Holdvilágképűek 28 csillagozás

Tóth Kinga: Holdvilágképűek

Tóth ​Kinga 2013-ban kezdett dolgozni egy kisprózai anyagon, Holdvilágképűek címmel. Azonos című írása a Queer Kiadó pályázatán első helyezést ért el és megjelent a Traumaantológiában is. A Holdvilágképűek autoimmun és más betegségekkel foglalkozó kisprózagyűjtemény, amely a betegségtudattal, a betegség a hétköznapokban, a betegség mint (más vagy épp normális) állapot témáival foglalkozik szintén nem megszokott nézőpontból. Az emberi test működése, funkciója felől közelít: a test gépezet, a szervek alkatrészek, a program hol hibás, hol pontos, a működés alacsony vagy túlzott. A személyes és közeli képeket törekszik pontos, szakszerű és funkcióközpontú láttatással ábrázolni. A kisprózák egy-egy „képből" állnak, ezek a képek illeszkednek egymáshoz, változnak, módosulnak a történet folyamán, így egyfajta körkörösség is jellemzi a kéziratot.
Az irodalmi igényesség, pontosság mellett a szerző bízik benne, hogy a kötet elkészítése és megjelenése segít majd a különböző betegségekkel… (tovább)

>!
Magvető, Budapest, 2017
120 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789631435252 · Illusztrálta: Tóth Kinga
>!
Magvető, Budapest, 2017
120 oldal · ISBN: 9789631435870

Várólistára tette 4

Kívánságlistára tette 15

Kölcsönkérné 2


Kiemelt értékelések

Kuszma>!
Tóth Kinga: Holdvilágképűek

Még a „prózakötet” meghatározást is túlzónak tartom – ez inkább egy fúziós műalkotás, egy performance, ami praktikus okokból papíron, védőborítóban jelent meg. Tóth Kinga a betegség témakörét villantja meg* (jut eszembe: hipochondereknek nem javallom), mégpedig a végletekig szubjektíven és széttöredezetten – de hát ezzel nincs semmi gond, hisz mi lehetne szubjektívebb a betegségnél? Mi lehetne inkább az egyéné, csakis az egyéné, mint betegségének tudata? Olyan állapot ez, amit a legjobb barátaink sem értenek, mert ők nem betegek, és nem ért meg az orvosunk sem, mert ő meg nem a legjobb barátunk. Szóval ez a szubjektivitás tetszik, sőt mi több: egyetlen kompromisszummentes döntésnek érzem a téma megközelítését illetően. Tetszik továbbá Tóth nyelve is, ez a letisztult, lényegre szorítkozó, funkcionalista nyelv, ami nem artisztikusságával akarja magához nyűgözni az olvasót, hanem azzal, amiről beszél. Másfelől viszont a kötet szubjektivitása olyan mértékű, hogy az már az azonosulás kárára megy – zárt maradt nekem a szöveg. Olyas érzésem volt, mint mikor a minap a Magyar Nemzeti Galériában néztem egynémely kortárs festményt: „értem, értem, de most mit kéne érezzek?” Úgyhogy most azzal fogom zárni ezt az értékelést, amivel azon könyvek értékeléseit szoktam, amikkel nem nagyon tudok mit kezdeni, de nem is utáltam őket: egy hülye hasonlattal, amiben van gyerek is (a kattintásszám végett). Szóval: olyan volt nekem ez a kötet, mint Kornél fiam gumilabdája, ami épp az imént pattant be a szekrény mögé. Tudom, hogy az előbb itt volt a kezemben, de most már nincs sehol. Ha akarnám, biztos megkereshetném, és akkor lenne megint. De lusta vagyok hozzá. Úgyis van még egy csomó gumilabda.

* Majdnem azt mondtam, „járja körül”, de hát az mégis valami teljességre való törekvést sugallna, arról meg itt szó sincs.

vargarockzsolt>!
Tóth Kinga: Holdvilágképűek

A betegség nekem a várakozás. spoiler
Egészen más, ha beköltözik az ember a betegségbe, akkor nincsen várakozás, akkor a betegség van. Az ember és a betegség azonos. Ez a könyv erről a helyzetről szól.
Tóth Kinga reményei szerint a könyve segíthet a különböző betegségekkel élőknek (is). Azonban a kötet annyira elvont, annyira egyedi, hogy a legnagyobb jóakarattal sem tudom elképzelni, hogy ez valakin segíthessen. – írja egy értékelő, aki nem beteg, kívülről nézi ezt az állapotot, és nem érti, még azt is megkockáztatja, hogy a szerző őrült: Az már valószínűleg csak engem zavar, hogy a narrátor mintha enyhén megőrült volna, s ezt az állapotot nagyon erősen tükrözik az írások.
Egy másik értékelő szerint viszont: Ajánlom minden autoimmun betegtársnak, támogassuk azt, aki nem csupán magáért, hanem értünk is ír. Ajánlom minden egészséges embernek, hogy lássák mekkora kincsük van valójában. Ajánlom azoknak, akik hajlandóak elrugaszkodni a egyszerű leírásoktól, és képesek értelmezni az elvontabb részleteket. – ő tehát beteg, és szerinte meg segít, és talán a szöveget is meg lehet érteni.
Kinek van igaza? Természetesen mindkettőjüknek, és annak is aki szerint ez kevés: Kevés az elágazás, a külvilágnak valami legalább (legfeljebb) elmosódott beszüremkedése szerintem kiemelte volna magára a testre/betegségre/állapotokra való szűkülést. Ezek talán történetmorzsák volnának, talán – mégiscsak – élő karakterek, talán több időszemlélet (de akkor mégse vers volna).
És annak is, aki szerint a kötet szubjektivitása olyan mértékű, hogy az már az azonosulás kárára megy – zárt maradt nekem a szöveg. Olyas érzésem volt, mint mikor a minap a Magyar Nemzeti Galériában néztem egynémely kortárs festményt: „értem, értem, de most mit kéne érezzek?” Úgyhogy most azzal fogom zárni ezt az értékelést, amivel azon könyvek értékeléseit szoktam, amikkel nem nagyon tudok mit kezdeni, de nem is utáltam őket: egy hülye hasonlattal, amiben van gyerek is (a kattintásszám végett). Szóval: olyan volt nekem ez a kötet, mint Kornél fiam gumilabdája, ami épp az imént pattant be a szekrény mögé. Tudom, hogy az előbb itt volt a kezemben, de most már nincs sehol. Ha akarnám, biztos megkereshetném, és akkor lenne megint. De lusta vagyok hozzá. Úgyis van még egy csomó gumilabda.
De nekem is igazam van, amikor azt mondom, hogy ez a könyv remekmű, tökéletesen megvalósítja a koncepcióját, egy teljesen kompakt világot teremet, amit ugyan nehezen lehet megközelíteni a valóság felől, mint egy konkrét betegség látleletét, de a saját nyelve révén egy elvont, szürreális világra lehet rálátásunk, egy olyan világra, ami mintha elmozdult volna a valóságtól, mintha víz alatt volna, a fénytörés elmozdítja, máshol van, mint ahol látod, de ugyanakkor ott is van, ahol látod, ezért félig érted, félig meg nem, pedig hát ez nem kitaláció, ez és ezek EMBEREK, akik itt élnek melletted.

Szóval, ez egy korlátozott hatókörű remekmű, csak az közelítse meg, aki hajlandó az érthetetlennel szembesülni; az érthetetlent, a betegséget, a fájdalmat, az abnormalitást elfogadni, mint látványt, mint szöveget, mint idegenséget. A többieknek nem érdemes kínlódni vele, esélyük sem lesz arra, hogy ezt a könyvet megértsék és elfogadják. Sznobságból fölösleges csillagozni. :)

Kiegészítés: A betegség, mint várakozás vonaláról a legjobb könyv a most új kiadásba megjelenő Kádas Mária: Kurgáni napló https://moly.hu/ertekelesek/772787

5 hozzászólás
fióka>!
Tóth Kinga: Holdvilágképűek

Betegnek lenni borzaszó. Tóth Kinga reményei szerint a könyve segíthet a különböző betegségekkel élőknek (is). Azonban a kötet annyira elvont, annyira egyedi, hogy a legnagyobb jóakarattal sem tudom elképzelni, hogy ez valakin segíthessen. Az már valószínűleg csak engem zavar, hogy a narrátor mintha enyhén megőrült volna, s ezt az állapotot nagyon erősen tükrözik az írások.
A betegségeket mindenki másként dolgozza fel. Lehet erről lenyomatot készíteni, boldoggá tenni vele olyanokat, akik attól virulnak, hogy ők nincsenek egyedül, de hogy segíteni? Ez szinte lehetetlen, pláne egy ennyire sajátos leképződéssel, mint a Holdvilágképűek. Ami az illusztrációkat illeti: valószínűleg az én biológiai ismereteim hiányosságát jelzi, de mintha túltengenének köztük a méh+petefészkek ábrázolásai.
A betegség magánügy is. Megoszthatatlan, átadhatatlan az „élmény”. Tóth Kinga megpróbálta. Szerintem nem sikerült.

10 hozzászólás
Juci P>!
Tóth Kinga: Holdvilágképűek

Érdekes kötet ez, nagyon elvont, mégis személyesnek érződik, eltávolító, mégis átélhető. Nagyon jól megragadja a beteg ember kiszolgáltatottságának tapasztalatát, mikor a test fő funkciója a betegség lesz, de mindenféle panasz nélkül, tárgyilagosan. Az All Machine-nel nem tudtam mit kezdeni, de ez tetszett.

Demencze_Ilona_blogger P>!
Tóth Kinga: Holdvilágképűek

Ajánlom minden autoimmun betegtársnak, támogassuk azt, aki nem csupán magáért, hanem értünk is ír. Ajánlom minden egészséges embernek, hogy lássák mekkora kincsük van valójában. Ajánlom azoknak, akik hajlandóak elrugaszkodni a egyszerű leírásoktól, és képesek értelmezni az elvontabb részleteket.

Bővebben a blogomon:
http://olvasshazait.blog.hu/2017/07/19/atalakulni_egy_b…

Ardnazil>!
Tóth Kinga: Holdvilágképűek

Nehéz véleményt mondani egy olyan kötetről, aminek a szöveg a lényege, mégis nagyon intenzív vizuális hatást is kelt. A képek, amelyek néha több helyet foglalnak el, mint maga a szöveg, sokszor megtörték az olvasás folyamatosságát. A kötet végén található röntgenfelvételek is szintén erősen hatottak rám.
Kerestem az embert, akivel együttérezhetek a betegségében, de csak pár utalást találtam rá, azt is az első oldalakon. Végig olyan érzésem volt, mintha a szerző delíriumban írta volna könyvét, és csak tiszta pillanataiban fedi fel, hogy a test valójában egy élő ember része. Az önkívületi állapotot erősíti számomra az is, hogy a fejezetcímek betűi is hol jobban, hol kevésbé folynak egymásba. Rövidek, az állapotnak megfelelően.
Ajánlom ezt a kötetet azoknak, akik szívesen kirándulnak a történet felőli olvasástól a szöveg felőli olvasásig. Bennem mégis a vizuális hatás fog jobban megmaradni.

jeges_varga>!
Tóth Kinga: Holdvilágképűek

Ismeretlen gyógymódok

Jól ismerjük a vacak érzést, amikor a testünk nem akar úgy működni, ahogyan általában elvárható lenne. Fogalmunk is van a normálistól eltérő állapotra – úgy nevezzük: betegség. Tóth Kinga szerint e meghatározás már eleve negatív relációba helyezi elszenvedőjét.

Mi sem mutatja ezt jobban, hogy amint belépünk az orvosi rendelőbe, diagnózis hiányában is ránk kerül a billog: beteg. Még lövésünk sincs, valójában mi történik a testünkkel, csak a tüneteket érzékeljük, máris kialakul bennünk a betegségtudat.

Az esetek többségében átmenteti a „meghibásodás”, a beteg meggyógyul, egészségét, önképét visszanyeri, vagy épp ellenkezőleg: a beteg teste megszűnik működni, a beteg meghal. De Tóth Kingát inkább azok az a helyzetek érdeklik, amikor a szabályostól eltérő működés mindennapossá válik. Amikor a testet kikezdő kór nem okoz halált, ellenben nincsen se eleje, se vége. „Akármikor akárhol be lehet fejezni. A betegség lefolyása, gyógymódja ismeretlen.”

Ilyenkor nincs más út, az életben maradás csupán a diszfunkciókkal együttműködve lehetséges. Azonban helyzet elfogadása egy hosszabb átalakulási folyamat eredménye, és ennek során az ember megtanul együtt élni a részét alkotó rendellenességekkel. A túléléshez ezért elsőként „a betegség démonizáló hatását kell megszüntetni” – vallja egy vele készült interjúban Tóth Kinga.

A Holdvilágképűek című kötetben nem kevesebbre vállalkozik, mint hogy alapvetően megváltoztassa a betegségről való gondolkodást. Ehhez olyan kifejezéseket, szófordulatokat keres, olyan nyelvet próbál megalkotni, amely úgy képes leírni ezeket a hiány-állapotokat, hogy közben nem azonosítja a betegséggel az embert.

Írásaiban az embert működtető szerkezetre, a testre fókuszál. Precíz és tárgyilagos mini fotográfiákat alkot, ezekben járja körül aprólékosan a hibás működés tapasztalatait, távol tartva a test állapotára adott érzelmi reakciókat. A szövegeket elbeszélő én nézőpontja folyamatosan változik. A vizsgálódások egyrészt befelé irányulnak: céljuk a másképpen működés során a testben végbemenő folyamatok, a gyógykezelés során alkalmazott műveletek feltérképezése. De közben kifelé is figyel, vajon a betegségével nap mint nap szembesülő ember hogyan teremti, változtatja meg önmagáról alkotott elképzeléseit.

Elsősorban nem is maga a fennakadás miértje izgatja, hanem hogy mi történik akkor, ha ez a nem kívánt állapot átveszi az uralmat az ember felett. Hogyan lehet tudatosan úgy benne lenni e másfajta létben, hogy kifelé ne látszódjon a rendszer sebezhetősége.
Miként szüntethető meg a betegként való viselkedés, hogyan fordíthatók át erősséggé a gyengeségek. Tóth Kinga miniatűrjeiben a rejtőzködni vágyó lény próbálgatja megtalálni a fényre vezető utat.

A Holdvilágképűek rövid, jellemzően alig egyoldalas szövegeit nehéz műfaji kategóriákba besorolni. Líra, ha akarom, hiszen a tömörségből adódóan erős képeket, álmokat, víziókat vetítenek az olvasó elé, amelyek a jelentés további dimenzióit nyitják meg. Ugyanakkor az élőbeszédhez hasonló, egyszerű közlések, pontos leírások mégiscsak a prózára jellemző módon formálják a mondanivalót.

Az egyes szövegeknek tulajdonképpen nincsen története, az elbeszélt állapotra reflektáló helyzetet örökítenek meg. Miközben Tóth Kinga alteregói a gyógyszerek mellékhatásairól, a bőrelváltozásról, a fertőtlenítő szagáról, a gyomortükrözésről mesélnek, egyre mélyebbre és mélyebbre merülnek (merülünk) a test valóságába. A szövegeket növényi-emberi szervgrafikák, valóságos vagy kitalált röntgen-fotómontázsok (a szerző művei) egészítik ki – ettől az egész különös irodalmi performansszá válik.

A Holdvilágképűek mozaikdarabjai alapvetően különálló életet élnek. Mégis, ha egymás mellé illesztjük őket, sajátságos, közelítő és távolító, folyamatosan változó tabló áll össze belőlük. S ha vesszük a fáradságot, hogy újraolvassuk, akár többször is, az elbeszélők legbensőbb gondolatait, önvizsgálódásait, kitárulkozásait, egyre tisztább képet kapunk. Gyakorlati útmutató rajzolódik ki belőle, ami segítheti a betegséggel terhelt testben élőket megszabadulni a szégyentől, a bűntudattól, a fájdalomtól.

>!
Magvető, Budapest, 2017
120 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789631435252 · Illusztrálta: Tóth Kinga

Népszerű idézetek

Kek P>!

… A hátamon piros foltok és dudorok a Medroltól, napfényallergiám van. Fényérzékeny vagyok, nem mehetek napra. A fekete ruháimban és a kibontott hajammal én vagyok a vámpír. Olvasok a strandon a fa alatt, levegőn kell lennem, az jót tesz.

Új gyógyszert kapok, rákos lehetek tőle. Itt még nem olvasom el részletesen a használati útmutatót és a mellékhatásokról szóló részeket, fekvőbeteg vagyok most, beveszek mindent, hogy hazamehessek. Ez csinálja a fényallergiát / fényérzékenységet, a Medrol a piros púpokat. Láttál-e már pöttyös vámpírt vaslánccal és bakancsban a Balatonon a fa alatt? ’98-’99, nesze neked, Twilight.

7. oldal, Néni I.

2 hozzászólás
Citrompor>!

[…] vannak papírok, ha elhisszük őket, betegek vagyunk, ha fáradtak vagyunk és nincs kedvünk dolgozni, betegek vagyunk, ha haragszunk, betegek vagyunk.

11. oldal

Kek P>!

KOPORSÓ

Körbepólyálják a kezem, hogy ne mozogjak. Koporsóban vagyok, és nem kapok levegőt, a koporsóban 4-12 órányi levegő van, attól függ, mennyi hely van belőle kiszorítva. Ez a koporsó elég kicsi, alacsonyan van a teteje. Fehér és fényes, mint az orrműtétnél, tudom, hogy MRI, de nem tudom meggyőzni magam róla, nem hiszem el. A tüdőm nem hisz nekem, nem engedi be a levegőt, nem emlékszem, mikor nyomom meg a gombot.

23. oldal

Ardnazil>!

Altatnak, törölnek egy fejezetet a fejemből.

10. oldal

apple_pie>!

Akármikor akárhol be lehet fejezni. A betegség lefolyása, gyógymódja ismeretlen. Különböző diagnózisok vannak, hangulatokhoz lehet rendelni őket. Ha rossz a kedv, sikertelenség ér, beteg vagyok, nyáron egészséges, ha száraz és meleg. Eső után, nyirkosságban megint beteg. Beteg vagyok. A betegség én vagyok. A betegség írja ezt. Sok időm van. Kevés időm van. Türelmetlen vagyok. Trükk, vitamin, erősítő, készítmény, kúra, kezelés, varázsló.

68. oldal, A végére

apple_pie>!

Nincs ez már tovább, elfogy belőlem, nem tudom, milyen leszek, ha vége lesz. Azt mondja a terapeuta, hogy a kiváltó okot elő lehet hozni egy élménnyel, és akkor kisütjük. Ki fog sülni, kimegy innen, kimegy a gyomorszájból, nem csíp a vesébe, nem fáj a nyálkahártyán, és nem lesz új tályog. Nem lesz szédülés, és nem fogok furcsa dolgokat beszélni, a kontúrok se nem élesednek, se nem homályosodnak majd. Ezt nem tudom elképzelni. Mit kell ebben csinálni. Hol leszek ebben benne, magasabb lesz a hangom vagy mélyebb. Soványabb leszek vagy nagy, fogok tudni futni és kedvem lesz a tornához, amiben sikereket érek majd el. Minden pont ellentétes lesz. Babám, ezt fent tudjuk tartani, ha beveszi, szedni kellene, akkor is, amikor azt hiszi, hogy jól van. Nem-nem. A lefolyása ismeretlen, a kezelése, a módja ismeretlen.

113. oldal, Vége

Kek P>!

Vagy nem is engem néz, hanem a betegséget. Látja más is, átlátszik rajtam. Ott van a szemben.

43. oldal, Zacskó

Kek P>!

A betegség én vagyok. A betegség írja ezt. Sok időm van. Kevés idő van. Türelmetlen vagyok. Trükk, vitamin, erősítő, készítmény, kúra, kezelés, varázsló.

68. oldal, A végére

Kek P>!

Van kesztyűnk a lépcsőhöz, különleges kialakítású a bélése, kívülről nem érkezhet semmi, mégis közönségesnek tűnik. Ilyenek akarunk mi is lenni.

89. oldal,


Hasonló könyvek címkék alapján

Renáta W. Müller: Cristiano
Ruby Saw: Angyalom
Böszörményi Gyula: Kucó és más életszilánkok
Mimi Taylor – Abby Winter: Az utolsó kívánság
Schäffer Erzsébet: Hol vagy?
Gaby Roney: Remember Me
Péterfy-Novák Éva: Egyasszony
Oddfríður Marni Rasmussen: Addig nem
Hajdú-Antal Zsuzsanna: Belvárosi srác
Máté Gábor: A test lázadása