Az ​auschwitzi fiúk 4 csillagozás

Nehéz volt dönteni a csillagozást illetően, mert összességében közel 100 oldalnyi rész olyan volt, ami kevésbé kötött le, vagy untatott. Ilyen volt a nagyapa oldalakat kitevő szövege a vallásról, politikáról. Ezen szónoklatok őt magát is fárasztották, hát még engem! Tom és társainak filozofikus beszélgetései sem éppen voltak érdekesek, illetve a sokat ismételt cipő organizálást is kicsit meguntam. Ezek azonban eltörpülnek a maradék 520 oldalnyi szöveg mellett, ami lekötött, olvastatta magát, sőt helyenként letehetetlenné tette a könyvet.
A könyv első része gyakorlatilag családregény. Megismerhetjük a szülőket, nagyszülőket, sőt a nagyi háztartási alkalmazottait is, a párkányi életet, Tomi iskoláját és társait. A petróleum lámpa működését taglaló részt érdeklődve olvastam, s tetszett a szokás, hogy otthon megdagasztották a kenyeret, aztán elvitték megsüttetni a pékhez. Az viszont elég furán hatott, hogy az anyja a nőgyógyászához vitte Tamást, ha valami panasza volt. Mindegy, hogy láz, köhögés, vagy éppen fogfájás. Az rendben van, hogy benne bízott, de mindenhez értett is ez az orvos?? Az, hogy a főhős az anyját keresztnevén szólította, kissé irritált.
Jó volt, hogy betekintést nyújtott az író a zsidó törvényekbe (mert nem is olyan egyszerű pl., hogy ki számít zsidónak!). A kultúrájukat viszont szerettem volna jobban megismerni, abból alig-alig szemezgethettünk. Elkeserítő, hogy már a gyermekek között jelen volt a „zsidózás”, mert beléjük nevelték a zsidógyűlöletet.
Tomi nagyon koraérett fiú volt értelmileg és érzelmileg is. Meglepett, hogy egy 12-13 éves kiskamaszt ennyire érdekelte a politikai helyzet. Aztán a lágerben meg szívesen filozofált, és akadt hozzá társa is. Na ezek a részek sem voltak valami érdek feszítőek számomra.
A könyv rövidebb, első szakasza után következik a megpróbáltatás, a szörnyűség. Igazán innen vált pörgővé a regény, holott a monotonitás jellemzi: mindennapos küzdelem az életben maradásért. A fiúk nagyon jól feltalálták magukat, ez valami hihetetlen!! Az „organizálás” kifejezés nagyon tetszett, találó volt.
Megmutatkozott az összetartás fontossága, mert egyedül elvész az ember, és nem éli túl. Kell, hogy valaki mindig „felemeljen” és vigyen tovább, hogy ne add fel.
Megjelent Mengele alakja is a szelekciók során. Ez lehetett az igazi rettenet, várni, hogy melyik oldalra kerülsz. Az ember azért elgondolkodik, kik jártak jobban: akik mindjárt a gázkamrákba vonultak, vagy akiket előtte még kiéheztettek, halálra dolgoztattak. S mégis mindenki az élet oldalára akart kerülni, bármilyen legyen is az, mert akkor még ott a szabadulás esélye, s a túlélésé, hiszen a remény hal meg utoljára.
Maga a szabadulás is nehéz lelkileg. Ahogy az ember átéli sorban embertársai elvesztését, belé férkőzik a bűntudat, hogy miért pont én maradtam életben??
Összességében tartalmas, és a maga nemében szép ez a regény. Azonban kicsit odafigyelhettek volna jobban a kiadónál, hogy elkerüljék az elírásokat, helyesírási – és nyomdahibákat, s nem utolsó sorban a könyv kötési hibáját. Talán egy tartalom jegyzék sem ártott volna, ha már fejezetekre bomlik a regény.
Ennyit azért megérdemelt volna ez a téma!!

100 túlélő történetét is olvashattam már. Ez az egyik, amelyet kiemelkedőnek tartok. Az elején döcögősen indult, aztán letehetetlenné vált. Nincs mit részleteznem, aki olvas a témában, az tudja, miről fog szólni, és mégis mindegyik ad valami újat. Elgondolkodtat, hogy történhetett meg ez az embertelenség, hogyan folytathatták az életüket évtizedekig ilyen traumával, miért nem tanulunk belőle …stb.?