Nem ​lehetsz angyal… 23 csillagozás

Tony Parsons: Nem lehetsz angyal…

Tony ​Parsons új regénye egyetlen éjszakán játszódik: 1977. augusztus 16-a éjjelén, amikor meghal Elvis Presley.
Terry, Skip, Leon és Ray egy zenei lapnál dolgoznak, fiatalok, lelkesek, rajonganak a régi, az új és a legújabb popzenéért. Ezen a vad éjszakán azonban megváltozik az életük. Terry barátnőjét majdnem elszereti a híres rockzenész, Skip egész éjjel a legfrissebb lemezeket hallgatja és kritikákat ír. Leont üldözi egy banda, a Dagenham Dogs, mert a „Töketlen rebellisek” című cikkében lenézően írt kedvenc együttesükről, Rayt éppen ki akarják rúgni a laptól, de ha sikerül megtalálnia és meginterjúvolnia John Lennont, aki ezt az egyetlen éjszakát tölti Londonban, úton Tokió felé…
Barátságuk kiállja a próbát, egymást segítve menekülnek, küzdenek, mert bár családi hátterük, életkörülményeik, nézeteik különböznek, közös bennük, hogy mindenük a ZENE, közös a megkésettség érzése, a fájdalom, mert lemaradtak Woodstockról, a keserű kiábrándultság, hogy nem tudják a világot… (tovább)

Eredeti mű: Tony Parsons: Stories We Could Tell

Eredeti megjelenés éve: 2005

>!
Európa, Budapest, 2008
358 oldal · ISBN: 9789630782654 · Fordította: Varga Monika

Enciklopédia 1


Kedvencelte 2

Most olvassa 5

Várólistára tette 14

Kívánságlistára tette 7


Kiemelt értékelések

>!
Chulainn
Tony Parsons: Nem lehetsz angyal…

A könyv jó, a fordítás tényleg csapnivaló. Könyörgöm szóljon már valaki a fordítóknak, hogy a zenekarneveket, dalcímelet ne fordítsák le magyarra! Sokszor fejtörés, hogy melyik bandáról, dalról van szó.

1 hozzászólás
>!
metahari
Tony Parsons: Nem lehetsz angyal…

Valami nagy baj van itt a fordítással, nagyon döcögnek a magyar mondatok, nem simulnak egymás után a szavak, mintha macskakövön próbálkoznánk busz után futni tűsarkúban. Kár pedig, úgy sejtem, jó a történet és nagyon jó zenéket hoz fel a szerző. Nem marad más, angolul nekiesni, meg a youtube és aztán majd akkor megtudjuk, hogy mi lesz a válasz a Nagy Kérdésre.

>!
Őszi_Róbert_2
Tony Parsons: Nem lehetsz angyal…

Bírtam. Az én terepem, a punk ébredésének korszaka. A nagy kiáltások időszaka. És benne ez az idealista, John Lennon-rajongó főhős, aki állandóan a szeretett múltba vágyakozik, a beat reneszánszába, közben majd szétverik a pofáját különféle külvárosi tahók, egyre csak rohanásban van a többi lecsúszott arccal egyetemben, mégis stabil a teremtett világa, a belső békéje nyugtatja idegrendszerét, s körötte egyre csak hangosodik a kor, a változásban lévő világ, rendszerek. Idővel észreveszi, eszmél, ráismer. És ő mégsem változik. A korral. A kor eszméjével. Mert az lehetetlenség. Hiszen senki sem lehet angyal. Különben is, mit ér manapság, ha az ember egy kibaszott angyal, jótét lélek módjára él, létezik? Lófaszt sem. Se perc alatt felzabálják a sakálok. Jó könyv. Ajánlom. Főleg műértőknek és műélvezőknek. A fordítás tényleg nem kolosszál, kissé be volt tripezve közben a fordító, ami nem is lenne nagy baj, de némileg olyan a szitu, mintha ezt a regényt szimultán fordította volna, mondjuk a Bambival. Cseszett nagy hibák kerültek bele a könyvbe.

>!
Bur3sz
Tony Parsons: Nem lehetsz angyal…

Nagyon nehezen indult a cselekmény. Engem főleg az zavart, h tele van a ’70-es évekbeli együttesekkel és előadókkal, akiknek a neve nem mond semmit. De aztán beindul a történet három srác szemszögén át nézve az akkori fiatalság életét. Nekem kicsit nosztalgikus volt, mert akkor voltam fiatal, de ez az életérzés azért nekem idegen volt. Olvasni azért érdekes volt.

>!
Vörös_Rébék
Tony Parsons: Nem lehetsz angyal…

Hát, most mit mondjak… Ezt a könyvet nem magam választottam, magyarfakton jutott rám.
Adott három fiú, aki nem akar felnőni, egy regény a felnőtté válásról, nyakonöntve a hetvenes évek neves és névtelen bandáival, amivel nemigen tudtam mihez kezdeni, hiszen az ízlésem folytán alig egy-két név volr nekem ismerős.
A történet maga nem rossz, humora is van, a szereplők akár még szerethetőnek is mondhatók, de – nem tudom, miért, vagy a szokványos téma, vagy a zenei utalások halmozása miatt –, de a regény nem volt rám nagy hatással. Ezt a témát már sokan, sokkal jobban is feldolgozták.

>!
korne1
Tony Parsons: Nem lehetsz angyal…

Ha ezt a könyvet gimi harmadikban olvasom, biztos örök emlékké vált volna. Most, tíz évvel később, sokszor már csak azon tudtam mosolyogni, hogy mennyire tetszett volna akkor. Persze, ha másért nem, már ezért érdemes volt elolvasnom.

>!
ibzenke
Tony Parsons: Nem lehetsz angyal…

Európa kiadós könyvhöz képest méltatlanul sok benne az elírás, elütés, helyesírási hiba… Kár érte! De nemcsak ezért 3-as… Ez a 4., általam olvasott Tony Parsons-könyv… Egy idő után ugyanolyan… Túl hosszú… Az ötlet nagyon jó, de egy idő után nekem túl sok… Talán, ha regény helyett novella lenne…

>!
meseanyu MP
Tony Parsons: Nem lehetsz angyal…

Fél csillagot kapott még az utolsó száz oldalért, de összességében csalódás volt. Bővebben itt: http://jokonyvek.blog.hu/2010/04/06/tony_parsons_nem_le…

1 hozzászólás
>!
Vacskamati78
Tony Parsons: Nem lehetsz angyal…

Könnyen, gyorsan olvastam, tetszett. Éppen olyan hangulatban voltam, olyanban, amikor el kell rugaszkodni a valóságtól, a jelentől, amikor jólesik visszafiatalodni, amikor jólesően mosolyog rá a hetvenes évek nagy életérzéseire az ember. Ez a könyv erre kiváló. Meseszerűen rossz, aki rossz, amolyan félelmetes óriás módra, nagyon szegény legény/ek a hősök, bukással és felemelkedéssel. Próbatétel, szerelem, barátság, hit – nem is kell több: ártatlan naivitással hihetjük, míg élünk, hogy ami elromlott, az megjavulhat: miénk lehet az aranytüsszentő szamár, és az igaz szerelem varázs-csókja. Csak meg kell mászni az üveghegyet, át kell vágni a sötét, ködös mocsáron, meg kell keresni a bölcset, s végül át kell adni a királynak az ördög három aranyhajszálát – olvassátok el ezt a regényt, és megértitek, mit hordok itt össze hetet-havat.
Jobban tetszett, mint a Férj és feleség, és éppen annyira, mint az Apa és fia.


Népszerű idézetek

>!
Gregöria_Hill

Agyas őrült módjára vigyorgott, felváltva kortyolt a kezében tartott két Red Stripe-os dobozból.

95. oldal

2 hozzászólás
>!
csutkalany

A lányok, akiket előzőleg ismert, hagyták csöcsörészni magukat, ha a „szomorú apáca” életérzés vagy romantika lebegett a levegőben, de eszükbe sem jutott felfedezni a szexualitásukat. És, hacsak eljegyzési gyűrű nem csillant a bal kezük gyűrűsujján, másoknak sem hagyták. A rendszeres szexet a komoly kapcsolatokra tartogatták. Furulyázást csak az érdemelt, aki legalább nyolc találatot bevitt a littlewoodi futballpályán; ám ekkor azonnal szakítani kellett a lánnyal, mert az élmény olyan szenzációs volt, hogy meg kellett osztani a haverokkal. Ami nagy csapás volt, mert az ember élt-halt a csajért, de az, hogy lecumizta, olyan gyönyörűséges volt, hogy képtelen volt magában tartani.

173. oldal

>!
lauranne

Mostani valójában nem mutathatjuk, már közel lehet a… negyvenhez! Nem, majd előbányászunk valami régi képet az archívumból. A hamburgi felvételek – Lennon rövid hajjal, bőrdzsekiben, nyúzottan és sápadtan.

Európa, 2008, 62.

Kapcsolódó szócikkek: John Lennon
>!
lauranne

– Mondtam már: túl öreg vagyok a garzonokhoz és az egyszobás bérleményekhez – vágott közbe a nő. – Kilopják a tejet a hűtőből. Állandóan azon megy a vita, hogy ki mosogasson. Áthallatszik, ha a szomszédban kefélnek. Egy emelettel feljebb valaki azt a szar Wishbone Asht hallgatja. Ezt már mind végigcsináltam. Tíz évvel ezelőtt.
Raynek mindebből még semmiben nem volt része. – Tulajdonképpen hány éves vagy? – kérdezte.
– Ma huszonnyolc. – Mindenttudó mosoly. – Túl öreg hozzád.

Európa, 2008, 283.

>!
lauranne

– Szerinted erről szól a dolog, Leon? – kérdezett vissza White. – Olyan állapotban beállítani a munkába, mint aki az egész éjszakát azért töltötte ébren, hogy kivívja maga ellen a sorsot? Egyszer elmegy. Lehet, hogy a rock and roll a fiatalságot és a vadságot jelentette… egykor. De nézzetek már magatokra! – Állával Leon és Terry felé bökött. – Ti arra használjátok az egészet, hogy ne kelljen felnőnötök!
– Mi lesz így az anarchiával? – kérdezte Leon.
– De tényleg – csatlakozott hozzá Terry. Minden módon ki akart állni a barátja mellett, még akkor is, ha ezzel esetleg a fejére vonja a főszerkesztő haragját. – Eddig úgy tudtam, hogy az anarchiát a harag táplálja.
De White csak mosolygott rajtuk. – Ne nevettesétek már ki magatokat – mondta. – Ha Johnny Rotten olyan nagy anarchista lenne, a Finsbury Park valamelyik kocsmájában üldögélne, és vakarná a seggét. És nem Richard Bransonból akarna lemezszerződést kiénekelni.

Európa, 2008, 324-325.


Hasonló könyvek címkék alapján

Jane Green: Nyári titkok
Barbara Pym: Őszi kvartett
Ian McEwan: Mézesmadzag
Elif Shafak: Becsület
Pavel Vilikovský: Az utolsó pompeji ló
Santa Montefiore: A Valentina utolsó útja
Patti Smith: Kölykök
Siobhan Dowd: A londoni óriáskerék rejtélye
Jessie Burton: Múzsa
Jodi Ellen Malpas: Ez vagyok