Csilicsala ​legújabb csodái (Csilicsala csodái 3.) 4 csillagozás

Török Sándor: Csilicsala legújabb csodái

Régi ismerősünk, Csilicsala bácsi, a híres varázsló legújabb csodatetteiről szól a közkedvelt sorozat harmadik kötete. Balogh Gyuszi, akit Csilicsala bácsi annyiszor vezetett rá a helyes útra, időközben nagy fiú lett, s megnőtt a pajkos, kissé szemtelen, de kedves Szabó Ági is.

Persze, baj most is akad náluk, csak éppen másféle, mint azelőtt, s habár mindketten kezdenek kissé fejére nőni szüleiknek, sőt magának Csilicsala bácsinak is, azért még igazán elkel náluk egy kis varázslás.

Ilyen változatos úton jutnak el az Ezeregyéjszaka Bagdadjába, Tündér Ilona kastélyába, János vitéz Iluskájához, és még sok más csodás helyre.

Hogy mit láttak, mit tapasztaltak, ezt meséli el a kötet, s erről mesélnek Réber Károly mulatságos rajzai is.

Eredeti megjelenés éve: 1961

Tagok ajánlása: Hány éves kortól ajánlod?

>!
Móra, Budapest, 1961
274 oldal · keménytáblás · Illusztrálta: Réber László

Várólistára tette 1

Kívánságlistára tette 2


Kiemelt értékelések

Péter_Szombati>!
Török Sándor: Csilicsala legújabb csodái

Egy picit talán gyengébb, mint az első kötet, de így is még bőven hibahatáron belül van az öt csillaghoz. Tökéletes ifjúsági irodalom.


Hasonló könyvek címkék alapján

Elisabetta Gnone: Ég veled, Fairy Oak!
Cressida Cowell: Soha és mindörökké
Ecsédi Orsolya: Banyavész
Kadono Eiko: Kiki, a boszorkányfutár
Bosnyák Viktória: Tündérboszorkány
Nyulász Péter: Helka
Roald Dahl: Boszorkányok
Prunella Bat: Kék Hold hercegnő
Michael Ende: A sátánármányosparázsvarázs­pokolikőrpuncspancs­lódítóbódítóka
L. Frank Baum: Óz, a csodák csodája