Imádlak, ​Los Angeles! (Hollywood 1.) 137 csillagozás

Tomor Anita: Imádlak, Los Angeles!

Lora ​egy szerfelett visszahúzódó lány, nem szereti a kamerákat és utál szerepelni. Mégis úgy hozza az élet, hogy beiratkozik egy műsorvezető-riporter képzésre. Úgy gondolja, ez a legjobb módja annak, hogy végre legyőzze a félelmeit, ezért belevág a kalandba.

Arra viszont nem számít, hogy egyszer Hollywoodba is elutazhat, ahol lehetősége nyílik arra, hogy megnézze, hogyan készítik a nagy stábok az élő interjúkat a legnépszerűbb hollywoodi sztárokkal. Arra pedig végképp nem számít, hogy mindössze negyedórával a várva várt interjú előtt az ismert riporternő, Rétey Sára lebetegszik, és ezért Lorának kell lebonyolítania a világ leghírhedtebb nőcsábászával, a híres Oliver Jenkinsszel az interjút, aki ráadásul az első perctől fogva úgy néz rá, mint aki azonnal, ott és akkor meg akarja szerezni magának.

Lora legszívesebben fejvesztve menekülne el a helyszínről, és felszállna az első gépre, hogy még csak a pasi emlékét is kitörölje a fejéből, de már késő. Az interjú… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 2021

>!
Pyrus, 2021
412 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786155749148
>!
Pyrus, 2021
412 oldal · ISBN: 9786155749155

Enciklopédia 5

Szereplők népszerűség szerint

Lora · Bianka


Kedvencelte 15

Most olvassa 6

Várólistára tette 30

Kívánságlistára tette 51


Kiemelt értékelések

Ferger_Jolcsi P>!
Tomor Anita: Imádlak, Los Angeles!

Teljesen beszippantott ez a kötet, nem gondoltam volna, hogy ennyire szórakoztató lesz majd. Bár voltak kisebb hibái, mégis nagyon gyorsan a végére értem, teljesen lekötött.
A főszereplő, Lora szemszögén keresztül Los Angelesbe látogathatunk el, ahol megismerkedhetünk a riporterség nehézségeivel, illetve több, nagyon híres celebbel is. Oliver Jenkins az egyik legnagyobb híresség, akiért a nők odáig vannak. spoiler
Bővebben: link

pinkprincessreads>!
Tomor Anita: Imádlak, Los Angeles!

Aranyos, szívetmelengető romantikus történet, mely senki polcáról nem hiányozhat.

Már hosszú évek óta figyelemmel követem az írónő munkásságát és tudom, hogyha tőle olvasok egy regényt, az egészen biztosan meg fogja melengetni a lelkemet. Ez jelen esetben sem volt másképp, ugyanis az írónő újfent elvarázsolt a szerethető karaktereivel és persze az izgalmas cselekménnyel. Na de miért is kéne ezt mindenkinek elolvasnia?

Lora a műsorvezető tanfolyam után egy csodálatos lehetőséget kap, vagyis kiutazhat Los Angelesbe, hogy Rétey Sára mellett gyakornokoskodjon. Az útja Hollywoodba viszont nem alakul éppen zökkenőmentesen, ugyanis sajnálatos módom a csomagját útközben elhagyják. Tudjuk nagyon jól, hogy mekkora tortúra egy csomagot visszaszerezni, viszont jelen esetben még egy tolakodó, enyhén nagyképű, de mindenféleképpen helyes férfival is meggyűlik a baja.

Oliver Jenkins nevétől zeng az egész filmes világ, viszont nem feltétlenül csak a legjobb értelembe, ugyanis szinte képtelen megvetni a jobbnál jobb nők társaságát. Talán épp ezért kelti fel úgy a figyelmét egy lány a reptéren, aki a legszívesebben a háta közepére se kívánná őt.

Egy pár milliós városban lehetetlen kétszer egymásba botlani, vagy mégis? Lora és Oliver újabb találkozása vajon milyen nem várt lehetőségeket és kihívásokat rejt magában? Sikerül Olivernek elérnie a célját? Lora besétál vajon Oliver csapdájába, vagy sikerül megmenekülnie az oroszlán karmai közül? Valóban olyan Oliver, amilyen a sajtó leírja vagy megismerve képes egy teljesen új oldalát is megmutatnia? Vajon az írónő milyen sorsot is szán kettejüknek?

Úgy érzem pont erre a szívet melengető, kellemesen romantikus, de mégis fordulatos és izgalmas történetre volt igazán szükségem. Tomor Anita ismételten levett a lábamról és alig várom, hogy olvashassam a történet folytatását, a Szeretlek Hawaiit. A történetet elsősorban akkor ajánlom neked kedves olvasó, ha egy könnyed, romantikus regényt keresel, ami egyúttal izgalmas és letehetetlen is. Garantáltan nem fogsz benne csalódni.

Farkas_Éva P>!
Tomor Anita: Imádlak, Los Angeles!

Anita általában egyrészes könyvekkel szórakoztat minket, de most egy folytatásos történetet adott ezzel a könyvvel, úgy, hogy olyan függővéget kaptunk, ami miatt vétek elolvasni előre a könyvet. Ha ezt tudom biztosan megvárom a következő részt. Nekem az elején nehezen indult be a történet, de a végén teljesen beszippantott. Itt még az se zavart, hogy annyiszor a teljes nevükön lettek említve a szereplők.
Lora egy igazi cserfes csaj, aki bár visszahúzódó, de közben képes oda-oda szúrni, ha kell.
Oliver pedig egy igazi nőcsábász, aki csak a reptéri csajt látja, de közben olyan érzelmeket vált ki belőle a lány, amire eleinte gondolni sem mer.
Amikor Lora elé egy olyan lehetőség vetődik, amire nem is számított, akkor kezd igazán izgalmasság válni a történet. természetesen, ahogy már megszokhattuk most se annyira egyszerű a szerelem, ahogy azt szeretnénk. Oliver olyan helyzetbe keveredik, amiből nem lesz egyszerű kimásznia. Lora nagyot csalódik, de Zoé és Jake mellette állnak és arra kérik, hogy ne higgyen a pletykáknak és hallgassa meg Olivert. Zoé az utolsó mondattal megkérdezi Lorát hajlandó-e spoiler, hogy rendezhessék a félreértést Oliverrel. Hogy ebből mi sül ki az majd a folytatásban kiderül.
Szóval jó volt nagyon és várom, hogy a kezembe legyen a folytatás.

Borcsy P>!
Tomor Anita: Imádlak, Los Angeles!

Aranyos, kiszámítható, romantikus történet. Könnyed szórakozásnak kiváló, bár ha a tudom, hogy függővég, akkor nem kezdtem volna bele.
Voltak benne üresjáratok, unalmas részek, már az eleje nehezen indult be. Túl rövidnek találtam a fejezeteket, túl hamar jöttek a nézőpontváltások.
Egy olvasásnak jó volt, de mély nyomot nem hagyott bennem.
3 csillagot adok a kötetnek.

Bookaholic77 >!
Tomor Anita: Imádlak, Los Angeles!

Megint egy aranyos, könnyed és romantikus olvasmány. Ebben a sorozatban nagyon tetszett/tetszik az, hogy a magyar lányok milyen és mekkora hatással lehetnek egy világsztárra, még ha ez off is. Lora nagyon ügyesen helytállt a váratlan és random helyzetekben, ami még számára is meglepő volt:) Oliver is nagyon szimpatikus volt, annak ellenére, hogy egy igazi szoknyapecér. Működött köztük a kémia, és szerintem igazán jó párost alkottak. A vége meglepett, nem erre számítottam, így nagyon várom a folytatást!!

whisperingwithwolves>!
Tomor Anita: Imádlak, Los Angeles!

Tomor Anita az egyik olyan írónő, akinek mindig nagyon várom az újabbnál-újabb történeteit, hiszen nemcsak romantikus könyveket ír, hanem azt is átadja, milyen egy-egy olyan város, ország, ahol már járt a családjával. Egyszerre igazi kikapcsolódás a TA regények, és utazás is az ismeretlenbe. Amikor először olvastam az Imádlak, Los Angeles fülszövegét, tudtam hogy nekem való lesz. Imádom a várost, egyik legnagyobb bakancslistás álmom, hogy eljussak LA-be, és most, hála az írónőnek és Lorának, ha csak képzeletben is, de sétálhatok a város utcáin, és felfedezhetem a látnivalóit. Két dolog tud nagyon megfogni egy történetben. Az egyik az érdekes karakterek, a másik pedig az írói stílus. Anita regényeiben mindkettő ott van, és nem győzöm ajánlani a köteteit másoknak, hiszen, aki egyszer kézbe veszi, az garantáltan lélekben egy teljesen más földrészen lesz, és azt kívánja, bárcsak ott élhetne.

Tomor Anita általában önálló köteteket szokott írni, ezért örültem nagyon, amikor a már ismert Oliver Jenkins lett az egyik főszereplője az Imádlak, Los Angelesnek. Először az Irány Hollywood!-ban találkozhattunk vele, és maradjunk annyiban, hogy már ott mély nyomokat hagyott az emberben. Igen ám, de az ILA alatt mutatja meg igazán kicsoda is ő valójában. Mindenki csak a botrányhős, nőcsábászt látja benne, aki nem képes megállapodni, aki nem tud komoly maradni, és igazi agglegény életet él. De vajon tényleg ennyi lenne benne? Egy szívtipró, aki milliók szívét töri össze? Vagy ennél jóval több, és csak a felszínt kapargattuk eddig? Az Imádlak, Los Angeles! alatt kiderül. Elöljáróban annyit elmondanék, hogy a kötet végére garantáltan le fog venni a lábadról/el fog csábítani ez a szexi pasi, aki már az első fejezetek alatt bemutatkozik, és minden egyes megszólalásával lerombolja a róla felállított képet, és megmutatja, hogy a sztárok is ugyanolyan emberek, mint mi, csak sokkal többen ismerik őket, és valamivel nehezebb is az életük. Nincsenek nyugodt pillanatok, nincsen privátszféra, de az írónő olyannyira jól mutatja be azt a közeget, ami Olivert jellemzi, hogy egy pillanatig sem kételkedtem az igazságtartalmán. Ha kiskorodban mindig is arról álmodoztál, hogy majd ha felnősz egy híres ember barátnője leszel, akkor ez a neked való kötet. Hihetetlenül szerethető, őszinte, és az utolsó oldalakig izgalmas.

Oliver mellett Lora a másik főszereplőnk, aki a maga kis esetlenségével, és megkérdőjelező képességével egyből szimpatikussá vált, és vele együtt izgultam végig a kötet cselekményét. Könnyed, érzelmekkel átitatott, olvasmányos, szerethető, de ugyanakkor kalandos regényt kaptam. Nemcsak Los Angeles vesz le a lábadról, hanem a karakterek és a jelenetek is. Nagyon sokszor mosolyogtam, és ábrándoztam olvasás közben. Nem egyszer került bárgyú vigyor a képemre, és merült fel bennem, hogy mi lenne, ha én lennék Lora helyében? Mit mondanék, hogyan cselekednék?

Látszólag nem újdonság a kötet alapja: a híres színész beleszeret egy hétköznapi lányba. Sok film és könyv dolgozta már fel, mégis Tomor Anita tud olyat mutatni, amit eddig nem láthattunk. A klisék mellett egy kis valóságot is csempészett a sorok közé, és a saját meglátásai, élményei alapján tárta elénk a karaktereket, a helyszínt, és az élményeket is. Igazi felüdülés volt kézbe venni, és képes volt végig fenntartani a figyelmemet, nem hagyott elkalandozni, és hagyta, hogy szépen lassan Los Angeles bűvkörébe kerüljek. Nagyon addiktív, és hihetetlenül szórakoztató olvasmány. A romantikus történetek közül a lendületesebb kategóriába tartozik, ahol bármi megtörténhet, és az Imádlak, Los Angeles alatt a lehetetlen is lehetségessé válik!

Amellett, hogy kikapcsol tanít is. Megmutatja, hogy legyél bárki, a szerelem valahol ott vár rád a nagyvilágban. Megmutatja, hogy habár különbözőek vagyunk, a problémáink hasonlóak, és sohasem vagyunk egyedül. Nemcsak Olivert bontja le molekuláira az írónő, hanem Lorát is. Oliver, a nagy sztár sokkal emberibb, sokkal kézzel foghatóbb távolságba kerül, és nemcsak a hírnév szép és csillogó oldalát láthatjuk, hanem a rosszat is, ahol semmi és senki sem szent, ahol elég egy rossz mozdulat, és minden a feje tetejére áll. Lorán keresztül pedig azt láthatjuk, hogy igenis megéri kilépni a komfortzónánkból, és olyan dolgokba vágni a fejszénket, ami kihívás, mert a végén a jutalom minden fáradtságot képes felülmúlni.

Maga a cselekmény amellett, hogy már az első fejezetek után magához láncolt, képes volt valami újat is mutatni. 384 oldalon keresztül kápráztatott el, közben kulcsfontosságú információkat is elejtett, amik majd a második részben lesznek igazán érdekesek, de látszik, hogy mennyire összeszedett, mennyire alapos, és a szerelmet, a romantikát is fejezetenként adagolja, nem siet vele. Ha úgy vesszük, akkor a slow burn romance elemei keverednek az első látásra szerelemmel.

Sokrétű, érzelmekben gazdag, vágyakkal teli utazást kaptam a hírességek és Los Angeles világába. Ami nem tetszett benne az az, hogy túl gyorsan véget ért, és még nincs nálam a második rész. Úgy érzem, hogy nagyon nem voltam felkészülve a befejezésre, és sokkal több kell nekem Lorából és Oliverből ahhoz, hogy el tudjam engedni őket. Arról nem is beszélve, hogy úristen, mi volt az az utolsó néhány fejezet?? Agyam eldobtam, de tényleg. Sokkolt? Igen! Várható volt? Nem erre számítottam, de arra, hogy Anita ledobja a végén a bombát, arra határozottan!

KLAU95 P>!
Tomor Anita: Imádlak, Los Angeles!

A borító csodálatos, a könyv pedig elég kiszámítható, viszont könnyed olvasmány,gyorsan lehet haladni vele. Néha meseszerű, de aranyos,romantikus könyv. A végén persze jött egy pici dráma. Kíváncsian várom majd,hogy a következő részben hogyan oldódnak meg a problémák.

dwistvan P>!
Tomor Anita: Imádlak, Los Angeles!

Annak ellenére, hogy a sorozat történetei hasonló helyzetekben, a korábbi események más szereplőkkel átélhető változatai, egyáltalán nem érezhető ismétlésnek. Sőt, az ismerős és megszeretett kalandok új izgalmakkal, letehetetlenül érdekes módon tárulnak elénk. Az is tetszett, hogy az előző kötettel ellentétben itt ismét találkozhattunk a már megismert szereplőkkel. A következő kötet pedig egyenesen folytatása ennek a résznek. Ez a Tomor Anita nagyon tud mesélni. Nagyon szerethetők a könyvei.

εïзPillangókisasszony0425εïз>!
Tomor Anita: Imádlak, Los Angeles!

Imádtam ezt a könyvet is Anitától! ♥
Nagyon szurkoltam Olivernek és Lorának. Lora sajnos nehezen tudja elhinni, hogy egy szupersztárnak bejön, és mindent felborít a nyugodt kis életében a nagy nőcsábász. Pedig elég őszintének tűnnek a szándékok.
Izgultam, hogy mi lesz velük. Egész jól alakultak a dolgok már, de a végére persze kellett egy csavar és izgalom. És most várhatom a következő részt, hogy kiderüljön mi lett velük.
Alog várom hogy utazzunk Hawaiira ♥

Szil78>!
Tomor Anita: Imádlak, Los Angeles!

Hűűűhaaaa, most bajban vagyok. Ez jobban tetszett, mint az Irány Hollywood, de még mindig nagyon messze van az írónőtől megszokott színvonaltól. Az előbb említett könyv után, jóval kisebb elvárásokkal fogtam bele ebbe a könyvbe, így nem okozott olyan nagy csalódást. Kb azt vártam, amire számítottam. Hogy miért nem 5 csillag? Hát pont ezért. Nem maga a történet, ami valljuk be őszintén eléggé lerágott csont már (ettől persze még lehet jó, nekem biztosan, mert szeretem az ilyeneket), hanem a szereplők, főleg Lora.
De kezdjük a mi kis szinészpalántánkkal. Oliver tökéletesen hozza a tőle elvártakat, az arrogáns, beképzelt bunkót„ aki azt hiszi, hogy ő a világ ajándéka a nők számára, akinek nem lehet ellenállni. Aztán végre valaki helyre teszi, ami felpiszkálja benne az igazi vadászt. Eddig klisé ugyan, de ez nem baj. Ami viszont igen, az az igencsak zaklatásnak is minősíthető viselkedése, amit sajnos Lora környezete még pártol is, sőt győzködik, hogy ez nem gáz. De az. Főleg úgy, hogy szó esik a könyvben a me too mozgalomról, sőt nagyon is beleszövi az írónő a történetbe. spoiler Mondjuk azt nem értem, hogy hogyan nem rakta össze, hogy amit Elena csinál az gyanús, és nem tudom, hogy miért lepődött meg az állításain. Azért sajnáltam, mert ezt nem érdemli. Bár biztos vagyok benne, hogy minden a helyére kerül majd a végére, a második részben. Itt jegyzem meg, hogy kicsit meglepett ahogy vége lett, tudtam, hogy ez egy sorozat első része, de nem egészen erre számítottam ekkora oldalszámnál, spoiler. Ezt most sem értem, hogy minek. Miért kell leírni lépésről lépésre, hogy mit csinál a reptéren a sztuvi aki becsekkol a gépre? Teljesen felesleges helykitöltések voltak ezek, amik semmit nem adtak hozzá az olvasás élményéhez, sőőőt, inkább elvettek belőle.
És akkor Lora. Ő még butább mint Zoé volt. Ez a nyafogás, az a folyamatos „Úristen, ezt nem hiszem el…” meg az „ez nem lehet igaz…”, ami szinte minden oldalon megtalálható volt, néha többször is, hát az baromira idegesített. Arról nem is beszélve, hogy elméletben ugye egy olyan gyakornoki állást vállalt el, ami spoiler Anyukám, akkor miért nem mentél egy önfejlesztő tréningre? Miért riportersuliba? Aztán ugye az ajánlat amit kint kap. Oké, igaza van, egyszer mondasz nemet Hollywoodban és végleg bezárulnak a kapuk, de könyörgöm, miről beszélünk? spoiler Az, hogy hasonlóan Zoéhoz, hagyja magát elnyomni, nem lepett meg, ahogy a belső monológok sem arról, hogy milyen fantasztikus Oliver, miközben meg ugye próbálja játszani a hideg, prűd csajt, aki simán ellenáll neki. Ez belefért ebbe a történetbe. A butuska, kislányos megnyilvánulások…na az egy elméletben értelmes intelligens nőtől nem. El fogom olvasni a folytatást, mert kíváncsi vagyok, hogy mi lesz a vége, bár kb tudom, de érdekel, hogy hogyan jutunk el odáig. Mert azért az írónő tud írni és nagyon is szeretem a fantáziáját, ahogy szövi a dolgokat. Viszont most kicsit úgy érzem, hogy ez a hollywoodi rosszfiú, cuki hétköznapi lány téma nem biztos, hogy az ő világa. Amit sajnálok, mert például a Nyolc éjszaka hasonló és az történetesen csillagos ötösre volt megírva! Erről a könyvről egyébként sokszor beugrott Kelly Oram: Cinder és Ella könyve. Más de mégis ugyanaz. Főleg a két pasi főszereplő. Nagyon sok hasonló vonásuk volt.


Népszerű idézetek

Farkas_Éva P>!

Nincs olyan, hogy lehetetlen. Bármire képes az ember. Csak akarni kell, és minden sikerülhet! Ez számomra mostantól kőbe van vésve.

37. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Lora
whisperingwithwolves>!

– Az igazit? – horkanok fel. – Öregem, neked Magyarországig kellett menned, mire megtaláltad! Én hol keressem? Oroszországban?

Ferger_Jolcsi P>!

Annyira bírom a pasikat, ők mindent pofonegyszerűnek látnak. Egyáltalán nem aggodalmaskodnak. Mindent hihetetlenül lazán kezelnek. Úgy, ahogyan Dani most ennek az elveszett bőröndnek az ügyét. Szerintem még akkor is ugyanilyen jókedvű lenne, ha az ő csomagját hagyták volna el. Ezt hogy csinálják a pasik?

61. oldal

Ferger_Jolcsi P>!

– Bár sejtem a választ, de azért megkérdezem. Önként vállaltad ezt az interjút?
– Úgy nézek ki, mint aki önként vállalta? – vágok vissza kissé morcosan. – Előbb álltam volna apácának, mintsem hogy újra találkozzam veled.

166. oldal

Ferger_Jolcsi P>!

Parancsszerűen nem lehet szerelembe esni. Az csak úgy megtörténik. Az az érzés csak úgy jön és elsodor. Képtelen vagy ellene tenni. És sokszor olyanba szeretünk bele, akibe egyébként pontosan tudjuk, hogy nem szabadna, de mégis megtörténik, mert a kémia csak vele működik, senki mással.

184. oldal

whisperingwithwolves>!

– Tudod, mit? Úgy bírnám, ha egy celebecske elcsavarná a fejed és rávenne, hogy végre normális nőként öltözködj!

whisperingwithwolves>!

– Majd meglátod. Addig leszel csak immunis rám, amíg meg nem csókollak újra. A tested nem hazudik, nem irányíthatod a fejeddel. Nem az eszeddel döntöd el, hogy kihez vonzódsz, mint ahogy azt sem választhatod meg, kibe szeretsz bele. Az csak úgy megtörténik. Hiába harcolsz ellene tíz körömmel. Attól, aminek meg kell történnie, úgyis megtörténik.

whisperingwithwolves>!

Nem bízik bennem. És ezt – ha belegondolok – bölcsen teszi. Ne is bízzon bennem! Nem én vagyok az ő fehér lovon érkező hercege. Senkinek nem vagyok a hercege. És soha nem is leszek herceg.

megerkeztunk>!

Nem az eszeddel döntöd el, hogy kihez vonzódsz, mint ahogy azt sem választhatod meg, kibe szeretsz bele. Az csak úgy megtörténik. Hiába harcolsz ellene tíz körömmel. Attól, aminek meg kell történnie, úgyis megtörténik.

225. oldal

whisperingwithwolves>!

– Oliver Jenkins szerintem nem az a pasi, aki, ha megtetszik neki egy nő, csak úgy hagyná, hogy kisétáljon az életéből.


A sorozat következő kötete

Hollywood sorozat · Összehasonlítás

Hasonló könyvek címkék alapján

B. E. Belle: Szépségek
Erica Anthony: Találj rám
Colleen Hoover: November 9.
Borsa Brown: Gyalázat és szerelem
Ella Maise: Akarlak, Adam Connor
B. E. Belle: Visszatérők
Taylor Jenkins Reid: Evelyn Hugo hét férje
K. M. Holmes: Amíg a szerelem el nem választ
K. M. Holmes: Miénk a pillanat
Vi Keeland: Hívatlan vendég