Angyalok ​pokla 74% 110 csillagozás

Pittsburgh, az acélváros, a három folyó találkozására épült összefüggő ipari konglomerátum, tíz éve már csak egy füstölgő, radioaktívan sugárzó, rettenetes kráter. Bekövetkezett az, amitől titokban mindannyian rettegünk, eljött a végzetes pillanat, és volt, aki kinyissa azt a bizonyos bőröndöt. Elszabadult a Pandora szelencéjébe rejtett minden borzalom és a világra szenvedéssel teli időszak köszöntött. Pedig ez a világ nem volt már kerek azelőtt sem. Az erkölcsök elkorcsosultak, az értékrendek már rég nem működtek, azonban ezt a dekadens, érzelmi és értelmi nihilbe tartó száguldást a bekövetkezett tragédia csak tovább gyorsította.
Nincs már magánélet, nincsenek rejtett, tiszta érzelmek, csak a keserűség és a csömör arat. A morál puszta szó marad csupán. és csak a hedonista, élvhajhász attitűd tarol, a társadalom tovább polarizálódik, a szupergazdagok keze mindenhová elér.

Ebben a felpörgetett világban a nagy tömegek egy durva agyi implanton, az adware hálózatán keresztül csatlakoznak a virtuális valóságba és a nap huszonnégy órájában ezen függnek. Ezen keresztül kommunikálnak, dolgoznak, szórakoznak és úgy általában – ebben élnek.
A hálózat egyik legfelkapottabb szegmense az Archívum, amely a valamikori térfigyelő és biztonsági kamerák felvételei alapján rekonstruálja és bejárhatóvá teszi az elpusztult Város rögzített tereit. Ez a virtuális tér azonban sok más lehetőséget is rejt magában az egyszerű katasztrófaturizmuson túl. Lehetővé válik például bizonyos káresetek utólagos rekonstrukciója. Ezzel foglalkozik Dominic, a regény főszereplője, egy magánnyomozó ügynökség alkalmazottjaként. Dominic számára, aki a tragédiában elvesztette várandós feleségét, ez a munka kiváló lehetőséget biztosít arra is, hogy permanens alkohol- és drogmámorában szinte bármikor együtt lehessen a múltjával és a tagadásba menekülhessen a valóság rémületesen üres hétköznapjai elől.
Egyik nyomozása során belecsöppen a hatalmasok kegyetlen, aberrált, perverz világába, amely a felső tízezer, a decens művészvilág és egy beteges vallási szekta köreibe forgatja Dominicot. Ahogyan a virtuális és a való világ egyre jobban egymásba folyik, a múlt sötét titkai egyre közelebb kerülnek a felszínhez, úgy válik hősünk nyomozása egyre inkább rögeszméssé, a cél pedig már fatális, hiszen, aki tíz éve csak a szellemek között, privát démonai árnyékában él, annak meglehetősen rövid a vesztenivalóinak listája.

Hangulatában rendkívül erős a regény, mintha a hardboiled noir ölelkezne Gibson, vagy Morgan cyberpunk világával. Olvasás közben végig egy zaklatottan lüktető, nyugtalanító dallam motoszkál a fejedben, akár ha te is ott járnál az elpusztult város reménytelenül fekete-fehér, ködös, sejtelmes utcáin-terein. Dominic pedig az utóbbi idők olvasmányainak egyik legszebben kidolgozott, legsikerültebb karaktere számomra, akiről hiányzik ugyan a ballonkabát, és direktbe van kötve a világhálóra, de gondolataiban, érzéseiben mégis a tépelődő, önmarcangoló, magányosan dolgozó, szívós bulldogként nyomuló nagy öregeket idézi. Amennyire taszító szereplő, annyira vonzó is egyben.
Tekintve hogy ez a könyv volt Tom Sweterlitsch első regénye, úgy gondolom, hogy ennél ütősebb belépőt senkitől nem várhat a hálás olvasó. Ajánlom a regényt, de aki már olvasta a Letűnt világokat, az feltétlenül vonatkoztasson el tőle és adjon egy esélyt a gyökeresen más témának és hanghordozásnak.

Bár a könyv népszerű, én nem találtam meg a történettel a közös nevezőt. Nehezen haladtam vele, sajnos a felénél meguntam. A háttérvilág még ötletes volt, bár az, hogy ebben az Adware világban szinte minden a szexizmusra, a nők mutogatására, kihasználására épül, kicsit erős volt. Ez a Pittsburgh imádat sem segített a dolgon, totál idegen volt nekem. Szerintem indokolatlan az egész város virtuális kiépítése. Aztán ott van főhősünk vergődése, megszállottsága a nők között, bár közben a felesége emlékét sem ereszti. Nagy szerelem az övék, de közben mégis spoiler
Végül pedig ott vannak az unalmas monológok, hogy hányszor issza a kávét Starbucksban, milyen helyen eszik HoHos-t vagy mi a fenét.
Nem szórakoztatott, csalódás volt a szerző előző könyve után (Letűnt világok), az kifejezetten elmés, borzongató mű volt számomra. Azt viszont ajánlom mindenkinek.
spoiler

Felfelé kerekítettem a csillagozást, mert nekem ez a könyv túl tömény volt. Nem olyan, mint az előző kötete, utáltam ezt a világot, ami a szexen és erőszakon élt. Az emberek az Adware, egy fejbe ültetett hálózat segítségével állandóan kapcsolatban vannak a hálózattal. Nincs magánélet és semmi sem szent. Főhősünk depressziós és függő, tíz éve a feleségét gyászolja, miközben egy magáncégnek nyomoz. Véletlenül csöppen egy nagyon csúnya esetbe, egy meggyilkolt lánnyal kapcsolatban. Innentől kezdve az élete veszélyben, és azt sem tudja, kik és mit akarnak tőle. A futurisztikus körítés ellenére ez egy kemény thriller, beteg elkövetőkkel.

Tíz évvel ezelőtt Pittsburgh egy atomrobbanásban megsemmisült. A hogyan és a miért lényegében mellékes is – bár idővel a regény röviden kitér rá –, a fontosabb az, hogy milyen nyomott hagyott ez a túlélőkön, akik nem tartózkodtak a városban a támadás idején. A gyászt feldolgozandó jött létre az Archívum, mely a város virtuális, szinte élő mása archív felvételekből rekonstruálva.
A regény főszereplője Dominic Blaxton, aki potenciális biztosítási csalásokat (valóban meghalt-e az illető a támadás során) vizsgál ki az Archívumban, egyúttal ennek a virtuális világnak és a drogoknak a rabja. Dominic a terhes feleségét vesztette el a támadásban és azóta sem volt képes továbblépni. Épp egy holttest ügyében nyomoz, amikor drogproblémái végett elbocsájtják és terápiára kell járnia. A terapeutája beajánlja egy gazdag vállalkozónak, aki igen különös feladatot bíz rá: valaki elkezdte kitörölni a lánya minden nyomát az Archívumból és az illető felderítését Dominic-re bízza. Dominic nyomozása természetesen egyre bonyolultabb lesz és idővel úgy tűnik, hogy a félbehagyott gyilkossági ügyével is összefügghet…
Sweterlitsch előző könyve sem volt egy könnyed olvasmány, ám ez szerintem rátett még egy lapáttal (vagy inkább abban finomított, fordított keletkezés ugyebár). A regény jövőképe egyfajta cyberpunk, ahol a nagyvállalatok ugyan nem olyan jelentősek, de az internet majd mindenhol ott van és szinte mindenhonnan dőlnek a reklámok, a hírek, vásárlási ajánlatok és mindent átjár a szex. Az elnök asszony laza erkölcsű volt fiatalon? Tessék, itt a felvétel. Megöltek egy fiatal lányt? Íme, néhány topless felvétel. Szóval nagyon durva és ijesztő jövőképet fest fel, amitől sajnos nem is állunk olyan messze.
A regény gyenge pontja nálam a főszereplő volt, valahogy nem tudtam Dominic-kal szimpatizálni, amikor drogos mámorában szenvedett, meg úgy összességében is elég szerencsétlen flótás volt. A nyomozását viszont szórakoztató volt követni, így az átlendített a nehezebb részeken is.
Ha tetszett a Letűnt világok, akkor mindenképp érdemes egy próbát tenni az Angyalok poklával is. A történet közel sem olyan bonyolult, de egy fokkal így is nehezebb olvasmány.

Talán ezt a könyvét még jobban is szerettem, mint a Tom Sweterlitsch: Letűnt világok -t.
Itt is a világ felépítése korrekt, bár a beültetésekről olvastam volna többet is. Okoscímkék, állandó reklámok, online társadalom. Ez valahol elborzasztott (mert én még facebook felhasználó sem vagyok, annyira nem az interneten akarom élni az életemet), de a mostani informatikai fejlesztések, nagyon efelé a világ felé tendálnak. És ebben az érdekes világban a főhős belekerül egy olyan esemény folyamba és nyomozásba, amibe esze ágába sem volt belecsöppenni, és bár az Archívumban jól tud kutakodni, azért nem igazán nyomozó. Az író megint sikeresen alkotott egy főhőst, akit ugyan nem tudtam igazán megszeretni (olyan szerencsétlen), de a szimpátiámat és a részvétemet elnyerte, ezért végig izgatottan olvastam a történteket. Ajánlom.
A borító meg egyszerűen csodálatosan szép.

Kifejezetten bejött az a jellegzetesen amerikai, kreatívírás-kurzusokon csiszolt stílusa, meg a közép-noir beütésű, részben virtuális világa. A szinte klasszikus-klisésen hátrányos mentális állapotú főhőssel együtt. Az Archívumért teljesen odáig voltam – szerintem eredeti ötlet, még ha indokolatlan is.
Kicsit azért levont az élvezeti értékéből, hogy bizonyos karakterek és események nem voltak a hihetőség és a hitelesség határain belül – kábé annyira vettem volna őket szívem szerint komolyan, mint egy börleszkesebb Vavyan Fable könyv gonosz-gárdáját.

szavak nélkül

Nem féltem eléggé ettől a könyvtől, pedig kellett volna. Bár igazából, ha tudom, akkor talán el se olvasom, nem így, nem most. Nagyon felkavart. Én amúgy is szorongós típus vagyok, akkor is kitalálok valami aggódnivalót, amikor amúgy az ég világon semmi okom rá, és vannak dolgok, amikkel egyszerűen nem tudok mit kezdeni. Ilyenek a spoiler is. Nem tudok mit kezdeni ezzel a kegyetlenséggel. Sokkol. Leblokkolok. Ezt csak azért írtam le, mert egyáltalán nem biztos, hogy megtalálom a megfelelő szavakat ahhoz, hogy erről a könyvről beszéljek.

Tom Sweterlitsch ebben a könyvben is kitett magáért. Nem is tudom, hol kezdjem a nyomasztó dolgok felsorolását:
A) Tíz évvel ezelőtt Pittsburgh megsemmisült egy atomrobbanásban (érintőlegesen van róla szó, hogy miért és hogyan történt a dolog, de ez igazából csak a hátteret szolgáltatja a sztorihoz). Az elmúlt két évben nem egyszer álmodtam azt, hogy felrobban mellettem egy bomba és meghalok, vagy nukleáris sivatagban találom magam. Helló, kezelhetetlen és irreális félelmek!
B) A szép új világban mindenkinek az agyába (az agyába!) van építve egy készülék, amivel csatlakozik a világhálóra, azaz 0-24-ben él a kapcsolat, mindenhol reklámok (kivéve ha van elég pénzed, hogy kikapcsold őket), bulvárcikkek és streamek ömlenek kontrollálhatatlanul, virágzik a pornóipar és az erőszak kultúrája. Erről nem szoktam álmodni, de az egyik legnagyobb félelmem az, hogy egy ilyen 0-24-ben online világ felé haladunk.
C) A főszereplőnk egy középkorú drogos férfi, aki a robbanásban odaveszett feleségét gyászolja tíz éve spoiler. Ráadásul egy halott nő ügyében nyomoz, akit meggyilkoltak. Nem tud elszakadni a múlttól, a halott feleségétől, a robbanás előtti életétől.
D) spoiler
E) Szintén a robbanást követően a túlélők emlékeire támaszkodva létrehozták az Archívumot, ahol egy online térben gyakorlatilag megőrizték a várost és az ott élő embereket. Bárki újraélheti az archivált emlékeit. Brrr. Ez majdnem ugyanolyan hátborzongató nekem, mint a második pont.

Az egész történetből végig sugárzik a frusztráció, a menekülés, a „normális” élettől való totális elszakadás, a kétségbeesés. Engem egyszerűen elmosott, magába rántott. Spoilerek nélkül nem tudok a történetről beszélni, azok nélkül pedig nincs értelme. Még el kell távolodnom tőle. Talán pár nap múlva kiegészítem még ezt az értékelést.

– Hát, mindenesetre, a költészet halhatatlan, de a szépséget ezernyi galamb falja fel - nyugtázza Twiggy. – Rengeteg időm lesz még a chilei szürrealizmus tanulmányozására akkor, amikor már senki sem akarja, hogy az ő ruháját viseljem."

Sweterlitsch [kíváncsi vagyok, hányszor írhatják el a nevét] előző könyvével, a Letűnt világokkal a múltba, az Angyalok poklával a jövőbe repít minket – egy rettenetesen lelketlen, elidegenítő, cyberpunkszagú jövőbe, ahol nagyon, nagyon nem szeretnék élni.

Magányos a könyv főhőse, Dominic, aki a pittsburghi atomkatasztrófában elveszítette várandós feleségét, és magányosak leszünk mi is olvasás közben. Nincsenek valódi kötődések, őszinte kapcsolatok abban a világban, ahol nyilvánosan végeznek ki bűnözőket, a gyilkosságok áldozatai valóságshow-szereplőkké válnak, ahol az emberek éhesek a gyönyörű lányok megcsonkított testének minden négyzetcentiméterére (lehetőleg minél nagyobb felbontásban), nincs intimszféra, nincs magánélet, minden eladható, mindenki kurva próbababa, amiket habozás nélkül a szemétdombra hajítanak, amint találnak egy újabbat, ragyogóbbat.

Elveszett lelkekként bolyongunk Dominickal az Archívumban, Pittsburgh interaktív szellemvárosában, sok más látogatóval együtt, akik képtelenek elszakadni a múlttól. Dominicot a munkája is az Archívumhoz köti, a Pittsburgh megsemmisüléséhez kapcsolódó haláleseteket vizsgálja, a történet idején a fiatal Hannah Massey-ét, akinek furcsa módon minden jelét törölni akarják az Archívumból.

A béndzsa felvezetésem alapján egy jövőben játszódó, klasszikus vonalvezetésű krimire lehetne asszociálni, de valójában ez egy hiperaktív drogos utazás egy disztópia mélyére, paranoid cyberpunk thriller vargabetűkkel, egy súlyosan deepressziós ember önkínzó emlékein tapodva.

Nekem totál ismeretlen szerző volt Tom Sweterlitsch, pedig a könyvek fülszövegei alapján sejthettem volna, hogy nekem való; ez a regénye is egy műfaj-és ötletbomba, aminek minden összetevője megfelelő mértékben van jelen. Hihetetlenül erős a képisége, szinte erőszakos, nagyon jól átadja, milyen lehet az Adware-en (az okostelefonok agyba ültetett implantátum-testvére, a behelyezéséhez le kell venni a koponyatetőt, ami hétköznapi rutinműveletnek számít) keresztül látni a világot. Azonos súlyban van jelen ennek a kifacsart világnak a bemutatása, Dominic nyomozása és az ő saját története, ami viszont változatlan évszázadok óta; a gyászoló házastárs, akit tűzként égetnek a ballépései, minden rossz szó, amit kiejtett a száján és a bűntudat, amiért nem becsült meg minden egyes pillanatot, amit a feleségével tölthetett.

Ez egy szuper regény, de ha a lelkem mélyére nézek, nem szerettem olvasni, ill. egy ponton túl rettenetesen elcsigázott, nem bírtam el a súlyát a saját problémáim mellett, és a cyberpunkot se szeretem, még ha ilyen elegánsan is van beépítve a történetbe. A Letűnt világok inkább az én könyvem volt, mindig jobban szerettem a múltat, mint a jövőt – de ez már egy másik történet.

Ui.: Kíváncsi lennék, miért kapott a könyv ordítóan nyolcvanas évekre hajazó magyar címet, komolyan, mintha Wilbur Smith fejéből rángatták volna elő.

A teljes értékelés elérhető a blogomon:
https://www.niitaabellvilaga.hu/2020/02/tom-sweterlitsc…

„Ijesztő belegondolni, hogy talán pár év, egy-két évtized elegendő ahhoz, hogy a könyvben felvázolt világ kilépjen a valóságba, hiszen a technológia folyamatosan fejlődik, az ember új és még újabb terveket akar megvalósítani. Mint egy jóslat, úgy hatott az elmémre ennek a kifacsart világnak a képe, ahol az értékrendek össze sem hasonlíthatóak egy most élő átlagos emberével. Azáltal, hogy az ember minden pillanata rögzítésre kerül és szinte bárki számára hozzáférhetővé válik… teljes mértékben beleborzongok a tudatba.
Ezt a könyvet a kiépített világ vitte el a hátán. Míg a szereplő mellől átélhetjük mi is a folytonosan arcunkba villódzó reklámok okozta fásultságot, megismerjük a technológiai rendszert, valamint az új társadalom felépítését egyaránt. Jól látható keretet alkot az eseményláncolatnak, mely viszont már kevésbé tűnik izgalmasnak. A krimi szál számomra túl egyhangú volt. Az Archívumba történő lépkedés, a gyásztól nehéz léptek és a drogoktól homályos látásmód nem tudta kellőképp felpiszkálni a kíváncsiságomat, így csak egy mértékletes érdeklődésre futotta tőlem. Egy ponton érezhetően erőre kap a könyv, szinte hallani szaggatott sóhaját és érezni mocorgását, ugyanakkor az erejéből többre nem futja. Mindössze álmos pillantása válik tartósan éberré.
Egyik felem többre számított, hisz rengeteg potenciál rejtőzik a történetben, ugyanakkor a másik oldalon úgy érzem, hogyha ezeket a rejtett értékeket felhasználta volna a szerző, elveszett volna a lényeg. Bonyolult képlet. Sokszor eltelített, folyamatos gondolkodásra ingerelt. Rengetegszer szerettem volna folytatni, ám ahogy elolvastam pár sort, feltámadt bennem a szenvtelenség érzete. Máskor pedig úgy éreztem, le kell tennem, de képtelen voltam rá, mert épp akadt egy-egy olyan mozzanat, aminek muszáj volt a végére járnom.
Összességében azt mondanám, hogy ez a könyv túlságosan egyedi ahhoz, hogy a klasszikus osztályozási rendszer alapján be lehessen sorolni. Kicsit ez is, kicsit az is. De már csak a felfestett alternatív jövőkép miatt is érdemes kézbe venni.”

Az idei év számomra legdepresszívebb könyve.
Bár sci-fi, tekintetbe véve, hogy egy lokális atomtámadás után vagyunk Amerikában, a virtuális valóság olyan mindennapos mint egy falat kenyér, az agyi implantátumok korlátlanul elérhetőek, a világ, a politika az igazságügy megváltozott Amerikában valamint betekintést nyerünk a divat, bulvár, social media, teljesen rodthadt világába és véleményem szerint az emberélet méginkábbi elértéklenedésébe. E mellett krimi is, nyomozás egy lecsúszott, drogos, függő és kiégett költő szemszögéből. Tipikus mazochista, halott személyek felkutatásával foglalkozik a virtulásan fenntartott emlékműben, amit az atomtámadást ért városról készítettek, ahol halott feleségét, annak mondjuk így emlékeiből megmentett avatárját látogatja, így ahelyett, hogy megpróbálna tovább lépni, még inkább lecsúszik.
E miatt éreztem veleéig depresszívnek a könyvet, amit néha nehezemre esett olvasni.
A nyomozás, a szereplők múltja, azok bűnei, pszihózisa, a veszteség fájdalma, a brutalitás és sexuális aberráltsága, antiszociális hajlamok, szekták, erőszak, keveredik valamivel aminek annyi helye sincs itt mint tejfölös lángosnak a fogyókúrán, versek, művészeti galériák, festészet, szobrászat, VR art, filozófia, és úgy egyben betekintés a kor művészvilágába.
Annyira nem szeretem a verseket, vagy olyan zseniálisak, hogy rádöbbentenek mennyire műveletlen vagyok,mert számomra nem túl sok élményt nyújtanak, vagy nem, és ez összezavar. A főhősünk tipikus intelektuális, tanult művész, költő, irodalmár és minden ami történik vele, talán ennek a művészi érzékenységnek, is köszönhető, intenzíven és gyógyíthatatlanul éli meg a fájdalmát, minden amibe belekeveredik nem is történhetne másképp, nem a tündérmesék világában élünk, ezért a vége sem lehet tündérmese, hanem a várható fatalizmus.
Meglepően más mint a Tom Sweterlitsch: Letűnt világok amiért rajongtam, arra sem volt jelemző a boldog pozitív hangulat, de ott hangsúlyosabbak voltak a sci-fi elemek és ezért jobban tetszett, de Az angyalok pokla is kifejezetten komoly irás, legalábbis szerintem.