Merészség egy kisegértől – nagy lépés a repülés történetében.
A kalandokkal teli, gyermekeknek és felnőtteknek egyaránt szóló mesét Ifjabb Charles Augustus Lindbergh, amerikai pilóta hőstette ihlette, aki 25 évesen a Spirit of St. Louis nevet viselő, egymotoros repülőgépével közbenső leszállás nélkül, egyedül repülte át az Atlanti-óceánt.
A könyv 2014-ben megnyerte a legszebb gyermekkönyv díját Németországban.
Lindbergh (Lindbergh 1.) 127 csillagozás

Eredeti megjelenés éve: 2014
Tagok ajánlása: 5 éves kortól



Enciklopédia 2
Kedvencelte 11
Várólistára tette 53
Kívánságlistára tette 105

Kiemelt értékelések


Torben Kuhlmann: Lindbergh 96% Egy repülő egér kalandos története
Nos ez tipikusan az a könyv, amit egy felnőtt sokkal többre értékel, mint egy kisgyerek. Bár úgy vélem, hogy a célközönség – főként a nagyobb óvodás és kisiskolás korosztály – is élvezettel hallgatja a bátor kisegér történetét, azonban a mesélő felnőttek számára is maradandó vizuális élményt nyújt ez az albumszerű kis kötet. A csodaszép, részletgazdag és rendkívül valósághű illusztrációk megelevenítik az olvasó előtt a 20. század eleji Hamburg és New York világát egy kisegér szemüvegén keresztül nézve. A mértani pontosságú, skicc szerű repülőgép modell rajzokon keresztül pedig bepillantást nyerhetünk az első igazi repülőgépek létrejöttének alkotási folyamatába is. A gyakran teljes oldalnyi gyönyörű képek teljesen magukkal ragadtak, némelyiket akár órákig is képes lettem volna nézegetni, ha a gyerek nem szól rám, hogy haladjunk már. Nem csoda, hogy németországi megjelenésekor elnyerte a legszebb mesekönyv díját.


Torben Kuhlmann: Lindbergh 96% Egy repülő egér kalandos története
Gyönyörű ez a könyv. Akarom, hogy a polcomon legyen!
És akarok egy repülőt és egy kisegeret is.
Vagy egy repülő kisegeret!


Torben Kuhlmann: Lindbergh 96% Egy repülő egér kalandos története
Torben Kuhlmann sürgősen rajzoljon még mesekönyveket! Az sem baj, ha a mesék megírását másra hagyja. Van egy páros oldal, amin csak bőröndök vannak, azt úgy egy percig néztem. Szerintem a világon senki nem rajzolt még ilyen szép bőröndöket, és akkor a többiről még nem is beszéltem!


Torben Kuhlmann: Lindbergh 96% Egy repülő egér kalandos története
Ez a könyv gyönyörű szép! A sztori maga annyira nem különleges, de az is aranyos, pláne a csattanót olvasva, viszont annyira lenyűgöztek a képek, hogy vissza-visszalapoztam, és újra megnéztem őket. Az egér cukorfalat benne, a baglyok rémisztőek, az egész részletes és kidolgozott, a gépeket is nagyon értékeltem benne. Olyan festményszerű élményt ad. A végén van egy kis összefoglaló az első repülésekről, szóval még ismeretterjesztő is. A záróakkordból pedig megtudtam, hogy ez a szerző fiatalember diplomamunkája. Bárcsak mindenki úgy hagyná el az iskolát, hogy valami ilyesmi hagy örökül. Imádom.


Torben Kuhlmann: Lindbergh 96% Egy repülő egér kalandos története
Gyönyörűen festett képek, egyszerűségében felemelő kis történettel kombinálva. A részletgazdag rajzok felett percekig mélázhat az ember, az olvasás befejeztével pedig nincs olyan gyerek (felnőtt), aki ne akarna többet tudni az első repülőgépekről és a repülés történetéről. Külön tetszett, hogy az illusztrációk hol tablószerűek, hol szabályos, képeslapszerű panelek, hol egyfajta képregénytechnikát alkalmaznak, miközben a stílus és színvilág egy pillanatra sem esik ki az alaptónusból.
Gyerekkorom egyik meghatározó mesekönyve jutott egyébként eszembe, mert sok szempontból hasonlít egymásra a két kötet. Ez a szintén gyönyörűen festett, manós könyv holland nyelven volt családunk birtokában (magyarul csak 10 éve jelent meg). Különleges alkalmakkor az ölembe vehettem, és „olvasgathattam”. Érthető okokból a szövegből egy mukkot sem értettem, mégis órákig hozzám se lehetett szólni ilyenkor, és a mai napig világosan emlékszem az egész „történetre” a fejemben. :)
Szóval csak arra akarok kilyukadni, hogy van az a műfaj, ahol a szöveg akár el is hagyható, és a történetet megkapjuk teljes komplexitásában. A Lindbergh végén egyébként kiderül, hogy ez a grafikus-szerző diplomamunkája volt. Hát le a kalappal! Reméljük, Torben a szakmában marad!


Torben Kuhlmann: Lindbergh 96% Egy repülő egér kalandos története
Tüneményes és egyszerű könyv egy tüneményes és egyszerű kisegérről, aki nagyot mert álmodni. :)


Torben Kuhlmann: Lindbergh 96% Egy repülő egér kalandos története
A leggyönyörűbb könyvek egyike amelyik valaha a kezemben volt.
Már az Armstrong olvasása után vágytam a sorozat ezen kötetére is, és nem okozott csalódást: a repülni vágyó kisegér csodálatos és meseszép kalandjai méltó emléket állítanak Charles Lindbergh pilótának.
Kíváncsian várom, hogy Kuhlmann még két megjelent kötete is megjelenik-e magyarul.


Torben Kuhlmann: Lindbergh 96% Egy repülő egér kalandos története
Fantasztikus!!! Csak a felét olvastam el a gyerekeknek esti mese gyanánt, mert annyira sok idő eltelt a képek nézegetése közben, hogy megbeszéltük majd holnap folytatjuk…
Ki kellett csempésznem a gyerekszobàból, hogy be tudjam fejezni.


Torben Kuhlmann: Lindbergh 96% Egy repülő egér kalandos története
Egészen csodálatosan, szépséges szakdolgozat (wow, ez egy szakdolgozat, lepadlózom!), ahol a szövegen felüli értéket az illusztráció képviseli.
Hihetetlenül részletgazdag, és többször is megijeszti gyanútlan olvasóját. (mondjuk ettől függetlenül gyermek, felnőtt kezébe egyaránt való) Életkorilag 6 éves kor felettinek ajánlanám, aki már értékeli a rajzok kifinomultságát is.


Torben Kuhlmann: Lindbergh 96% Egy repülő egér kalandos története
„Hangoskönyv”-ként olvastam: F. lányom olvasta fel Brunonak, V. lányomnak és nekem. Bruno F. ölében ült, nézte a képeket, és minden oldal végén felmutatták vagy körbeadták a könyvet, hogy megnézhessük mi is. Nagyon tetszett, aranyos a szöveg, gyönyörűek a képek, utána még mindenki egyenként végiglapozgatta a könyvet, újra megcsodáltuk a képeket.
Érdekes, hogy Brunonak (6 és fél éves) is tetszett ugyan a könyv, de mi felnőttek sokkal jobban el voltunk ragadtatva tőle, mint ő.
Népszerű idézetek




Sok évvel ezelőtt az egyik hatalmas városban élt egy kíváncsi egér. Gyakran hosszú hónapokat töltött könyvtárak homályos termeiben megbújva, hogy titokban az emberek könyveit olvassa.
(első mondat)
Torben Kuhlmann: Lindbergh 96% Egy repülő egér kalandos története
A sorozat következő kötete
![]() | Torben Kuhlmann: Armstrong 96% Egy egér kalandos utazása a Holdra |
Hasonló könyvek címkék alapján
- D. Tóth Kriszta: Lolamesék – Repül a, repül a… Lola! ·
Összehasonlítás - Kozma Ani: Jakab, a lúd tatai kalandjai 91% ·
Összehasonlítás - Takács Viktória: Luca mese 95% ·
Összehasonlítás - Nick Bruel: Rossz Cica fürdik 94% ·
Összehasonlítás - Gecsei Ádám – Gondár Flóra: Acca és Zokni felfedezi a Szigetközt 94% ·
Összehasonlítás - Vibók Ildi: A szupercsapat 94% ·
Összehasonlítás - Kerényi Lilla: Csillagmesék ·
Összehasonlítás - Kerényi Lilla: Csillagvarázs ·
Összehasonlítás - Csapody Kinga: Irány Dél-Baranya! 80% ·
Összehasonlítás - Tóth Krisztina: Orrfújós mese 76% ·
Összehasonlítás