Kandírozott ​mandarinzselészínű áramvonal 34 csillagozás

Tom Wolfe: Kandírozott mandarinzselészínű áramvonal Tom Wolfe: Kandírozott mandarinzselészínű áramvonal Tom Wolfe: Kandírozott mandarinzselészínű áramvonal Tom Wolfe: Kandírozott mandarinzselészínű áramvonal

A kritikusok a popművészet, a képregény, esszévetületének tartják.
Miről tudósít Wolfe az új, ismeretlen szavakat, tényeket, híreket, fogalmakat barokk bőséggel ontó, mégis „formássá” regulázott esszéiben? Arról az erőfeszítésről, melyet az agyontechnicizált amerikai tömegtársadalomban az egyes rétegek, nemzedékek a maguk szubkultúrájának, életforma-rituáléjának kialakításáért tesznek. Vagyis a formáról, a szent mindennapok ceremóniájáról.

Eredeti cím: The Kandy-Kolored Tangerine-Flake Streamline Baby

Eredeti megjelenés éve: 1965

A következő kiadói sorozatokban jelent meg: Európa Zsebkönyvek, Európa Modern Könyvtár

>!
Európa, Budapest, 2007
422 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789630780957 · Fordította: Bartos Tibor
>!
Európa, Budapest, 1994
348 oldal · ISBN: 963075634x · Fordította: Bartos Tibor
>!
Európa, Budapest, 1970
puhatáblás

Enciklopédia 7

Szereplők népszerűség szerint

Vance Packard

Helyszínek népszerűség szerint

Las Vegas (Nevada, USA) · Abbázia


Kedvencelte 1

Most olvassa 6

Várólistára tette 33

Kívánságlistára tette 15


Kiemelt értékelések

>!
Kuszma P
Tom Wolfe: Kandírozott mandarinzselészínű áramvonal

Én nem gondolom, hogy ez egy inkoherens kötet volna. Wolfe könyvének minden sora egy nagyon is eredeti elméletre van felfűzve: arra, hogy a művészetben a mecénási szerepet mindig az arisztokrácia töltötte be, aki a maga meghatározott hagyományokra épülő igényeivel természetesen folyamatosan befolyásolta is azt. Ám a második világháború utáni Amerikában eljött a sosemvolt pillanat: először a kultúra történetében a nem-arisztokraták, a művészeti tradícióktól mentes prolik és gengszterek jutottak vagyonhoz, aminek következtében át is vállalták ezt a szerepet. És nem mellesleg a gazdaság robbanásszerű növekedése azzal járt, hogy hirtelen tömegeknek lett elkölthető pénze, tehát milliók váltak piaci célcsoporttá az autógyártók szemében éppúgy, mint a művészek számára – azzal pedig, hogy így történt, egyszeriben már nem csak a felső tízezer ízlése lett mérvadó, hanem gyakorlatilag majd mindenkié. Ez pedig egy elképesztően sokszínű kulturális univerzumot eredményezett, amiben ott a helye Cary Grantnek éppúgy, mint Mick Jaggernek vagy Andy Warholnak, sőt: akár Cassius Claynek is. Egy ilyen sokszínű és sokformájú rendszert egyszerűen képtelenség a hagyományos publicisztika módszereivel és nyelvén leírni – mert valami, ami úgy néz ki, mint egy kandírozott mandarinzselészínű áramvonal, a szokott szavakkal nem megragadható. Új szavakat, új megközelítéseket kell kikísérletezni, fel kell adni a linearitást, a tárgyszerűséget, a teljességre törekvést, szubjektívnek és szándékosan széttördeltnek kell lenni… és Wolfe-nak ez sikerült. Merem állítani: kötete a legautentikusabb beszámolók egyike a ’60-as évek Amerikájáról, a helyről és időről, ahol és amikor a fogyasztói társadalom megtanult a maga lábán (vagy a miénken) járni.

(A fordításról nem lehet nem beszélni. Nem irigylem Bartos Tibort – egy forradalmian újító szöveget kellett úgy megmagyarítania, hogy az akárhány év után, akár napjainkban olvasva is újnak hasson. Ez nem sikerült. Tudom, rohadt nehéz dolga volt – de mondjuk az a gyakorlata, hogy egyes kifejezéseket, amelyeket Wolfe egyértelmű újdonságként hozott be az irodalomba*, ő tájnyelvi vagy régies elemekre fordít át… nos, ezért én mindenképpen kárhoztatnám.)

* Itt van például a „srófkocsi” kifejezés, ami már az első fejezetben szembejött, és hát mellbe is vágott rendesen. (Amúgy ma tuningoltnak mondanánk az ilyen autót.) Lövésem sincs, hogy az eredetiben mi szerepelt, következésképpen Bartos eljárásáról sincs jogom bővebben nyilatkozni, de hát marha avétosan hangzik.

16 hozzászólás
>!
fióka P
Tom Wolfe: Kandírozott mandarinzselészínű áramvonal

A könyv címe hosszú évek óta bűvöl, alig vártam, hogy elolvashassam. Erre az elején egyre jobban körvonalazódó kétségbeesés kerített hatalmába, a harmadánál már az imádkozással ekvivalens dolgokra vetemedtem, könyörögtem Tom Wolfe-nak, hogy végre jöjjön már rá, miképpen is ír Tom Wolfe, mert ez rettenetes, elkalandozó, zavaros, önmagára csavarodó. Ahogy kedves molyismerősöm kérdésére válaszolva mondtam: pontosan úgy viselkedett, mint a nagyapám (ezekamaifiatalok stb.), az életkora pedig súlyosbító körülmény, hiszen alig harminc éves. Aztán a kötet közepe táján kezdett felvillanni, majd magára találni a későbbi Wolfe, a csúfondáros, okos, jó tollú esszéista, aki mindenféle területeken képes otthonra lelni és azok körüljárását egészen magas fokon művelni. Ezáltal a könyv is, én is megmentődtünk, hiszen a végére már élvezhettem is, amit olvasok. Mentő körülményként szolgáljon az, hogy ez volt az első könyve, azaz kezdőnek számít(ott). Attól eltekintve, hogy a választott témán belül igen változatos jelenségeket jár körül, nem tudom többre értékelni, mint amennyire. Noha a fordítás nem az ő bűne, sajnos emiatt is kénytelen voltam vonni. Ám – tadam, jön az örök, minden rosszban a jót meglátó! – érdemes elolvasni, noha nem nyújt maradéktalan élvezetet.

>!
ppayter
Tom Wolfe: Kandírozott mandarinzselészínű áramvonal

Na most Tom Wolfe stílusa fölöttébb sajátságos. Ír ő mindenféléről, néha még arról is, amiről a téma szerint kellene neki, de általában el-elkalandozik, szétszóródik és a figyelme elvész a részletekben. Ennek ellenére valahogy mégis képes átadni amit szeretne, az eszelős, barokkos jelzőhalmozás, furcsa szókapcsolatok, hosszú és kanyargós leírások szokása valahogy minden előfeltevés ellenére mégis működik és a figyelmes olvasó csakhamar azt veszi észre, hogy érti ám ezt az embert, az írásos tudósításoknak ezt a szokatlan mesterét, aki ír valamiről, de közben képes teljesen mást közölni.

Különleges kép bontakozik ki a kötet beszámolótartalmát olvasva, a félszázaddal ezelőtti Amerikáé, de nem akármilyen Amerikáé, hanem az Egyesült Államoké, aranykorostul-mindenestül. Amikor az Egyesült Államok még az volt, aminek ma is látszani szeretne, és amióta folyamatosan hanyatlik, nem vicc, az amerikai középosztály Wolfe ideje óta folyamatosan szegényedik és egyre rosszabbul él. Persze itt a középosztályról esik a legkevesebb szó, az átlagemberek átlagélete tulajdonképpen unalmas, van helyettük viszont furcsa, görbe, színezett szemüvegen keresztül megfigyelt társadalmi-gazdasági elit, vagy legalábbis olyanok, akik magukat idetartozónak szeretnék látni, illetve a másik oldal, az autószerelő-tuningoló suhancok, a parkolóemberek, az ökölvívó-gladiátorok világa.

Wolfe időnként lassan hömpölygő, máskor lélegzetvétel nélkül, száguldva hadaró sorait olvasva egy idő után világossá válik, hogy ő maga is pontosan annak a kulturális jelenségnek egy eleme, amiről ír, a belső megfigyelő szemszöge meg ugye kultúrantropológiailag is elég érdekes tud lenni, de itt többről van szó: ez bizony szószövés-művészet.

>!
Bea_K P
Tom Wolfe: Kandírozott mandarinzselészínű áramvonal

Gondolkodtam, mit is írhatnék erről a műről. Képtelen vagyok összefoglalni, néhol annyira dagályos a mondanivaló, hogy elfelejtettem mit is olvasok.
Azonban.
A számomra zseniális megfogalmazások, képi és nyelvi, és „zenei” sokkok azért mégiscsak felemelik ezt a könyvet.

„A gép belsejében sivítás támad, levegő tör be az egyik ülés fölött a szellőzőn, valamelyik marha bekapcsolja az olvasólámpát, a
pályán kinn egy fölirat rébuszban szól a pilótához, ilyesmit „4 -es Kifutó, KÖCSÖGÖK A
VEZÉRSÍKBAN VANNAK ?” – és az ablakon túl összevissza sorokban kékessárga fények, mint a New Yersey-i fogkrémgyár tetején, csak itt most Los Angeles körzetében égnek a kénessárga fények.
Valahogy ez is… el van tájolva. Skizoid esőcseppek. A gép derékba törik a fölszállásnál, és az első fele Phil Spector felé nyomul, narancsos – sűrűn préselve a testeket… napalm-hatás!”

>!
veseko
Tom Wolfe: Kandírozott mandarinzselészínű áramvonal

Borzasztó magyar fordítás. Az egész egy groteszk élt ad a műnek, ahol az eredeti mű értékei is elvesznek. Pedig érdekes témákat érint, sok ismeretet lehet belőle szerezni, de érdemesebb megtanulni angolul és úgy olvasni valószínűleg.

1 hozzászólás
>!
nitamita
Tom Wolfe: Kandírozott mandarinzselészínű áramvonal

A pocsék fordítás miatt teljesen élvezhetetlen volt, Bartos olyan tárgyi tévedéseket ejt, hogy lezsibbadt tőle az agyam (pl. zugpálinkafőzés Amerikában, majd a fejezet végén észbe kap, hogy lehet, hogy inkább whiskyről van szó, de visszatérni már lusta volt, hogy a korábbiakat kijavítsa), úgyhogy az a mentség, hogy régen készült a fordítás egy akkoriban élő magyar számára tök ismeretlen témáról, nem igazán elfogadható érv . A hanyagsága ellenére előfordultak nagyon szép nyelvi megoldások, de ez nem mentette meg a helyzetet. Wolfe tudását viszont el kell ismernem, csak a stílusa rohadtul fárasztó, mint amikor hallgatsz egy nőt, aki rettenetesen sokat tud beszélni a semmiről, és sosem fogy ki a szuszból. Engem ez a könyv be akart kapni.

2 hozzászólás
>!
henryhill
Tom Wolfe: Kandírozott mandarinzselészínű áramvonal

Elég inkoherens és kaotikus. Az igazi Wolfe-stílus szerintem a regényeiben érlelődik zseniálisra, azoknál a szertelenség nagyon szarkasztikus modorral párosul. Nagy ász a pali, eltekintve ettől az írásától. Nem tudott lekötni.

>!
Adam_Taylor
Tom Wolfe: Kandírozott mandarinzselészínű áramvonal

Tom Wolfe attitűdjével meg gondolataival egyetértek, mégsem vált kedvenccé a könyv, és nem is tartom olyan kiugróan jónak. Fontosnak fontos, én is elismerem, de nem tudtam megszeretni.
Egyes fejezetek kifejezetten magával ragadtak, de legalább ennyiszer éreztem magam teljesen partvonalon kívül. Jellemző azonban, hogy egy hosszabb (vagy nem is mindig hosszabb) rész közben többször elveszítettem a fonalat, majd pár oldal/sor/bekezdés után vettem fel újra és újra. A nyelvezet kiállta az idők próbáját, de itthon – még ha sok jellemzőjét egyes írók, újságírók át is vették – nem honosodott meg teljes mértékben. Épp ezért van amelyik tudósítás még mindig szórakoztató, van amelyik viszont porossá vált, még a fogalmazásmód sem mentette meg.

>!
masik_anna
Tom Wolfe: Kandírozott mandarinzselészínű áramvonal

nagyon szórakoztató. kicsit vágvölgyi tokyo undergroundja jutott róla az eszembe, csak ebből pont hiányoznak azok a vágvölgyi vonások, amiket nem szeretek benne.


Népszerű idézetek

>!
Kuszma P

Las Vegast én Amerika Versailles-ának nevezem, s a magyarázatom is megvan, miért. Las Vegast a háború után hozták létre, méghozzá gengszterek, háborús pénzből. Úgy alakult, hogy a gengszterek voltak az első műveletlen – vagy helyesebb, ha azt mondjuk, nem-arisztokratikus, arisztokratikus hagyományokon kívül álló – proli-kispolgár amerikaiak, akiknek elég pénzük volt, hogy emlékművet emeljenek az életstílusuknak. Az isten háta mögött építették föl, kinn a pusztában, akár a napkirály, XIV. Lajos, aki eltökélt szándékkal vonult ki Párizsból, hogy létrehozza az uralkodását ünneplő fantasztikus környezetet. Nem véletlen, hogy Las Vegason és Versailles-on kívül nincs még két építészetileg egyöntetű város a Nyugat kultúrtörténetében.

11. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Las Vegas (Nevada, USA)
6 hozzászólás
>!
Kuszma P

Egy ripsznyakkendős fiúcska a Hotchkiss általános iskolai nevelőintézetből surrant be New Yorkba a hét végére. Lenn áll a Biltmore Hotel férfivécéjében, és a kezét mossa. Szürke egyenruhás szolga lép mellé, és törülközőt nyújt.
A fiúcska rábámul, és megkérdi egyenesen: – Ez pénzbe kerül?
A szolga merően ránéz, és így válaszol: – Nem, én Ge- – János vagyok, az örömzenész.
Vagyis itt lenn a tányércsempék, fehér zománcok, parfümszórók, pénzváltó automaták és tompított zubogások vécévilágában is érezze az ember, hogy császárvárosban van, ahol csak Ge- – János, az örömzenész tesz ingyen mozdulatot.

338-339. oldal, A császárváros átka

Kapcsolódó szócikkek: New York
3 hozzászólás
>!
tasiorsi

Nekiálljak verekedni, valahányszor elmegyek valahova? Mit kell nekem folyton az ilyen állatokat hallgatni? Ez, ami elkeserítő ebben az országban. Európában soha nincs ilyen problémám. Itt Amerikában az a helyzet, hogy az emberek nem születnek bele a kultúrába.

I. Új kultúrateremtők - 5. Az első kamaszmilliomos

>!
Evione

Monte-Carlóban még mindig a Helyes Hangsúly és az Illő Villa és a Finom Disztinkció és a Durva Szabás és az Újgazdagék Megérkeztek és az Előkelő Fintor világa uralkodik. Ezek a fogalmak Las Vegasban ismeretlenek. A monte-carlói grand début-höz Charles Garnier épített operaházat és Sarah Bernhardt olvasott fel egy szimbolikus költeményt 1879-ben. Las Vegas nagy nyitányára 1946-ban Bugsy Siegel fölfogadta Abbot-és-Costellót, s ebben, ha akarom, minden benne van.

Új kultúrateremtők - 1. Las Vegas...

Kapcsolódó szócikkek: Sarah Bernhardt
>!
nitamita

…ami törvénytelen, az nem erkölcstelen, és ami erkölcstelen, az nem mindig rossz.

>!
tasiorsi

Az emberek nem tudják, hol lakik az Isten. Itt fönn a stúdióban, vastag üvegtáblákkalickájába zártan, tojásdad mikrofonok közt kezében végszavakkal, vágási utasításokkal és hirdetőműsorok szövegével, itt ül Murray a K, idegesen feszengve a szék sarkán, harmincnyolc éves tömzsi ember, és a felnőttek szokásos gondterhelt tekintetével pillant ki az üvegfalon kívül dolgozó kockás inges vágóra.

I. Új kultúrateremtők - 3. Az ötödik Beatle

>!
cassiesdream

Egyszóval megírtam a tudósítást, és arra a gyerekre összpontosítottam, amelyik egy „Arany Aligátor”-nak nevezett motorkerékpárt állított ki. Valami arannyal megfestett bőrből készítette a nyergét, és véget nem érőn nyújtotta hátrafelé – teljesen olyan volt, mint az aligátor farka, pikkelyeket is nyomott rá. Magának is tervezett egy arany ruhát, olyan űröltönyt, amin szintén mintha pikkelyek lettek volna, és végighasalt benne a nyújtott nyergén, teljes hosszában, úgyhogy mintha a motorbiciklijéből faragta ki volna magát egy darabban vagy mi – így szokott föl-le száguldozni szombat esténként a Greenwich Village-ben, végig a Macdougal Streeten, a Hülyék Paradicsomában, mint egy kerékpárra szerelt aligátor. A hülye.

6. oldal

>!
Molnár_Gyula

Parker valahogy úgy képzeli, hogy fiacskája valahol egy négyemeletes nyomorabbázia padlásszobájában hentereg a padlón, és tetvek-levélférgek élősködnek rajta, miközben marihuánás látásai vannak a Dolgok Egységéről.

279. oldal, 17. Apu fejre áll (Európa, 1994)

Kapcsolódó szócikkek: Abbázia · cannabis/marihuána/hasis
>!
tasiorsi

A srácok mozgékonyabbak. Kinn vannak, elborítják az utcákat, kocsin furikáznak, szertetébolyognak, fülükben a tranzisztoros rádió füldugasza, és hallgatják. Bár a hallgatják nem egészen pontos. Inkább háttérnek használják, lelki támasznak ahhoz a fajta élethez, amit éppen elképzelnek. Mondanivalójára nincs szükségük, csak a légkörére.

I. Új kultúrateremtők - 3. Az ötödik Beatle

>!
cassiesdream

…az egész… gyanús, buggyant… gyűjtemény… egyéni kidolgozású, barokk autók, rózsaszín göndör angyalhaj-fészkekben, hogy jobban „föl legyenek dobva”…

7. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Sükösd Mihály (szerk.): Üvöltés
Barry Miles: Hippik
Chris Wroblewski: A tetoválás nagykönyve
Nicholas Ganz: Graffiti
Szőnyei Tamás: Az új hullám évtizede 2.
Kiss Ákos – Kiss-Ádám Rebeka – Süli András – Szabó Krisztina: A bakancstól a baseball sapkáig
Salamon Gábor – Zalotay Melinda (szerk.): Graffiti
Rácz József: Ifjúsági szubkultúrák és fiatalkori „devianciák”
Martin Hervé Delpierre – Jérome Schmidt: Manga