Amerikai ​kapcsolat 11 csillagozás

Tom Wolfe: Amerikai kapcsolat

Az Amerikai kapcsolatban Wolfe körképet rajzol az ezredforduló Amerikájáról. Beszél a tinédzserek szexuális szokásairól, a tizenéves üzletemberekről, a Szilícium-völgy történetéről, a legnagyobb számítástechnikai cégek karrierjéről, a genetika és az agykutatás vívmányainak hatásairól, a művészet és a művész jövőjéről.

Eredeti cím: Hooking Up

>!
Athenaeum 2000, Budapest, 2002
292 oldal · ISBN: 9639261726 · Fordította: Magyarics Tamás, Reviczky Béla

Enciklopédia 43

Szereplők népszerűség szerint

Friedrich Nietzsche · Frederick Hart · Herbert Marshall McLuhan · művész · Pierre Teilhard de Chardin · slapaj


Várólistára tette 7

Kívánságlistára tette 4


Kiemelt értékelések

>!
SteelCurtain
Tom Wolfe: Amerikai kapcsolat

Teljesen ellentétes érzelmeket váltott ki belőlem a tartalom és a stílus. Wolfe stílusa továbbra is utánozhatatlan. Brilliáns. A tartalom viszont enyhén szólva vegyes. Többnyire felületes, néha egészen csapnivaló, máskor meg a stílussal vetekedően csillogó. Van, ami annyira amerikai, hogy nem is merném értékelni megfelelő ismeretek hiányában. Nem mintha Wolfe zavarban lenne felületes ismeretek birtokában megfellebbezhetetlen ítéleteket hozni. Mint esszéírónak ez nyilván puszta szakmai megnyilvánulás, ám meglehetősen visszatetsző, mikor mindenki mást ledorongol, aki saját szakmáján túl is meg mer nyilvánulni. Összességében Tom Wolfe leginkább egy zseniális bokszolóra emlékeztet, akit nem érdekel a pontozásos győzelem. Ő kiütésre törekszik, ám eközben teljesen fedezetlenül hatol előre. Továbbra is érdekelnek még olvasatlan művei, de a kételkedés magvait már elvetettem.

>!
fióka P
Tom Wolfe: Amerikai kapcsolat

Egyre jobban szeretem Wolfe írásait, ha esszé, akkor igen, így is lehet ezt csinálni. Valamiért sosem kedveltem azokat, akik olyan mondatfelépítményeket kreálnak, amikben olyan szavak vannak, amik az értelmező szótárból is hiányoznak, valamint már a mondat első 15 sorában menthetetlenül eltéved az ember és rémülten menekülne, de már késő, a mondatszörny felfalta. Arról már nem beszélve, hogy az írója sem tudja, miről beszél. Hiába, eccerű vagyok. Ez nem azt jelenti – mentsem Wolfe-ot és magam –, hogy írónk is oly egyszerű volna, mint jómagam (nem sikerült a kimagyarázás), viszont ő az, aki úgy tud esszét írni, hogy az letehetetlen. Most őszintén, ki gondolná, hogy az Intel története olyan izgalmas tud lenni, hogy muszáj egyhuzamban elolvasni? Na meg a Szilícium-völgyé is egyúttal. Ott van a nagyszerű paródia a The New Yorkerről, nem beszélve a saját regénye történtéről, az irigykedő(?) Updike-kal, Irvinggel és Shaw-val. Csupa élvezet és nagy nevetések.
Amit még kifejezetten szeretek az írásaiban, az az, hogy úgy játszik az olvasójával (jó, velem néhány esetben biztosan), hogy csak a végén döbbensz rá. Felsorolja minimum háromféle megközelítését ugyanannak a problémának, mindet tökéletesen okadatolva, bólintasz is mindre, egyetértesz velük, míg a végén Wolfe fogja magát, és egy negyedik megközelítéssel cáfolja az első hármat s arra már valószínűleg te is rájössz, hogy az volt az igazi. Nem, nincs ötödik verzió, aminek olvastán rájössz, hogy az első négynek nem volt igaza. Vagy ki tudja, mégis van? :)
Hagy gondolkozni (még akkor is, ha ez a fentiek fényében ellentmondásosnak tűnhet), rávezet arra, hogy soha semmi nem egysíkú, mindent lehet akár ugyanazzal az egy állítással cáfolni és igazolni is. Nagyszerű esszéista, művelt, okos, jól ír. Élvezet olvasni.

>!
manasesistvan
Tom Wolfe: Amerikai kapcsolat

Megértem azokat, akik nem szeretik Wolfe stílusát, nekem viszont nagyon bejön. Ettől függetlenül ez a könyv, az utolsó, New Yorkerről szóló rész kivételével nem hordozta magán a Wolfe-jegyeket. Ez persze az értékéből semmit nem von le. Kiváló korkép az amerikai társadalomról, aki egy picit is mélyebbre szeretne látni, annak mindenképp ajánlott. Ráadásul sokkal könnyebb olvasni, mint a Savpróbát.

>!
paf P
Tom Wolfe: Amerikai kapcsolat

Wolfe-ot (kiejtés innen: http://www.pronounceitright.com/pronounce/2394/tom-wolfe https://www.youtube.com/watch… – köszi, BrushScript) nem túl nagy adagokban szeretem. Szeretem a harsány kacagását a divatos, ámde mondvacsinált dolgok fölött. Ezért még a komplikált stílusát is elnézem (pedig nincs türelmem mindig követni), noha nehéz belőle frappánsan idézni (lásd a könyv idézeteit).

Ami a könyvet illeti, abban esszék vannak, egy kisregény és egy Wolfe által írt paródia, a történetével és (főleg) az utóéletével együtt. Az esszék többnyire kimondottan tetszettek (főleg a hivatkozás Nietzschére, ami az ismert „Isten meghalt” mellett annak jóval kevésbé ismert folytatását is ismerteti), a kisregény nem, a paródiát sem tudtam igazán értékelni. A Wolfe-adagom pedig megint megvolt egy időre.

2 hozzászólás

Népszerű idézetek

>!
fióka P

Az egyetemi filozófia tisztes területéről egyre több fiatal tanár nyergel át az idegtudományhoz. Laboratóriumok felé veszik az irányt. Miért birkózzanak Kant Istenével, Szabadságával és Halhatatlanságával, amikor mindössze idő kérdése, és a tudomány, talán az agyi képalkotáson keresztül, feltárja azt a tényleges fizikai mechanizmust, amely mindezen észbeli konstrukciót, ezeket az illúziókat termeli?
Ez azután elvezet bennünket a modern filozófia leghíresebb mondásához: Nietzsche „Isten halott”-jához. Az idő 1882. A könyv címe Die Fröchliche Wissenschaft (A vidám tudomány). Nietzsche szerint ez nem az ateizmus kinyilatkoztatása volt, noha ő valóban ateista volt, hanem egyszerűen egy eseményről szóló hír. Isten halálát „rémisztő eseménynek”, a modern történelem legnagyobb horderejű eseményének tartotta. A hír ebben az volt, hogy a tanult emberek többé nem hittek Istenben a racionalizmus és a tudományos gondolkodás, beleértve a darwinizmus a megelőző 250 év során történt elterjedésének eredményeképpen. Mielőtt azonban ti, ateisták, győzelmi zászlóitokat lengetnétek, folytatta, gondoljatok bele a következményekbe. „A történet, amit elmesélek – írta Nietzsche –, a következő két évszázad története.” Azt jósolta (az Ecce homóban), hogy a huszadik század „a Földön eddig még nem látott háborúk” százada lesz, minden képzeletet felülmúló háborúké. És miért? Azért, mert az embereknek nincs többé istenük, akihez fordulhatnának, aki feloldhatná őket a bűneik alól; de még mindig gyötri őket a bűntudat, mivel a bűntudatot beleoltják a gyermekekbe akkor, amikor még túl fiatalok ahhoz, hogy ésszel felfogják a világot. Ennek eredményeképpen az emberek nem csupán egymást, hanem saját magukat is gyűlölni fogják. Azt a vak és megnyugtató hitet, amit korábban Istenbe való hitükbe fektettek, jelentette ki Nietzsche, most barbár, nacionalista testvériségekbe fogják fektetni: „Ha az ember és az állat közötti bármilyen jelentős különbség hiányáról szóló elképzelések… amelyeket én igaznak, ámbár halálosan veszedelmesnek tartok – mondja a darwinizmusra utalva a Korszerűtlen elmélkedésekben –, még egy újabb nemzedékbe be fognak ivódni,… akkor senki se csodálkozzon, amikor… a nem maguk közé tartozók kifosztására és kizsákmányolására szövetkezett… testvériségek jelennek majd meg a jövő színpadán.”

Bocsánat, de a lelke épp most halt meg

Kapcsolódó szócikkek: ateizmus · bűntudat · filozófia · Friedrich Nietzsche · idegtudomány · Isten
>!
fióka P

Napjainkban a filmrendezők és a producerek, s nem a regényírók azok, akik maguk is érdeklődnek a mai amerikai élet színes forgataga iránt, annak minden megjelenési formájával egyetemben. A filmrendezők és a producerek, s nem a regényírók azok, akik alig várják, hogy belevessék magukat a faragatlan sokaságba, mint ahogy a Dreiserek, a Lewisok és a Steinbeckek tették a huszadik század első felében, hogy mindent a saját szemükkel lássanak. A filmrendezők és a producerek, s nem a regényírók azok napjainkban, akikben benne van a riporteri érzék, kíváncsiság, az életerő, a joie de vivre, az ambíció, az energia ahhoz, hogy bármely témával foglalkozzanak, hogy elmenjenek a helyszínekre függetlenül attól, mennyire távol lehetnek ezek a saját élményanyaguktól – sőt gyakran éppen azért teszik ezt, mert olyannyira távol esnek a saját élményeiktől, és alig várják, hogy a saját szemükkel lássák azokat. Ennek eredményeképpen a film és nem a regény vált a huszadik század végének jelentős naturalista mesélő médiumává. A film sok minden lehet, de lényegét tekintve naturalisztikus – s szerintem pontosan e miatt az erőteljes realizmusa miatt imádja a nagyközönség.

Az én három végszavazóm

>!
fióka P

Tehát teljes mértékben világi kifejezésekbe burkolva közölte elméletét azt állítva, hogy egy új, mindent uralma alá hajtó médium, a televízió megváltoztatta az emberi tudatot a központi idegrendszer „érzékelési egyensúlyának” felborításával. Bizonyos okokból kifolyólag, amikre soha nem jöttem rá – noha megkérdeztem McLuhant a témáról –, a televíziót nem vizuális, hanem „hallható és tapintható” médiumnak vélte, amely az új televíziós nemzedéket az általa ”törzsi”-nek nevezett gondolkodásmódba taszítja vissza. Ezek a dolgok ma az idegekkel, az aggyal és a központi idegrendszerrel foglalkozó tudomány hatókörébe esnek. Az idegtudomány látványos eredményeket ért el az utóbbi huszonöt évben, és most a legmenőbb tudományágnak számít a kutatásban és az egyetemi körökben egyaránt. Művelői azonban még rendkívül távol állnak attól, hogy például meg tudják határozni, milyen hatása van a televíziónak az egyénre vagy az egész nemzedékre.
Mindez nem tántorította el McLuhant, és nem gátolta a mcluhanizmus elterjedését egy pillanatra sem. Sikeresen bevezette azt az elképzelést, amely szerint az új média, így a televízió is, képes megváltoztatni az emberi agyat és ezáltal a történelmet magát is.

Digitális blabla, tündérpor és emberi hangyaboly

Kapcsolódó szócikkek: Herbert Marshall McLuhan · idegtudomány · televízió
>!
fióka P

A művészeti magazinok annyira felnyitották Hart szemét, hogy az fátyolos lett a kiábrándultságtól. A klasszikus szobrok alkotói félrevezető eszközöket használtak – például mesterségbeli tudást –, hogy elhitessék a szemlélővel, hogy a bronz vagy kő emberi hús. Ezért mesterségesek, hamisak, giccsesek. Ezerkilencszáznyolcvankettőre egyetlenegy nagyravágyó művész sem árulta el, hogy mesterségbeli tudása is van, még akkor sem, ha volt. A kor nagy szobrászai szakszervezetekbe tömörült slapajok segítségével köveket vagy téglákat rendeztek el a földön, olyan tárgyakat, amelyekhez ők, a művészek egy ujjal sem nyúltak (Carl Andre), vagy egyenesen az olvasztóból kikerült Cor-Ten acéldarabokat támasztottak fel ferdén (Richard Serra); vagy üzletben vett G.E. fénycsöveket csoportosítottak ilyen vagy olyan módon (Dan Flavin); vagy idomacélokat hegesztettek össze vasdarabokkal (Anthony Caro). Mindez kifejezte az anyag valódi természetét, annak „gravitációját” (egyetlen kőből készült kép sem lebegett) és „tárgyszerűségét”.
Ezt nevezték nagyságnak a szobrászatban. Ahogy Tom Stoppard fogalmaz az Artist Descending a Staircase (A művész lejön a lépcsőn) című darabjában: „A mesterségbeli tudás nélküli képzelőerő jelenti a kortárs művészetet.”

A láthatatlan művész

Kapcsolódó szócikkek: Frederick Hart · művész · slapaj · szobrászat
>!
fióka P

Ennek az új lénynek, az értelmiséginek, aki azután olyan óriási szerepet játszott a huszadik század történelmében, a felsőbbrendűsége kezdettől fogva elválaszthatatlanul összefonódott a szükséges ingerültségével. Az ingerültsége volt az, ami az erkölcsi felsőbbrendűség fennsíkjára emelte. Mihelyt ott volt fent, lenézhetett az emberiség többi tagjára. És mindez semmilyen, intellektuális vagy másmilyen erőfeszítésébe nem került. Ahogy Marshall McLuhan fogalmazta meg évekkel később: „Az erkölcsi felháborodás olyan eszköz, amely az idiótát is méltósággal ruházza fel.” Hogy a huszadik század mely értelmiségijei voltak idióták és melyek nem, még nem eldöntött kérdés, de nehéz vitatkozni azzal a meghatározással, amit egy francia diplomatától hallottam egy vacsorán: „Az értelmiségi olyan ember, aki egy területhez ért, de csak másokhoz szól hozzá.”

A rokokó marxisták földjén

Kapcsolódó szócikkek: értelmiségi
1 hozzászólás
>!
fióka P

Ekkor, 2010-ben vagy 2030-ban, egy új Nietzsche lép majd elő azzal, hogy „Az én halott” – kivéve, ha olyan költői vénával rendelkezik, mint I. Nietzsche, mert akkor azt fogja mondani: „A lélek halott.” Hozzáteszi még, hogy csupán egy hírt ad, az évezred legjelentősebb eseményéről: „A lélek, az értékek utolsó mentsvára halott, mert a tanult emberek nem hisznek többé a létezésében.” Hacsak a Wilsonok és a Dennettek és a Dawkins-ok megnyugtató válaszai nem terjednek el, az ekkor bekövetkező őrültekháza leírására az „összes érték teljes megsemmisülése” kifejezés a helyzet alábecslése lesz.

Bocsánat, de a lelke épp most halt meg

Kapcsolódó szócikkek: én · Friedrich Nietzsche · lélek
2 hozzászólás
>!
fióka P

A csodaváró elképzelések meghazudtolják a logikát, és a közelségre és hasonlóságra építenek. Számos primitív törzs a gabona vagy a magas fű hullámzását nem a szélnek, hanem az azt követő esőnek tulajdonította. Aszály idején összegyűlnek a törzs tagjai, és harmonikus hullámmozgásba kezdenek abban a reményben, hogy az majd esőt hoz. Az antropológusok ezekben a közös mozgásokban vélik felfedezni a tánc elődjét. Hasonlóképpen jelenleg tanúi lehetünk a mágikus világháló-eufóriának.

Digitális blabla, tündérpor és emberi hangyaboly

Kapcsolódó szócikkek: eső · · gabona · tánc · törzs · világháló
>!
fióka P

Homo novus? Noyce felfogása szerint az úgynevezett radikális fiatalok mozgalma át volt itatva az ipari kor előtti Árkádia iránti nosztalgiával. Vissza akartak, vagy legalábbis azt hitték, hogy vissza akarnak térni a földhöz, organikus módon termelt zöldségen kívántak élni, és a tizenhatodik és tizenhetedik századból származó népdalokat akartak játszani. Technikaellenesek voltak. A tudományra mint a katonai-ipari komplexum által monopolizált eszközre tekintettek. Állandóan a „katonai-ipari komplexum” volt a szájukon. Ha az ipar vagy a katonaság támogatta az egyetemeken a tudományos kutatást – márpedig ez nagy részben így volt –, akkor a kutatás gonosz dolog. Az egyetemeknek tisztáknak és kizsákmányolásmenteseknek kell lenniük, kivéve, természetesen, ha a baloldal ideológusairól volt szó. A homo novus egy logikai sort állított fel: mivel a tudomány egyenlő a katonai-ipari komplexummal, és a katonai-ipari komplexum egyenlő a kapitalizmussal, és a kapitalizmus egyenlő a fasizmussal, ezért a tudomány egyenlő a fasizmussal. És ezért ezek a nagyra tartott radikális fiatalok, a jövő ezen alakítói az élenjáró amerikai technológia ellen fordultak, beleértve az űrprogramot és a számítógépet magát is. Mik voltak tehát a jövő ezen letéteményesei? Ludditák, géprombolók. Meg akarták semmisíteni az új gépeket. Az új kor reakciósai voltak. Retrográd avantgárdok. Le akarták fújni a jövőt. Maradiak, begyepesedettek és idejekorán szenilisek voltak.

Két fiatalember, akik nyugatra költöztek

Kapcsolódó szócikkek: homo novus
3 hozzászólás
>!
fióka P

Amikor azonban a nézőt arra kell rávenni, hogy belehelyezkedjen az egyik szereplőbe, hogy tisztábban lássa a társadalmi helyzet megannyi részletét, a film bajba kerül. Annak érdekében, hogy egy belső nézőpontot kreáljanak, gyakorlatilag mindennel megpróbálkoztak már, kezdve a hangalámondással, amely közli az adott szereplő gondolatait, folytatva az azokat kiíró képaláírásokon át a „félre”-mondott szövegekig, amikor a színész egy jelenet kellős közepén a felvevőgép felé fordulva egyszerűen elmondja, hogy éppen mi jár a fejében. Megpróbálkoztak azzal, hogy a kamerát egy színész vállára tették (Ray Millandéra a The Lost Weekendben), hogy a nézők kizárólag akkor láthassák, amikor tükörbe néz, s ugyanakkor a gondolatait hangalámondással közvetítették. Semmi sem használt; az egész filmiparban nem akadt olyan trükk, amely a nézőt egy másik emberi lény fejébe, bőrébe és központi idegrendszerébe bújtathatta volna úgy, ahogy arra egy realista regény képes.

Az én három végszavazóm

Kapcsolódó szócikkek: film · regény
2 hozzászólás
>!
fióka P

Murray Kempton újságíró, akit az irodalmi világban is nagyra becsültek brit-esszéista manierizmusáért, a Tribet és engem szóképek és figurae sententiae kavalkádjával a már említett csatornába taszított. Nos… kit érdekelt? Kempton annyi elegáns brit kettős és hármas tagadást használt, hogy az idő nagy részében azt sem tudta az ember, miről beszél.

Utószó: Magas lovon

Kapcsolódó szócikkek: manierizmus

Hasonló könyvek címkék alapján

Silo: Levelek barátaimnak
Andrzej Stasiuk – Jurij Andruhovics: Az én Európám
Tomáš Halík: A gyóntató éjszakája
Patrick Ness: Topics About Which I Know Nothing
Oláh Róbert: Szénlepke
Heinrich Böll: Csoportkép hölggyel
Michal Havran – Maroš Hečko: Kandidát
Janikovszky Éva: A Hét Bőr
Hamvas Béla: A világválság
Robert Maklowicz: Café Museum