Postagalamb 49 csillagozás

Tóth Ákos: Postagalamb

Három testvér, három különböző személyiség néz szembe az élet nagy kérdéseivel.
A kilencvenes évek orosz rögvalósága, az összetört múlt, a kezeik közt szétfolyó jelen és a bizonytalan jövő nehezíti döntéseiket – ki tudhatja, melyikük jár jó úton?

>!
Hajnalpír, Sárbogárd, 2018
120 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786158078313 · Illusztrálta: Molnár Orsolya

Enciklopédia 7

Szereplők népszerűség szerint

Genyka · Okszána · Vagyim · Zsenyka

Helyszínek népszerűség szerint

Szentpétervár


Kedvencelte 2

Várólistára tette 33

Kívánságlistára tette 37

Kölcsönkérné 2


Kiemelt értékelések

Kuszma P>!
Tóth Ákos: Postagalamb

Ebben a könyvben két szerelem története is benne foglaltatik: Ljubáé és Zsenyáé, valamint a szerző szerelme az orosz irodalom iránt. Szokatlan, hogy magyar író orosz színfalakat (Pityert, azaz Szentpétervárt) tekerint története köré, de ügyes – az orosz irodalom ugyanis hagyományosan megengedőbb az érzelemkinyilvánítással szemben, mint a magyar, és ami mondjuk Bettina és Elemér nevű szereplőkkel már sok volna, itt valahogy fel sem tűnik. A történet visszafogott, és kortárs szöveghez képest kifejezetten introvertált: adott egy orosz család, benne három fivér, Genyka, a simlis fazon, aki inkább a törvényen túl, mint innen keresi meg a pirogravalót, Vagyim, a nett tengerésztiszt, a család szemefénye, és Zsenya, az öcs, aki épp most veszítette el állását, és mint fentebb említettem, ennek tetejébe még meg is van szerelmesedve. A kulcsmomentum Zsenya dilemmája, aki a Szovjetunió összeomlása utáni gazdasági káoszban gyakorlatilag vagy elszegődik bűnözőnek egyik bátyja mellé, vagy másik bátyja nyomdokán haladva katonának áll, és csecsenekre lövöldözik önkéntesként a fincsi zsold miatt. Egyik se egy vonzó karrier, de a harmadik lehetőség, úgy fest, az éhhalál. Vaaaagy… no, hogy van-e negyedik út, becsületesnek lenni, nem lelőni senkit, és ennek tetejébe még megmaradni is, az majd kiderül. Már ha.

Tetszett – finom, áttetsző szöveg, kifejezetten erős jellem- és atmoszféraábrázolással. Lassan hullámzik előre, néha mintha csak suttogna, nem beszélne. Nincsenek benne sarkok, amibe beütjük a térdünket – összeségében nem nagyon emlékszem hasonló szövegre a magyar irodalomból. Viszont a könyv mint tárgy sajna nem egy könyvszakmai orchidea – egy kevésbé pöttyös – ja, azok nem pöttyök, hanem vízcseppek! olcsó hatású borító, egy korrektor és egy nem ennyire… hm… jellegtelen illusztrátori részvétel sokat dobott volna rajta.

6 hozzászólás
szadrienn P>!
Tóth Ákos: Postagalamb

Ami számomra nagyon szerethetővé tette ezt a kisregényt, az talán éppen abban a kettősségben rejlik, hogy miközben fájdalmasan élethűen, hitelesen mutatja meg a kilencvenes évek sivár, kilátástalan, végtelenül lehangoló orosz valóságát, a sorok között mégis mindig ott bujkál egy kevéske derű, a fiatal narrátor személyiségéből fakadó melegség, frissesség, és így a történet soha nem lesz igazán sötét vagy depresszív.
Mert bizony nem könnyű az élet Pityerben ebben az időszakban. Nincs az a vodka és metil-alkohol mennyiség, amely feledtetni tudná a munka, a pénz és a jövőkép teljes hiányát, három testvér közül az egyik ebbe bele is roppan, a másik állandóan kijátssza a törvényt, és csak a legkisebb fiúnak lesz esélye kitörni a korlátok közül, hogy egyszer talán majd olyan szabad lehessen, mint az ablakpárkányra telepedő postagalamb.
Nagyon jó volt látni, hogy a legszörnyűbb élethelyzetekben is védőhálóként fonódik hőseink köré a család megtartó ereje, a testvéreket összekötik a gyermekkori emlékek, és borzasztó csalódások, kiábrándulások árán is próbálnak végül összetartani. Éltető reményt tud adni a szerelem távoli lehetősége, ígérete is.
Amilyen nyomasztónak tűntek a mindennapok a nagyvárosban, olyan üdítő volt a család kirándulása a vidéki dácsába. Rövidek, de nagyon élvezetesek voltak a tájleírások a Ladoga-tóról, a jégről, az erdőségeket borító hatalmas hóról, a szereplők gyermeki öröméről, amikor ennyi szépséggel találkoztak. Szívesen kalandoznék még a szerzővel Oroszországban. Várom a következő kötetet.

19 hozzászólás
Nikolett0907 P>!
Tóth Ákos: Postagalamb

„Mindenkinek van egy arca, egy kifejezéstelen arca – mikor dolgozik, megy az utcán, vásárol, vagyis amikor nem történik vele semmi, csak él, akkor mutatja ezt a semleges és üres arcot a külvilág felé. Ljubának ez az arca lehangolt volt és szomorkás, kiábrándult és reménytelen. Ez az arc rabul ejtett, vonzott magához.”

Először is, itt is megszeretném köszönni, hogy utazókönyvként hozzám került ez a kis csoda. KÖSZÖNÖM.

Számomra mindig nagy izgalommal párosul a kíváncsiság, amikor egy kortárs elsőkönyves, magyar író történetével ismerkedem.

Első körben ami megfogott, hogy külsőre olyan érzésem volt, mintha egy régi klasszikus kötetet fognék.
Kicsit visszahozta azt az érzetet, mikor zsenge koromba morogtam, hogy megint egy régi történetet kell olvasnom, de mikor belekezdtem, nagy meglepetésemre akkor ocsúdtam fel, mikor az utolsó lap is kicsusszant a kezeim közül.

A könyvecske, bár alig 120 oldal, mégis rendkívül sok odafigyelést igényel.

Számomra egy családregény, egy apa és három fia életének egy szakaszát ismerhettem meg, párosulva két „szerelem” felfedésével.
Az egyik Ljubáé és Zsenyáé, a másik pedig a szerző szerelme az orosz irodalom iránt.

Nagyon érdekes volt végig követni a három fiú helyzetét és meglátásait.
Mint karakterek igen színesek, a felszín egyiknél sötét, másnál világos, de ahogy egyre mélyebbre ástam, rá kellett jöjjek mindenhol vannak árnyak, kinél több, másnál kevesebb.

A lelkemet felmelegítette, néhol elkeserített, de elfogadtam ez így történt, nincs mit tenni.
Vagy mégis?
Egy biztos semmi nem az aminek látszik, ahogy a jó sincs meg rossz nélkül és fordítva….

Miután befejeztem sokáig ültem és néztem ki az ablakon, nem tudtam szabadulni az események varázsa alól, és csak nagy sokára egy nagy sóhaj után éreztem, ennek itt és most vége, hiába keresem, a lapok elfogytak, de a kérdéseim megmaradtak….

Kedves Író!

Remélem nem veszed sértésnek, de morcos vagyok.
Keveslem amit olvastam tőled…és úgy gondolom méltán követelhetem a következő kötetet!
De addig is egy példányt beszerzek és újra olvasom, mivel sok sok kérdésem és észrevételem igazolásra vár….
Köszönöm, hogy megírtad…egy élmény volt.

Ajánlom és nagy kedvenc!

pepege>!
Tóth Ákos: Postagalamb

@Ákos_Tóth könyvéről az alábbi cikket írtam, melyet az ekultura.hu honlapján is olvashattok (link lejjebb!). (Köszi Ákos az élményt! :) :

Sohasem titkoltam, mennyire izgalmas és érdekes dolognak tartom, amikor egy elsőkönyves, fiatal szerző művével ismerkedhetek meg. Abban ugyanis nincs semmi (vagy legalábbis nem túl sok) kunszt, ha egy általam ismert, befutott, netán népszerű szerző újabb kötetére csapok le. Nyilván tudom, mire számítsak, milyen a stílusa, jó esetben még azt is megjósolhatom, szeretni fogom-e, de nincs meg az a rejtélyesség, az a kíváncsiság, amit egy kezdő író regényének esetében érezhetek. Az ismeretlen, új szerző művéből még bármi lehet: könnyed szórakozás, vidám időtöltés, örök szerelem, vagy – kivételesen ritka esetben – hideg közöny. Szinte megbizsereg az ember tenyere tőle. Gondoltatok már valaha arra, hogy ilyen irányból közelítsetek egy újdonsághoz? Ha nem, hát próbáljátok ki!

Tóth Ákos Postagalamb című kisregényének megjelenéséről csak nemrég szereztem tudomást, és be kell vallanom, némi személyes ismeretség is van a háttérben, úgyhogy a szokásos, fentebb ecsetelt izgatottságra még pakoltam egy-két lapáttal (főleg, hogy törekednem kellett az objektivitásra is). Tudni kell a szerzőről, hogy járatos az orosz irodalomban, ezért nem is lepődtem meg a témaválasztásán: három orosz fiútestvér életébe nyerhetünk bepillantást.

A helyszín Pityer (Szentpétervár vagy Leningrád – ki hogyan szereti), 1990-es évek, posztszovjet korszak, Jelcin, a mercikkel repesztő újoroszok, nyugati cuccok. Itt él egy szigorú édesapa két (szerinte) semmirekellő fiával: Genykával és Zsenykával, illetve fiatal és szemrevaló mostahaanyjukkal, Okszánával. Bátyjuk, Vagyim, tengerésztiszt, akire büszke lehet minden szülő, és bár hiába járta meg a két fiatalabb fiú is Afganisztánt, apjuk soha sem fog rájuk olyan tisztelettel gondolni, mint elsőszülött fiára. Narrátorunk (Zsenya) azt a néhány napot meséli el, amikor bátyjuk hazalátogat: nagy a készülődés, mindenki izgatottan várja Vagyim megérkezését, mindeközben egy szerelmi szál is kezd kibontakozni, mégis sötét felhők gyülekeznek a fejünk felett…

Ami már rögtön az első oldalaknál megfogott ebben a kisregényben, az az atmoszféra. Tóth Ákos igazi orosz életérzéssel, hangulattal töltötte meg a könyv lapjait, látszik, hogy rutinosan mozog ebben a környezetben és az olvasót is nagyon hamar az orosz lelkület hatása alá tudja vonni. Hitelesek voltak a karakterek, az egész pityeri valóság.

Bár alapvetően nem szoktam a regénybeli rosszfiúktól idegenkedni, sőt sokszor csípem is őket, ezúttal mégsem Genya, a család fekete báránya volt a kedvenc szereplőm, hanem a legfiatalabb fivér. Zsenya sokkal érettebben gondolkodott testvéreinél, erkölcsösen, mások érzéseire is tekintettel cselekedett, ösztönösen az ő bőrébe bújtam bele, őt fogadtam barátommá, ahogy haladtam a történettel. De ha már a karakterekről esik szó, annyit még elárulhatok (anélkül, hogy a lényegről lerántanám a leplet), hogy ebben a kisregényben nem lehetséges a főszereplőkről kategorikusan kijelenteni, jók-e vagy rosszak.

Általában szeretem és szívesen előnyben részesítem a kortárs irodalomban manapság nagyon divatos idősík-váltakozást, az olyan szövegeket, amelyek nagy odafigyelést igényelnek az olvasótól – ezúttal mégis hálás vagyok a szerzőnek, hogy nem élt ezekkel az eszközökkel. Túl azon, hogy a cselekmény és a szereplők ábrázolása meglehetősen olvasóbarátnak mondható, Tóth Ákos egyszerű, letisztult mondatai, lineáris cselekményvezetése még könnyebbé tette a szöveg befogadását.

Ritkán olvasok illusztrált könyveket, ezért örültem Molnár Orsolya grafikáinak, üdeséget hozott minden egyes munkája. A fekete-fehér rajzok nagyon jól illettek a történethez, mindig ott bukkantak fel, ahol éppen szükség volt rájuk, hogy segítsenek egy-egy szituáció vizualizálásában. (Ezzel szemben a borító nem nagyon nyerte el a tetszésemet: alapvetően önmagában a színvilága sem, és az esőcseppes háttér sajnos még tovább rontotta az összképet). Egyetlen apróság árnyékolta be az olvasási élményt: hiába haladtam szándékosan lassan a könyvvel, mégis olyan hamar véget ért Zsenyáék története, szívesen olvastam volna még akár 500 oldalon keresztül!

http://www.ekultura.hu/olvasnivalo/ajanlok/cikk/2018-03…

6 hozzászólás
Tigrincs P>!
Tóth Ákos: Postagalamb

Számomra Oroszország kicsit mitikus helyszín; szélsőséges időjárás, hatalmas terek, sok ismeretlen tényező. Ha a könyv szereplőihez hasonlóan én is elautóznék Pityerből* a Ladoga-tó partvonalára, mert a családomnak éppenséggel van ott egy dácsája, akkor evidens, hogy valamelyik keleti szláv erdei istenbe is ütközhetek. Az orosz ember képéhez sok sablont társítok különböző okokból, amely sablonok egy része megállja a helyét, más része pedig jelentős árnyalásra szorul. Ebből is látszik, hogy nem vagyok elfogulatlan a témával.
Tóth Ákos írása emberközeli hangulatjelentésnek is felfogható a kilencvenes évekből, amikor is Oroszország, nem mellékesen, éppen a rendszerváltás terheit nyögi. Egy család mindennapjain keresztül bepillantást nyerhetünk az akkori jellemző társadalmi helyzet megélhetési problémáikba, konfliktusaiba; mindezt élő módon ábrázolva, hétköznapi emberek kapcsolatrendszerén és találkozási pontjain keresztül tapasztalhatja meg az olvasó. Ugyanakkor legalább ennyire szól egy olyan családról, amely bárhol máshol is élhetne, mert bizonyos helyzetek – három testvér viszonya, versengés, párkapcsolati helyezkedés, alkoholproblémák – mindig hozzák a maguk dinamikáját.
Optimista hangulatú, olvasmányos írás, kedvelhető karakterekkel, működő, helyenként cinikus humorú párbeszédekkel.

*Szentpétervár

Morpheus>!
Tóth Ákos: Postagalamb

Kicsit féltem belekezdeni a könyvbe, kicsit tologattam is, hogy vajon hogy fogom kivágni magam a csávából, ha nem tetszik, hiszen személyesen ismerem a könyv íróját, sőt párszor beszélgettünk négyszemközt, kedvelem is őt, tehát semmiképpen sem szeretném megbántani. De a félelmem szerencsére nem igazolódott be, pont az ilyen történeteket szeretem, hiába tűnik a család szétesőnek, együtt vannak mégis, ha másként nem is, legalábbis lélekben összetartoznak, a szerelmi szál is szép volt, időnként elérzékenyültem tőle. Úgy gondolom, hogy Ákos magából is beleírt egy darabot (cáfolja, ha meri), de ettől még jobb lett. A szereplők élnek, van karakterük, ha némileg hiányos is egyik-másik. Persze nem kívánhatok tökéletes életutat, jellemzést egy ilyen rövid könyvben. Summa summárum, örültem, hogy olvashattam. Csak így tovább!
Az illusztráció sem volt probléma, kicsit retró, de illik a hangulatához. Szóval egy picit ronda kívülről, de belül sokkal jobb, ezt bizton állíthatom.

DaTa>!
Tóth Ákos: Postagalamb

Bő egy éve tologatom Ákos könyvét, többször levettem a polcról, majd raktam is vissza, nem volt merszem elolvasni. Van szerencsém ismerni őt személyesen is, ezért kifejezetten féltem attól, mi lesz, ha nem fog tetszeni ez a kisregény. Felesleges volt ettől tartanom. Ákos igazán tehetséges, nagyszerűen megteremtette a Szovjetunió összeomlása utáni zavaros időszak hangulatát, teljesen úgy éreztem, mintha én is ott sétálnék az orosz utcákon a szereplőkkel. Első, nyomtatásban megjelent írása ez, hangja itt még néhol erőtlen, a párbeszédek helyenként suták, de a történet végén valami elementáris erő tör fel, egy ponton szabályosan beleremegtem. Biztos vagyok benne, hogy ez az erő utat fog törni magának Ákos tollán keresztül, és izgatottan várom a többi írását. Azokat nem fogom egy éven át halogatni. Ma már tudom, nincs mitől tartanom.

Bélabá>!
Tóth Ákos: Postagalamb

Tóth Ákos első kisregénye de ja vu érzéseket keltett bennem. Olvastam anno Nyiktyinától a Fizetés nélküli szabadság -ot, és a könyv feelingje csapott meg ezúttal is. Oroszország, a kilencvenes évek nyomorgása, a reményt vesztett munkásvilág, a seftelések, a csecsen háború stb… Ez a kisregény ugyan magyar alkotótól származik de autentikusan visszaadja a korszak hangulatát, életmódját. Látszik, hogy sok orosz irodalmat olvas a szerző. Második hasonlatként, a vidéki részeknél a Jeltisev család rémlett fel.
Tóth Ákos tömören, de olvasmányosan mesél, nem hagyja ellankadni az olvasó figyelmét, sőt az szinte falja a lapokat a remek történetvezetés által.
Kellő realizmus, romantika, és drámaiság bújik meg a lapokon. Első ránézésre féltem némileg, a borító megijesztett , amolyan kamaszlányos pöttyös könyv jellege van, a végén rájöttem az okokra. Könnyek bánattól vagy örömtől éppen. Remek első könyv, szeretnék még hasonló minőségű, olvasni a szerzőtől pl háborús történetet, egyéb orosz világban játszódó sztorit. 4,5 csillag (4,5 pont) az érdemjegy, hogy a fejlődés lehetősége még nyitott maradjon. (Szigorú voltam?)

11 hozzászólás
Annamarie P>!
Tóth Ákos: Postagalamb

Nagyon vártam már, hogy elolvassam Ákos könyvét, mivel a karcok között megjelent eddigi írásai igen-igen szimpatikusak voltak. Mindig érezni lehetett rajtuk egy apró kis lábnyomot, amit az aktuális olvasmány hatása okozott. Itt is felsejlett előttem valami. Bondarev Csend-je.
Egy történelmi változást, s egyben erkölcsi fordulatot megélő apával és annak három fiával találkozunk, akik Szentpéterváron próbálnak talpon maradni. Mindannyian veretes figurák, nagyon erős karakterek. Genyka, aki az a tipikus ügyeskedő alak, kevésbé legális ügyletekből él, aztán Zsenya, az elbeszélőnk, aki épp munkanélküli, és a harmadik fiú, a családi és egyben az orosz ideál, Vagyim, aki a haditengerészetnél szolgál. A családhoz tartozik még Okszána, az apa új felesége. A képlékeny egyensúly fenntartását az elhallgatások teszik lehetővé. Minden szépen, kissé remegő térddel, de működik, amíg Vagyim haza nem tér, s elkerülhetetlenné nem válik bizonyos dolgok kimondása.
A tisztánlátás szükségességét mindenki érzi, de megmozdítani az első kis kövecskét senki nem meri. Zsenya szívét ráadásul a szerelem szomja is gyötri. Választottja, a szomorú arcú Ljuba hallgatagsága is súlyos titkokat sejtet. A kritikus időszakban élő fiatalok lelki válságának megjelenítője számomra leginkább Zsenya volt, aki igazából a legszélsőségesebb döntések meghozatalára is készen áll.
Mindenki érzi, hogy a színvallás felé közeledünk, egyre inkább sűrűsödnek a fellegek. A szereplők kilépnek a hétköznap színfalai mögül, elutaznak a család dácsájába, és ott, a Ladoga-a tónál, nyakig a hóba temetkezve megreccsen valami.
Számos erénye van ennek a kis történetnek. Legáthatóbb talán a hangulata, meg nem mondanám, hogy nem orosz író műve. Ennek legszembetűnőbb jele, pont a dácsába való leutazás. Évek óta nem járt ott senki, azt sem tudják milyen állapotban van. Piszok hideg tél van, ráadásul a nyaraló nélkülöz minden minimálisnak mondható komfortot. Normális ember nem vág bele ilyenbe! Ákos mégis kipecázta a családot a pityeri megszokásokból, és kitette őket a prérire.
A Zsenya és Ljuba körül kialakuló szerelem ábrázolása is nagyon tetszett. Egy türelmes, figyelmes, óvatos és áldozatkész szerelem tanúi lehetünk. Kinek ne tetszene ez? Talán csak Gyenya játssza meg a vagányt, bár mindenki tudja, hogy aranyból van az ő szíve is, és mindegyik fiú számára valójában a család az igazi érték.
Aztán persze voltak kisebb bajaim is, de most nem szívesen cincálnám szét a szöveget, hiszen ez ünnep, egy elsőkönyves ünnepe. Tényleg éreztem döcögést itt-ott, de leginkább az elején dobott ki sokszor a szöveg. Többször gondoltam azt, hogy a kevesebb több. És itt van az illusztráció. Bocsánat, de nekem sem illet ehhez a könyvhöz. spoiler Bartha Lászlóhoz hasonló grafikát éreztem volna hozzáillőnek, de lehet, hogy ez csak azért van, mert nem rég olvastam a Szerelem szentségét. Már, ha ragaszkodunk az illusztrációhoz. A borító szintén elvitte számomra a könyvet másféle irányba. Egyértelműen a hajdani pöttyös könyvekre hajaz. Ez a könyv sokkal jobbat érdemel!

TiaRengia I>!
Tóth Ákos: Postagalamb

Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem féltem a könyvtől. Egy elsőkönyves író, akit ráadásul még ismerek is, természetes, hogy magában hordozza a veszélyt, hogy maximum elnéző félmosollyal fogom a végén becsukni a könyvet, utána meg, ha szerencsés vagyok, a közös rendezvényeken sikerül mindig pont nem a szerző mellé ülni, elkerülendő így a kínos, bíztatásba burkolt feszengő negatív visszajelzéseket.

Örömmel jelentem, itt ilyesmiről szó sincs! Gyakorlatilag az első pár mondattal berántott a sztori.
Hangulatában azokra a tévéfilmekre emlékeztetett, amiket annak idején a Duna tv-ről vettünk fel videóra (tudjátok, az értelmiségi éjszakai műsorsávból), volt egy időszak, mikor orosz filmeket adtak zsinórban. Szóval filmszerű volt az egész kisregény, remekül beillene a sorba.

A történet feszes, egyszer sem nem ül le. A rendszerváltás utáni Oroszország hangulata nagyon érzékletes, kicsit a saját gyerekkorom is megidéződött, pedig Magyarországon azért akkoriban jobb világ volt. A figurák élnek, szerethetőek. Bár sajnos nem derül fény végül minden részletre, mégis olyan érzésem van, hogy a történet csaknem kerek egész. Egyedül a lezárással nem voltam maradéktalanul elégedett, hirtelen vége szakadt a történetnek, olvastam volna még! spoiler

Sokakkal ellentétben én nem voltam olyan rosszban az illusztrációkkal. Adott az egész könyvnek egy régies ízt, ami illett a regény cselekményének idejéhez is (még a ’90-es évek elején adtak ki illusztrált regényeket emlékeim szerint). A borító már más tészta, továbbra is olyan érzésem van, mintha az új esőcseppes pöttyös könyvsorozat egyik része lenne. Holott legalább gimnazista korú ember kezébe nyomnám.

A korrektort viszont jópárszor kupán vágtam volna. spoiler

Végül, de nem utolsósorban, írópalántaként a könyv motivációs hatása is nagyon erős volt :) Ákosom, ezt szépen odatetted, gratulálok.


Népszerű idézetek

pepege>!

Szerelmesnek lenni alapvetően szép dolog, de veszélyes. Túlságosan leblokkolja az ember agyát.

51. oldal

Kapcsolódó szócikkek: szerelem
Annamarie P>!

– A politikához nem értek – vallotta be őszintén. – De az embereket megtörte ez a pár év. Túlélők vagyunk, de már belefásultunk az egészbe. Mint, amikor leélsz tíz évet egy lakatlan szigeten hajótöröttként, és már nem építed a faházadat, hanem lebontod, hogy tüzet rakj belőle. Mert már elhiszed, minden mindegy.

105. oldal

1 hozzászólás
Tigrincs P>!

– Azért, ha helyrejönnének az anyagi dolgok, igazán vehetnénk magunknak egy nyugati kocsit – szólalt meg Okszána. – Tegyétek a szívetekre a kezeteket, nem lenne jobb egy olyan járgány, ami nem rohad le havonta, és kevesebbet eszik, mint egy tank?
– Ejj, de ki van valaki művelve a közlekedés rejtelmeiből – susmorogta Genyka.
– Apa nem fog nyugati autóba ülni, amíg a Volga gyártását nem helyezik át Amerikába – röhögtem el magam.
– Talán egyszer – rázta meg a fejét apám. – Ha rendbe jövünk anyagilag.
Na, és az mikor lesz? Ez majdnem olyan válasz volt, mintha a megváltó érkezésében kellene reménykednünk.

82. oldal

11 hozzászólás
szadrienn P>!

– Igen, de ez ennél bonyolultabb.
Genyka hangosan felnevetett.
– Aki szerelmes, az mindig ezt mondja! – kiáltott rám diadalittasan. – Ez a reménytelen szerelmesek kedvenc jelmondata. A homlokodra lehetne tetoválni.

55. oldal

szadrienn P>!

Mindent átadok majd Bikovnak, el lesz rendezve az egész.

58. oldal

1 hozzászólás
szadrienn P>!

Szerda reggel mindenki fejfájással ébredt. Délután nem tudtuk visszafogni magunkat, csatlakoztunk az ivókhoz, és megdöbbenve vettük tudomásul, hogy apa vodkakészlete nem akar kimerülni, akárhogy erőlködünk.

51. oldal

Azsa IP>!

Ljuba sem volt túl lelkes. Arrébb ment pár lépésnyire, lefeküdt a hóba – ezzel már megdöbbentett –, aztán a karjával és a lábával elkezdte kisöpörni a porhót maga alól.
– Angyalkázol?
– Igen! Miért?
– Csak meglep. Bár, ez női dolog. Ti már gyerekként is angyalkáztatok, mi meg léket vágtunk.

106. oldal

1 hozzászólás
Ildó>!

Mindenkinek van egy arca, egy kifejezéstelen arca – mikor dolgozik, megy az utcán, vásárol, vagyis amikor nem történik vele semmi, csak él, akkor mutatja ezt a semleges és üres arcot a külvilág felé. Ljubának ez az arca lehangolt volt és szomorkás, kiábrándult és reménytelen. Ez az arc rabul ejtett, vonzott magához.

13. oldal

DaTa>!

Nem mindig tudtam eldönteni, hogy a dolgaiért lenézzem, megvessem, vagy titkon csodáljam-e a testvéremet.

23. oldal

Kapcsolódó szócikkek: testvér
Tigrincs P>!

Az út a külvárosban elképesztően kátyús volt. Az aszfaltot ellepték a teherautók, a kikötőhöz vezető főutakat a kamionok. Voltak köztük Uralok és Krazok, Zilek, és már-már futurisztikusnak tűnő Volvók is. Kiváló gépek lehettek, de borzalmasan alacsonyan ültek az úton – amint le kell térni velük az úttestről, a sofőrök bajban lesznek. Hiába, nyugaton utakat építenek, minálunk járműveket.

85. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Morsányi Bernadett: A sehány éves kisfiú és más (unalmas) történetek
Nemere István: „Aki keres, talál”
Oláh Gábor: Gumikötél
Pentelényi László – Zentay Nóra Fanni (szerk.): JLG / JLG
Hubai Gruber Miklós: Hajoljunk közelebb egymáshoz
Morsányi Bernadett: Egyedül szembejövet
Sánta Ferenc: Halálnak halála
Kertész Ákos: A világ rendje
Kertész Ákos: Kasparek