>!
dontpanic P
Tóth Krisztina: Akvárium

Általában nem szeretem, amikor egy könyvben vagy filmben úgy akarják érzékeltetni a drámát, hogy minden borzalom, ami elképzelhető, az megtörténik benne. Ez a könyv is bővelkedett válogatott borzalmakban, de ezek valahogy belesimultak a regénybe, a szereplők életébe. Egy tragédiában sokszor az a legszörnyűbb, hogy az élet nem áll meg tőle, hogy ugyanúgy zajlanak a hétköznapok, és a világ nem dől össze, nem vesz tudomást a te nyomorodról. A könyvnek az volt az egyik legnagyobb erőssége számomra, hogy a tragédiáknak ezt a fajta hétköznapiasságát tudta bemutatni. Ezt valószínűleg íróként sokkal nehezebb lehet ábrázolni, mint a drámaiságukat. És mindezek a tragédiák elsősorban női perspektívából jelentek meg, mert az ilyenfajta tragédiáknak a terhei leginkább a nők vállát nyomják.
A regénybeli nők különféleképpen küzdöttek az élet terheivel – volt, aki a sorsát soha meg nem kérdőjelezve, hétköznapról hétköznapra küzdött, szívósan. Volt, aki már az elején feladta, és köszönteszépen, de ő ebből nem kér, és kiszállt abból, amiből nem lehet, mert élni meg mégiscsak kell, és ezzel a kiszállással mások életét keserítette meg. És volt, aki pedig ideig-óráig elhitte, hogy talán lehet másképp, csak hogy aztán még nagyobbat essen vissza a kilátástalanságba. Az az igazság, hogy nőként talán jólesett volna látni csak egyetlen egy valakit, aki talált valami kiutat… (Edu?)

Ami még tetszett: a történelem is a szereplők hétköznapjain keresztül átszűrve jelenik csak meg. Egy tetoválás, egy orvos, aki többet nem jár be dolgozni, egy ártatlan lányka szájából elhangzó zsidógúnyoló dal… nincs az arcunkba nyomva a korszak történelmi háttere, és talán pont ettől annyira hatásos korrajz mégis.

Nyomasztó könyv, de az elején engem nem nyomasztott, inkább felemelt, talán elhittem, hogy a posványos akváriumban úszkáló aranyló halacskák nem körbe-körbe keringnek, hanem tartanak valahova, aztán a keringésük egyre lomhábbá vált, és az én lendületem is elfogyott, feladtam, és maga alá temetett a lerakódó zöldes alga. Ez nem a könyv minőségére vonatkozik, hanem csak az olvasás közbeni közérzetemre.
A zárójelenet viszont színtiszta költészet, a cselekményben nem, de irodalmi szinten elhozza a katarzist.

>!
encsy_eszter
Tóth Krisztina: Akvárium

Akváriumokban élünk. Persze változó, hogy kinek mi jut, de a végeredményt illetően nem olyan nagyok az eltérések. Az üvegfalak mindent eltorzítanak. Döntéseket, vágyakat, embereket, még saját magunkat sem látjuk tisztán. Belepottyanunk egy ki tudja milyen vízbe, talán algás, mocskos, büdös és állott az egész, talán egy tehetős orvos fényes nappalijának leszünk a díszei. Felesleges izgulni, mindkettő csak ideiglenes. Átmeneti állapot. A langymeleg víz, a ringatózó növények lehúznak, befednek. Csak annyival rosszabb nekünk, mint egy aranyhalnak, hogy nem egyperces a memóriánk. Tisztán emlékezünk minden egyes körre, amit leúsztunk az akváriumban. Így sokkal riasztóbb, sokkal reménytelenebb. Egészen addig, míg puha, nyálkás testünk nem emelkedik élettelenül a víz felszínére.
Az akváriumot persze másra is lehet használni. Ha kiöntjük belőle a vizet és nyitott oldalával lefelé fordítjuk, máris üvegkoporsó lesz belőle. Nem baj, ha nem kapunk alatta levegőt. Az már a herceg dolga, hogy életre csókoljon.
Csak kevesen vannak, akik meglátják, mennyi szépség, mennyi lehetőség rejlik egy akváriumban. A felületes szemlélőnek tubifex, gazok, néhány síkos testű hal, víz és üveg. De akinek szeme van hozzá… annak egy darabka tenger.

Tóth Krisztina lírában is, prózában is erős, bár nekem a prózája sokkal felforgatóbb, megmozgatóbb, egyedibb. A regényírásba sem tört bele a bicskája, hibátlant alkotott (és az olvasószerkesztőnek is gratulálok, mert összesen két hibát találtam 320 oldalon), egy ezred csillagot se vonnék le belőle.

2 hozzászólás

Népszerű idézetek

>!
virezma P

Azt, hogy mi volt a nagyobb rossz, mindig csak utólag lehet látni. Sose tudni, mi a jó. Az, amiben meg lehet nyugodni. Megnyugodni meg csak akkor lehet, ha az ember azt mondja: így döntöttem, mert akkor, ott, az volt a jó.

101. oldal

>!
robinson P

– Gazdag?! De hát mi szegények vagyunk! Aki szegény, abból sohase lesz gazdag. Sohase. Legföljebb csak olyan szegény, akinek van pénze. Gazdag sohase. Ezt tanuld meg! – nyomatékosította a kezét megszorítva.

151. oldal

>!
theodora

Szitkozódni az ember csak az anyanyelvén tud, ahogyan imádkozni is.

241. oldal

>!
egy_ember

A könyvespolc mellé még egy öntöttvas fogast is állított, amitől a parányi lakás olyan benyomást kel tett, mint egy újonnan nyílt, meglehetősen lakályos kis fiókkönyvtár, ahonnan akár kölcsönözni is lehet ne. Némelyek be is köszöntek, amikor látták, hogy ég a villany, és megkérdezték, hogy mi nyílt itt a régi bolt helyén. Gabi bácsi minden betérő érdeklődőnek, még a hajnalban az italbolt felé igyekvő, véreres szemű alkoholistáknak is felajánlotta, hogy nyugodtan vigyenek csak könyvet, elég, ha néhány nap múlva visszahozzák. A megszólítottak riadtan pislogtak. Kicsit habókosnak tartották a reggelente atlétában tornázó öregurat, de lassanként hozzászoktak, hogy hat óra tájban mindig nyitott ajtó mellett ugrabugrál. A házmester csak vonogatta a vállát, mondván, kinek a lábát, kinek meg a szép eszét vitte el a háború.

252. oldal

3 hozzászólás
>!
egy_ember

Edu először véletlenül nyitott be. A nővérek egy hétfői reggelen átszalajtották őt az F földszintjére egy rakás kifőzött vesetállal, de eltévedt, és ide lépett be.
A falon egy munkaversenyre buzdító plakátot látott, a pult mögött pedig egy fiatalembert, aki éppen könyvekbe pecsételt. Edu imádta a pecsétnyomókat, úgyhogy visszafelé már direkt bejött és elnézte egy ideig, ahogy az új könyveket fölveszik az állományba.
A kölcsönző pulttal szemben egy zárható üveges szekrény állt Sztálin és Rákosi műveivel. A kulcs ott fityegett a zárban, és a fiú mindjárt meg is kérdezte az elvtársnőt, hogy esetleg tanulmányi versenyre kíván-e felkészülni, ám Edu csak rázta a fejét. Nem tudta megmondani, mit is szeretne olvasni, csak vonogatta vállát, mire a könyvtáros, aki még mindig valami ellenőrzésre gyanakodott, figyelmébe ajánlotta az Építjük a nép országát című művet, aztán a Modern házi asszony képeskönyvét. Ez utóbbi már jobban tetszett Edunak, nyilván a képek miatt, és bólogatott, hogy ezt adják majd oda neki, ha legközelebb jön.

79-80. oldal

2 hozzászólás
>!
postmodjane

Klárimama egyre nagyobb tételben lopkodta haza a Kötöttárugyárból a kardigánokat.

(első mondat)

>!
theodora

Egyáltalán nem olyan volt, mint egy normális nagymama: rúzsozta a száját, idegborzoló ízléstelenséggel öltözködött és állandóan hazudozott.

7. oldal

>!
fülcimpa

Edit néni a krumplihámozóval hadonászott, mintha le akarná döfni, vagy legalább megpucolni a vejét.

225. oldal

>!
egy_ember

Aztán odaintegette magához Edut, akinek a lép csőn álldogálástól már teljesen ellilult a szája, és azt mondta, ők a maguk részéről kistrandolták magukat, az elvtárs ott bent meg már nyilván kigyönyörködte. Akár mehetnek is. Vera pedig, tette hozzá, vehetne magának egy egyberészes fürdőruhát, mert ő itten nem a Brigitte Bardot, hanem a lángossütő Lali felesége.

249. oldal

>!
virezma P

Klárimama sokat aludt, tulajdonképpen alig volt ébren. A gyereknek azt mondta, hogy azért, mert neki egy olyan betegsége van, aminek pont az a tünete, hogy a beteg folyton alszik. Álomkór. A cecelégy terjeszti. Ha az valakit megcsíp, az olyanba esik. A cecelégy Klárimamát egy Cece nevű faluban csípte meg, amikor buszos kirándulásra vitte őt a párt. Még régen. De sokáig lappangott, aztán mégiscsak kigyött a betegség, és most csak akkor nem érzi az álmosságot, ha éppen nagyon éhes vagy kakálnia kell.

318. oldal

1 hozzászólás

Hasonló könyvek címkék alapján

Colleen Hoover: Hopeless – Reménytelen
Julie Lawson Timmer: Öt nap
Jeanette Winterson: Miért lennél boldog, ha lehetsz normális?
Knizner B. Sylvia: Gyermekemért
L. M. Montgomery: Anne otthonra talál
Shilpi Somaya Gowda: Az eltitkolt lány
Emily Giffin: Láthatatlan kötelék
Christa Grasmeyer: Hármunknak kevés a hely
Karen Kingsbury: Mint pitypang a szélben
Randy Susan Meyers: Kényelmes hazugságok