Az ​auschwitzi fiúk 4 csillagozás

Tomáš Radil: Az auschwitzi fiúk

A lágeréletet, a legkülönfélébb tragikus sorsokat taglaló memoárirodalom skálája meglehetősen széles, ám Tomás Radil könyve egy új aspektussal gazdagítja az emlékező irodalmat: az 1942-ben induló történet 1938-ig visszanyúlóan részletezi egy tizenkét éves, koraérett gyerek nézőpontjából a zsidótörvények bevezetését, a jogfosztottság időszakát.
A dokumentarisztikus hűségű, ám olvasmányos regényként is remekül helytálló memoár értékes, egyedi képet fest a korai negyvenes évek Párkányáról és Esztergomjáról.

>!
632 oldal · ISBN: 9788081017537 · Fordította: Mészáros Tünde

Kedvencelte 1

Várólistára tette 17

Kívánságlistára tette 21


Kiemelt értékelések

dianna76 P>!
Tomáš Radil: Az auschwitzi fiúk

Nehéz volt dönteni a csillagozást illetően, mert összességében közel 100 oldalnyi rész olyan volt, ami kevésbé kötött le, vagy untatott. Ilyen volt a nagyapa oldalakat kitevő szövege a vallásról, politikáról. Ezen szónoklatok őt magát is fárasztották, hát még engem! Tom és társainak filozofikus beszélgetései sem éppen voltak érdekesek, illetve a sokat ismételt cipő organizálást is kicsit meguntam. Ezek azonban eltörpülnek a maradék 520 oldalnyi szöveg mellett, ami lekötött, olvastatta magát, sőt helyenként letehetetlenné tette a könyvet.
A könyv első része gyakorlatilag családregény. Megismerhetjük a szülőket, nagyszülőket, sőt a nagyi háztartási alkalmazottait is, a párkányi életet, Tomi iskoláját és társait. A petróleum lámpa működését taglaló részt érdeklődve olvastam, s tetszett a szokás, hogy otthon megdagasztották a kenyeret, aztán elvitték megsüttetni a pékhez. Az viszont elég furán hatott, hogy az anyja a nőgyógyászához vitte Tamást, ha valami panasza volt. Mindegy, hogy láz, köhögés, vagy éppen fogfájás. Az rendben van, hogy benne bízott, de mindenhez értett is ez az orvos?? Az, hogy a főhős az anyját keresztnevén szólította, kissé irritált.
Jó volt, hogy betekintést nyújtott az író a zsidó törvényekbe (mert nem is olyan egyszerű pl., hogy ki számít zsidónak!). A kultúrájukat viszont szerettem volna jobban megismerni, abból alig-alig szemezgethettünk. Elkeserítő, hogy már a gyermekek között jelen volt a „zsidózás”, mert beléjük nevelték a zsidógyűlöletet.
Tomi nagyon koraérett fiú volt értelmileg és érzelmileg is. Meglepett, hogy egy 12-13 éves kiskamaszt ennyire érdekelte a politikai helyzet. Aztán a lágerben meg szívesen filozofált, és akadt hozzá társa is. Na ezek a részek sem voltak valami érdek feszítőek számomra.
A könyv rövidebb, első szakasza után következik a megpróbáltatás, a szörnyűség. Igazán innen vált pörgővé a regény, holott a monotonitás jellemzi: mindennapos küzdelem az életben maradásért. A fiúk nagyon jól feltalálták magukat, ez valami hihetetlen!! Az „organizálás” kifejezés nagyon tetszett, találó volt.
Megmutatkozott az összetartás fontossága, mert egyedül elvész az ember, és nem éli túl. Kell, hogy valaki mindig „felemeljen” és vigyen tovább, hogy ne add fel.
Megjelent Mengele alakja is a szelekciók során. Ez lehetett az igazi rettenet, várni, hogy melyik oldalra kerülsz. Az ember azért elgondolkodik, kik jártak jobban: akik mindjárt a gázkamrákba vonultak, vagy akiket előtte még kiéheztettek, halálra dolgoztattak. S mégis mindenki az élet oldalára akart kerülni, bármilyen legyen is az, mert akkor még ott a szabadulás esélye, s a túlélésé, hiszen a remény hal meg utoljára.
Maga a szabadulás is nehéz lelkileg. Ahogy az ember átéli sorban embertársai elvesztését, belé férkőzik a bűntudat, hogy miért pont én maradtam életben??
Összességében tartalmas, és a maga nemében szép ez a regény. Azonban kicsit odafigyelhettek volna jobban a kiadónál, hogy elkerüljék az elírásokat, helyesírási – és nyomdahibákat, s nem utolsó sorban a könyv kötési hibáját. Talán egy tartalom jegyzék sem ártott volna, ha már fejezetekre bomlik a regény.
Ennyit azért megérdemelt volna ez a téma!!

4 hozzászólás
Borszi3>!
Tomáš Radil: Az auschwitzi fiúk

100 túlélő történetét is olvashattam már. Ez az egyik, amelyet kiemelkedőnek tartok. Az elején döcögősen indult, aztán letehetetlenné vált. Nincs mit részleteznem, aki olvas a témában, az tudja, miről fog szólni, és mégis mindegyik ad valami újat. Elgondolkodtat, hogy történhetett meg ez az embertelenség, hogyan folytathatták az életüket évtizedekig ilyen traumával, miért nem tanulunk belőle …stb.?


Népszerű idézetek

dianna76 P>!

… Eddig a háttérbe szorítottam mindent, ami a jövővel volt kapcsolatos. Ugyan mi értelme lett volna foglalkozni vele, ha azt se tudtam, megérem-e a háború végét? De most felszabadították a lágert. Létem egyetlen szilárd támpontja eddig az akarat volt, hogy túléljem a koncentrációs tábort, s ez elképesztő véletlenek sorozatának köszönhetően sikerült is. A támpont viszont megszűnt létezni. A nap során eldöntöttem, hogy hazamegyek… És aztán?! Hogyan fogunk élni a deportálás, a háború után, milyen lesz otthon? Lehet, hogy más, mint azelőtt? Él még egyáltalán valaki azok közül, akiktől otthon volt az otthon? Ezekre a súlyos kérdésekre egyelőre nem találtam választ.

533. oldal

dianna76 P>!

… Tizenhárom évesen úgy viselkedsz, mint egy tizenhat éves, egy évvel ezelőtt pedig, mintha nem tizenkettő, hanem tizennégy lettél volna. Ez biztosan nem így lenne, ha békeidőben élnénk, ha nem éreznénk a fenyegető veszélyt. Idő előtti felnőtté válásod oka az egyre fokozódó veszélyeztetettség és az állandó bizonytalanság. Te erről persze nem tehetsz, ez a németek, a nácik, a nyilasok és hasonszőrűek műve. A többi disznóságuk mellett abban is vétkesek, hogy ellopták a gyerekkorodat, ezernyi más zsidó gyerekével együtt!

138. oldal

dianna76 P>!

… A civilizált ember pucérra vetkőztetve jámbor, mint egy boci. Mintha a „ruha teszi az embert” elv fonákja szerint működnénk – a ruhánkkal együtt emberi önérzetünket is elveszítjük, képtelenekké válunk a harcra és a védekezésre. Ezt a fogást gyakran vetették be a lágerben, főleg akkor, ha kevés őr felügyelte nagy tömeget akartak biztonságos tétlenségben tudni.

298. oldal

dianna76 P>!

Rá kellett jönnöm, hogy az emlékeim előbb-utóbb kihullanak az emlékezetem rostáján, és ez ellen nem igen tehetek semmit. A halál meg majd kitöröl mindent. Nem hittem, hogy lenne utána még valami. Nem lesz örök élet, nem lesz menny és pokol.

381. oldal

dianna76 P>!

Ajánlom ezt a könyvet mindazok emlékének, akik nem élték túl. Akik meg nem született utódaikkal együtt nagy dolgokra lettek volna képesek, és jobbá tehették volna ezt a világot. Ártatlanok voltak. Meggyilkolták őket. A szenvedésüket és halálukat okozó, büntetlen maradt bűnök nem feledhetők és nem bocsáthatók meg.

Ajánlás

dianna76 P>!

Felálltunk, és a tanár intésére kórusban elszavaltuk a mindennapos kötelező állami imádságot:
– Hiszek egy Istenben, hiszek egy hazában, hiszek Magyarország feltámadásában! Amen.

34. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Heather Morris: Az auschwitzi tetováló
Livia Bitton-Jackson: Ezer évet éltem
Eva Mozes Kor – Lisa Rojany Buccieri: Az auschwitzi ikrek
Oliver Lustig: Lágerszótár
Rudolf Höss: Auschwitz parancsnoka voltam
Philip Roth: Apai örökség
Ellie Midwood: A lány, aki megszökött Auschwitzból
Leon Leyson: A lehetetlen valóra vált
Konrád György: Elutazás és hazatérés
Ellie Midwood: A lelkem Auschwitzban maradt