Igaz-e, hogy vannak primitív és vannak fejlett nyelvek? A nyelvtehetség tényleg ritka adottság? A magyar a legnehezebb nyelv? A szóismétlés mindig stílushiba?
A nyelvek izgalmas világa iránt érdeklődők választ várnak ezekre a kérdésekre. Tanultak, hallottak és olvastak már sok mindent a nyelvekkel és nyelvünkkel kapcsolatban, de még mindig számos gondolat foglalkoztatja őket. És mivel az eddig szerzett ismereteik néha ellentmondanak egymásnak vagy a saját józan belátásuknak, szeretnének megbízható tudáshoz jutni. Vagyis meggyőződni arról, hogy amit tudnak vagy tudni vélnek, az valóban IGAZ, vagy esetleg TÉVHIT csupán. Ez a könyv nekik szól, az ő kérdéseikre kínál válaszokat, és igen sok nyelvi érdekességgel szolgál, amelyekre talán nem is jutott volna eszükbe rákérdezni.
A szerző a közkeletű nyelvi tévedések közül választott ki negyvennégyet, és ezekről fejti ki a nyelvtudomány álláspontját. Ezek a tévhitek gyakran és joggal a nyelvi babona elnevezést viselik, és… (tovább)
44 tévhit a nyelvekről és nyelvünkről 3 csillagozás
A következő kiadói sorozatban jelent meg: Az ékesszólás kiskönyvtára Tinta
Várólistára tette 6
Kívánságlistára tette 10
Kölcsönkérné 1
Kiemelt értékelések
Tetszett a könyv koncepciója, hogy tévhiteket oszlat, sőt az is, hogy néhány perces fejezetekből állt, hiszen ettől kitűnő vécés olvasmány volt. A könyv második felét kitevő, a magyar nyelv helyes használatáról szóló szösszenetek tetszettek legjobban. Kicsit sajnáltam, hogy véget ért, pont amikor kezdtem megkedvelni.
Tótfalusi Istvánnak eddig fordításait ismertem, és fordítóként tisztelem-szeretem. Egyszer az a megtiszteltetés ért, hogy egy tanulmányomhoz hozzájárult egy interjúval – meghívott a házába, és nagyon kedves volt ő is, a felesége is. Ezért aztán különösen megörültem ennek a könyvnek, és nagyon kíváncsi voltam rá.
Érdekes témákat gyűjtött össze, mindenféle akad közte az általánostól a nagyon konkrétig: van olyan, hogy primitív nyelv; a magyar nyelv a legnehezebb a világon; a magyar nyelv a sumér rokona; az amerikai gagyi, lebutított angol; az amit nem lehet használni, csak az amely helyes; a hogy elé mindig vessző kell, satöbbi. Megtudtam tőle érdekes dolgokat, pl. arról még sosem hallottam, milyen régóta mondják, a Habsburgok találták ki a finnugor nyelvrokonságot, hogy ezzel megalázzák ezt a kis népet. Meg is döbbentem, mert én még sosem éreztem ezt megalázónak, és fogalmam sem volt, hogy kellene. Ennél a résznél vannak erősebb kijelentések, pl. több nyelvészt (???) dilettánsnak nevez. De hát, ugye, ha valaki nyelvésznek mondja magát, miközben nem tudja, mi a különbség a betű meg a hang között, illetve sejtelme sincs a nyelvrokonság jelentéséről és az összehasonlító nyelvészet módszereiről, hát, az finoman szólva is gáz. Hogy szükséges volt-e konkrétan politikai nézetekhez kötni ezeket az alternatív vélekedéseket, abban nem vagyok biztos (na, jó, biztos, hogy nem volt szükséges). Mindenesetre tudom, hogy ha találva érezném magam, az nagyon dühítene, mert nem azt várom a könyvtől, hogy beszólogasson.
Voltak pontok, ahol nem értettem vele egyet, pl. szerintem a valaki valaminek a felelőse nem helytelenül használt germanizmus, csak többjelentésű kifejezés, illetve nem igaz, hogy az amerikai angolban nincsenek dialektusok, mert vannak, nem is kevesen, még élénken emlékszem, mennyit magoltam őket az egyik első vizsgámra amerikanisztikán, és egyébként felismerhetőek a beszélt nyelvben. Vannak a könyvben ismétlések, amiket helyenként untam, de szerencsére nem vészesen sok.
Összességében azt gondolom, megéri elolvasni ezt a könyvet. Jó kis gondolatébresztő, ha valaki szívesen töpreng a nyelv(ek) működésén.
Népszerű idézetek
Azt kevesen tudják, hogy az agg Táncsics Mihály is síkra szállt a magyar nép és nyelv elsősége mellett. A legősibb nép szerinte is a magyar volt, amely akkor még szittyának nevezte magát. A szittya-magyarok feltalálták a nyelvet, és megalkották a szavakat, persze rögtön latin betűkkel és latin betűrenddel. Az A hang kiejtésekor a csücsörített ajkak távolra mutatnak, az A tehát azt jelentette, hogy az. A második hang, а В értelme ez volt: be, bele. Ennél fogva az AB együtt annyit tett, hogy A(zt az ennivalót) B(ele a számba!), vagyis enni. És azonnal bizonyítékokat sorolt fel a kiérdemesült újságíró: abált szalonna, abrak és a német Abendessen, azaz ’vacsora’! És így tovább, az ábécé végéig.
68. oldal
Hasonló könyvek címkék alapján
- Lőrincze Lajos: Édes anyanyelvünk ·
Összehasonlítás - Benyhe János: Új dohogó ·
Összehasonlítás - Nádasdy Ádám: Milyen nyelv a magyar? 95% ·
Összehasonlítás - Montágh Imre: Tiszta beszéd 96% ·
Összehasonlítás - Kálmán László – Nádasdy Ádám: Hárompercesek a nyelvről 94% ·
Összehasonlítás - Hernádi Miklós: Közhelyszótár 95% ·
Összehasonlítás - Rácz Endre – Takács Etel: Kis magyar nyelvtan 89% ·
Összehasonlítás - Fábián Pál – Lőrincze Lajos: Nyelvművelés ·
Összehasonlítás - Antal László: A formális nyelvi elemzés / A magyar esetrendszer ·
Összehasonlítás - Hajdú Mihály – Kázmér Miklós: Magyar nyelvjárási olvasókönyv ·
Összehasonlítás