Férj ​és feleség (Harry Silver 2.) 82% 81 csillagozás

Nagyon szeretem Tony Parsons stílusát, ez már a 2. olvasásom volt tőle. Imádom Harry-t, aki nem találja helyét a világban. Folyamatosan az életről és annak értelméről agyal. Próbál jó apa lenni, jó férj, de valahogy együtt minden nagyon ritkán jön össze. Mindig belesodródik egy újabb kapcsolatba…ebben a regényben is nagyon előtérben van a párkapcsolat, ahogy a házasság után elhidegülnek a párok és valamiért nem tudják megbeszélni a gondjaikat. Aztán ott van az elvált szülők gyermekeinek kérdése. Mindenkinek mostohája van. A gyerekek viszont mindig várják az igazi szülőt, még ha ritkán is jön, nagyon ragaszkodnak hozzá.
A sorozat ezen része – 2. – azt meséli el nekünk, hogyan alakul Harry és Pat sorsa a válás után, amikor is Gina – exfeleség – életébe beköszönt az új pár, Richard személyében, illetve Harry új felesége – Cyd – és lánya – Peggy – élete milyen fordulatokat vesz. A sok apró öröm között meg-megbújik a vágy, a fájdalom, meg nem értés, szülői kínlódás, hogyan legyünk – mikor vagyunk jó szülők?
Imádom, tele poénokkal, többször hangosan felnevettem.
A kedvencem:
"– Aztán egyszer apám korábban ért haza, és ágyban kapta anyámat. A tejesemberrel – mondta Eamon. – Anyám, természetesen, elszörnyedt. „Ó, Isten az égben!”, kiáltotta, „a postásnak egy szót se!”.

Jó kis könyv volt ez. A hangulata inkább olyan, mint egy nagyon hosszú novelláé – inkább a meglátások, a szereplők igazságai voltak benne fontosak, nem a történet vagy a mondanivaló. Sok-sok gondolkodnivalót ad a modern társadalomról, sok-sok igazságot kimond, amit tulajdonképp tudunk, de sosem fogalmaztunk meg – ez a könyv erőssége. Nagyon szerettem benne az ilyeneket:
„Anyám nem tudott úgy aludni, hogy nem égtek a villanyok, ez igaz. De képes volt apám nélkül élni.”

Azért olvastam, mert az Egyetlen szerelem nagyon megnyerte a tetszésem. Ebben a regényben sem csalódtam. Azon kevesek közé tartozik, ami még most is dereng bennem hosszú évek után.

HammerWorld No. 154 / 2003. május
Ez a könyv az Apa és fia folytatása. Továbbra is a harminc-múlt Harry a főszereplő, akinek van egy tüneményes kisfia, Pat, akinek az anyjától elvált, továbbá egy új neje, Cyd (az előző regényben jött vele össze), akinek meg lánya van, Peggy. Nem sorolom fel a többieket. Szóval, Harry amolyan „vegyes családban” él, és persze az újraházasodás felett érzett boldogsága enyhültével jönnek a problémák. Előbb Pat és anyja átköltöznek Amerikába, aztán Harry anyja beteg lesz, ráadásul hősünk beleszeret egy másik nőbe, mivel úgy érzi, Cyd számára fontosabb a munka, a karrier, mint ő.
Ennyiből lehetne ez egy borzasztó, szappanopera-szerű melodráma is, de Tony Parsons már az előző könyvében is megmutatta, hogy tud írni, így aztán a Férj és feleség is egy jó humorral, érzékenyen, empátiával megírt regény lett. Roppant élvezetes, olyan szinte, mintha egy barátoddal beszélgetnél. Ugyanakkor olyan pontos „látlelet” korunkról, hogy ha tehetném, kötelezővé tenném mindenkinek, akinek problémái vannak a családjában vagy a párkapcsolatában. Nyilván nem old meg helyetted semmit, de segíthet. Szóval, akkor is van miért elolvasnod, ha menthetetlen romantikus vagy, aki folyton a Nagy Őt keresi, és akkor is, ha ennek ellentéte, aki szerint mindez baromság. Csak hogy lásd, ilyen is van. Úgyhogy nem kell középosztálybeli angol férjnek és apának lenned ahhoz, hogy valami üzenete legyen számodra e mélyen emberi könyvnek.
Viszont (és ez általánosan igaz az Európa Kiadó mai, kortárs regényeire) a fordító rockzene ügyben megkérdezhetett volna valaki hozzáértőt…

Egyszerű stílusban, nagyszerűen adja vissza a házasság, együttélés, vegyes családok hétköznapi problémáit. Végre egy férfi szempontjából olvashatunk egy kapcsolatban vívódó, szenvedő fél gondolatairól.

Apa és fia után itt van nekünk a Férj és feleség. Ugyanaz a hangulat, ugyanaz a jó ötlet. Aki elmúlt 30, de még nem 40, akkor az velünk van, meg a regény szereplőjével is. Az előző könyv jobban tetszett, de azért ez is megérdemli az 5 csillagot!

Azt hiszem, a szerző ezzel a regényével az előző rész befejezésének kissé hollywood-i happy end-jét – ami ennek ellenére mégsem sziruposan csöpögős – szerette volna „jóvá tenni”. Mert ez a regény – bár helyenként kifejezetten idegesítő, és most sem mentes a megsejtetős jelenetkibontásoktól – hétköznapibban, földhözragadtabban valóságos, és őszinte. Igen, elhiszem, hogy a szerelem tündérmeséje kissé megfakul, elszürkül a hétköznapok monotonitásától, elhiszem, hogy ez kibillenthet bárkit az egyensúlyából, mert Harryvel ez történik. Most is az ő elbeszélésében ismerjük meg a saját, és családja életének alakulását. Immár nem az édesapjához és kisfiához fűződő szeretetét a középpontba helyezve, hanem az átélhető szerelmeken, a sorsát alakító nőkhöz fűződő kapcsolatain keresztül.
E regény remek természetrajza az örök romantikusnak, annak a férfinak, aki az aktuális kapcsolatában azt hiszi magáról, hogy mindent jól csinál, hiszen nagyon igyekszik, mégsem boldog. Elégedetlen, mert öntudatlanul túlidealizált elképzeléseket, teljesíthetetlen elvárásokat támaszt szerelmének, amivel megmérgezi a kapcsolatot. Menekülőre fogná, mert nem veszi észre, hogy a hőn áhított harmónia, a boldogság, ott van az orra előtt, és mert gyenge újra és újra felszítani a tüzet…Helyesebben, gyengének mutatkozik, de mert nincs egyedül, nem hagyja el magát. Őrlődik, döntéseket hoz, lépésről-lépésre rájön, hogy mi mozgatja tetteit. Megérti, hogy van más út is, és hiába minden elvárás, ha ő maga nem nyújt semmit. Törekszik a jóra, és talán elérheti a felnőtt férfivá érés egy újabb lépcsőfokát, ahol kerek, teljes életet élhet, egy darabig biztosan.
Folyamatosan változunk, ahogy mindenki körülöttünk, és ezzel sokszor nehéz lépést tartani. Legádázabb harcainkat önmagunkkal kell megvívnunk, s ha sikerül – és miért ne sikerülne? , hiszen sosem vagyunk igazán egyedül, hiába minden magányosság érzés –, elégedetten nézhetünk a tükörbe, mielőtt ismét felvennénk a kesztyűt újabb leleplezett gyarlóságunkkal.
Lelki erőnk végtelen.

Úgy tudom, Harry, Pat és a többiek visszatérnek egy harmadik részben. Kíváncsian várom.

Ez a könyv annyira nem nyerte el a tetszésem. A család, ahol van egy egyikünk és másikunk gyereke és ott vannak a másik szülők, akik megint akarnak valamit. Apa most hogy akarja Patet, akkor küzd meg dolgokkal. Bepillantást nyerhettem valamibe, amit pontosan az itt leírtak miatt szeretnék elkerülni.

Na, ez most nagyon tetszett! Asszem a megfelelő életszakaszban találkoztam ezzel a könyvvel…

Tony Parsons: Apa és fia című regénye után belekezdtem a Férj és feleség- című folytatás kötetbe. Valamit nagyon tud az emberekről, az apaságról, házasságról az író. Nem tudom mi az ami megtörtént vele valóban, és mi az amit a képzelete íratott vele, de oly módon képes bele látni, és beleélni magát a szereplők ( és nem csak a fő szereplők) helyzetébe lelki vívódásaikba mintha minden saját magával történt volna meg. Nagyon hiteles! Nem alkot véleményt, elfogadja a dolgokat maga körül. Az első kötethez képest Harry nem volt számomra olyan szimpatikus mint az Apa és fia- című könyvébe. Önzőnek találtam a szabadság keresését. „ Ha képes vagy valakit szeretni,onnan fogva nincs tökéletes szabadság. Mert nem lehet. Feladod a szabadságod. Lemondasz róla. Valami jobb kedvéért.” Olvastam valahol, hogy készül a regény harmadik folytatása, kíváncsian várom, mert Tony Parsonstól még sokat kell olvasnom és tanulnom az emberekről.