Atomkihívás 3 csillagozás

Az ember XX. századi nagy kalandja
Tóth Béla: Atomkihívás

Tóth ​Béla 1930-ban született a Szabolcs megyei Újfehértón. 1950-ben érettségizett a budapesti Toldy Gimnáziumban. 1955-ben vegyészmérnöki diplomát szerzett a moszkvai Mendelejev Egyetemen. Ezután meghívták a Központi Fizikai Kutató Intézetbe, ahol – harmadmagával – megalapította a Reaktorkémiai Osztályt (a későbbi atommag-kémiai kutatások bázisát). Itt, 1956 márciusában – Magyar-országon elsőként – megvalósította az atommaghasadást. 1961-ben a „világviszonylatban is kiemelkedő minőségű radioaktív izotópok előállításáért" Akadémiai Díjat kapott. 1966-ban – szintén a Mendelejev Egyetemen – megvédte tudományos disszertációját a maghasadás és az ultramikrokoncentrációjú anyagok termodinamikája terén, majd ugyanezen a területen végzett munkásságáért 1968-ban elnyerte a „Műszaki Doktor"-i címet (a Budapesti Műszaki Egyetemen). 1978-ban és 1980-ban Los Alamosban (USA) – posztgraduális képzésben – újabb diplomákat szerzett a hasadóanyagok vizsgálata terén. A tudományos kutatómunka mellett… (tovább)

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Magyar Ház könyvek

>!
Magyar Ház, Budapest, 2005
382 oldal · puhatáblás · ISBN: 9639335215

Enciklopédia 1


Kívánságlistára tette 3


Kiemelt értékelések

Kicsibogár>!
Tóth Béla: Atomkihívás

Tóth Béla: Atomkihívás Az ember XX. századi nagy kalandja

El sem hiszem, hogy volt idom befejezni szigorlat elott! :)
Nagyon erdekes könyv, tele emberseggel humorral, tarsadalom- es önkritikval.
Az atommagoktól az atofegyverkezesen at az atomsorompó egyezmenyig kalauzol el minket Tóth Bela, aki elször hasított uran atomot Magyarorszagon!
Közerthetoen fogalmaz, így laikusoknak is elvezheto, szakembereknek meg szórakoztató tananyag! :)


Népszerű idézetek

Kicsibogár>!

Az izotópok tehát olyanok, mintha az egyes kémiai elemek „ikrek”, vagy „többszörös ikrek” lennének az atomok világában.

29. oldal

Tóth Béla: Atomkihívás Az ember XX. századi nagy kalandja

Kicsibogár>!

A kiszabott munkát irgalmatlanul végig-vitte, nem kímélte magát, de nem hagyta békén azokat sem, akik ebben vele tartottak. Mégsem tudtak rá megharagudni, mert ő mindenkinél többet dolgozott és megszállottan kereste az igazságot. Munkatársai lelkük mélyén, titokban csodálták, elfogadták természetes vezérüknek, és maguk között elnevezték „generálisnak”. (Igor Kurcsatov)

65. oldal

Tóth Béla: Atomkihívás Az ember XX. századi nagy kalandja

Kicsibogár>!

A forradalmi változást az a felismerés hozta, hogy a mag hasadásakor neutronok is felszabadulnak, amelyek viszont újabb maghasadást idézhetnek elő. Ez majd lehetővé teszi, hogy az atomtűz továbbterjedjen, mint ahogyan az égésnél keletkezett hő lehetővé teszi, hogy az égés folytatódjék. Amint látni fogjuk, egy tisztán tudományosnak látszó felfedezés így a laboratóriumokból behatolt a világ összes kormányhivatalaiba és korának legfontosabb politikai tényezőjévé vált. Az Ember fejlődésének soha véget nem érő útján – amelynek célja, hogy a természet erőit hasznosítsa és a világot saját igényei szerint alakítsa át – első ízben jutott olyan pusztító eszköz birtokába, amelynek segítségével egy ország néhány pillanat alatt a földgolyó nagy területein képes elpusztítani minden életet és kultúrát. Mindezt pedig az a piciny felszabaduló részecske – a neutron, okozta. Ezért kellett a politikai és katonai erőknek ezt a neutront „szigorúan titkossá” nyilvánítani.

80-81. oldal

Tóth Béla: Atomkihívás Az ember XX. századi nagy kalandja

Kicsibogár>!

A munka eredményeként Rutherford egy forradalmian új hipotézist állított fel: a nitrogén-magok alfa-bombázásakor gyors hidrogén-magok keletkeznek, miközben az egyik elem egy másik elemmé alakul át – a nitrogén átalakul oxigénné!
Ez a következtetés – a tudomány akkori állása szerint – túl fantasztikusnak tűnt. Méghogy mesterségesen létrehozhatók kémiai elemek?! Ez a középkori alkímia feltámasztása!

36. oldal

Tóth Béla: Atomkihívás Az ember XX. századi nagy kalandja

Kicsibogár>!

Az atomok sem örökéletűek? Ők is „családot alapítanak”, miközben megszűnnek létezni?

23. oldal

Tóth Béla: Atomkihívás Az ember XX. századi nagy kalandja

Kicsibogár>!

Most, amikor átléptünk a XXI. századba, elmondhatjuk, hogy „megúsztuk” a XX. századot. A „palackból kiszabadított szellem” – az atom – hatalmát mégis csak sikerült kordában tartani!

5. oldal

Tóth Béla: Atomkihívás Az ember XX. századi nagy kalandja

Kicsibogár>!

Az atom „megmutatkozása” az Embernek először a radioaktivitás felfedezésében nyilvánult meg

9. oldal

Tóth Béla: Atomkihívás Az ember XX. századi nagy kalandja

Kicsibogár>!

Ma már az ismert periódusos rendszer összes kémiai elemének többféle radioaktív izotópját elő tudjuk állítani a legkülönfélébb tulajdonságokkal és élettartammal (felezési idejüket tekintve a másodperc töredékétől a millió évekig). Azt hiszem, ezt megirigyelhetné akármelyik középkori alkimista!

46. oldal

Tóth Béla: Atomkihívás Az ember XX. századi nagy kalandja

Kapcsolódó szócikkek: izotóp

Hasonló könyvek címkék alapján

Hubert Mania: Láncreakció
Ábel András: Los Alamostól Nagaszakiig
Horváth Dezső: A Higgs-bozon
Öveges József: Kis atomfizika
Leon Lederman – Dick Teresi: Az isteni a-tom
Hraskó Péter: Biztos, hogy az energia megmarad?
Katona Zoltán: Elemi részek
100 érdekesség a tudomány világából
Marx György: A marslakók érkezése
Györfi András: Atlantisz és a kézirat titka