Lakótársnak lenni – ez furcsa, átmeneti rang az albérlők között. Átmenet felfelé és átmenet lefelé. A körülményektől függ. Vannak elég jól elhelyezkedett fiatalemberek, akik ketten-hárman kivesznek egy nagyobb lakásból két bútorozott szobát – esetleg még hozzá külön lépcsőházi bejárattal –, s úgy élnek kérlek, mintha a magaméban volnék. Ez átmenet felfelé. Özvegy Bakichnénál, a Bakich Dénes szobájában lakótársnak lenni, sajnos, nem ilyen kecsegtető állapot. Ez a másik átmenet lefelé, az ágyrajárás sötétebb rejtelmeibe.
Valaki kopog 14 csillagozás
Eredeti megjelenés éve: 1937
A következő kiadói sorozatban jelent meg: Magvető Zsebkönyvtár Magvető
Enciklopédia 1
Kedvencelte 3
Várólistára tette 31
Kívánságlistára tette 11
Kölcsönkérné 2
Kiemelt értékelések
Érdekesen fogtam neki ennek a könyvnek. Először is ajándék volt egy antikváriumos könyv rendelés mellé. Kibontottam a csomagot és a ténylegesen rendelt könyv helyett ennek az előszavát olvastam el, utána szépen becsuktam és ment is fel a polcra. Hónapokig állt ott, és végül a Könyvmoly Párbaj keretében újra előkerült.
Olyan volt egy kicsit, mint leskelődni. A rengeteg szereplő mellett nem vesztem el, bár, ha nagyobb kihagyásokkal olvastam volna el, lehet belezavarodom a sok sok szereplőbe, de így még pont követhető volt. Bár a szerzőnek ez önéletrajzi elemekkel bíró írása nem tudom mennyire hű a valósághoz. Akkoriban vajon voltak már olyan etikai előírások, hogy a valóságban szereplő embereknek legalább a nevét meg kell változtatni? Mert itt aztán sok minden kiderül. A kis őrültségek, a szokások, a rafináltságok. Van minden gyilkosság, öngyilkosság, éhezés is.
Aztán sok mindennek a története ez a könyv. Annak is, hogy egy erdélyi fiatalember, hogy szereti meg Budapestet. Jó volt úgy olvasni, hogy ismertem az utcákat, ahol megfordult, kicsit nosztalgiáztam. Bár az 1930-as években azért más volt Budapest. A szobák történetében ott van az író, ahogy ő felkapaszkodik, de albérlő lelkületét soha meg nem tagadhatja. Ott van benne akkor is, amikor már saját lakása van.
Voltak a könyvben néha olyan gondolatok, amik felkavartak. Aztán eloszlottak a felhők és újra megszerettem.
Török Sándort, mint írót nem ismertem. Nem tudtam róla semmit. Most is csak annyit tudok róla, amit könyvében leírt, de ezzel közel jött hozzám, élveztem a meséit, amit a tizenkét szobáról mesélt, ahol albérleteskedett, és közben ki-ki tekintett saját magára.
Bővebben a blogomban:
http://konyvfuggokklubja.blogspot.hu/2015/01/torok-sand…
Valamiért nincs benne a köztudatban, hogy Török Sándor nem csak gyerekkönyveket, hanem egészen komoly és jó felnőttkönyveket is írt. Ez is ilyen, nagyon szerettem.
Népszerű idézetek
A könnyek sokfélék – mondta később oktatva. – A testi fájdalom könnye bőséges, de nem elég meleg, a bánat könnye forró, és szinte nem cseppekben jön, hanem ömlik és zuhogva hömpölyög alá az ujjak között, melyekbe az arc szemérmesen eltemetkezik. Hasonlít ehhez a boldogság könnye, de ez nem rejtőzik el és hamarább elapad. Ezek rokonok, aminthogy rokonok a sírás és a nevetés általában, s rokon az öröm és a bánat, rokon a szeretet és a gyűlölet. A düh könnye egészen picike, és gonoszul megül a szem sarkában. Néha csak egy van belőle. A meghatottság könnye diszkréten, finoman alácseppen. Nagyon szép a szerelmes asszonyok zokogása, és az anyáké. Ezt a kettőt Isten egyenrangúnak veszi az imádsággal. Ezek olyan őszinték és fájdalmasak, mint a gyermekbőgés. Az erőszakos, álnok, apró és szétfolyó könnyeket, az álszenteskedés könnyeit – hogy nyögni kell, míg végre kijön – káromkodásnak számítja. Annál szebbek a befelé hullók, amelyektől ég a szem és elnehezedik a mell; vigasztalan az öregemberség szüntelenül folydogáló könnye, amely a nyomorúság híg vizéhez hasonlít. Ó, a könnyek sokfélék.
Sajnos az olvasót az iskolai nevelés, sőt az irodalomtörténet is elrontotta, állandóan hánytorgatva – s becsomagolva az „általános műveltség”-nek nevezett svindlibe – az elhalt, nagy írók életének apróbb-nagyobb intimitásait.
Akik társaságban egészen folyamatosan beszélnek Schiller rothadt almájáról, Verlaine ürömpálinkájáról, vagy emlegetik Shakespeare-t mint az „avoni hattyút”, azok közül csak igen kevesen tudnak ezen kívül mást is Schillerről, Verlaine-ről vagy Shakespeare-ről. S ezért nincsen rám semmilyen elandalító hatással egy szépen elrendezett Jókai-szoba, Petőfi-szoba stb. Nem találok sok szépséget abban, hogy, íme, ez volt a nagy író pipája, emez a papucsa, ott a kis köpőcsészéje, s ezzel a kefével vakarta a hátát utoljára. Ettől én nem tudok lábujjhegyen járva suttogni. A költő műveiben él tovább – ha él –, s nem pipájában, papucsában.
Tizedik szoba
A magántulajdon választ el egymástól. Egy képzett és okos ember jobban megérti a butát és képzetlent, s viszont, mint a gazdag a szegényt, és viszont. Az okos ember nem félti tudását a butától, a buta pedig nem hiszi, hogy amaz annyival okosabb. De a szegény a gazdagot mindig irigyli, és a gazdag a vagyont mindig félti.
Második szoba
Máról holnapra nem történik semmi. Gyors karriert csak füzetes regényekben és főként ostoba színdarabokban csinálnak a fiatalemberek. S mennél nehezebb előrehaladni, annál több ilyen írásművet fogyasztanak a kiadók és színházak. Keresett portéka az olyan história, melyben valaki tehetség nélkül, munka nélkül, véletlenül és máról holnapra karriert csinál. Ez a blöff az egymás sarkába tipró nemzedékek, az emberiség vágyálma. Szeretik nézni és hallgatni a „hős”-t, amint helyettük is befutja azt a fényes pályát, amelyre áhítoznak, s amelyet el nem érhetnek. A „mese” ez, az ősi mese, a mese szépsége, a mese lírája nélkül. Silány rendű főnyeremény-álmok ezek. S a főnyeremény várásának nincs semmi értelme, és aki főnyereményre vár, az nem is érdemel más sorsot, csak azt, hogy főnyereményre várjon.
Tizenegyedik szoba
– Haljunk meg a hazáért , mindnyájan, ha kell, hehehe- de sem a szeme, sem az arca nem nevetett. – Akik ezt és efféléket így nyilvánosan elkiabálnak, azoknak eszük ágában sincs meghalni. […] Aki többes számban buzdít, vérünket áldozni stb. ezzel a többes számmal mindig másokat küld. Azok halnak meg, akik szintén irtóznak a haláltól, de muszáj nekik meghalni, miután félelmüket egyes számben elsóhajtják. Én félek, lehelik egyedül, magukban és hősökké lesznek.
Ezt a könyvet itt említik
Hasonló könyvek címkék alapján
- Hunyady Sándor: Családi album 93% ·
Összehasonlítás - Károlyi Mihály: Hit, illúziók nélkül 92% ·
Összehasonlítás - Kuncz Aladár: Fekete kolostor 90% ·
Összehasonlítás - Illyés Gyula: Petőfi Sándor 89% ·
Összehasonlítás - Gábor Miklós: Kicsi-világ-háború ·
Összehasonlítás - Mándy Iván: A pálya szélén 78% ·
Összehasonlítás - Ráby Mátyás: Ráby Mátyás önéletírása ·
Összehasonlítás - Berényi Anna: Richter 97% ·
Összehasonlítás - Cselenyák Imre: Áldott az a bölcső 95% ·
Összehasonlítás - Konrád György: Elutazás és hazatérés 95% ·
Összehasonlítás