Virágregék 5 csillagozás

Tompa Mihály: Virágregék Tompa Mihály: Virágregék Tompa Mihály: Virágregék

Ennek a könyvnek nincsen fülszövege.

>!
120 oldal · keménytáblás · ISBN: 9786158004725 · Illusztrálta: Repity Aranka
>!
Renaissance, Budapest, 1937
252 oldal
>!
Franklin-Társulat, Budapest, 1894
198 oldal · keménytáblás

1 további kiadás


Várólistára tette 1

Kívánságlistára tette 4


Kiemelt értékelések

Kisördög>!
Tompa Mihály: Virágregék

A vers sajnos nem az én műfajom, és ezen Tompa Mihály sem tudott változtatni. Szép csokor áll össze a versekből, de a szubjektív ízlésem miatt sajnos rám nem hatott. Egészen megdöbbentő viszont, hogy bár szinte minden településen van Tompa Mihàly utca, a műveit mégis kevesen olvassák (a moly adatbázis alapján).

Schalk_Endre_Kornél>!
Tompa Mihály: Virágregék

Végtelenül bájos, naivitásukban is megkapó, rövid verses elbeszélések a nagy költőtriász (Petőfi, Arany, Tompa) ma a kánonból kikopni látszó tagjától. Ezekben a kis erkölcsi és szerelmes „mesékben” a virágok emberi attitűdöket mutatnak, mosolyogtató konfliktusokba kerülnek egymással. Egyébként a 19. század egyik legnépszerűbb, sokszor újra kiadott verskötete ez, kár, hogy elfelejtődött.

Lenke314 P>!
Tompa Mihály: Virágregék

A környékünkön nagyon sokan ismerik Tompa Mihályt. Én is a róla elnevezett iskolába jártam és emlékszem, hogy a szobrát is én koszorúztam az emléknapon. Nekem nagyon kedvesek a versei. Ezt a kötetet a születésnapomra kaptam és nagyon örültem neki, mert imádom a virágokat. Tompa méltatlanul elfeledett és elhanyagolt költőnk. Pedig a versei kiválóak. Mindenkinak ajánlom, hogy megismerkedjen velük.


Hasonló könyvek címkék alapján

Bajza József: Bajza József munkái
Arany János: Arany János balladái
Arany János: Kapcsos könyv
Arany János: Arany János összes költeményei
Arany János: Őszikék
Petőfi Sándor: János Vitéz / A helység kalapácsa / Bolond Istók / Az apostol
Arany János: Arany János válogatott versei
Egy pesti arszlán: A pesti művelt társalgó
Arany János: Balladák / „Őszikék”
Arany János: Arany János legszebb versei