„… ő a választottak, a legnagyobbak közé tartozott” – írta Tóth Árpádról Kosztolányi. – „Debrecenből érkezett, a grammatikák, a verseskönyvek, a magyar színművészet ősi földjéről, s természetes folytatója Csokonai Vitéz Mihály és Arany János művészetének. Szavainkból új mákonyt szűrt, bódító írt a mi legfájóbb sebünkre. Andalító költő, makulátlan művész. Egységes világ tárul elénk könyveiből, lágy, meghitt szemlélet, s ez olvasztja eggyé sorait, melyeknek végén halkan, fájdalmasan jajgatnak gyönyörű, mintegy véget-sose-érő rímei. Lágyságában azonban semmi finnyásság. Nevükön nevezte ő a dolgokat, a »setét dolgokat«, melyeket »szeretett«, képzőművészeti pontossággal írta le az előrebukó fejet, vagy a terpedő kezet, a kidagadó ereivel. A keret mindig valószerű, úgyhogy finomsága az ellentét erejénél fogva annál erősebben szökken ki. Ezért olyan emberi és megindító, s ezért halhatatlan. Versei úgy hatnak rám, mint a földönjáró angyalok.”
Tóth Árpád összes versei, versfordításai és novellái 31 csillagozás
A következő kiadói sorozatokban jelent meg: Helikon klasszikusok Magyar Helikon · Fekete verseskötetek Szépirodalmi · Fehér verseskötetek Szépirodalmi · Nagy klasszikusok (Szépirodalmi) Szépirodalmi
Enciklopédia 26
Szereplők népszerűség szerint
Helyszínek népszerűség szerint
Fehér Ház (USA) · Nyulas · Szajna · Westminster
Kedvencelte 9
Most olvassa 6
Várólistára tette 11
Kívánságlistára tette 6
Kiemelt értékelések
A fiatalon távozott, mindössze 42 évet élt költő minden versét aprólékosan, nagy műgonddal alkotta, költészetét a festői szemléletesség jellemzi, impresszionista elemekkel tarkítva, filozófiai affinitással vegyítette sokszor. Többnyire melankolikus, mélabús költeményekként aposztrofálják alkotásait, holott vannak vicces versei is, hiszen a humor sem állt távol a költőtől.
Mit fedezett fel költőként? A haláltudatot belevetíteni a természetbe.
Az „Isten oltó – kése” című költeményben, melyben Tóth Árpád – aki hangsúlyosan kálvinista nevelést kapott – katolicizmus iránti csodálata fedezhető fel.
Tóth Árpádot feleségéhez, Lichtmann Annához őszinte, mély szerelem fűzte, mely költészetében is hangot kapott. Az 1920-ban született Eszter lányukat rajongó szeretettel nevelték, a költő nem kívánta a kislányt azzal a szigorral és fegyelemmel féken tartani, ahogy őt egykor az édesapja.
Verseit a homogén, mélabús címkével illetik; a bánat, a melankólia költőjeként, a legnagyobb elégiaköltőként említik.
A Szépirodalmi Könyvkiadó által 1984-ben, a Nagy Klasszikusok sorozatban megjelentetett, a költő összes verseit, versordításait és novelláit tartalmazó kötet igényes kidolgozása dicséretre és figyelemre méltó, a költő műveit évszám szerint rendszerezve olvashatjuk, az eligazodásban nagy segítséget nyújt a kötet végén található kétféle tartalomjegyzék.
Nehéz egyetlen versét kedvencként említenem, a legismertebbeken: „A Reményhez”, „Esti sugárkoszorú”-n kívül leginkább „A vén ligetben” című a legkedvesebb számomra.
„Szivárvány lenn a fűben, szivárvány fenn az ágon,
Egy néma ünnepély, ember-utáni csend,
Egy boldog remegés, és felpiheg sóhajtva
A fájó ősanyag: immár a kínnak vége!
S reszketve megnyílik egy lótusz szűzi ajka,
S kileng a boldog légbe a hószín szárnyú Béke.”
(Elégia egy rekettyebokorhosz)
Még mindig nagyon szeretem…nemcsak ezt a költeményét…
A valaha élt egyik legzseniálisabb fordító (aki nem hiszi, olvassa el az Archaikus Apolló-torzót vagy A hollót), a költészete pedig maga a melankólia és a magány. Egy róla elnevezett iskolába jártam, és nem bántam, hogy emiatt az átlagosnál jóval többet foglalkoztunk a műveivel.
Versek és versfordítások. A legjobb magyar műfordítótól. Csak ennyit akartam mondani.
nem tudom, normális dolog-e költők teljes életművét az elejétől a végéig elolvasni, de nekem jólesett. az életmű elolvasása szinte egy életrajzolvasással is felér (az elején még komolyan drukkoltam neki, hogy találjon magának egy rendes kislányt), így Tóth Árpádról mostantól tökéletes képet tudok alkotni – legalábbis a magam számára.
ez a kép a következő: fogalmam sincs, miért sorolják Tóth Árpádot a nagy költőink közé. egy kezemen össze tudnám számolni az igazán jó verseit, de konkrétan egyetlen verse van, amit kedvencemként tudok említeni: az Esti sugárkoszorú. versei csurig vannak kínrímekkel, és szinte másról sem szólnak, csak a végtelen depresszióról. a tréfás hírlapi rögtönzések már jobban tetszettek, de jobb lett volna talán, ha debreceni vagyok hozzá. a versfordításai még jobbak, de amin a leginkább meglepődtem, azok a novellái voltak. tíz novelláját csatolták a kötethez, és ebből a tízből az utolsó négy igazán tetszett, de a másik hat is jól sikerült. szóval leginkább annak örültem volna, ha Tóth Árpád novellistának megy. sebaj.
Nagyon sok volt így minden egyben. Kicsit meg is látszik rajtam, hogy Tóth Árpád túladagolásom van. Azt gondoltam, hogy szeretem a verseit, fordításait. Most is mintha szeretném őket, de már óvatosabb vagyok, nem mostanában kerül a szemem elé újra. A sok borongás, melankólia és érfelvágós hangulat mellett viszont kimondottan meglepett, hogy vicces verseket is találtam a gyűjteményben. A „paródiákat” nagyon élveztem, kedvencem lett a Tetemrehívás és A merengőhöz :) A novellák sajnos nem jöttek be, nem olvasnám őket újra.
Azt hiszem, még egyetlen írónak, költőnek sem olvastam a teljes életművét. Még Oscar Wilde-nak sem (a versek, a versek….). Talán Tóth Árpád nem volt jó választás az első ilyen átfogó olvasáshoz.
Nyelvünk csodálatos művésze, messziről felismerhetők a versei. Rá igaz az, hogy lírai szépségű minden sora.
A novellái, amelyek nem túl ismertek, szintén nagyon jók, a debreceni lapokba írt kis vidám, csipkelődő, néhol erősen napi politikai indíttatású versei kevésbé, de azok is igényesek.
Volt egy fogadalmam, hogy naponta elolvasok egy verset tőle, így fogom ezt a kötetet végig olvasni. Sajnos nem így hozta az élet (meg a lustaságom), ezért maradt a tömbösítés, ami valljuk be, levesz az értékéből a könyvnek. Volt, hogy rá voltam hangolódva, volt, hogy szinte minden verse ugyanolyan volt… De ettől függetlenül ez a kötet kincs számomra kamasz korom óta (nagymamám által küldött dugipénz és préselt virág is kihullott a lapok közül, mikor elkezdtem újra forgatni). Tizenéves koromban mindig hangosan felolvastam a verseit, valahogy ezáltal szebbek, mélyebbek, számomra közelebbinek tűntek. Elandalított a hangulatuk, a képi világuk, a kedélyemre is hatással volt. Most is 1-1 verset felolvastam, a hatás ugyanolyan volt, mint húszon éve.
Nagyon sok versét olvastam, mikor megvettem a kötetet, de azt nem állítanám, hogy mindet, de most igen és meg kell hagyni, tényleg nem válik a javára egy írónak, ha az összes művét elolvassa az ember, mert ugyan ezzel a kép teljesebbé válik, de a hibák is kiütközhetnek. Viszont amivel sokkal gazdagabb lettem az Tóth Árpád meglepően kellemes humora, csípős stílusa, ami a borongós, mélabús díszeken nem jön át. Nekem volt pár érdekes a hírlapi versek között is, bár jobb lenne ismerni azt a közeget és helyzete, amiben íródtak, vagy amire reflektáltak.
Egy molytársam említette a Madách „paródiát”, ami szerintem is zseniális volt. :) Nagyon jót mosolyogtam, néhol nevettem rajta. Valahogy ez az oldala ennek az érzékeny lelkű embernek nem jön át a „népszerű” versein. Ezért mindenképpen jó volt elolvasni az összes versét. Szerettem felfedezni a rá jellemző vonásokat, stílusjegyeket, ezért azt mondom nem bántam meg, hogy minden költeményét elolvastam. Ezzel lett teljes a kép és még mindig ő a kedvenc költőm, de most már egyéb versei, jellemvonása és stílusa miatt is.
Egy rég elfeledett kedvencem, ami szerintem enyhén csípős humorát is megmutatja A holdkóros apród története. Csacska történet, de számomra nagy kedvenc volt és lesz is.
Az utolsó versszakot beillesztem ide, mert mindig megmosolyogtat:
„S vígan dörmögte: éljen-éljen!
Hát mégis csak hold-kórja volt!
Mert nem fontos, hogy pont az égen
Kerestessék – a teli hold!
:D
És még egy kedvenc, amit meg a hangulata miatt szeretek: Október
” A levegő hideg, kék és merev,
S sziszegve metszi éles cirpelés,
Mint bánya mélyén a kék érceret
A zengő fúró. Már a fény kevés.
(…)"
Rettenetesen szeretem, kedvenc költőm. Az ő lelki világa áll a legközelebb hozzám, kicsit úgy érzem, mintha a lelki társam lenne egy száz évvel ezelőtti világból. A kedvenc versem (tőle, meg úgy általánosságban is) a Vágyak temetése, amikor először olvastam, kirázott a hideg, annyira átéreztem minden egyes sorát.
Népszerű idézetek
MEDDŐ ÓRÁN
Magam vagyok.
Nagyon.
Kicsordul a könnyem.
Hagyom.
Viaszos vászon az asztalomon,
Faricskálok lomhán egy dalon,
Vézna, szánalmas figura, én.
Én, én.
S magam vagyok a föld kerekén.
1908
Esti sugárkoszorú
Előttünk már hamvassá vált az út,
És árnyak teste zuhant át a parkon,
De még finom, halk sugárkoszorút
Font hajad sötét lombjába az alkony:
Halvány, szelíd és komoly ragyogást,
Mely már alig volt fények földi mása,
S félig illattá s csenddé szűrte át
A dolgok esti lélekvándorlása.
Illattá s csenddé. Titkok illata
Fénylett hajadban s béke égi csendje,
És jó volt élni, mint ahogy soha,
S a fényt szemem beitta a szívembe:
Nem tudtam többé, hogy te vagy-e te,
Vagy áldott csipkebokor drága tested,
Melyben egy isten szállt a földre le,
S lombjából felém az ő lelke reszket?
Igézve álltam, soká, csöndesen,
És percek mentek, ezredévek jöttek –
Egyszerre csak megfogtad a kezem,
S alélt pilláim lassan felvetődtek,
És éreztem: szívembe visszatér
És zuhogó, mély zenével ered meg,
Mint zsibbadt erek útjain a vér,
A földi érzés: mennyire szeretlek!
204-205. oldal, 1923.
Egy gondolat bánt engemet:
Lóverseny nélkül halni meg!
Elhervadni lassan, mint a remény,
Hogy olcsón kapok fiakkert oda én,
Elfogyni lassan, mint öt koronád,
Amíg kijuthatsz a nagy poron át,
Ne ily halált adj, istenem,
Ne ily halált adj énnekem!
Legyek pálya, min hat ló fut keresztül,
Vagy úrlovas, akit tövestül
Lóhátról a tribünön ülő hölgyre
Egy nagyszabású nyaktörés dönt le,
Legyek tribünhöz kent kovász,
Legyek bús, falnak ment lovász,
Mit bánom én, csak urason
Kint lehessek a Nyulason!
495-496. oldal, Lóverseny-dal (részlet) 1913.
Ó, FURCSA TÁRSAK… (részlet)
Ó, furcsa társak, emberek,
Köztetek járni nem merek,
Idegen vagyok én,
Búsan bolyongok köztetek,
A jó szótól is reszketek,
Fázós vagyok s szegény.
Ó, voltam én vidám s merész,
Álmok gályáin tengerész,
Ki boldog partokat
Keresne, tündér szigetet,
De nem leltem, csak szívetek,
Mely rosszat tartogat…
És édes táplálék gyanánt
Ettem a lomha bú-banánt…
303. oldal, Töredékek, 1926-1928 (Magyar Helikon, 1967)
Tudom, hogy szörnyű ez a herceg,
De nem hagy el, jaj, nem hagy el.
Lássátok, sokszor sírni kezdek,
Mikor este aludni kell.
Ha a lámpám már el van oltva,
Tudom, itt hallgat, rámhajolva,
Igy telik el az éj fele;
Ó, ha akkor szemem kinyitnám!
Két vigyorgó, mély szem mered rám,
Az ember megőrül bele…
28. oldal, A herceg (részlet) 1908.
A LELKEM FÁJ…
A lelkem fáj… Isten ne adja,
Hogy most belém szeressen egy leány,
Úgy vágyom egy puha ajakra,
Sovárabb soh'se lehettem talán –
Oly jó volna… Pihenni vágyom.
Csak két ringató kart találnék.
Egy perzselő iszonyu nyáron
Jön minden árnyék…
A lelkem fáj… Isten ne adja…
Jaj volna, hogyha most találna rám.
Bár volna jó, egyszerü fajta,
Egy senki, egy nyugodt leány.
Bár senki volna… ha enyém volna…
Oly beteg hő tüzel szemembe…
Itt hagyna, jaj… vagy ő is bús
Valaki lenne…
1907
UTON
Ó, reggel! robbanó élet!
A friss szél arcomba vág,
Vállal feszülnek a szélnek,
És sikonganak a fák,
Ráintenek a vonatomra,
Zöld zászlajuk zúgva forog,
Mehet! – zengik vihorászva,
Mehetnek a víg utasok!
Most egy nagy kortyot a szélből!
Ó, vad szél, drága konyak!
Köszöntlek, tavaszi erdő,
Köszöntlek, tavaszi nap!
Most minden sikerül majd,
Nem is a vonat röpít,
Százezer angyalerővel
Visz a gyógyult gyermeki hit!
Hazugság minden bánat,
Sohse voltam bús, se beteg,
Tárt karral a boldogság vár,
Ahová most sietek.
Örömök karikagyürűje
A körülarany horizont,
És megvakul a napban
A hunyori szemü gond.
Édes fájással pattog
Körül az egész világ,
A szívek, az anyaméhek,
Sok rügyező ifjuság?
Egy eke új vasa lobban
A napban, toronyiránt,
Hurrá, paraszti ruhában
Az Úristen ott maga szánt.
Mire leszáll a boldog este,
És csöndben megérkezem,
Elmaradt száz határtól
Lesz napfényes a szívem.
Víg villany gyúl a szobában,
Vagy szívemből csap ki a fény?
És alvó kicsi lányom
Felkacag álma ölén.
219–220. oldal, Versek, 1926 (Magyar Helikon, 1967)
Hát itt a husvét, alleluja!
És ilyenkor öntözködni szokás,
S az ezüstbokás
Verőfény táncol az emberek szivében,
S a tavaszi veréb dudolász a fákon,
Mint valami kis szárnyas furulya,
S a télikabátot zálogba vágom,
S randevúra hívom az ideálom
– És a többi, satöbbi, satöbbi,
Amit már nem szokás
Senkinek az orrára kötni.
Persze, persze,
Így kéne tenni,
Jaj, de így tenni
Kinek van mersze?
Az ember akárhová gukkerez föl,
Az égen viharfelhő feketél,
És minden házereszből
Jégcsapot csapol a tavaszi szél,
Jaj bizony,
A tavasznak kámpec!
Fordított világ ez,
Baj s iszony,
Kámpec a húsvétnak
És a randevúnak,
Szívünket albérletbe
Ki kell adni
A randa búnak.
423. oldal, Húsvéti versike (részlet) 1912.
Hasonló könyvek címkék alapján
- Fekete István: Tarka rét 94% ·
Összehasonlítás - Baranyi Ferenc (szerk.): Aranyasszony ·
Összehasonlítás - Kosztolányi Dezső: Velence 88% ·
Összehasonlítás - Benjámin László – Dobozy Imre – Fekete Gyula – Vészi Endre (szerk.): Jelenlét ·
Összehasonlítás - Kalász Márton: Gyermek-Bábel ·
Összehasonlítás - Székely János: A nyugati hadtest 95% ·
Összehasonlítás - H. P. Lovecraft: Howard Phillips Lovecraft összes művei III. 91% ·
Összehasonlítás - Zelk Zoltán: Alszik a szél ·
Összehasonlítás - Baricz Lajos: Különös karácsony ·
Összehasonlítás - Veres Péter: Gyepsor 91% ·
Összehasonlítás