Vágyakozás (Szellemlány-trilógia 3.) 17 csillagozás

Tonya Hurley: Vágyakozás

Ahol van szerelem, ott van élet a halál után.

A románc halott, mint jómagam.
Ám valami még hátravan…
Mert visszajövök hozzátok,
Hogy szeressetek, barátok!

Mielőtt békében nyugodhatna, Charlotte Usher kénytelen visszatérni tragikus halálának színhelyére: a gimnáziumba. Még mindig hátravan egy utolsó feladat, amit teljesítenie kell, de arról sajnos nem szól a fáma, mi a teendő, ha a megboldogult diák beleszeret a házi feladat tárgyába.

Charlotte-on (megint) halálos sebet ejt Ámor nyila, s a túlvilágra váltott jeggyel a kezében szembe kell néznie a már ismerős rettegett érzéssel, hogy ismét láthatatlanná váljon – és talán már túl késő ellenállni…

A Szellemlány és a Szellemlány – Hazatérés befejező epizódjában kiderül, mi vár Charlotte-ra, ha egy túlvilági fiúval esik szerelembe.

Eredeti mű: Tonya Hurley: Lovesick

Eredeti megjelenés éve: 2010

Tagok ajánlása: Hány éves kortól ajánlod?

>!
Pongrác, Budapest, 2014
308 oldal · keménytáblás · ISBN: 9786155131189 · Fordította: Győri Dávid · Illusztrálta: Craig Phillips

Most olvassa 2

Várólistára tette 48

Kívánságlistára tette 96

Kölcsönkérné 4


Kiemelt értékelések

>!
agi89
Tonya Hurley: Vágyakozás

Bánatos vagyok. A könyv külsőleg csak hasonlít az első két részre, de a kis finom 'fjúcsörök' (ezüstözött lapszélek, kivágott borító) elmaradtak. :(

Viszont belsőleg számomra sokkalta élvezhetőbb volt a sztori.
Charlottetól se másztam annyira a falra és Scarlet is megint szimpatikus lett.
Na és Eric. Nekem ő volt az a „kis” szereplő aki nagyon sokat lendített a történeten.
Damen is végre hasonlított arra a srácra akit az első részben megkedveltem.

Összességében örülök hogy a polcomon tudhatom ezt a sorozatot. Mert tényleg minden részében nagyon különleges.

>!
Pongrác, Budapest, 2014
308 oldal · keménytáblás · ISBN: 9786155131189 · Fordította: Győri Dávid · Illusztrálta: Craig Phillips
>!
BubbleTea
Tonya Hurley: Vágyakozás

Szerintem ez a kötet méltó befejezése egy sorozatnak. A történetben mindenki megkapta a boldog befejezést, és ezzel zárult a kör. A fejezetek elején lévő idézetek, és gondolatok még mindig fantasztikusak, és imádom őket. Annak ellenére, hogy a kiadó nem őrizte meg teljes egészében az előző kötetek stílusát, mégis ez lett a kedvencem a sorozatból. A három és fél csillag annak tudható be, hogy a halálok okai még mindig szörnyűek, és az írónő sokszor összekevert két szereplőt.

>!
Petrás_Anna
Tonya Hurley: Vágyakozás

Volt benne amit előre lehetett sejteni spoiler de érdekes könyv volt :-)
A vége hű

>!
Csakegylány
Tonya Hurley: Vágyakozás

Frappáns lezárása trilógiának, az írónő ügyesen elvarrta a szálakat és mindenki megkapta azt, amit érdemelt. Ami nagyon tetszett, hogy Maddy sincs végleg leírva, új esélyt kap a javulásra. Tovább az, hogy mindenki megkapja a hozzá méltó párt a boldogan éltek amíg meg nem haltak (és tovább) részhez. Amin megint csak jókat derültem az a túlzások tömkelege, a maró irónia és a torzítások, amik viccesek voltak és banálisak, de közben meg az ember – annak ellenére, hogy tudja, paródiaszerű az egész – képes benyelni és elhinni az írónőnek, hogy ilyen bármelyik gimiben megtörténhet, és a diákok ezt 100%-ig el is hiszik.
A külsőben egy csöppet hiányoltam az előző kettőnél megszokott kidomborító borítót, de ezen kívül nagyon szépre sikeredett ez is, a lapok díszítéséről és a helyes kis dalszövegrészletekről nem is beszélve.
Ami nagyon nagyon zavart az a rengeteg gépelési hiba. A kedvencem: Damen éntek volt… , meg amikor Charlotte Charlotte-hoz beszélt (aki valójában Eric, de mindegy). Ezeket szerintem simán ki lehetett volna kerülni, de hát nem lehet minden tökéletes. Vagy igen?

>!
Chris
Tonya Hurley: Vágyakozás

A folytatásra közel négy évet kellett várni, így azt javaslom mindenkinek, aki teheti, hogy a Vágyakozás előtt vegye kézbe ismét az első két részt. Túlságosan sok visszautalást nem kapunk az előzményekre, legalábbis olyat nem, ami zavarná a jelen kötet cselekményeinek megértését, de ugyanakkor bizonyos szálakkal nem árt tisztában lenni. Nagy sajnálatomra pont a második kötet végén lévő függővég nem kapott nagy szerepet ebben a részben, tulajdonképpen emiatt vártam leginkább a folytatást.

Mielőtt tovább írnék a regényről, meg kell említenem a csalódásomat is a kötet magyar változatával szemben. Bizonyára anyagi okok játszottak közre, de sajnos a külalak minősége meg sem közelíti az első két részét. A szokásos Pongrác minőséget megkapjuk, de nekem hiányzott a kivágott borító, az ezüstös lapélek – egy szóval az, amiért annyit dicsértem a korábbi kiadások kivitelezését. Természetesen méretben tökéletesen illeszkedik az előzőekhez, és a kötet tartalmi felépítése is ugyanolyan (árnyképek a fejezetek elején, bölcsességek a páros oldalakon).

A történetbe – a négy év szünet okán – kicsit nehezen sikerült bekapcsolódnom, helyre kellett tennem magamban, hogy ki kicsoda, mi is történt pontosan velük az előző rész végén. De amint ez sikerült, újra teljes erővel beszippantott az a fekete humorral átitatott, gótikus hangulat, amelyet szintén kiemeltem a korábbi kritikákban. A cselekmény kevés és az is igen lassan halad, egy komolyabb film alapanyagát nem tudná képezni, de ebben a sorozatban nem is ez a lényeg. Tonya Hurley ugyanis a látszat ellenére komoly témákkal is foglalkozik, és itt elsősorban nem a halálra gondolok. Megjelenik a könyvekben a távkapcsolat problémája, vagy Petula pálfordulásán keresztül a népszerűség és a külső-belső értékek viszonya is terítékre kerül.

A szereplők még mindig imádnivalók: Scarlet bár igyekszik elhagyni fekete ruhás, gót énjét, időnként még kitörni látszik belőle ez a fajta sötétség. Petula szintén jelentős karakterfejlődésen ment keresztül a három kötet alatt, de a beszólásai, csipkelődései még ugyanolyan frappánsak. A legnagyobb arcok díját viszont kétség kívül a két Wendy vitte ebben a kötetben. Nem emlékszem pontosan, hogy az első két részben mekkora teret kaptak, de most viszonylag eléggé az előtérbe helyezte a szerző a két lányt, akik folyamatosan gondoskodnak az olvasó jó hangulatáról, gondolkodásukkal hangos nevetésre sarkallva őt.

Örömteli, hogy végre a polcon tudhatjuk ezt a sorozatot is (habár van egy karácsonyi különkiadása, de az rövidsége miatt nem hiszem, hogy elérhető lesz magyarul), és azért buzdítok mindenkit, hogy aki olvas

>!
zsebkosz
Tonya Hurley: Vágyakozás

Felelevenedtek bennem az emlékek, hogy mennyire szerettem a trilógiát fiatalabb koromban, csak soha nem tudtam befejezni. Ezért is ért kellemes meglepetésként, mikor megláttam a könyvtárban.
Ugyan a borító és a lapok nem ugyanolyanok, mint az előző két kötetben, a többi dolog a könyv stílusából megmaradt. Szerencsére úgy is értettem a történéséket, hogy szinte mindent elfelejtettem. Annyira bájos és misztikus hangulata van annak, hogy az írónő a gimnazisták, kamaszok és végzősök mindennapi amerikai lelki problémáit egy szellemen át mutatja be. Minden fejezet elején egy kis darab tanáccsal az életre nézve, nagyon szép idézetekkel és illusztrációkkal.
Sosem rajongtam a lányregényekért, de ezt a trilógiát nagyon a szívembe zártam :)

>!
Banshee
Tonya Hurley: Vágyakozás

Nagyon sokat vártam Charlotte trilógiájának végére magyarul és megdöbbentem amikor kiadták. A borító persze nem lett olyan szép mint az eddigiek, de legalább keménykötéses és azért ízléses. Viszont a belsejében nem csak gépelési és fordítási hibák hemzsegnek, hanem rendszeresen hiányzik a szálakat elválasztó jel ami zavaróvá teszi az olvasást.
Nem tudom… az első két részt nagyon szerettem, ez viszont nem hagyott bennem olyan mély benyomást. Arra volt jó, hogy lezárja az előző két részben nyitva hagyott fejezeteket és mindenki megkapja a boldog befejezést.

>!
n_erika2323
Tonya Hurley: Vágyakozás

Tetszett. Szép történet és szerintem egy szép sorozat zárókötete volt. Nem mondom, hogy ez volt a legjobb sorozat amit olvastam, de nagyon elgondolkodtató volt. Sok mindenen elgondolkodik az ember sorai olvasása közben. Nagyon tetszettek a fejezetek elején lévő idézetek és a szerző bevezetője. Gyönyörűen volt felvezetve egy-egy fejezet és ilyenkor mindig feltevődött bennem egy kérdés az élettel a szerelemmel kapcsolatban,amire megpróbáltam megtalálni magamban a választ. Charlotte-ban vagy Scarlet-ben mindenki megtalálja saját magát. Damen és Erik karaktere is jól ki van dolgozva és az egész sorozat nagyon ötletes volt. Bár a sorozatból az első rész ragadott meg legjobban. 12 éves lehettem mikor olvastam, az első részt és rátaláltam Charlottban önmagamra. Köszönöm az élményt.

>!
evicica79
Tonya Hurley: Vágyakozás

A befejező kötet külsőre sajnos nem lett úgy megcsinálva,mint az előző kettő,de így is szép.
Továbbra sem az én kategóriám a könyv,de kiváncsi voltam a befejezésre,ami jól sikerült,jól lezárt történet,talán ez volt a legizgalmasabb is. Ami nem tetszett,a sok nyomtatási hiba,ezzel a könyvvel tényleg nem törődtek annyit,mint a többivel…

>!
vgabi SP
Tonya Hurley: Vágyakozás

Lehet már unalmas, hogy ezt írom, de ezt a könyvet is elolvashatta volna valaki a kiadótól, mielőtt megjelentették. Olyat benne felejteni például, hogy „Damen éntek este volt”… – senki nem fogja tudni megmagyarázni nekem, hogy efelett átsiklott a tekintetük ellenőrzés közben. És sajnos nem ez az egyetlen hiba a szövegben. Nem csak arra kell figyelni, hogy szép legyen a könyv – mert, bár kicsit visszafogottabb, mint az első két kötet, ennek is tetszik a tálalása.

Maga a történet nem lett rosszabb, mint volt, de míg a korábbiak 4 csillagot kaptak, erre már csak 3 jutott – valahol a sok várakozás közben eltávolodtunk egymástól. Azonban ezt sem teljes meggyőződéssel adtam – elég kidolgozatlan lett az egészspoiler.
A szereplőkkel kapcsolatban is máshogy éreztem, mivel ezúttal Charlotte és Petula érdekelt csak valamennyire, pedig előzőleg ők voltak számomra talán a legsemlegesebbek.


Hasonló könyvek címkék alapján

Tera Lynn Childs: Forgive My Fins – Hableányok kíméljenek
Elizabeth Lenhard: A megdöbbentő eltűnés
Kendare Blake: Vérbe öltözött Anna
Leslye Walton: Ava Lavender különös és szépséges bánata
Abbi Glines: A jövőm
Richelle Mead: A halál csókja
Meg Cabot: Jinx
Joss Stirling: Angel
Rachel Hartman: Seraphina
Patrick Ness: Háború a békéért