Génháború 0 csillagozás

Tóth Gábor: Génháború

A ​genetikai módosítással kapcsolatban egyre több kétely merül fel orvosban, közgazdászban, természetvédőben, gazdálkodóban és fogyasztóban egyaránt. Nem is alaptalanul, hiszen a korábban riogatásnak tartott borúlátó vélekedések igazolódni látszanak a jelenben, és árnyékot vetnek a jövőre. A géntechnológián belül a legkritikusabb területet a genetikailag módosított élelmiszerek jelentik. Egyes orvosok és biológusok humán-egészségügyi és ökológiai katasztrófától tartanak, míg a politikusok és a közgazdászok egy része a társadalmi egyenlőtlenségek fokozódását, a hatalom és tőke még teljesebb koncentrálódását jósolja a „GM” élelmiszerek elterjedésével párhuzamosan. Valósak-e az aggodalmak? Erre keresnek választ könyvünk első fejezetei.
A géntechnológia témakörének igen érdekes és tanulságos gazdaságpolitikai vonatkozásai is vannak. A hatalmi harcok, érdekellentétek, diplomáciai ügyeskedések és tudományos köntösbe bújtatott vonzó ideológiák ezt a területet sem kerülhették el.
(tovább)

>!
Pilis-Vet, Pilisvörösvár, 2004
156 oldal · ISBN: 9632168526

Várólistára tette 3

Kívánságlistára tette 1


Hasonló könyvek címkék alapján

Szent-Györgyi Albert: Az őrült majom
Blaskó György – Kiss Róbert Gábor: Trombózis és véralvadásgátlás
Winkler Gábor – Baranyi Éva: Cukorbetegek kézikönyve – Diabetológia
Winkler Gábor – Hosszúfalusi Nóra – Baranyi Éva: Inzulinterápia felnőttkori diabetes mellitusban
Romics Imre – Fekete Ferenc: Urológia mindenkinek
Marton István: Meddig akarsz élni?
Szendi Gábor: Az önértékelés csapdájában
Csíkszentmihályi Mihály: Az öröm művészete
Szondy Máté: Tudatos változás
Sárvári György: A belső harcos útja