A hiedelmek egész életünket behálózzák: hiszünk ideológiákban, politikai pártokban, hiszünk Istenben, szellemekben, angyalokban és ördögökben is. Vannak egyszerű hiedelmek, mint például hogy hány percig kell a lágy tojást főzni, vagy mely gyógymódok hatásosak. Ugyanakkor a hiedelmek rendkívül összetettek is lehetnek: mi az élet értelme? Miért éppen úgy jó a társadalom szerkezete, ahogy van?
Csányi Vilmos és szerzőtársa, Tóth Balázs hiedelmeink keletkezését és működését mutatják be. Bebizonyítják, hogy hiedelmeink által ismerjük meg és formáljuk saját képünkre a világot, és hogy még a valóság olyan alappillérei is hiedelmek, mint hogy mit jelent az „én”. A biológia, a pszichológia és a kultúra egyéb területeiről vett szemléletes példák segítenek megérteni, hogy a hiedelmek megalkotására való képesség az egyik legfontosabb emberi adottságunk.
Hiedelmeink 20 csillagozás

Most olvassa 9
Várólistára tette 30
Kívánságlistára tette 13

Kiemelt értékelések


Tóth Balázs – Csányi Vilmos: Hiedelmeink 80% Az emberi gondolatok építőkövei
A „hiedelem” a szerzőpáros szóhasználatában „minden olyan emberi gondolat, legyen az egyszerű vagy több szintű, komplex konstrukció, amely a nyelv közreműködésével az egyéntől közössége más tagjainak vagy kívülállók elméjébe jut, és ott megragad”. Tehát ha írok egy értékelést a kötetről (pontosabban az általa számomra közvetített hiedelmekről), és azt valaki elolvassa, én is sikeresen elültettem egy hiedelmet. Persze nem kell nekem elhinni, hogy bár messziről indítja fejtegetéseit, és néha nehéz követni, hogy egy-egy példa vagy történet hogyan is kapcsolódik a témához, megéri átküzdeni magunkat a sokrétű, a biológiát, az etológiát, a neurológiát és a kulturális antropológiát is érintő felvezetésen, hogy a könyv közepe tájától magunkra ismerjünk azokban a bemutatott helyzetekben, amelyek során viselkedésünket és motivációinkat a hiedelmeink mozgatják. Elég, ha azt elhiszitek, hogy érdemes ezt a könyvet elolvasni.


Tóth Balázs – Csányi Vilmos: Hiedelmeink 80% Az emberi gondolatok építőkövei
Nem vártam sokat a könyvtől, csak valamilyen szkeptikus eszmefuttatást, és ehhez képest egész szórakoztató volt. A mondanivalója nagyban hajaz Yuval Noah Harari könyveinek egyik fő gondolatára, és a szerzők is többször idézik őt. A természettudományos gondolkodású olvasóknak nem sok újat fog mondani ("igen, persze, ez is hiedelem, az is hiedelem, oké").
Az elején egész érdekes volt a hiedelmeknek lehetőséget adó evolúciós hardver kialakulásáról szóló rész, aztán a könyv egyre uncsibb lett, és megjelent néhány olyan gondolat, amivel már problémáim is voltak,. A legvégén például egészen úgy tűnt, hogy bár a szerzők tudják, hogy mi a gond azzal, amit a mesterséges intelligenciához nem értő személyek gondolnak a mesterséges intelligenciáról, és el is magyarázzák, hogy a félelmeik ebben a formában alaptalanok, azzal viszont már nem foglalkoznak, ami miatt a mesterséges intelligenciához értő személyek félnek az MI-től. Mint kiderült, a szerzőknek is vannak furcsa hiedelmeik, például elhisznek egy régi antropológiai beszámoltót, ami szerint valami törzsben nem volt szó a hazugságra, mivel nem volt rá szükség, mert mindenki mindig igazat mondott. Ha nem tudnám, hogy Csányi Vilmos odavan a csoportszelekcióért, ötletem se lenne, hogy egy ilyen evolúciósan instabil stratégia létezésében hogyan hihet.
Összességében félig-meddig élvezetes, de felejthető könyv volt (de a témában kevésbé jártasaknak érdekesebb lehet).


Tóth Balázs – Csányi Vilmos: Hiedelmeink 80% Az emberi gondolatok építőkövei
Az elejétől végig élveztem!


Tóth Balázs – Csányi Vilmos: Hiedelmeink 80% Az emberi gondolatok építőkövei
Csányi Vilmos te csodás, köszönöm ismét ezt az olvasásélményt. Még a könyv előtt több videóban belehallgattam az emberi hiedelmekről szóló előadásokba és már akkor tudtam, hogyha ez a könyv megjelenik, elsők között szeretném megvenni. És milyen igazam lett! Ismét kaptam egy olvasmányos, ismeretterjesztő, de masszívan tudományos könyvet, kicsit talán még jobban szerkesztve, mint az előző „Íme az ember” könyvet. Akit érdekel miért hat mégis a placebo, hogyan lehet az, hogy több ezren képesek elhinni egy interneten megjelent badarságot, vagy miért függünk kölcsönösen a számítógépektől, az olvassa el bátran a könyvet. Kicsit szívszorító volt azt a mondatot olvasni, hogy „végső soron a tudomány nagyon is emberi dolog”, amikor úgy látszik az átlag ember, a közvélemény és sokszor magasabb szintek is ellene vannak. Pedig hol lennénk most, ha nem lettek volna olyanok, akik kockáról kockára építették fel az emberiség azon hiedelmeit, amik nem csak mindig a nagy pénzt hozó találmányokról szóltak, hanem a minket körülvevő világot igyekeznek misztikumokból tényekké varázsolni. Aki szeretné megérteni, hogyan működik a tudomány és a gondolkodó elme, az is vegye bátran a kezébe a könyvet.
"Amitől a legjobban félünk, a „hatalom”, emberi koncepció, hiedelem, amely a közösségek természetéből következik, de nem feltétlenül sajátja minden intelligenciának, így egy mesterséges intelligenciának sem."
Népszerű idézetek




Néhány éve neurofiziológiai vizsgálatok feltárták, hogy a társas fájdalom és fizikai fájdalom esetén erős átfedés mutatkozik az aktiválódó agyi területeken (Eisenberger 2012). […] Igaznak tűnik hát a kifejezés, hogy „belesajdul a lelkünk az elutasításba”. […] Mivel az evolúció meglévő alkatrészekből dolgozik, a társas fájdalomért felelős neurális hálózat valószínűleg a fizikai fájdalomért felelős rendszerből fejlődött ki. Erre szolgál bizonyítékul, hogy társas kirekesztés hatására, illetve annak lehetőségére az immunrendszer olyan készültségi állapotba kerül, ami a friss sebesülésekkel és az esetleges fertőzésekkel való megbirkózást segíti (Slavich és mások, 2010).
92-93. oldal
Tóth Balázs – Csányi Vilmos: Hiedelmeink 80% Az emberi gondolatok építőkövei




Visszatérő gondolat korunk filozófiai írásaiban, vagyis a modern világ egyik térhódító hiedelemrendszere, hogy a természetfeletti létét elutasító ateizmus magával hozta azoknak a hiedelmeknek a megjelenését, amelyek szentesítik az emberi testet. […] Az emberi test sokoldalú jelentést nyert, s a médiát uraló küllemkultúra láttán nem túlzás azt mondani, hogy imádat tárgyává vált. Ebben a gondolati keretben fogalmazódik meg az a feltételezés is, hogy a méregtelenítés populáris hiedelmére tekinthetünk úgy is, mint egy olyan világi hiedelemegyüttesre, amely a vezeklés vallásos komponenseit hordozza.
136-137. oldal
Tóth Balázs – Csányi Vilmos: Hiedelmeink 80% Az emberi gondolatok építőkövei




A közösségek kialakulásának négy feltétele van: a közös akció, közös hiedelmek, közös konstrukciók és a hűség.
166. oldal
Tóth Balázs – Csányi Vilmos: Hiedelmeink 80% Az emberi gondolatok építőkövei




Sokan az oktatást tartják a propaganda legjobb ellenszerének, de Ellul szerint ez éppen fordítva van, az oktatás teremti meg a propaganda előfeltételeit. Minél több, egymásnak ellentmondó politikai vagy gazdasági hiedelem birtokában van valaki, annál érzékenyebb a propagandára. A sok hiedelem közt mindig akad olyan, amiből azt szűrheti le az egyén, hogy a személyes problémája igazából társadalmi probléma – ez teszi politikai cselekvésre szíthatóvá az embereket. A legnagyobb veszélynek az értelmiségi réteg van kitéve. Ez az amely a legnagyobb mennyiségű, másodkézből jövő információt fogyasztja, és kifejezetten szükségét érzi, hogy állást foglaljon a jelen ügyeivel kapcsolatban, emellett az a hiedelme magáról, hogy az ítélőképessége megbízható.
Tóth Balázs – Csányi Vilmos: Hiedelmeink 80% Az emberi gondolatok építőkövei




Az egyén szerveződési szintjén a hiedelmek „szabadok”: azt hiszek, amit akarok, és ebben a legkeményebb diktatúra sem tud megakadályozni. Az apró, egyéni hiedelmek kavargása, gyors összegződése viszont olyan globális folyamatokat indíthat el, amelyek az egyén szintjén fel sem merülnek, a bolygó szintjén azonban végzetesek lehetnek.
209. oldal
Tóth Balázs – Csányi Vilmos: Hiedelmeink 80% Az emberi gondolatok építőkövei
Hasonló könyvek címkék alapján
- Izsó Zita – Bach Máté: Pesti nő 92% ·
Összehasonlítás - Benedek Szabolcs: Beatles vágatlanul 90% ·
Összehasonlítás - Oravecz Nóra: Találd meg magad 72% ·
Összehasonlítás - Al Ghaoui Hesna: Félj bátran 91% ·
Összehasonlítás - Debreczeni József: Ne bántsd a cigányt! ·
Összehasonlítás - Csernus Imre – Kádár Annamária – Pál Ferenc – Popper Péter: Sors és önismeret 81% ·
Összehasonlítás - Hajnóczy Péter: Jelentések a süllyesztőből 73% ·
Összehasonlítás - Nógrádi György: Szerencsénk volt, túléltük… 70% ·
Összehasonlítás - Jared Diamond: Háborúk, járványok, technikák 93% ·
Összehasonlítás - Jared Diamond: A világ tegnapig 91% ·
Összehasonlítás