Életesemények ​lelki zavarai III. 1 csillagozás

Török Szabolcs (szerk.): Életesemények lelki zavarai III.

A ​Mentálhigiénés kultúra sorozat negyedik kötetét tartja – virtuálisan – kezében a kedves Olvasó, mely az „Életesemények lelki zavarai III.” címet viseli. A válogatás a lelki zavaroknak a gyakorlati élet szempontjából kiemelkedően fontos témáihoz vezet minket, sokszor csupán érintve ezeket a területeket. A kötet igen szorosan kapcsolódik sorozatunk előző két tagjához. A Pável Magda által írt fejezet a pszichoszomatika területére kalauzol minket, Takách Gáspár a szenvedélybetegségekre ad kitekintést. Mindkét témakör olyan nagy, és gyakorlati szempontból olyan fontos, hogy különböző aspektusainak körültekintő bemutatása valójában egy-egy önálló kötet tartalma lehetne. Jelen válogatásunkban azonban csak a témák globális felcsillantására volt lehetőségünk. Bár korábbi köteteink írásai is esetekkel illusztrálják mondanivalójukat, e válogatásban külön hangsúlyt kívánunk adni az esetbemutatásoknak. A krízisről a lelki zavarok első kötetében már esett szó, mégis David K. Schwitzer… (tovább)

>!
192 oldal · ISBN: 9789637166914

Várólistára tette 1

Kívánságlistára tette 1


Hasonló könyvek címkék alapján

Ronald J. Comer: A lélek betegségei
Deborah Vinall: Gázlángozás
Jeffrey A. Kottler – Jon Carlson: Rossz terápiák
Pável Magda (szerk.): Életesemények lelki zavarai I.
Martin Grotjahn: Az analitikus csoportterápia művészete és gyakorlata
George Simon: Báránybőrben
Juhász Bettina – Miklós Andrea – Pető Dorina: Mélylevegő Projekt: Elmerülő
Máté Gábor – Máté Dániel: Normális vagy
Pál Ferenc: Ami igazán számít
Johann Hari: Tönkretett figyelem