Omerta 106 csillagozás

Hallgatások könyve
Tompa Andrea: Omerta

Tompa Andrea új regénye az 1950-es évek elején indul, négy szereplő beszéli el személyes sorsát a korabeli Erdélyben. Három nő (egy széki asszony, egy kolozsvári leány, valamint egy szerzetesnő) és egy rózsanemesítő férfi hangja szólal meg a könyvben. Miközben mindannyian kénytelenek szembesülni az életüket közvetlenül befolyásoló zavaros történelmi korszakkal, lassacskán egy szerelmi háromszögbe is belebonyolódnak.

>!
Jelenkor, Budapest, 2018
628 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789636769185
>!
Jelenkor, Budapest, 2017
628 oldal · ISBN: 9789636767228
>!
Jelenkor, Budapest, 2017
628 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789636766009

Enciklopédia 14

Helyszínek népszerűség szerint

Párizs


Kedvencelte 11

Most olvassa 33

Várólistára tette 144

Kívánságlistára tette 109

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

>!
Kuszma P
Tompa Andrea: Omerta

Tompa Andrea: Omerta Hallgatások könyve

Ez nem olyan könyv, ami úgy készült, hogy „te Józsi, ma legyen egy kicsit később vacsi, mert gondoltam, írok egy regényt”. Ebből a szövegből kikiabálnak a belefektetett munkaórák, a kutatás, az elmélyülés. Tompa elképzelése a regényről mint műalkotásról teljesen elüt a megszokottól: szemmel láthatóan nem érdekli különösebben a történet, és nem foglalkoztatja saját autonóm írói hangja sem. Őt maga az elbeszélő érdekli, az a hiteles hang, ami az írót mintegy médiumként használva beszél a saját tragédiáiról. Mondhatni, Tompa a némákat szólaltatja meg, akiknek amúgy hallgatni rendeltetett, az ’50-es, ’60-as évek romániai diktatúrájának elszenvedőit, a regény nekik csak a helyet biztosítja, ahol kibeszélhetik magukat, miközben az író háttérbe vonul – ha belegondolunk, igazán szerény alkotói hozzáállás ez.

Az én-elbeszélő meglehetősen monomán műfaj – óhatatlanul a saját traumái kötik le. Ez jól is van így. Itt pedig én-elbeszélőből van rögvest négy is, mind a saját sorskérdéseivel. Én arra számítottam, hogy a négy monomán én-elbeszélő jobban reflektál majd egymásra, jobban átfedik egymást a történeteik, gazdagítva a cselekményt – ezzel szemben elbeszéltek egymás mellett-felett, külön ívet jártak be, fragmentálva a regényt. Ennek határozottan van üzenete (hogy történeteink, bármit teszünk, külön történetek maradnak), de hiába, maradt bennem egy kis hiány.

Különösen a második elbeszélővel, a rózsanemesítő Vilmossal* akadtak néminemű problémáim. Ahogy látom, az ő szála eddig is két pártra osztotta az értékelőket: azokra, akik kiemelkedőnek találták, és azokra, akik nem annyira szerették az általa képviselt hangot. Nos, én a második párthoz tartozom. Kiteszem nyíltan: untam néha. Olybá tűnt, mintha Tompa vele akarná felmondatni a leckét – mindent, amit a Magyar Autonóm Tartományról, a korszak agrárpolitikájáról, az erdélyiek ’56-os forradalomhoz való viszonyáról tudni kell –, nem is csoda, ha monológja óvatosan számolva is minimum dupla olyan hosszú, mint bármelyik másik elbeszélőé. Nem mondom, érdekes dolog Gheorghiu-Dej diktatúrájának anomáliáiról olvasni, csak éppen mintha felpüffedt volna picit ez a rész – kihangsúlyozta, hogy a négy elbeszélő közül egyedül az egyetlen férfi alkalmas rá, hogy felvázolja az olvasónak az országos szintű problémákat, a női elbeszélők pedig maradjanak csak a kis provinciális tragédiáikban. (Aminek persze szintúgy van üzenete – mégpedig keserű üzenete – arról, hogy hol látták a nő helyét a korszakban.)

Azért nagy könyv ez, olyan empátia van benne, hogy azzal meg lehet hajlítani a teret. Tompa pedig az egyik legjelentősebb szerzővé nőtte ki magát, akinek irodalmi látásmódja érték a kortársak között. Csak épp egy ici-pici lendület hiányzott nekem itt-ott a tökéleteshez.

spoiler

* Akit Tompa Palocsay Rudolfról mintázott: https://hu.wikipedia.org/wiki/Palocsay_Rudolf

19 hozzászólás
>!
Csabi P
Tompa Andrea: Omerta

Tompa Andrea: Omerta Hallgatások könyve

Ellentmondásos volt számomra ez a könyv. Nem tudom nem elismerni a befektetett munkát, a megformált karaktereket, a szájukba adott nyelvet, a hiteles történelmi hátteret, de ugyanígy felfedeztem benne dolgokat, amik egyáltalán nem tetszettek.

A történet az ’50-es, kora ’60-as években játszódik Kolozsváron és környékén. Négy karakterre épül fel a könyv négy fejezete, akik amolyan staféta szerűen viszik tovább a történetet, igazából csak az egymás melletti fejezetek szereplői kapcsolódnak egymáshoz. A könyv mindjárt az első fejezetben eléri a csúcsot. Ez Kali könyve, egy székely asszonyé, aki a harmincas évei második felében jár, elhagyja erőszakos férjét, és Kolozsvárra szökik, ahol aztán beáll Décsi Vilmost, a rózsanemesítőt szolgálni. Kali igazán életteli szereplő, szöges ellentéte a karót nyelt Vilmosnak, így kellő feszültséggel telik meg kettejük története.
A második fejezet Vilmos könyve, az ember azt várná, hogy majd most megismerhetjük a két ember történetét a másik szemszögéből is. Ebből elég keveset kapunk. Annál többet Vilmosból és monomániás életéből, ami a rózsanemesítésről szól. Ebben a fejezetben kezdtem elveszíteni a türelmemet. A rész kiteszi a könyv 40%-t, vagyis kétszer olyan hosszú, mint ami a többi szereplőnek jut. Agyonnyomja ez a rész a könyvet, főleg, mert meg sem közelíti érdekességben Kali könyvét. Nem az a problémám vele, hogy annyi szó esik a rózsanemesítésről, hanem hogy az író rengeteget ismétel, szaporítja a mondatokat feleslegesen. Vilmos pl. százszor elpanaszolja, hogy mennyire nincs ideje semmire. OK, már a harmadiknál is értettem. Vagy mondjuk a „Peace” rózsa imádata, egy idő után már nevetséges, főleg, hogy Vilmos úgy áradozik róla, mintha ez a virág nyerte volna meg a világháborút. Vilmos amúgy sem egy szimpatikus karakter, nem érdeklik az emberek, csak a növényei, mintha észre sem venné, hogy egy diktatúra épül körülötte, szolgálja a rendszert kétkedés nélkül. Emellett persze ez a fejezet mutat meg a legtöbbet a kiépülő rendszerből, hiszen Vilmos a hatalom embere, az ő révén van rálátásunk a nagybani eseményekre.
A harmadik rész Annuska könyve, ő egy 16 éves hóstáti gazdálkodó lány, akit Vilmos elcsábít. A rövidsége ellenére is túl hosszú ez a fejezet, ami le van írva legfeljebb egy novella anyaga. Annuska a főd, részeges apja, és Vilmos imádata között őrlődik, ezek a témák forognak újra és újra.
A negyedik könyv Elenonóra története, aki Annuska testvére. Itt újra felível a regény, megismerhetjük a bebörtönzött fiatal apáca sorsát. Ez újra egy egységes, jól megírt fejezet, ami bemutatja a rendszernek a vallás felszámolására irányuló törekvéseit. Eleonóra nem egy észlény, a hitbuzgóság vezeti, ez tölti ki minden gondolatát, ebben a monomániában rokon Vilmossal.

Mire a regény végére érünk, szép lassan megváltozik a háttérben Románia is, a régi életformák megszűnnek, átalakulnak, beolvadnak a blokkházak szürkéjébe. És nemsokára jön Ceauşescu.

Fontos és jó regény lehetne az Omerta, ha nem élne vissza az olvasó türelmével, ha sok felesleges rész ki lenne szelektálva, mint a rózsák rossz tulajdonságai, ha nem érné az embert csalódás, hogy Vilmos és Kali története egy idő után elsikkad a lapokon.
Nemrég olvastam Oravecz Imrétől, hogy részben azért hagyta ott a Jelenkort, mert ott nem folyik szerkesztői munka, a regények azokkal a hibákkal jelennek meg, amiket az író beleírt. Ez a könyv is sokkal hatásosabb lehetett volna, ha van egy szerkesztő, aki visszatolja a kéziratot, hogy húzzál ki belőle száz oldalt, és nézzük meg újra.

18 hozzászólás
>!
eme P
Tompa Andrea: Omerta

Tompa Andrea: Omerta Hallgatások könyve

Hallgatások és történetmesélések könyve. A csendé és annak megtöréséé. Hangoké, amelyek egyszer csak elkezdenek áradni, és mesélnek és mesélnek szinte megállíthatatlanul. Ezek az én-elbeszélői hangok azok, amelyek első perctől bevonnak engem Tompa regényeibe. Ezek a remek, hitelesnek, autentikusnak érzett, az élőbeszéd varázsával rabul ejtő hangok. Én nem bánom a burjánzást, az ismétléseket, csak olvasom-hallgatom a történeteket, és ott vagyok, ahol a mesélők – az ötvenes-hatvanas évek Kolozsvárján, a Hóstátban, Széken, Párizsban, Bucureşti-ben, börtönben, ott, ahol épp ők járnak. Tompa remekül ért ahhoz, hogy főhősei szólamai révén alulnézetből, a kisember szemszögéből megidézzen egy letűnt, átalakulóban levő, elszürkülő és egyre jobban beszűkülő világot. És remekül sikerül neki az is, hogy a háttérbe húzódva, egy kívülálló elbeszélő hiányának illúzióját keltve adja át a szót és a perspektívát szereplőinek. Így az a világ, amit megismerünk, az ő világuk, a maga határaival, amelyeket egy-egy szereplő társadalmi helyzete, műveltsége, érdeklődési köre rajzol a beszélők köré. Művészi oral history ez, az a fajta „komplikált egyszerűség”, amelyet Vilmos keres a rózsáiban napi tizennégy órában hosszú éveken át. A természetesség hatását keltő, de sok munkaóra révén létrehozott művészet. Mennyire mesteri a nyelvezet, Kali életszerű, ízes, gyakran humoros történetmondása, még Décsi szikár, kopár (néhol kissé tényleg túlírt) elbeszélése is, amely ugyanúgy idomul szinte oldalról oldalra szókincsében, kifejezésmódjában, akár öncenzúrázásában a korhoz, ahogy az ítélkezéstől és véleménynyilvánítástól tartózkodó Vilmos a rendszerhez. De épp ennyire egyénített a két Butyka lány megszólalás- és látásmódja is, még ha kissé el is halványulnak Kali remekbe szabott szólama mellett. Igen, én elhiszem, hogy hús-vér emberek szólalnak meg itt, egyszerű emberek a maguk gondjaival, bajaival, szenvedélyeivel, hiteivel és kétségeivel, meg persze döntéseivel, sorsalakító kísérleteivel. Elhiszem, hogy így látták és élték meg világukat, ki-ki a maga módján érzékelve azt, ami életüket a hátteréből, majd sorsukba betolakodva többé-kevésbé alakította.
Nagyon érdekes ebből a szempontból a regény íve: Kalitól Eleonóráig mintha egyre fokozódna a rendszer nyomásának jelenléte az egyes sorsokban. Kali alig érzékeli a kialakuló diktatúrát, Vilmos, az erkölcsileg megkérdőjelezhetővé váló karakter belebonyolódik, karriert fut be, még ha nem is úgy, ahogyan megálmodta, Annuska, a parasztlány létfenntartásának elemét, a földet meg állatait veszíti el, míg Rózsika-Eleonóra már szabadságát, egészségét is, börtönbe kerülve, megkínzatva, meghurcoltatva. És érdekes az is, hogyan viszonyulnak a szereplők ehhez a helyzethez meg önmagukhoz.
A mesélő hangok közvetlen varázsából kiszabadulva, kissé eltávolodva tőlük és a négy szólamot egységes regényként vizsgálva bukkannak elő a regény szerkezetére, motívumaira irányuló kérdések, rajzolódik ki az alkotásra, művészetre, a történetmondásra való reflektálás megannyi apró mozzanatából összeálló térkép.
A négy vallomássszerű feltárulkozás minden esetben hosszú hallgatásokból születik, és mély hallgatásokat is rejt magába. Olyan hallgatásokat, melyeknek ezer és egy oka van – kényszerből vagy önként vállalt hallgatási fogadalom, cenzúra és öncenzúra, ösztönös elhallgatás, a kimondás lehetetlensége… Elég ha csak arra gondolunk, ki miért és kihez szólva töri meg a csendet. A magány oldásán, a terápiás hatáson kívül vajon még mi készteti őket a vallomásra meg a mesélésre?* És mennyire megbízható elbeszélők ők? Nem feltétlenül azért, mert tudatosan félre szeretnék vezetni a hallgatót, hanem inkább azért, mert ha az ember életit kezdi mesélni, betér a sűrű erdőbe a hazugságával. És azért, mert még a sorok közötti csend is beszél. Talán maga az elbeszélő sem tudja, miről. És vajon egyformák a hallgatások, ahogy Décsi gondolja?
Mennyire érzékenyen figyel a szerző a női és férfi narratíva sajátosságaira is, arra, hogy mások a hangsúlyok, mások a fókuszpontok, más-mást mondanak ki és hallgatnak el, a külső és belső világ más-más részlete világítható meg így általuk. Bár első pillantásra laza szál fűzi össze az egyes történeteket, sőt, ha a szerelmi háromszög perspektívájából tekintünk a regényre, Eleonóra története akár kihagyhatónak is tűnik – mégis érdemes közelebbről megvizsgálni, hogyan kommunikálnak egymással ezek a hangok, hogyan egészítik ki, értelmezik át egymást.
A négy rész például másként is csoportosítható: Kali és Annuska, illetve Vilmos és Eleonóra története is alkothat érdekes párost. A középkorú és a fiatal szerető a falusi miliő alakjai, az egyik született népi mesemondó, karakán és életrevaló asszony, a másik panaszosabb, elesettebb, halott anyjával és állatokkal kommunikáló kislány, az egyik egy részeges férj, a másik egy részeges apa brutalitásának kiszolgáltatva mindaddig, míg többé-kevésbé sikeresen, de megteszik a maguk lépéseit. És készen van az élet. Vagy talán mégsem? Hagyományos asszonyszerep jut mindkettőjüknek, sok szempontból hasonló sors.
Vilmos és Eleonóra (l. rózsa és Rózsika, meg át- és elnevezés, kicserélhetőség stb.) egy-egy erős hit és szenvedély rabjai, melyekhez a változó körülmények közt is ragaszkodnak, így erkölcsi szempontból inkább őket éri a nagyobb kihívás – sorsuk, jellemük néha mintha egymás ellentéte lenne, néha mintha egymásra rímelne. Egyik ateista, másik hívő, egyik egoista, másik altruista, egyik karriert épít, a másikat bebörtönzi a rendszer, egyiket minden sikere és érdeme ellenére inkább díszes kirakatbábuként kezeli a hatalom, a másikat minden szerénysége és ártalmatlansága ellenére ellenségként… Úgy tűnik, egyik idomul, a másik tiszta marad, de tudjuk, mindketten kötnek kompromisszumokat, és minden csalódás és kiábrándulás ellenére mindketten megőrzik legbelül a magvakat – a nemesítés tiszta művészetének és a rendíthetetlen hitnek az értékét. Földi és égi hatalmak…

Szólhatnék még a magányról is, amely súlyos teherként nehezedik mindegyik, saját világába zárt főszereplőre. Az igazi párbeszéd, kommunikáció hiányáról – sehol nincs beszélgetés, tárgyalás a regényben, hiányzik az igazi, érdemi kapcsolat lehetősége – sem a magánéletben spoiler, sem a hatalom és egyén közt (a rendszert kiszolgálók számára sem), sem pártrendezvényeken, sem világkiállításon. Csak beszédek és monológok vannak. A kivétel: a szavak és nyelvek fölötti kommunikáció a rózsákról – de ezt csak a beavatottak értik. Itt még a tolmács is csak dilettánskodhat.

Annyi és annyi rétege van ennek a regénynek, hogy napokig lehetne még folytatni a róla való elmélkedést. És igen, vannak hibái is, de azokat inkább hagyom most. Így is elszaladt a ló velem (nem szegény Puju, ő már nem…). Na, abbahagyom, befejezni úgysem tudom. Gátá.

* Vilmos például nem csak a tervezett Sütő-könyv kapcsán beszélhet – ő folyamatosan ír jelentéseket és önéletrajzokat a hatóságok számára is, ennek egyértelmű hatása van az ő elbeszélt történetére.

4 hozzászólás
>!
fióka P
Tompa Andrea: Omerta

Tompa Andrea: Omerta Hallgatások könyve

Tudtátok, hogy Palocsay Zsigmond apukájáról szól, Palocsay Rudolfról? Tudtátok, hogy mekkora koponya volt? És hogy autodidakta? Vajon megvannak a rózsái még valahol? Amit külföldre adott el, az bizonyosan, valahogy mintha ott jobban tudnának vigyázni az értékekre. Tudtátok, hogy Dáné Tibor is a tanítványa volt?
És szól Kolozsvárról, és szól arról, hogy mit tud egy (nemzetiségi alapon is működő) diktatúra (khm, diktatúrák) tenni az egyénnel. A közösséggel. Nyilván meg lőn variálva egy kicsit, merthogy ez egy regény, de a lényeg valós. Szól a pusztulásról, minden téren. A pártalapú megfojtásról. A zárt közösségekről és egy (minden tekintetben) letűnt világról. A leírhatatlan stupiditásról, amit ember csak ki bír préselni magából, aztán törvényerőre emelni és másokat is kötelezni azok betartására. Mindegy. De Kolozsvár, a Hóstát, Szék, egy valaha volt virágkertész, akinek ma már szinte nyoma sincs, ezek/ők fontosak. Mesterien van megírva és még szép is, nekem különösen. Olvassátok.
És ezt is, a négy tenger hajósa írta mesteréről: http://mobellino.blogspot.co.uk/2007/04/biciklivel-szop…

5 hozzászólás
>!
dacecc P
Tompa Andrea: Omerta

Tompa Andrea: Omerta Hallgatások könyve

Ez nekem inkább szól a szerelemről, mint bármi másról. Van egy szocializmus nevű massza, ami jól rá van telepedve a 60-as évek körüli Romániára, tönkretesz mindent, amit csak lehet, befolyik minden résbe és eltömít minden mechanikus szerkezetet, ami az élet rendes menetét hivatott biztosítani. Még annak is kétségei vannak, akit kiemel a rendszer, szóval tényleg nagy a baj. És mégis: mindezek ellenére marad mindenki ember. Az emberek meg így vagy úgy, de élnek, lélegeznek, szeretnek. Persze nem csak egymást lehet szeretni, itt is van, aki a rózsáiba, van aki a földbe, és van aki egyenesen a Teremtőbe szerelmes teljes odaadással.
Tompa legnagyobb erénye a négy autonóm hang létrehozása, négy olyan én-elbeszélő, akik annyira valósnak hatnak, hogy szinte lesétálnak a lapokról. Egyedül Annuska könyvét olvasva volt olyan érzésem, hogy egy kicsit sok, anélkül is teljesnek éreztem volna a kötetet, de nem is rontott rajta. Örülök, hogy elnyerte a Libri díját, megérdemel minden figyelmet.

2 hozzászólás
>!
balagesh IP
Tompa Andrea: Omerta

Tompa Andrea: Omerta Hallgatások könyve

A kötet a maga 600 oldalával akár nagyregényként is felléphetett volna az irodalmi élet színpadára. De nem így történt. Nem volt semmi csinnadratta, ajtónálló koppantásával kísért kihirdetés, hanem csak megjelent a kötet. Diszkréten, szerényen. Talán mert ez végül is négy kisregény egyben. És a négyszer kicsi mégiscsak megőrzi a részek tér- és figyelemigényét? Pedig számtalan bravúrt felmutat a kötet: eleve négy stílus, mind hibátlan; ráadásul korhűen, megfelelve a tanultságnak, származásnak – és mindez olvashatóan. (A stílusból nem lesz az olvasó számára nehézség!) Aztán érdekelhet bennünket a kistörténelem: azaz a nagy történelem az egyének, a kisemberek szintjén. Ennek most van keletje. Vagy az elfeledett nagy ember Oliver Stone-os mítoszteremtő újraélesztése: a semmiből jött, semmibe tartó keleti zseni. Meg körötte a kis semmi női sorsok. És akkor még a beszédes hallgatásokról nem is elmélkedtünk…
Nem tudom, hogy van ez. Hogy van az, hogy senki, aki ezt az évet áttekinti, ki nem hagyná a könyvet, de mihelyst nagyobb távlatból szemlél, bizton kifelejti. Kiejti eszéből. Látóköréből veszti.
Nem is tudom, hogy magyarázzam. Mert van neki fénye. Messziről meglátszik. Ahogy halad. Ahogy viszi előre az olvasót. Nem siet sehová, mégis jó erősen megy. Így menjen nekem egy történet. Ne kapkodjon, ebből látszik, hogy tudja a dolgát.
És mégsem néz rá különösebben senki se.*
Mondom, talán fellépés dolga. Az a fajta diszkréció, ami az egész könyvre jellemző… az nem akar annyit. Semmi betetőző, összefoglaló, megmondó szándék. Hát talán az hiányzik, az a fajta arroganciába tartó önbizalom. Beképzeltséggel határos öntudatosság.
De nem baj. Azért ez éppen így egy igazán remek regény.

*https://moly.hu/idezetek/921812

1 hozzászólás
>!
giggs85 P
Tompa Andrea: Omerta

Tompa Andrea: Omerta Hallgatások könyve

Már régóta szerettem volna olvasni valamit Tompa Andreától – hisz szinte csak jókat hallottam róla –, de valahogy mindig elkerültük egymást. Egészen mostanáig, ugyanis nemrégiben jelent meg tőle az igencsak vaskos Omerta, ami ugyan nem lett a kedvencem, de véleményem szerint vitán felül az idei év egyik legfontosabb magyar könyve. A regény négy narrátor nagy monológja, melyen keresztül betekintést kaphatunk az ’50-es évek Erdélyének (azon belül is a Sztálin által létrehozott Autonóm Magyar Terület) életébe, a szocializmus őrületébe, a magyar kisebbségek helyzetébe és az egyre szörnyűbb és mindenre kiterjedő romlás, rombolás térnyerésébe.

Az első narrátorunk Kali, a harmincas éveinek végén járó székely parasztasszony, aki egy autentikusnak szánt, rendkívül ízes nyelvezetet használ, és aki egy nap fellázad és otthagyja alkoholista férjét, hogy a végén Vilmoshoz, a híres rózsatermesztőhöz kerüljön, akinek később a szeretője is lesz. Ő még őrzi a régi népi bölcsességeket, lelkében ott élnek a székely hétköznapok és legendák, de érzéseiről másoknak nem igazán akar beszélni.

A második egység Vilmosé, akit csak a rózsái (na meg a nők) érdekelnek, de aki akarva-akaratlanul is belesodródik a politikába, hogy aztán egyre magasabbra emelkedjen a Párt ranglétráján, és ezáltal egyre kevesebb ideje legyen a szeretett rózsáira (na meg a nőkre). Nem hiába a „Hallgatások könyve” az Omerta alcíme, ugyanis Vilmosnak is tanácsos hallgatni a legtöbb dologról. Véleménye is csak az lehet, amit a Párt is jóváhagy, így rendszeresen olvasgatja saját vallomását, amit a hírhedt Securitaténak tett, hogy nehogy eltérjen attól, akár csak a legkisebb részletben is.

A harmadik elbeszélő a tizenéves Anna, aki egy ideig szintén Vilmos szeretője, és aki azért hallgat, mert nem maradt senkije. Anyja meghalt, alkoholista apja egy emberi roncs, testvére, Rózsika, pedig apácának állt, holott az tiltva van. Az ő élete már egyre keservesebb, bár nem paraszti származású, mégis kénytelen minden idejét a földre fordítani, hogy megéljen valahogy, és közben elvész minden hagyomány körülötte, ami eddig az erdélyieket összekötötte. Számára nem marad más, csak az üresség.

A negyedik elbeszélő Rózsika, aki börtönbe kerül az apácasága miatt, és aki nemcsak fogadalma miatt nem beszélhet, de azért sem, mert a hatóságok ezt megtiltották (az Omerta jelentése többek között „hallgatási nyilatkozat”). Az ő helyzete már egyenesen kilátástalan.

Tompa Andrea könyve különleges, mert nem sokan írtak még az ’50-es évek Erdélyéről, ahol ugyanúgy végbementek a kollektivizálások, a koncepciós perek, az egyetembezárások, mint idehaza, de ott még a magyar kisebbség külön meg is kapta a magáét a román hatóságoktól, ami ellen természetesen nem tett semmit a hazai szocialista vezetés. Ez a könyv – Vida Gábor Egy dadogás történetéhez hasonlóan – sokat elmond Erdély mai helyzetétől, ami úgy látszik egyre kardinálisabb kérdés a hazai kortárs irodalomban.

Az Omerta nem egy könnyed, szerethető és pihentető olvasmány, nem lehet és nem is érdemes vele gyorsan haladni. Idő kell ahhoz, hogy működni kezdjen a nyelvezete, és beszívjon minket magába, de azt hiszem, hogy fajsúlyossága és mondanivalója miatt Tompa Andrea történetét mégis érdemes elolvasnia minél több irodalombarátnak.

1 hozzászólás
>!
pepege MP
Tompa Andrea: Omerta

Tompa Andrea: Omerta Hallgatások könyve

Nagyon okosan választotta meg Tompa Andrea legújabb regényének a narrátorait. Igen, többes számban írtam, mert 4 is van neki. Négy könyvet olvashatunk gyors (?) egymásutánban, akiknek sorsa így vagy úgy, de egybefonódott. Ha nem mondtam volna még elégszer nagyon bírom, ha ugyanarról az eseményről különböző nézőpontok szerint olvashatunk. Itt többnyire erről volt szó, de azért mégsem. :)

Kali könyvét szerettem a legjobban. Vele kezdődik a regény, rögtön erősen, olvasmányosan, tipikusan olyan mesélő, akire mindig is vágytál. Szinte látod magad előtt az egész lényét, ahogy ízesen-viccesen mondja a mondókáját. Kali nem más, mint Szabó Ződ Klára, ha jól saccolom, olyan negyvenes széki asszony lehet (aki ennek ellenére már elkönyvelte magát vénasszonynak), 20 év után otthagyja az iszákos, verekedős urát és így kerül Vilmoshoz, a rózsakertészhez, Kali úgy mondja: cselédnek, de abban az időben Erdélyben már nem voltak elvileg cselédek, urak, nemesek. Na, de Kali valahogy mégis leragadt ennél a cselédségnél, nem tudott elrugaszkodni tőle. Vilmos sokszor bosszankodott is, hogy ne nevezze gazdának, ne érezze magát cselédnek, mert nem az stb. Fura egy kapcsolat volt a kettejüké. Kali elmondása szerint, amikor Vilmos már be-bejárogatott hozzá éjszaka, nem volt ez szerelem, de valahogy mégis ragaszkodtak egymáshoz. Aztán jött a közös gyermek, külön ház, Vilmos egyetemi herce-hurcája – az egyszerű széki asszony csak töredékét látta annak, ami valójában a háttérben folyt. Csupán azt érzékelte, hogy Vilmost kevesebbet látja, akkor is sokat hallgat, alig beszélgetnek stb. Történetének legfontosabb eleme Vilmos volt, no és persze a gyerek, minden körülöttük forgott ebben a részben.

Vilmosnál azért már más volt a helyzet. Beszélt ő is Kaliról, hogyne, hiszen élete fontos része lett, de a rózsáinál soha semmi nem volt számára fontosabb. Ahogy telik az idő, Vilmos egyre nagyobb „karriert” fut be, egyetemen oktatja a rózsanemesítést, nemzetközi versenyen vesz részt a rózsáival, megbeszélésről megbeszélésre rohangál stb. Hát ilyen elfoglalt embernek hol van ideje folyton csak a szerelemre és az ágyba bújásra gondolni? (Mint ahogy Kali hitte róla ;) ) Kettejük története között épp az okozta a különbséget, hogy mindkettejüknek más volt a fontos és arról mesélt. Vilmos szinte alig említette Kalit, még furcsállottam is. Történetvezetésük olyan volt, mintha nem is ugyanarról az időszakról, nem is a közös élményeikről mesélnének. Ezen meg is lepődtem kissé, de korántsem lehetne negatívumnként kezelni.

Őszintén szólva Anna és Eleonóra könyveit én ki is hagytam volna (ami ráadásul rövid is volt és engem untatott is). Anna még csak-csak, hiszen (ahogy ezt Vilmostól megtudjuk) szeretők voltak egy ideig, de Eleonóra (aki valójában Rózsika) története nagyon kilógott nekem a sorból (ő Anna nővére, aki apácának állt).

Kár érte, pedig sokáig azt hittem, hogy ötcsillagos kedvenc lesz. De nem lett. :(

Egy dolgot még utólag hozzá kell fűznöm: amikor lezárult Kali könyve, nagy hiányérzetem volt, tudtam, hogy innentől kezdve minden más lesz és szomorkodtam, hogyan fogok egyáltalán tudni eztán Kaliról bármit is, hogy ezután mi történik majd vele? Mert hát ugye nem a haláláig mesélte a meséjét. :) Aztán Vilmos könyvétől se lettem okosabb ezen a téren. Gondoltam is rá, hogy az írónő nehéz fába vágta a fejszéjét, mert jó-jó ez a négyféle személetűsdi, de valahogy azért csak össze kéne ezt fűzni ott a végén, jó lenne lezárni, hogy kivel mi és hogyan történik, miután ki-ki abba hagyja a saját mondandóját. Persze részben ez ki is derül, illetve Tompa Andrea talál rá megoldást a legvégén, bár az nekem olyan volt csak, mint a kutya vacsorája.

14 hozzászólás
>!
olvasóbarát P
Tompa Andrea: Omerta

Tompa Andrea: Omerta Hallgatások könyve

„S hogy ne legyen az ember olyan egyedül, azért kell meséljek.”

Úgy alakult, hogy a 2017. évben megjelent művek olvasása egy körképet rajzolt ki az erdélyi/romániai magyar irodalom területén. Vida Gábor, Gerlóczy Márton és Tompa Andrea köteteit olvasva több új információhoz juthat az olvasó, különböző látásmódokkal szemlélhet akár már ismert dolgokat is, vagy új nézőpontból közelíthet olyanokhoz, amelyeket kicsit másként gondolt eddig. Szeretem a családtörténeteket, és azokat a könyveket is, amelyekben a szereplők különböző nézőpontokból, személyes tapasztalatokból, érzésekből közelítenek ugyanahhoz a történéshez. Tompa Andrea korábbi kötetét is nagy élmény volt olvasni és ez a kötet is tetszett.

A négy könyv 4 emberi sors keresztmetszete a társadalmi átalakulások közepette.
Kali könyve egy nő életének alakulása, aki végső elkeseredésében otthagyja részeges férjét és elindul jobb lehetőséget keresni.
Vilmos könyve
„Nincs azon mit gondolkodni, hogy az ember nem jó helyre született.”
A kötet meghatározó fejezete, sikeres rózsakertész, gyümölcskertész próbálkozása az érvényesüléssel, az alkalmazkodással egy lehetetlen környezetben, magyarként a románok között, sikeres rózsanemesítőként egy elvadult társadalomban. Sok olyan feladat találja meg, amihez nincs kedve, ami nem az ő útja, de a túlélés érdekében vállalnia kell.
Szabó Zöld Kali és Décsi Vilmos egymásra talál az életük kitérői után. „Ki jó táncos, mind pászol.”
Annuska könyve
Annuska félárva lány, akiknek apja szintén az ital áldozata lesz felesége halála után. A nővére elmenekül, ő pedig megpróbálja fenntartani a megélhetésükhöz szükséges kis gazdaságukat. Annuska is Vilmosnál talál védelmezőre, kapcsolatuk nem hosszú életű, Vilmos az örökös agglegény nem adja fel önállóságát miatta sem.
Eleonóra könyve egy másik világba, a szerzetesekébe vezet el bennünket, a feloszlatott rendek tagjai is járják a saját kálváriájukat.

>!
Sapadtribizli P
Tompa Andrea: Omerta

Tompa Andrea: Omerta Hallgatások könyve

Hosszú volt, de megérte.
Bár érdekelt, sokszor nagyon nehezen haladtam vele, főleg Vilmos elbeszélésénél – pedig az volt talán a legegyedibb: a másik három történet inkább az emberi sorsot mutatta be egy átváltozó világban, míg Vilmos története az átalakuló Kolozsvárt, magyarságot, elitet mutatja be a XX. század második felében – és teszi ezt úgy, hogy Vilmosnál ellenszenvesebb karaktert idén én még nem olvastam – és mégis…
Kolozsvár a harmadik hazám. 10 évig éltem ott, ez alatt az idő alatt teljesen beszippantott a város minden bájával és bosszúságával; önállóságom jelképe, örök szerelmem marad, és mégis, annyi mindent nem tudtam róla! Csak elfogadtam, hogy így van, mert így volt előttem is. Például az egyetem, a Babeş-Bolyai Tudományegyetem, ahova én is jártam és ami rengeteget adott nekem… Hogy miért Babeş-Bolyai és nem Babeş és Bolyai… Kicsit meghasadt a szívem, amikor olvastam. Vagy, hogy miért nincs a mai napig közvetlen vonatjárat Marosvásárhely és Kolozsvár között (ezt az útvonalat is megtettem néhány havonta, tudnék róla mesélni). A hóstáti templomba jártam Kolozsváron és mi is mindig a "ló farkánál"* találkoztunk, mint a történetben. Nagyon nagy élmény volt Kolozsvárról olvasni!
Kicsit nosztalgikusra sikerült ez az értékelés, de nem bánom. Az is a mű érdeme, hogy felfokozott érzelmeket váltott ki belőlem és megadta a legtöbbet, amit egy irodalmi mű adhat: egy új szemléletmódot, megértést, elfogadást de ezzel együtt kis szívszakadást is…

* Fadrusz János: Mátyás király lovasszobra

7 hozzászólás

Népszerű idézetek

>!
fióka P

Hát ha mindég csak a jó emberek hallgatnák a mesét, mi volna akkor? Mert a mesét épp a rossznak kell hallani, hogy kicsit megjavuljon. Hát a templomba se a szentek kell menjenek.

77. oldal, Kali könyve

Tompa Andrea: Omerta Hallgatások könyve

>!
Annamarie P

Azért annál nem tudok szebbet a világon, mint mikor az ember vár.

157. oldal

Tompa Andrea: Omerta Hallgatások könyve

Kapcsolódó szócikkek: várakozás
3 hozzászólás
>!
fióka P

Hiába, aki túl sokat tanul, aztat már a Szentírás nem vigasztalja.

112. oldal, Kali könyve

Tompa Andrea: Omerta Hallgatások könyve

>!
Annamarie P

Az őszi földmunka olyan, mint a leány simogatása. Idővel visszakéri az ember, amit most odaadott neki.

145. oldal

Tompa Andrea: Omerta Hallgatások könyve

Kapcsolódó szócikkek: simogatás
>!
fióka P

De ha az ember sokat nézi, hogy mit csinál a másik, elromlik a vére. Mert ha jobb a másik, csak sárgul az irigységtől, s ha meg rosszabb, örül és sárgul a kárörömtől. Senkit nem szabad nézni. A világon senkit. Az ember belebolondul, mikor mindig a másikat nézi, és magát hozzá méri.

149. oldal, Vilmos könyve

Tompa Andrea: Omerta Hallgatások könyve

>!
fióka P

– Balogh elvtárs, ne haragudj, szerinted én értek a magyar irodalmi tankönyvekhez?
– Ahhoz nem értesz, Vilikém, nem is feltételeztük mi, csak mondjad, amit mondunk – felel Edgár.

330. oldal, Vilmos könyve

Tompa Andrea: Omerta Hallgatások könyve

Kapcsolódó szócikkek: Balogh Edgár (1906-1996)
>!
encsy_eszter

Ilyen a virág. Mikor ottan nő az ember háza előtt pár bokorral, akkor asszony gondozza. Ha két hold van belőle, férfidolog.

68. oldal

Tompa Andrea: Omerta Hallgatások könyve

>!
Annamarie P

Annyit mondja, annyit mondja, nem fogy el a szó. Mert olyan a panasz, ha megindul, mint a csermely, aztán csak mind dagad, hogy elviszi a törzses fát is, akkora folyó lesz belőle.

13. oldal

Tompa Andrea: Omerta Hallgatások könyve

>!
fióka P

Nőt nem végeztek ki, nem tudok róla. Istennek nincs akkora terve a nővel, hogy egyenesen a falhoz állítsa a puskák elé.

527. oldal, Eleonóra könyve

Tompa Andrea: Omerta Hallgatások könyve

>!
forElle

Szerencse, a gyermek mindent elfelejt a gyermekkorából, mert ha eszébe jutna, egészen megbolondulna. Mert annyi rossz esik egy gyermekkel, azért kell úgy felejtsen. Mikor már úgy megszokta a rosszat, na, akkor már szabad neki emlékezni jobban.

Tompa Andrea: Omerta Hallgatások könyve


Hasonló könyvek címkék alapján

Sütő András: Anyám könnyű álmot ígér / Engedjétek hozzám jönni a szavakat
Bálint Tibor: Zokogó majom
Méhes György: Gina
Horváth László Imre: A Kicsi embere
Tóth Olga: Csupasz nyulak
Wass Albert: A funtineli boszorkány
Fábián Janka: A német lány
Böszörményi Gyula: Nász és téboly
Gárdonyi Géza: Ida regénye
Cserna-Szabó András: Szíved helyén épül már a Halálcsillag