A ​kedves (Kedves-trilógia 1.) 71 csillagozás

Toni Morrison: A kedves

Büszke és önálló gondolkodású asszony Sethe, a szökött rabszolga, az anyaság megtestesítője – neve a bibliai ősatyára, Sétre utal –, akinek csak negyedik gyermeke születése után jut osztályrészül egy csöppnyi boldogság, összesen huszonnyolc nap. Számára a jövő értelme abban áll, hogy féken tartsa a múltat, miközben iszonyatos erőfeszítéssel igyekszik megmenteni gyermekeit a fizikai és érzelmi megpróbáltatásoktól… Megtörtént esemény, egy hatalmas vihart kavaró gyilkosság lobbantotta lángra a Nobel-díjas amerikai írónő képzeletét. Műve egyrészt történelmi regény sokszereplős sorsábrázolással, másrészt lélegzetelállítóan igaz kísértethistória – mert az igazság teljes feltárása során egymás mellé kell kerülnie a fantáziának, a valóságnak és a lehetségesnek. Toni Morrison remekművében ott van az Exodus robaja és az altatódal idilli csendje.

Toni Morrison: Beloved

Eredeti mű

Eredeti megjelenés éve: 1987

>!
Novella, Budapest, 2007
422 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789639442856 · Fordította: M. Nagy Miklós

Enciklopédia 3


Kedvencelte 7

Most olvassa 5

Várólistára tette 170

Kívánságlistára tette 119

Kölcsönkérné 3


Kiemelt értékelések

Ákos_Tóth IP>!
Toni Morrison: A kedves

Tárgyilagosan nézve az eddigi legjobb Morrison élményem*, gyakorlatiasabban egy út örömteli vége – az össze-vissza olvasott trilógia befejezésével egy időre búcsút is veszek az írónőtől, mert bár emlékezetes olvasmányokat kaptam tőle mindhárom esetben, végső soron stílus és kivitelezés tekintetében sosem kerültünk igazán egy hullámhosszra.

A Kedves alighanem a legfontosabb könyve is nem mellesleg, a feketék és a nők, avagy a fekete nők helyzetét bemutató trilógián belül az első és legjobban sikerült kötet. Még úgy is, hogy az előszavában ő maga rántja le a leplet a sztori néhány érdekes fordulatáról, meg úgy is, hogy ezen előszó alapján világosan látszik: az írás előtt, alatt és után is tisztában volt azzal, hogy etalont alkot.
A történet a rabszolgaság intézményének eltörlése utáni időszakba visz minket el, amikor a szabad afroamerikaiak emlékezetében a rabszolgaság még a gyermek- és fiatalkort jelentette, új életükben pedig folyamatosan jelen volt a fehér uraktól való állati függés poszt-traumatikus emléke. Sethe, Paul D és Denver segítségével Morrison egy nagyon érdekes és rendkívül összetett problémagócot fog össze: mindenen eluralkodó, pszichés zavarodottságot okozó fájó lelkiismeret, a fent említett rabszolgaság utáni traumák és azok feldolgozása, a nőiség elvesztése, az anyaként elszenvedett kudarcélmény, kitaszítottság és elhagyatottság, magány, a boldogtalan gyermekkor, szellemekkel teli hiedelemvilág – és mindennek a tetejében egyfajta mágikus realista élként Kedves, akiről az olvasó az első pillanattól fogva megsejti, kicsoda és micsoda, de mégis az az igazán érdekes és figyelemreméltó, hogy mit kezdenek vele a szereplők. A koncepció bizony rettentően erős, torok- és lélekszorító, rendkívül fájó pofon az olvasó számára, tragikus mementója annak, hogy a rabszolgaság és az Amerikába hurcolt feketék története nem egyszerűen a gyökerek és az emberi mivolt elvesztéséről szól, hanem anyák és gyermekek, családok legbrutálisabb, legszörnyűbb szétválasztásáról – és az a bizonyos fordulatokat ellövő előszó is itt kap valódi értelmet. Hiszen Margaret Garner nevének és sorsának rögzítésével Morrison egy nagyon hangsúlyos, nagyon fájdalmas felkiáltójelet rak rögtön a könyve elejére. Mindez az allegorikus szomorúságtenger, ami a 124. számú ház, Sethe és családja körül hullámzik, egy valódi, létező, igaz női sors. Vagy inkább tragédia.
Meg kell azonban mondanom, bár Morrison stílusa számomra most állt legközelebb a szerethetőhöz, mégis birkózósra, legyűrősre sikerült az utolsó 200-250 oldal – ez a túlírtságnak tűnő figyelmesség, állandó elkalandozás, nőies érzékenység egyszerűen soknak tűnik. Látom a funkcióját, azt is, hogy megfelelő olvasó lelkébe fúródva ez a kötet mély sebekre és fájdalmakra lehet gyógyír, sőt, fekete nők millióinak szolgálhat fontos szellemi táplálékként, de én sajnos csak a saját magam platformján állva tudom értékelni. Úgy pedig továbbra is túlírtnak tetszően aprólékos, darabos, és nőies a szó azon értelmében, miszerint női lélek küldte női lelkeknek.
Mindazonáltal nem lep meg, hogy született belőle filmfeldolgozás is, hiszen története alapján potenciálisan ikonikus mozialapanyag.

Nem lehet elvitatni, hogy fontos könyv, de miként a korábbi értékelések is mutatják, viszonylag nehezen nyeri meg magának az olvasóit. Ezzel együtt szerintem ajánlott, és könnyen lehet, hogy még nagyobb hatást tenne az emberre, ha a három kötetet egymásután olvasná el – nem mintha összefüggnének bármilyen tekintetben is a témán kívül, de együtt nagyon jól rávilágítanak arra, miért is kapott anno Morrison irodalmi Nobelt.

*Anno a Dzsesszre öt csillagot adtam – ma már nem tenném, tulajdonképpen mindhárom érintett könyvet négy és felezném.

>!
Novella, Budapest, 2007
422 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789639442856 · Fordította: M. Nagy Miklós
2 hozzászólás
olvasóbarát P>!
Toni Morrison: A kedves

„Semmit sem lehet várni egy olyan világtól, ahol akkor is probléma vagy, ha te vagy a megoldás.”

A Nobel-díj 1993. évi díjazottja nagyon kemény könyvet ír azokról a változásokról, amelyek a négerek sorsát érintették. Észak és dél, a szabadság és a szolgaság küzdelme kemény harc volt, minden színes bőrű, férfi, nő, gyerek megszenvedte. A történet nem csak a négerekről szól, megemlíti az indiánokat is, az ő helyzetük sem volt irigylésre méltó. Egy valóban megtörtént bűnügyből indulva alkotó fantáziával hozta létre művét. Rengeteg, elviselhetetlen szenvedést ábrázol, de talál feloldást a szeretetben, az odafigyelésben.
„Az ember nem olyan, mint egy átkozott fejsze. Hogy csak üt vág, csapkod a nap minden átkozott percében. Vannak dolgok, amikkel nem tud megbirkózni. Dolgok, amiket nem tud kivágni, mert belül vannak.”
Nem könnyen olvasható kötet, többször éreztem azt, hogy ezt már ember nem bírhatja ki és azt is, hogy a fehér ember mennyi bánatot képes okozni és mennyi bűnt elkövetni.
A díj odaítélésének indoklása ez volt: „Regényeiben a gazdag képzelőerő és költői megjelenítés az amerikai valóság egyik lényegi vonatkozását kelti életre” – erre a kötetre ez mindenképpen igaz.

ppeva P>!
Toni Morrison: A kedves

Nehéz egy könyv, az biztos. Nemcsak a téma nehéz, hanem mint olvasmány is.
A témával még megbirkóznék, de a stílus annyira idegen volt tőlem, hogy idegesített. Ezek a lila, túlcsavart, túlcicomázott mondatok! A szóvirágok, a rejtélyeskedés!
Tudom, egy Nobel-díjas íróról beszélek, de ez van, nekem nem tetszett. Megint azt érzem, hogy a kevesebb több. Kevesebb oldal, kevesebb mágia, kevesebb ködbe burkolás. És akkor nem úgy éreztem volna esténként, hogy na, nagy sóhaj, folytassuk, csak nem fogom szégyenszemre félbehagyni, előbb-utóbb csak a végére érek. És most a végére értem, „munka” befejezve, visszatehetem a polcra, visszavihetem a könyvtárba. Nagy sóhaj. Én olvasni szeretek, nem robotolni egy könyv fölött.
Mégse volt azért értelmetlen végigolvasni, mert a fejemben összesűrűsödött azzá a rövid, de szomorú és tragikus történetté, ami így végiggondolhatóvá, fogyaszthatóvá vált, ami gondolatokat ébresztett, elgondolkoztatott meg elborzasztott. Mert ez a könyv nem a Tamás bátya kunyhója.

2 hozzászólás
pepege P>!
Toni Morrison: A kedves

Jobban tetszett, mint a Nagyonkék, de ennek is ugyanolyan nehezen emészthető stílusa van, mint amit már Morrisontól megszokhattunk. Nagy odafigyelést igényel, mikor kiről van szó, ki beszél, kinek a gondolatait olvashatjuk éppen. Sokszor félszavakból, vagyis inkább félmondatokból, kellett összerakni az eseményeket, a regény tele van ki nem mondott fájdalmakkal, szomorúsággal, de tudjuk, hogy léteznek. Jogosan kapta meg a díjakat, de nem az én könyvem, vagy csak rosszkor találkoztunk.

Vivarumba>!
Toni Morrison: A kedves

Végre egy „kortárs?” mű, ami anélkül brutális, kegyetlen és megrázó, hogy olvasóként közben kénytelen legyek térdig gázolni a hömpölygő vérfolyamban, Neo-t megszégyenítő akrobatikus módon elhajolni a különböző irányokból felém süvítő nemiszervek zápora elől, és ne kelljen minden utcasarkon lopva kilesnem, mikor tűnik fel egy újabb trancsírozós, kínozgatós pszichopata gyilkos. Na de vissza a könyvhöz :-) Prózában elbeszélt jajongó blues misztikus felhanggal. Tetszett, hogy a szereplők igazi „átlagos” kisemberek, szökött vagy felszabadított rabszolgák a földekről, mindenféle extra kvalitások nélkül. A misztikus szálat ugyan, csak a partvonalról figyeltem, kevésbé tudtam ráhangolódni vagy megérteni, de úgy érzem a könyv szerves és elidegeníthetetlen részét képezi. Nem hallgat el semmit, minden borzalmat elmond, amit egy rabszolga kénytelen lehet átélni, de ezt vagy sallangmentesen és egyszerűen közli, vagy lírai képekben tárja fel szenvedésük minden egyes sebét. Igazi virágnyelven beszél, talán nem is értettem meg mindent Pl. a hátán virágzó fa nőtt kifejezést néhány éve talán nem tudtam volna hova tenni, de valamikor nem is olyan régen hallottam (talán a Django-ban), hogy a megkorbácsolt háton lévő hegeket hasonlítják hozzá… Toni Morrison, szerintem mi még fogunk találkozni!

szallosas P>!
Toni Morrison: A kedves

Elèg sötèt volt ez a könyv. Sokáig azt hittem, hogy olyan mint egy feneketlen kút. Bár nèha meg lehetett kapaszkodni, aztán leèrtem a vègère, ès rájöttem, hogy tènyleg egy feneketlen kútba estem Kedvessel. Vagy mègsem?

BabusM >!
Toni Morrison: A kedves

Nem tetszett. Kicsit úgy vagyok vele, mint Oksanen Tisztogatásával: nem igazán értem, miért díjazták ennyi és ilyen komoly díjakkal ezt a regényt. Az eleje kifejezetten olvashatatlan. A vége már jobb, de sokszor tűnik mesterkéltnek, művészkedőnek. Amikor cselekményes részekre vált át, akkor olvasmányos, de állandóan visszatér amolyan „művészinek szánt elvont” szövegekre. De hát amikor egy könyv azzal kezdődik, hogy az író egy hosszabb bevezetéssel már kezdi magyarázni meg mitizálni a saját regényét, akkor eleve kezdhetünk gyanakodni. Talán a későbbi regényei kiforrottabbak már, de nem igazán kaptam kedvet az olvasásához.

>!
Novella, Budapest, 2007
422 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789639442856 · Fordította: M. Nagy Miklós
zsoltika>!
Toni Morrison: A kedves

Nehéz erről a könyvről írnom, annyi minden (és úgy) volt benne, hogy az sokszor gyomorbavágott, néha pedig egy marék lepke repült tőle körülöttem. Ahogy ábrázolta a fájdalamat, szenvedést és megaláztatás(oka)t, nem csak megérteni, hanem érezni is lehetett. A próza költői szépségéről lehetne még regélni, de ez megint szubjektív. Az anya-lány kapcsolat (és itt a mellékfőszereplő Denverre gondolva). S noha olvastam róla, hogy ez az erős női szereplőkről szól, de Paul D. éppúgy nagyon erős karakter, ahogy Stamp Paid is. Eleve ahogy a mellékszereplő karakterek a pár mondatból összedobva összeállnak. Ez egy lenyűgöző könyv. 5/5 (Nincs meg valakinek a belőle forgatott film?)

Lily_Sz>!
Toni Morrison: A kedves

Rettentően gyönyörű, örvénylően sötéten szép.
Nagyon nehéz mű.
Arról szól, ami ki- és elmondhatatlan.
A fájdalmak, gyötrelmek olyan nemzedékeken átívelő láncáról, amit mi, itt és most, nem tudunk elképzelni, átérezni, befogadni. És mégis, az életről szól, és nem a halálról, a reménytelenség ellen való küzdésről.
Dallama, ritmusa van ennek a műnek, ami végig benne lüktet: egy dob vagy a szív. Rabszolgaság, szabadság, halál, születés.
Ha élsz, remélsz, mert
„Semmit sem lehet várni egy olyan világtól, ahol akkor is probléma vagy, ha te vagy a megoldás.”

>!
Novella, Budapest, 2007
422 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789639442856 · Fordította: M. Nagy Miklós
remenant P>!
Toni Morrison: A kedves

Nem egyszerű olvasmány, gyakran eltévedtem a visszaemlékezések, eszmefuttatások, szemszögváltások dzsungelében, de mindenképp megérte, bármilyen banálisan hangzik: nagyon lebilincselő, nagyon különleges – és nagyon kegyetlen. Tartottam ettől a könyvtől, de egészen máshogy szólaltatta meg a felütött témát, mint azt vártam, a karakterek íze mellett megfért a gyomorszorító, kizsigerelő líraiság, tudott úgy beszélni brutalitásról, megaláztatásról, hogy az beleragadt az ember torkába, tudott úgy csontig borzongatni és teljesen elszakadni a valóságtól, hogy mégis hús-vér maradjon. Rettentően tetszik az író stílusa és ahogy a szereplőivel bánik, muszáj olvasnom még tőle.


Népszerű idézetek

Dana>!

Semmit sem lehet várni egy olyan világtól, ahol akkor is probléma vagy, ha te vagy a megoldás.

Miestas>!

Van elég gondja az embernek a mindennapi életével is. A jövő csak egy napnyugta; a múlt olyan dolog, amit magunk mögött kell hagyni. És ha nem akar mögöttünk maradni, akkor nincs mese, el kell tiporni. Akár rabszolga vagy, akár szabad, minden egyes nap egy újabb próbatétel.

393. oldal

szallosas P>!

Az ember nem olyan, mint egy átkozott fejsze. Hogy csak üt vág, csapkod a nap minden átkozott percében. Vannak dolgok, amikkel nem tud megbirkózni. Dolgok, amiket nem tud kivágni, mert belül vannak.

117-118. oldal

Miestas>!

Az a 124-es volt ez, ami előtt Sethe lemászott a szekérről a mellére kötözött újszülött csecsemőjével, és először érezte anyósának széles karját. Az anyósáét, aki már eljutott Cincinnatibe. S aki úgy döntött, hogy mivel a rabszolgaélet „tönkretette a lábait, a hátát, a fejét, a szemét, a kezeit, a veséjét, a méhét és a nyelvét”, nem maradt más, amiből megélhet, mint a szíve – melyet azonnal munkába is állított.

143. oldal

ppeva P>!

– Mondj meg nekem valamit, Stamp. – Paul D. fátyolos szemmel nézett rá. – Ezt az egyet mondd meg nekem. Mennyit kell elviselnie egy niggernek? Mondd meg. Mennyit?
– Amennyit csak bír – mondta Stamp Paid. – Amennyit csak bír.

362. oldal

zsoltika>!

És egész idő alatt, bármit csináltak éppen – mondjuk, Denver letörölte a verejtéket a homlokáról, vagy megállt, hogy bekösse a cipőjét; vagy Paul D. belerúgott egy kőbe, vagy odahajolt, hogy megsimogassa egy kisgyerek arcát, aki az anyja vállához bújt –, a három árnyék, amely a lábukból lövellt ki balra, egész idő alatt egymás kezét fogta. Senki nem vette ezt észre Sethén kívül, s aztán már ő sem figyelte, miután eldöntötte, hogy jó jel. Ez lesz az élet. Hát, talán.

85. oldal

zsoltika>!

– Amit tettél, az helytelen volt, Sethe.
– Vissza kellett volna mennem oda? Vissza kellett volna vinnem oda a gyerekeimet?
– Biztosan lett volna más módja is. Valami más megoldás.
– Miféle?
– Két lábad van, Sethe, nem négy – mondta, és ebben a pillanatban egy erdő nőtt közéjük: néma, és áthatolhatatlan.

258-259. oldal

zsoltika>!

Egy rövidárutemplom tornácán ülve, kicsit részegen, s így, hogy nemigen volt semmi dolga, átgondolhatta ezeket a dolgokat. Lassú, mi-lett-volna-ha gondolatokat, amelyek mélyre hasítottak, de nem ütköztek semmi szilárdba, amiben egy férfi meg tudna kapaszkodna. Úgyhogy szorította a csuklóját. Hogy beleütközött annak a nőnek az életébe, hogy belebújt, és hagyta, hogy belebújjon az övébe – amiatt jött most ez a zuhanás. Új dolog volt, hogy egy igazi nővel akarja leélni az életét, és attól, hogy elveszítette ezt az érzést, sírni szeretett volna, és mély gondolatokat átgondolni, amelyek nem ütköznek semmi szilárdba. Amikor sodródott, és nem gondolt másra, csak a következő étkezésre, és alvásra, amikor minden jól el volt pakolva a mellében, nem érezte úgy, hogy kudarcot vallott, hogy nem jól alakult az élete. Ami bárhogy is alakult, az jól alakult. Most meg töprengett, hogy mi minden romlott el, és, kezdve a Tervvel, minden elromlott. Pedig jó terv volt.

342. oldal

zsoltika>!

És mindig, amikor megszökött, csak csodálni tudta ennek a földnek a szépségét, amely nem az övé. A keblébe rejtette, a földjét tapogatta, a partjaihoz simult, hogy a vizét igya, és próbálta nem szeretni. Olyan éjszakákon, amikor személyesen őhozzá fordult az ég, elgyöngülve saját csillagainak súlyától, kényszerítette magát, hogy ne szeresse. A temetőit és a mélyen fekvő folyóit. Legfeljebb csak egy házat, mely magányosan állt egy szappanfa alatt; talán egy kikötött öszvért és a fényt, mely csak úgy megcsillan a szőrén. Bármi fel tudta kavarni, és nagyon keményen próbálta nem szeretni.

411. oldal


A sorozat következő kötete

Kedves-trilógia sorozat · Összehasonlítás

Hasonló könyvek címkék alapján

Margaret Mitchell: Elfújta a szél
Isabel Allende: Kísértetház
Colson Whitehead: A föld alatti vasút
Sue Monk Kidd: Szárnyak nélkül szabadon
Kertész Imre: Sorstalanság
Sigrid Undset: Kristin Lavransdatter
Jean M. Auel: A Barlangi Medve népe
Alice Walker: Kedves Jóisten
Alice Walker: Bíborszín
Alex Haley: Gyökerek