Tóth Dóra (szerk.)

Honfoglalás ​és őstörténet 2 csillagozás

Tóth Dóra (szerk.): Honfoglalás és őstörténet

A magyar nép ebben az évben ünnepli honfoglalásának 1100. évfordulóját. Ez a könyv azzal a céllal íródott, hogy nemzetünk fiatalabb tagjai is megismerkedhessenek történelmünk legkorábbi korszakával.
Olvasóinkat a népvándorlás és a honfoglalás évszázadaiba kalauzoljuk el a hiteles, színes festmények és magyarázó illusztrációk segítségével.
A történelmi tények ismertetése mellett korabeli krónikák és mondák részleteit is beleszőttük a szövegbe, hogy ez az időutazás érdekes és évezetes legyen a gyerekek számára, de az iskolai tananyagot is sok hasznos információval egészítse ki.
A szöveg szakszerűségéhez és a képek hitelességéhez László Gyula – a korszak legismertebb régészprofesszora – tudományos munkájának hat évtizedes tapasztalatával járult hozzá.

Tagok ajánlása: Hány éves kortól ajánlod?

>!
Aquila, Debrecen, 1996
108 oldal · ISBN: 9638276967 · Illusztrálta: Bera Károly

Kívánságlistára tette 1


Kiemelt értékelések

Emmi_Lotta I>!
Tóth Dóra (szerk.): Honfoglalás és őstörténet

Négy csillag lenne, de az illusztációk felviszik plusz féllel. Páratlanul szépek!

>!
Aquila, Debrecen, 1996
108 oldal · ISBN: 9638276967 · Illusztrálta: Bera Károly

Hasonló könyvek címkék alapján

Tolnai György: Lehel kürtje
Szunyogh Szabolcs: I. István király
Győri Erika (szerk.): Tudod-e? – Érdekességek az emberiség történelméből
Jósa Judit – Kukor Ferenc: Egyiptomiak
Ősz Gábor: Hősies őseink
Alan Turner: Ősemlősök
Tony Wolf: Az egyiptomiak
Émilie Beaumont – Marie-Renée Pimont: Csillagok és bolygók titkai
Sabine Steghaus-Kovac: Hazai és egzotikus lepkék
Rudolf Engel-Hardt: A természet csodái