Akkor ​felnéztünk 46 csillagozás

Tommy Wallach: Akkor felnéztünk

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Úgy tekintettünk egymásra, mint a sportoló, a könnyűvérű csaj, a lógós, a színjeles stréber. Aztán egy nap felnéztünk az égre, és minden megváltozott. A tévé azt harsogta, hogy két hónapunk maradt, mielőtt a Radar nevű aszteroida eléri a Földet. Két hónapunk maradt, hogy megszabaduljunk a skatulyáktól, leszámoljunk korábbi énünkkel, és valami többé váljunk. Olyanná, ami megmarad a világvége után is. Két hónapunk volt arra, hogy végre igazán éljünk.

Tommy Wallach Brooklynban élő zenész és író. Irodalmi és nem irodalmi szövegei a McSweeney's, a Tin House, a Wired, a Salon és egyéb folyóiratokban olvashatók. Elnyerte a MacDowell-ösztöndíjat, és zenei EP-je jelent meg a Decca Recordsnál, de fellépett már a New York-i Guggenheim Múzeumban is. Az Akkor felnéztünk az első regénye. A szerzőt a tommywallach.com oldalon lehet becserkészni; ugyanitt olvashatók írásai, és meghallgathatók zenei szerzeményei is.

Eredeti megjelenés éve: 2015

Tagok ajánlása: 13 éves kortól

>!
GABO, Budapest, 2017
432 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634063995 · Fordította: Gázsity Mila
>!
GABO, Budapest, 2017
432 oldal · ISBN: 9789634064879 · Fordította: Gázsity Mila

Enciklopédia 7


Kedvencelte 5

Most olvassa 7

Várólistára tette 62

Kívánságlistára tette 73


Kiemelt értékelések

Bea_Könyvutca P>!
Tommy Wallach: Akkor felnéztünk

Ismét TitkOLVAStunk:

Bea:
Ha két könyv után kedvenc szerzőnek lehet nevezni valakit, akkor én Tommy Wallach-ot ezennel a kedvenceim közé sorolom, bármikor vevő vagyok egy általa írt könyv olvasására.

Zsófi:
Az Akkor felnéztünk pontosan ugyanolyan szuper volt, mint a szerző első könyve: különleges, egyedi, és sziporkázó. Egy csodás könyv, amit nem tudsz letenni, egy történet az életről (ami sokszor szívás, de néha gyönyörű), a felnőtté válásról, a szerelemről.
A szereplők fantasztikusak voltak, csakúgy mint az egész történet, a könyv vége pedig olyan tipikusan Tommy Wallachosan volt egyszerre szomorú és boldog is.

Én nem akarok itt hasonlítgatni senkit senkivel, de ha kedveled John Green könyveit, akkor Tommy Wallach könyveit még jobban szeretni fogod… :)

A teljes értékeléseket itt olvashatjátok:http://konyvutca.blogspot.hu/2017/06/titkolvasas-tommy-…

wzsuzsanna P>!
Tommy Wallach: Akkor felnéztünk

Az a téma, hogy egy aszteroida közelít a Föld felé, tulajdonképpen eléggé elcsépelt, és nem sok újdonságot ígér. Pontosan ezért imádtam ezt a könyvet, ami az élet legelemibb, legemberibb dolgairól szól: barátságról, szerelemről, értékekről, fiatalokról, akik keresik önmagukat és a helyüket a világban: mindehhez a történethez pedig csupán díszlet és háttér az, hogy amúgy tök mellékesen közeledik egy aszteroida, ami talán elpusztítja a Földet. Ez volt az első könyvem a szerzőtől, de nagyon meggyőzött a stílusa, ahogy végtelen könnyedséggel tud megfogalmazni nagyon is súlyos dolgokat. Nagyon élveztem minden egyes sorát.

mrsp>!
Tommy Wallach: Akkor felnéztünk

Tommy Wallach számomra a Kösz, hogy… óta a nagybetűs KEDVENC, az az író, aki mindegy, mit ír, én akkor is elolvasom, és ezen az Akkor felnéztünk csak még egyet dobott. Óriási kedvenc lett a könyv, nagyon szerettem.

Eddig megjelent 2 regénye alapján Wallach szeret kicsit elrugaszkodni a valóságtól, habár hősei nagyon hétköznapiak és valósak, az események meglovagolják a mi lenne, ha…? örök kérdését, és olyan élethelyzeteket vázolnak fel, amik nem hétköznapiak. Míg a Kösz, hogy…-ban ez egy átlagon felüli főhősnő életét jelentette, az első regényében, az Akkor felnéztünkben egy közeledő aszteroida miatti világvégét jelenti. Nekem mindkét regény egyformán tetszett, de tovább nem is szeretném hasonlítani őket, hiszen azon kívül, hogy ugyanazon írótól származnak és mindkettő egyszerűen hihetetlenül fantasztikus, nincs több közös bennük.

Az Akkor felnéztünknek igazán egyedi hangulatot biztosít, hogy az emberek úgy élnek benne, hogy tudják, a napjaik valószínűleg meg vannak számlálva. Ez jó sok bonyodalomhoz és tragédiához, sok átvirrasztott és átbulizott éjszakához, sok szárbaszökkenő szerelemhez és sok újonnan köttetett barátsághoz vezet. A főhősök nagyon emberiek, izgalmasak, sokféle embertípus megjelenik a szereplők között: ott van Peter, a sportoló, akinek már ki van kövezve a jövője a bálkirálynő Stacey mellett egy elit egyetem ösztöndíjával a zsebében, de kételkedni kezd, hogy ez-e a neki való jövő, vagy sem. Olvashatunk Elizáról, akit az egész iskola egy könnyűvérű lányként könyvelt el egy hiba miatt, de több van benne sokkal, például tehetséges művész. Aztán ott van Anita, a rejtett tehetség, akit a szülei a borostyánligás egyetem mintadiákjának szánnak, de nem fogadják el, hogy lányukat az éneklés vonzza, amihez tehetsége is van. Bejön a képbe egy bonyolultabb banda is az élen Aranyossal, a tinikörökben mozgó drogdílerrel, Bobóval, a zűrös dílertanonccal, aki Peter húgával, a lázadó Mizériával jár, és Andyvel, aki rossz társaságba keveredett, de nem veszett el teljesen. Ez a sok, sokféle szereplő szerintem szuperül keveredik a regényben, mindenki valamilyen bonyolult kapcsolatban áll mindenkivel, és új barátságok is születnek a közelgő vég miatt.

Az események nagyon gyorsan fordulatot vesznek: míg az elején még csak pár tiniről olvashatunk a maguk tinis, a világnak jelentéktelen tragédiáival, az aszteroida hírére beindul a cselekmény és képbe kerülnek a zavargások, polgári anarchia, szükségállapot, igazságtalan bebörtönzés, rendőri túlkapás, tüntetések, testi sértések, gyilkosság és egy eszméletlen világvégét ünneplő parti. Végig izgultam a könyvet, rettenetesen sok olyan dolog történt benne, aminél nagyon féltem, sok olyan helyzet volt, amikor aggódtam a szereplőkért, és nem tudtam, hogy lesz tovább.

A végkifejlet nekem nagyon tetszett, és az odáig vezető út is, ez a történet minden elcseszett és kevésbé elcseszett szereplőtől lett teljes, akiket nagyon jól megismertünk a történet során a maguk családi tragédiáival, múltjával, érzéseivel, félelmeivel együtt, és nekem óriási kedvenc lett az Akkor felnéztünk.

Dominik_Blasir>!
Tommy Wallach: Akkor felnéztünk

Kicsit gondban vagyok, mert bár meglehetősen élveztem olvasni ezt a könyvet, valahogy mégis problémásnak érzem. Ugyanis az első harmadában pont amiatt az erős önreflexív réteg miatt szerettem meg, ami később mintha háttérbe szorult volna (hogy némi tinidráma kerüljön előre).
Az alapfelállás – ti. pár héten belül vagy a Földbe csapódik egy aszteroida, vagy nem – kiváló lehetőség arra, hogy a szereplők szembenézzenek az eddigi életükkel, sőt, az élettel magával. Azonban Wallach mintha pont fordítva gondolkodott volna, és a figurák még az előtt kezdenek el az életükről elmélkedni, hogy megtudnák, hamarosan meghalhatnak. Ennek – mármint hogy az amerikai közép- és felső-középosztálybeli tinédzserek elkezdenek ráébredni, hogy az élet nem csak középiskola – egyébként igen nagy húzóereje van, és Wallach ügyesen ragadja meg a felnőtté válásnak ezt a pontját.
Viszont amint kicsit jobban érezhető a közeledő aszteroida hatása, mintha mégsem akarna olyan mélyen belemenni ebbe a rétegbe – szereplői persze a koncepció katalizátor-jellege miatt megváltoznak és ráébrednek, hogy miként is kellene élniük, de ez közel sem olyan lelkesítően önreflexív vagy legalábbis tudatosnak tűnő, mint vártam volna.
Emiatt a regény utolsó harmadára már-már kezdtem unatkozni, míg arra vártam, hogy mindenki összejöjjön azzal, akivel kellett, hogy aztán egy egészen bátor húzással Wallach csak meglepjen a vége felé, és legalább részben sikeresen kievickéljen a YA-sablonokból.
(A Nagy Kérdés persze a legkevésbé sem Nagy Kérdés, legalábbis szerintem a regény kb. harmadánál már elég egyértelmű volt, mi lesz a befejezés. De legalább azt aztán nem is rontotta el.)
Ps. bírom ezt a címet, már csak a többszörös értelmezési lehetősége miatt is.

sZsófi>!
Tommy Wallach: Akkor felnéztünk

Érdekes, hogy milyenné válnak az emberek ha megtudják, hogy nincs jövőjük. Ha tudják, hogy két hónap alatt kell mindent bepótolniuk. És ebből bizony káosz lesz.
A könyv nagyon jól bemutatta mindezt a kétségbeesett állapotot. Azt üzente, hogy ne szalaszd el az életedet és az élményeket, mert sose lehet tudni, hogy mit hoz a jövő.
A karakterek átlagos fiatalok voltak, akikkel mindenki tud valahol azonosulni, mindenkinek megvoltak a saját kétségei és félelmei és ez tette őket olyan valóságossá.
Számomra egy jó olvasás volt, végig izgatottan vártam, hogy akkor most mi fog történni a végén, szóval tudom ajánlani, akinek felkeltette az érdeklődését, mert amit a fülszöveg ígér, azt meg is kapjuk.

+ Infó : a zenék, amiket Andy és Anita írnak a könyvben, azok az író saját zenéi (mert az írás mellett zenél is) és ezeket olvasás közben szerintem jó hangulatú lehet hallgatni. Én sajnos erre csak a végén jöttem rá, ott volt leírva. Szóval az album címe: We all looked up: the album, fent van youtube-on, ajánlom a jövőbeli olvasóknak ;))

Aurinko>!
Tommy Wallach: Akkor felnéztünk

Nehéz meghatározni, mit is érzek a könyv elolvasása után. Először is dühös vagyok a vége miatt spoiler másodszor pedig imádtam a szereplőket. Nagyon jól ki voltak találva, és Wallach remekül összeszedte a legkülönbözőbb alakokat, akiket a világvége mégis hasonlóvá tettspoiler.
Anita volt a kedvencem, aki a Radarnak hála megmerte tenni, amit addig nem: élni, és azt csinálni, amire teremtették, amiben tehetséges.

Néha megálltam gondolkodni olvasás közben. És gyanítom egy darabig még a fejemben fog kavarogni a történet. Én hogyan reagálnék ilyen helyzetben? Mit tennék még meg, amíg lehetőségem van rá?

Vajon az a halál jó, amit hat hónapra előre megjósolnak, vagy a hirtelen, amikor még nincs időd gondolkodni?

Egy utolsó gondolat: a nulla az a számsor eleje és vége is. Ha visszafelé számolunk tíztől nulláig, ha elérünk odáig, újrakezdhetjük visszafelé a nagyobb számokig. (Én legalábbis így érzem)

GinnyD>!
Tommy Wallach: Akkor felnéztünk

A közjó javára megpróbálom összeszedni, mit is gondolok, de friss az élmény és elég nehéz.
Szóval ez volt a második könyvem Wallachtól, és örülök, hogy nem kellett csalódnom benne, a stílusa egyszerűen lehengerlő. Imádom a leírásait, ahogy érzékelteti a hangulatot, az érzéseket! Ráadásul a könyveiből mindig tanulok egy-két dolgot.
A cselekményeiben viszont mindig van valami, amit egyszerűen csak úgy tudnék jellemezni, hogy furcsa. Lehet, hogy csak azért, mert nem az unalmas sémákat követi, hanem kreatívan gördíti előre az eseményeket.
Bár a fülszöveg alapján valami The Breakfast Club szagú dologra számítottam –, sőt még az első 50 oldal után is azt hittem, valami ilyesmivé fajul –, egészen meglepett, mik történtek. Na és a vége! Amikor az ember azt hinné, csak két opció van: a teljes megsemmisülés, vagy a felszabadító megmenekülés, akkor jön… ami jött. Mr. Wallach, ugye, nem gondolta komolyan?
Engem megvett a következő könyvére is, a Kösz, hogy…-ot és ezt pedig melegen ajánlom mindenkinek! :)

nemethliliana>!
Tommy Wallach: Akkor felnéztünk

Tommy Wallach-tól legelőször a Kösz, hogy… -ot olvastam, amit nagyon szerettem, ezért mikor meg láttam ezt a könyvet tudtam, hogy el kell olvasnom. Szerintem nagyon jó az alap koncepció: világvége, az emberek szembe néznek önmagukkal és félelmeikkel A könyv végig fennt tartotta az érdeklődésemet és annyi jó idézetet tudtam belőle kigyűjteni, hogy már csak ezért is megérte.

nowheregirl>!
Tommy Wallach: Akkor felnéztünk

A vége borzalmas, nagyon elvesz a könyvből szerintem. Mármint így nincs nagyon tanulság. spoiler de közben meg nincs szívem azt mondani, hogy nem volt jó. Annyit sírtam rajta, komolyan. Miután befejeztem az volt az első, hogy ráírok a legjobb barátaimra, hogy mennyire szeretem őket spoiler
Peter volt a kedvencem, kicsit emlékeztett magamra. Mégis valahogy spoiler sokkal jobb volt, nem tudom miért. Mármint jobban tetszett.

Rileey>!
Tommy Wallach: Akkor felnéztünk

A legjobban a könyvben a szerző stílusa tetszett, ugyanakkor elismerem, hogy ez lett a történet veszte is. Mondhatjuk úgy is, hogy YA-hoz képest meglehetősen túlírtra sikeredett, aminek az lett a következménye, hogy egy idő után elkezdtem unni. Főleg, hogy olyan nagy horderejű események nem történtek a filozófiai aspektus berkein belül, inkább a karakterek kapcsolatainak változásán van a hangsúly (és ebben viszont akadtak idegesítő elemek).


Népszerű idézetek

Bea_Könyvutca P>!

Szókratész úgy tartotta, hogy egy tökéletes világban mindenki azt csinálná, amire született. Vagyis ha az ember azt gondolta, hogy az éneklés a valódi hivatása, akkor a világegyetem legalapvetőbb törvényét rúgná fel, amennyiben mással foglalkozna.

137. oldal

Bea_Könyvutca P>!

Epikurosz erre azt felelné, hogy a rossz előérzet a hülyeség. Miért töltenéd az életedet azzal, hogy olyasmi miatt szorongsz, ami még meg sem történt.

137. oldal

wzsuzsanna P>!

A legjobb könyvek egyáltalán nem olyan gondolatokról szólnak, amik benned még sosem merültek fel. Pont hogy olyasmikről van bennük szó, amiken mindig is töprengtél, csak épp sosem hitted, hogy másnak is eszébe jutottak. Amikor ezeket a könyveket elolvasod, rögtön nem érzed magad annyira egyedül a világban. Része leszel azon emberek kozmikus közösségének, akik eltűnődtek ezen a bizonyos dolgon, bármi legyen is az.

20. oldal

Bea_Könyvutca P>!

Azért nevezhetek őrültnek valakit, mert nem mindenki őrült. Valaki mást azért tarthatok zseniálisnak, mert nem mindenki zseniális.

418. oldal

Bea_Könyvutca P>!

Vannak, akik szerint a halállal szembenézve lehetetlen boldogságot tapasztalni – magyarázta Mr. McArthur. – Epikurosz szerint azonban semmi okunk félni a haláltól, mert sosem találjuk szembe vele magunkat. Amíg élünk, addig nem létezik számunkra a halál. Amikor pedig eljön, akkor már mi nem létezünk.

137. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Epikurosz / Epicurus · halál
Bea_Könyvutca P>!

A kemoterápia lasította apja tumorjainak növekedését, de hogy mi a jó hír, az relatív, amikor valaki egy halálos betegséggel néz szembe. Az orvosok hónapok helyett már egy évet jósoltak neki. Hát így lehet valakinek szerencséje úgy, hogy közben egyáltalán nem szerencsés. Így lehet az ember nyertes, miközben vesztésre áll.

33. oldal

Bea_Könyvutca P>!

Az embert nem igazán lehet bezavarni az igazgatóhoz, ha már eleve oda tart.

38. oldal

Bea_Könyvutca P>!

Eliza az apja betegségéig alapvetően kiegyensúlyozott helynek képzelte a világot. Úgy gondolta, hogy leszámítva a szuper szerencséseket és szuper balszerencséseket, a legtöbb ember életében tulajdonképpen nagyjából ugyanannyi rossz jut ki, mint amennyi jó.

32. oldal

Bea_Könyvutca P>!

– NEM A VILÁG VÉGE -VETETTE ODA STACY.

(első mondat)

Bea_Könyvutca P>!

Senki sem láthatja előre, mi történik a következő két hónapban, de a világunk még a legbékésebb időkben is tele van mindenre elszánt emberekkel. Bob Dylan egyszer azt mondta… gyerekek, ti még ismeritek Bob Dylant? – Eliza a többiekkel együtt elnevette magát. – Hála az égnek! Van egy elméletem arról, hogy ha eljön a nap, amikor a diákok és tanárok már egyáltalán nem hallgatják ugyanazt a zenét, akkor összeomlik a teljes oktatási rendszer. Na mindegy, szóval Dylan azt írta, hogy amikor az embernek nincsen semmije, akkor nincs mit veszítenie.Edmund Burke pedig, a tizennyolcadik századi filozófus, aki eléggé olyan volt, mint Dylan, csak jóval unalmasabb, szóval szerinte mindig veszélyesnek számítanak azok, akiknek van mit remélnie, de nem veszíthetnek semmit.

129. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

J. L. Armentrout: Origin
Kelly Oram: Cinder és Ella
Patrick Ness: Válasz és Kérdés
Neal Shusterman: Unwind – Bontásra ítélve
Dan Wells: Fragments – Töredékek
Lois Lowry: Az emlékek őre
Jennifer Niven: Veled minden hely ragyogó
Rainbow Rowell: Eleanor és Park
Julie Buxbaum: Hogy folytassam?
Erin Watt: Megtört herceg