Költőnők ​antológiája 1 csillagozás

Annette von Droste-Hülshoff: A tükörkép

Ha a kristályból a szemed
ködfoltja rámnéz téveteg,
mint üstökös, mely egyre sápad,
s egymást kerülve két spion,
két lélek, bújkál arcodon,
akkor ijedten suttogom:
Távozz tőlem, idegen árny vagy!

Rémálmokból kiszökve, csak
azért jössz, hogy vérembe fagyj
s megőszüljön fekete fürtöm,
de ha tükrömből, kép, melyen
kettős fény játszik kétesen,
kilépnél, nem tudná szivem,
hogy szeressen-e vagy gyülöljön.

Csodálnám homlokod, ahol
mint szent trón mögött robotol
a jobbágy gondolatok ezre,
de kisérteties szemed
csaknem megtört, halott-hideg
csilláma elől reszketeg
húznám zsámolyom messze, messze.

Ami gyámoltalan gyerek-
ajkad körül puhán lebeg,
azt eltenném boldog örömnek,
de aztán, amikor a szád
feszíti, röpíti nyilát
s halk gúny ráng vonásain át,
mint zsandártól, futnék előled.

Más vagy! nem én! Más, idegen.
Sarum Mózesként levetem,
s úgy vagyok itt a közeledben:
erő vagy, melyről nem tudok,
nem sejtett kéjek és kinok,
irgalmas ég, hova jutok,
ha csakugyan te alszol bennem!

És mégis érzem, rokoni
borzongás hogyan bűvöli
össze az ijesztőt s a vonzót:
ha most kilépnél, Jelenés,
a kristálykörből, melyben élsz,
csak megrezzennék tőled, és
azt hiszem – siratnám a sorsod.

(Fordította: Szabó Lőrinc)

128-130. oldal · Annette von Droste-Hülshoff

Elisabeta Bagrjana: Byron palotája Velencében

Hínárzöld falak és kopott márványfokok,
víz mossa őket és az idő ostroma;
de hírnevük örök: a hír, hogy valaha
itt élt a zseni, itt szenvedett s mulatott.

Bicegő léptei itt kongtak tova (mily
visszhang kél bennetek, ó-lombard csarnokok?)
Ünnepestéken az erkélyről északot
innen fürkészte az isteni-szép profil.

S lent sorban úsztak a fekete gondolák,
és lebbentve aranyhímzésű fátyolát,
hány forró vágy próbált Hozzá feltündökölni:

Velence lánghajú, hófehér karu női
hívták az álmodó éjben a furcsa lordot,
a száműzöttet, a keserű Childe Haroldot.

(Fordította: Szabó Lőrinc)

268. oldal

Vittoria Colonna: 33. szonett (Férje halálára)

Ravasz halál, mily rosszul számítottál:
azt hitted, kincsem életét kioltod,
de tisztább fényre gyúlt az égi, boldog
körben. Szemed dühöngve rám nyílott már.

Tőröd villan a fejemre, vad szitok száll,
midőn látod, hogy én ezen mosolygok.
Nem csapsz le rám és így hamvába fojtod
a perzselő reményt, mit felszítottál.

Nem várt kegyelmed, óh milyen kegyetlen!
végső szavam áldotta volna tőröd,
melynek hegyétől holtan porba dőlök.

De kedved nem telik már győzelemben,
hiszen tudod: nem győz le senki téged, –
elhagysz, ki már úgyis csak félig élek.

(Képes Géza fordítása)

49. oldal · Vittoria Colonna

Telegdi Kata: Verses levelének egy részlete

Az kegyelmed mesterségesen gondolt, jó akaratjábul formált és bölcsességesen írt levelit megolvastam, kiben úgy gyönyörködöm,
            mint az gyöngyhalászok,
            mikor ü hálójok
            gazdag szép prédával,
            megtelik gyöngyökkel.
            Azok között alig
            hiszi örömiben,
            melliket kaphassa,
            tegye kebeliben.
            Avagy – mint az szép parlagon
            sétáló kis nyulakat,
            kik nagy mulatsággal
            vadásszák ebekkel,
            mikor felisekben*
            egynéhányat látnak,
            viletlen találnak,
            ü nagy örömökben
            nem tudják, hamarbban
            melliket köldhessik,
            indítsák üzisben.
            Avagy csak házunknál
            (tudom, voltál annál)
            mikor kertecskémbe
            megyek be kedvembe,
            hogyha megtekintem,
            mellyeket két kezem
            ültetett, vagy vetett
            az sovány homokban:
            nem tudom melliket
            szakasszam elébben.

* Ismeretlen szó, talán hibás írás vagy olvasás, „filesekben” (a fülesek, nyulak helyett).

68-69. oldal · Telegdi Kata