Túl ​a varázslaton 181 csillagozás

Egy mardekáros vallomásai
Tom Felton: Túl a varázslaton

Az esetlen kis „csenő manóból” karizmatikus varázslóvá váló Tom Felton gyerekkora minden volt, csak hétköznapi nem. Korán hírnevet szerzett, és mindössze tizenkét évesen hirtelen a rivaldafényben találta magát, amikor megkapta a Harry Potter-filmek Draco Malfoyának ikonikus szerepét.
Tom őszintén és a védjegyévé vált humorral most először vall arról, milyen is volt a mozivásznon, a varázslóvilág tagjaként felnőni. Mindent elmesél a nagy áttörésről, magáról a forgatásról, a tíz év alatt szerzett tartós barátságokról, de olvashatunk a hírnév előnyeiről és hátrányairól, és arról is, hogyan boldogult felnőttként a forgatás befejezése után.
Készüljünk fel, mert egy hús-vér varázslóval fogunk találkozni!

Eredeti megjelenés éve: 2022

>!
HVG Könyvek, Budapest, 2023
270 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789635653102 · Fordította: Pétersz Tamás
>!
HVG Könyvek, Budapest, 2023
320 oldal · ISBN: 9789635653782 · Fordította: Pétersz Tamás

Enciklopédia 10


Kedvencelte 23

Most olvassa 54

Várólistára tette 293

Kívánságlistára tette 416

Kölcsönkérné 6


Kiemelt értékelések

Linszyy P>!
Tom Felton: Túl a varázslaton

Tom Felton: Túl a varázslaton Egy mardekáros vallomásai

Nem szeretem az életrajzi könyveket, de ez a legjobb olvasmányom volt ebből a műfajból. Alig bírtam letenni, pedig éreztem, hogy meg kell rágjam az infókat és el kell raktározzam, mert annyi érdekes dolog volt ebben a könyvben, hogy szerettem volna mindenre emlékezni.

A kötet nagyon jól van szerkesztve, imádom a borítót, a belső képeket és azt is, hogy csak 270 oldal, szuper fejezetfelosztással. Az olvasmányossága is nagyon sokat segít abban, hogy ne csak egy száraz memoárként tekintsünk rá. Mindig is szerettem a jó negatív karaktereket, mert érdekesebbnek találom őket és a háttértörténetüket, mint egy főszereplőét. Ezért is szeretem Dracot, főleg a hatodik részben, de az első kettőben is imádtam a fancsali képét. Luciust is imádtam, így öröm volt az őt játszó színészről is olvasni. Emellett pedig Piton még az, akit rengetegen a szívünkbe zárunk, és így nem csoda, hogy a kedvencem az Alan Rickmanes palástos sztori volt, folyt a könnyem, annyira nevettem rajta. xDD

De vissza Tom Feltonhoz. Nagyon érdekes volt, mennyire hasonlít a karakterhez, amit játszott (meg a többi gyerekszínész is). Közben nyilván nem rosszindulatú vagy ilyesmi, de bajkeverő a magánéletében és a forgatásokon is, és kisgyerekként nem különösebben érintették meg a színészi munkái sem. A legtöbben valószínűleg ugyanígy viszonyulnak ebben a korban a munkához, és nyilván őt jobban érdekelte a civil élete. De pont ez segítette hozzá a szerephez. Jó volt arról olvasni, hogy megmaradt az átlagos gyerekkora a forgatások mellett, ez biztosan sokat segített neki abban, hogy ne omoljon össze ekkora nyomás alatt.

Nagyon örülök, hogy Tom Felton írt könyvet erről az egész élményről, mert ő kívülállóbb volt a három főszereplőnél. Megvolt a Mardekáros klikkje, rengeteg színésszel alig találkozott, így azokra koncentrált a könyvben, akik nagy hatással voltak rá és én ezt imádtam olvasni. Az is hatalmas plusz pont, hogy nem éreztem azt, hogy mindenkit fényezni akarna. Ha valakivel furcsa volt együtt dolgozni, leírta, ha valakinek hülye szokásai voltak, amivel zavarta a munkát, azt is leírta. Elvégre minden szégyenletes tettét bevallotta önmagáról is.

Majd a Harry Potter forgatásai után jött az igazi hírnév, amikor már mindenhol felismerték és ekkor ütött be nála a baj. Megcsinálod életed nagy munkáját és kezdj valamit ezután magaddal. Nem tudod, hogy akarsz-e színész lenni, nem tudod, hogy mit kezdj az életeddel, és akkor jön a szerhasználat, hogy tompítsa mindezt. Ez a történet így volt kerek, még inkább megszerettem a színészt, aki megmutatta, hogy ő is csak egy ember, akinek vannak nehézségei, aki sokszor nem is tudta, mit csinál, és aki képes összeomlani, ha nem talál célt az életében.
https://youtu.be/mR0CoSxljE8

3 hozzászólás
robinson P>!
Tom Felton: Túl a varázslaton

Tom Felton: Túl a varázslaton Egy mardekáros vallomásai

Nagy érdeklődéssel vettem kézbe a könyvet, hiszen Tom Feltonról csupán annyit tudtam, hogy a Harry Potter filmek főgonosza, Harry ellenfele. Első meglepetésem az, hogy hihetetlen nyíltan, meglepő őszinteséggel vall életéről, annak minden eddigi szakaszáról, ami igen ritka.
https://gaboolvas.blogspot.com/2023/04/tul-varazslaton.html

2 hozzászólás
Joó_Katalin_Kata P>!
Tom Felton: Túl a varázslaton

Tom Felton: Túl a varázslaton Egy mardekáros vallomásai

„Én nem Draco vagyok, Draco pedig nem Tom Felton. A kettőnk közti határvonal azonban nem fekete-fehér. Sokkal inkább a szürke árnyalatai alkotják.”

Rózsaszín, zöld dombornyomott borító. Egy könyv, amivel még álmodtam is, annyira vártam a megjelenését. Draco Malfoynak, avagy Tom Feltonnak a gondolatai.
Fellapozom a könyvet és az első oldalon húsz kép fogad. Tom a barátaival, a munkatársaival és nem utolsó sorban egy labradorral. Ekkor már éreztem, hogy valami nagyon tartalmas élmény vár rám.
A könyvet azoknak a mugliknak ajánlja, akik segítették az útját. Az előszót pedig Hermione, na jó, Emma Watson írta: „Ugye, mindannyiunknak van olyasvalaki az életében, aki mellett úgy érezzük, láthatóvá válunk? Számomra ez a valaki Tom Felton.” Ekkor úgy éreztem végem van, pedig még mindig nem kezdtem bele a fejezetek olvasásába. Emma igaz barátként vállalta el az előszó megírását, én pedig a sorai elolvasása után tudtam, hogy egy igaz könyvet fogok a kezemben.
Milyen volt egy átlagos Harry Potter-es forgatási nap? Mennyi kínt kellett Tomnak átélnie, hogy a Draco-ként hidrogénezett haja tökéletesen mutasson? Milyen volt Tom és Alan Rickman kapcsolata, amikor nem Draco és Piton professzorként lélegeztek? Melyek voltak a legkülönösebb rajongói levelek, amit Draconak címeztek és Tom olvasott? Külön képesek-e választani a rajongók a színészt a szerepétől? Hogyan zajlott a valóságban a seprűn repülés? Milyen nélkülözhetetlen szerepet töltenek be a kaszkadőrök? Milyen autót vett magának a Dracot játszó Tom és milyent a Ront játszó Rupert? Milyen volt Draco és Harry viszonya a színfalak mögött?
Draco, az egyke születésű mardekáros nem hasonlíthatna kevésbé Tom-ra, a gyerekkorában a horgászatért rajongó kisfiúra, akit szerető család vett körül, és három bátyja támogatása. Csontkovács, pontyhorgász, lelki problémákkal küzdő testvérek, éjszaka a fiai jólétéért takarító anyuka, Csenő Manók, Anna és a király szereplőválogatás, lépésről lépésre tartó út a Harry Potter világába, ahol a rendező, Chris Columbus egyfajta mentorává vált Tomnak, egy olyan személlyé, akire feltétel nélkül felnézett, akinél „gyakran nem is az számított, amit mondott, hanem az, amit nem mondott”.

Egy pimaszul jó lelkű kisfiú, egy a problémáit éretten kezelő felnőtt, aki nem bújik az árnyéka mögé, és a legnehezebb pillanatokról is mesél!

Régen olvastam el úgy könyvet, hogy egyszer sem tettem le. Ez ilyen volt, így hát nagyon jó szívvel ajánlom!
Joó Katalin

– Megkaptad!
– Mit?
– Megkaptad a szerepet!
– Milyen szerepet?
– Hát Dracóét!
Egy pillanatra elhallgattam, amíg tudatosult bennem a dolog.
– Király – mondtam. – Biztos jó móka lesz.
Tom Felton

Köszönöm szépen az élményt a @HVG_Könyvek-nek! ♥

6 hozzászólás
Dsheavenofbooks>!
Tom Felton: Túl a varázslaton

Tom Felton: Túl a varázslaton Egy mardekáros vallomásai

„Nem vagyok egyedül, amikor azt a kijelentést teszem, hogy a Harry Potter történeten nőttem fel, ahogyan azzal sem, hogy a mai napig hatalmas kedvencem a varázsvilág, egy örök kapcsolódási pont más emberek felé, egy biztonsági zóna, amelybe bármikor visszatérhetek és újra azt érezhetem, hogy a varázslat igenis körülöttünk van. Szavakkal nehéz leírni, hogy mit is jelent számomra mindaz, amit a varázsvilág adott, de azt hiszem, hogy nem is szükséges, hiszen valószínűleg a bejegyzést olvasó szívében is hasonló érzések találhatóak meg. Ez egy olyan szerelem, amely soha nem fog véget érni, amelyet soha nem lehet megunni és amely időtálló üzenetének köszönhetően mindig velünk marad, és ahogy Tom is fogalmazott, hidat képez a generációk között. Egy közös pont, amely az életünk szerves részét képezi.

Hazudnék, ha azt állítanám, hogy Draco a kedvenc karaktereim közé tartozott, de ahogy múltak az évek, én pedig felnőttem, úgy egyre inkább nyilvánvalóvá vált, hogy Draco nem csupán egy fekete-fehér személyiség, nem eredendően rossz, sokkal inkább a körülmények áldozata, ezt pedig a Félvér hercegben bőven be is bizonyította. Az elmúlt évek során egyre inkább nőtt az érdeklődésem a mellékszereplők iránt is, Tom pedig a varázsvilágon túl egy másik produkcióban, a The Flash-ben nyújtott alakítása miatt is belopta magát a szívembe, így nem is volt kérdés, hogy el szeretném olvasni ezt a könyvet.

Nem sok önéletrajzi kötetet olvastam eddig, de a Tom által megteremtett elbeszélésmód, az a humor, az a tisztelet és az a szeretet, amellyel az elmeséltekhez viszonyult elérte, hogy sokkal nyitottabb legyek a hasonló kiadványok felé. Ez a könyv egy utazás volt, a fiatal, csintalan kisgyermektől egészen a felnőtt, világot látott és az élet árnyoldalait is megtapasztaló Tom felé. Tetszett, hogy a kötet nem csak a Harry Potter forgatásokról mesélt, hanem bőven megismerhettük az azt megelőző eseményeket, ahogyan az utána következőeket is. Számomra majdnem minden újszerűen hatott, mivel nem szoktam különösebben követni a színészek magánéletét, így még különlegesebb élményt adott a Túl a varázslaton, melynek köszönhetően sokkal közelebb érzem magamhoz Tomot és Draco karakterét is. Tom elég nagy szeletet szentelt a könyvben Draco megfejtésének, ahogyan a közötte és a karaktere közötti hasonlóságok és különbségek analizálásának is, a sorokat olvasva pedig úgy gondoltam, hogy ilyen az, amikor egy színész nem csak a munkájának tekint valamit, hanem annál sokkal többnek: elmerül a karakterben, teljesen átadja magát, tisztelettel és megértéssel irányul felé, mindeközben pedig tisztában van a valódi értékeivel is. ”

A teljes értékelés megtalálható a blogomon: http://dsheavenofbooks.blogspot.com/2023/04/konyverteke…

2 hozzászólás
kratas P>!
Tom Felton: Túl a varázslaton

Tom Felton: Túl a varázslaton Egy mardekáros vallomásai

Jó a stílusa, nagyon tetszett az a rész, ahol a családjáról ír és érzésem szerint meglehetősen őszinte is spoiler.
Viszont memoárt ilyen fiatalon lehet egy kicsit még felesleges összedobni, hiszen még remélhetőleg annyi csodálatos év áll előtte, még lesz saját családja, majd megnézi a gyerekeivel együtt a Harry Pottert, még számos szerepben kipróbálhatja magát, hibázhat, csalódhat, tanulhat és még évek múlva is úgyis ő lesz Draco, a seprűs szemétláda… szóval szórakoztató írás, de igazából súlytalan.

fannisbookland>!
Tom Felton: Túl a varázslaton

Tom Felton: Túl a varázslaton Egy mardekáros vallomásai

Hazudnék, ha azt mondanám, hogy Draco karaktere a kezdetektől fogva a szívem csücske volt. Amikor fiatalabb voltam még nem értettem őt, de most már igen. Akkoriban azt hittem, ő nem több egy undok és rosszindulatú mardekárosnál, aki úton-útfélen beleköt valakibe. De már látom Őt, teljes valójában. Azt a szegény kisfiút, akit a körülötte lévő varázslók mérgeztek meg. Alapvetően ez a hidrogénszőke kissrác nem rossz, vagy gonosz, csak…elveszett.

Az egész könyvet körbelengte az a bizonyos nosztalgikus érzés. Tom lényegében nem is lehetne különb, mint az a szereplő, akit a híres filmsorozatban alakít, mégis van közöttük valami megfoghatatlan hasonlóság. Ahogy írta is: „Én nem Draco vagyok, Draco pedig nem Tom Felton. A kettőnk közti határvonal azonban nem fekete-fehér. Sokkal inkább a szürke árnyalatai alkotják.”

Az utóbbi időben nagyon megszerettem az életrajzokat, ez a kötet pedig még különlegesebb és hitelesebb volt, hiszen a színész saját szemszögéből olvashattuk. Már az első fejezetben kirajzolódott előttem, hogy mennyire élvezni fogom az olvasást. Tom szórakoztató személyisége szabályosan beragyogta a fejezeteket.

Nem csak kulisszatitkokra derült fény a Harry Potter kapcsán, azonban Tom gyermekkorába is bepillantást nyerhettünk. Láthattunk felnőni egy olyan kissrácot, akinek a színészkedés valójában csak egy hobbiként indult, majd láthattuk azt is, mindez a későbbiekben milyen problémákat volt képes generálni.

Kegyetlenül őszinte memoár, amelyet képtelenség letenni. Minden tiszteletem Tomé, amiért kendőzetlenül feltárta előttünk azokat a nehézségeket, melyekkel felnőttként szembe kellett néznie. Megindító, ahogyan a mentális problémáiról ír, azt gondolom, sokak számára példakép lehetne.

Egy szó, mint száz, ezt át kell élni! Minden Potter rajongónak kötelező darab! Szórakoztató, szívmelengető és piszkosul őszinte.

A teljes értékelésemet itt olvashatod:
https://prologus.blog/2023/04/09/tom-felton-tul-a-varazslaton/

1 hozzászólás
Luri>!
Tom Felton: Túl a varázslaton

Tom Felton: Túl a varázslaton Egy mardekáros vallomásai

Hivatalosan is kijelenthetem: ha a Harry Potterhez bármilyen módon kapcsolódó kötetet fogok a kezembe, akkor nem úszom meg könnyek nélkül. Itt sem volt ez másként, már Emma Watson előszavát olvasva búcsút intettem a száraz szemeknek.

Hatalmas rajongóként kíváncsian vártam mit fog nyújtani ez a kötet, mennyire kötődik majd a filmekhez, mennyire mesél majd másról nekünk Tom, milyen lesz a stílusa, mennyire nyer meg magának. Interjúkból már egy rendkívül szimpatikus, humoros, laza és természetes srácnak tűnt, érdekelt hát, milyen a világ az ő szemüvegén keresztül.

Azt kell, hogy mondjam: ez a kötet egy “varázslatos” utazás volt. Rengeteg érdekes sztori a Potter-filmek forgatásáról, Tom gyermekkoráról, családjáról, hobbijairól. Olyan lenyűgöző tisztelettel ír valamennyi kollégájáról, olyan szerényen mesél saját eredményeiről, hogy nem tud nem közel kerülni az olvasó szívéhez. A kötet vége felé pedig bepillantást enged az életének egy sötétebb részébe, és rendkívül bátran avat be minket a démonaival való küzdelembe. S mindezt miért? Azért, hogy segítsen.

Bőven több ez a kötet, mint “egy mardekáros” Roxfortos emlékei. Hálával, tisztelettel, tanulságokkal, mindemellett pedig páratlan humorral teli memoár, amit nem csak minden Potter-rajongónak, hanem egy – a legnagyobbakkal dolgozó – fiatal színész iránt érdeklődőknek szívből-szívből ajánlok.
Bár világéletemben a Griffendélnek szurkoltam, magam született Hollóhátas vagyok, most mégis muszáj azt írnom: 10 pont a Mardekárnak!

7 hozzászólás
B_Kittina P>!
Tom Felton: Túl a varázslaton

Tom Felton: Túl a varázslaton Egy mardekáros vallomásai

Az könyv olvasása előtt egy picit szkeptikus voltam a sok pozitív vélemény miatt, mert úgy gondoltam, hogy a sok Harry Potter fan csak elfogultságból ír ilyen jó véleményeket a könyvről.
Aztán elolvastam én is, a kis mezei mugli, aki megnézte a filmeket és nagyjából tisztában vele, hogy mi miért történt, és meg kell, hogy mondjam, ez a memoár tényleg ilyen jó.

Megismerhetjük a mardekáros talár alatti kisfiút, aki kezdetben a színészetet egy hobbinak gondolta. Később a lázadó tinit, aki Limp bizkit-ez hallgatott és titokban cigizett a forgatáson, majd a felnőtt Tomot, aki alkoholproblémai miatt rehabra kerül.
Mindezt kegyetlenül őszintén meséli el, ami engem teljesen meglepett.

Nem csak az életébe nyerhettünk betekintést, hanem a HP filmek forgatásról illetve a kulisszatitkairól is, mindezt gyönyörű fotókkal illusztrálta. A kedvenc részeim itt azok voltak, amikor az idősebb, az angol színészvilág elitjébe tartozó színészekkel való kapcsolatáról írt.
Bátran ajánlom mindenkinek ezt a könyvet, de szerintem Harry Potter rajongóknak kötelező darab a könyvespolcon!

Köszönöm szépen a recenziós példányt @hvg_konyvek !♥

>!
HVG Könyvek, Budapest, 2023
270 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789635653102 · Fordította: Pétersz Tamás
2 hozzászólás
Wandamaci__könyvkuckója P>!
Tom Felton: Túl a varázslaton

Tom Felton: Túl a varázslaton Egy mardekáros vallomásai

Nagyon szerettem volna kezembe venni ezt a könyvet, hiszen Tom Feltont rendkívül mély gondolkodású és kedves embernek tartom, így érdekelt, hogyan látja a világot.

Egyre jobban szeretem az önéletrajzokat, hiszen valaki betekintést enged nekünk abba a moziba, amit csak ő lát és ez rendkívül különleges.

Megismerhettük a családi életét, hogy milyen volt kisgyereknek és hogyan kezdődött színészi pályafutása. Ezután pedig természetesen a Harry Potter világ rántott be minket, ám most a csillogás másik oldaláról.

Rendkívül értékes, emberi és őszinte könyv, amely rávilágít, hogy tulajdonképpen az élet folyton változik, korszakok jönnek és lezárulnak, és ezekben a változásokban keressük újra és újra a helyünk.

Blogbejegyzés:
https://wandamaci.blogspot.com/2023/04/tom-felton-tul-v…

2 hozzászólás
latenight_reader P>!
Tom Felton: Túl a varázslaton

Tom Felton: Túl a varázslaton Egy mardekáros vallomásai

Szerintem, a 80-as évek végén és 90-es évek elején született gyerekek közül nagyon kevesen vannak olyanok, akik ne lettek volna oda egyik-másik szereplőért a Harry Potter könyvek és filmek szereplői közül. Főként, hogy együtt nőttünk fel a színészekkel, akik ezeket a szeretett karaktereket megformálták.
Akkoriban hatalmas népszerűségnek örvendett a lehetetlen szőke (festett) hajával Tom Felton is, annak ellenére, hogy az egyik legvitatottabb karaktert formálta meg, Draco Malfoy személyében. Én is nagyon szerettem őt is, de nekem mégis inkább Rupert Grint képeivel volt kitapétázva a szobám. De mivel az utóbbi években aktív követője lettem Tom Feltonnak a közösségi felületeken, nem is volt kérdés, hogy az általa jegyzett életrajzi könyvét az elsők között szerzem majd be.
Amellett, hogy könyv olvasásával azonnal felültem arra a bizonyos nosztalgiavonatra, teljesen megfogott az a kendőzetlen őszinteség is, amellyel Tom elénk tárta a családjával kapcsolatos legbelsőbb információkat és a démonaival való küzdelmeibe is beavatott bennünket.
Felidézte az élete eddigi legfontosabb állomásait és kitért arra is, hogy gyerekfejjel mennyire másként élt meg egy-egy forgatást, vagy a szereplőválogatások izzasztó pillanatait.
Külön bekezdésekben foglalkozott a Harry Potter filmsorozat készítése során megismert színész legendákkal és velük való kapcsolatával, illetve a többi szereplővel és a stábtagokkal kialakult szoros barátságokkal is.
Arról is szó esett, hogy a hosszú éveken át tartó munka, hogyan hatott az életére, mentális egészségére, továbbá elismerte azt is, hogy míg ő valamelyest normális tinédzser életet tudott élni, addig Danielnek, Rupertnek és Emmának, mennyivel másabb és nehezebb dolguk volt és van a mai napig.
A végén teljesen meghatódtam azon, hogy mindenféle kertelés nélkül beszélt az elvonókon töltött időszakáról és a gyógyulásához vezető rögös útról. Minden szavával azonosulni tudtam, amit a mentális problémái kapcsán fogalmazott meg és én is úgy érzem, hogy habár, ahogy az időjárás esetében sem süthet mindig a nap, úgy egy ember életében is válthatják egymást a jó és rossz napok egyaránt, de fel kell ismernünk azt a pillanatot, amikor már segítségre van szükségünk azért, hogy ezek a periódusok ne nehezítsék tovább a saját és a környezetünkben élő szeretteink életét.
Egy szó mint száz, nagyon tetszett és sokkal közelebbinek és megfoghatóbbnak érzem ezután a Draco Malfoy figurája mögött megbúvó, érzelmes és segítőkész Tomot.

3 hozzászólás

Népszerű idézetek

Deszy P>!

Ha a Harry Potter-történetet össze tudnánk sűríteni egyetlen gondolatba (bár olyan sok mondanivalója van, hogy ez szinte lehetetlen vállalkozás volna), akkor azt talán úgy lehetne megfogalmazni, hogy a barátság egyrészt mindennél értékesebb, másrészt semmi igazán jelentős dolgot nem érhetünk el nélküle.
[…]
Emma Watson
London, 2022

Tom Felton: Túl a varázslaton Egy mardekáros vallomásai

Kapcsolódó szócikkek: Emma Watson
Deszy P>!

Ugye, mindannyiunknak van olyasvalaki az életében, aki mellett úgy érezzük, láthatóvá válunk? Olyasvalaki, aki valamilyen módon tanúja mindennek, ami velünk történik? Olyasvalaki, aki tudja – tényleg tudja –, mi zajlik körülöttünk, és min megyünk keresztül, anélkül, hogy mondanunk kellene bármit is?
Számomra ez a valaki Tom Felton.
[…]
Emma Watson
London, 2022

Tom Felton: Túl a varázslaton Egy mardekáros vallomásai

Kapcsolódó szócikkek: Emma Watson
Joó_Katalin_Kata P>!

Mindig is Harry volt az etalon, a szilárd talaj, a megbízható karakter. Ilyennek is kellett lennie ahhoz, hogy mi, többiek táncolhassunk körülötte. Draco fennhéjázása, Ron viccei, Hermione éles elméje, Hagrid esetlen jószívűsége, Voldemort gonoszsága, Dumbledore bölcsessége: mindezek Harry állandó, megingathatatlan szilárdságának tükrében nyernek értelmet.

153. oldal

Tom Felton: Túl a varázslaton Egy mardekáros vallomásai

Joó_Katalin_Kata P>!

Könnyű sütkérezni a napon, de az esőt már nehezebb élvezni. Pedig az egyik nem létezhez a másik nélkül. Az időjárás folyton változik. A szomorúság és a boldogság érzése is ugyanannyi mentális képernyőidőt érdemel.

250. oldal

Tom Felton: Túl a varázslaton Egy mardekáros vallomásai

Joó_Katalin_Kata P>!

Én nem Draco vagyok, Draco pedig nem Tom Felton. A kettőnk közti határvonal azonban nem fekete-fehér. Sokkal inkább a szürke árnyalatai alkotják.

84. oldal

Tom Felton: Túl a varázslaton Egy mardekáros vallomásai

Joó_Katalin_Kata P>!

Három vagy négy év is beletelt, mire sikerült eljutnom odáig, hogy ha találkoztam vele, többet is kinyögjek, mint egy rémült kis „Helló, Alan" vinnyogást. Ám az, hogy láttam, ahogy ott áll Piton-üzemmódban, és türelmesen vár a kolbászos szendvicsére, némiképp enyhítette a vele kapcsolatos szorongásomat.

101. oldal

Tom Felton: Túl a varázslaton Egy mardekáros vallomásai

Kapcsolódó szócikkek: Alan Rickman
Joó_Katalin_Kata P>!

Azért lett belőlem Draco Malfoy, mert az anyámnak belement a talpába egy üvegszilánk.

32. oldal

Tom Felton: Túl a varázslaton Egy mardekáros vallomásai

Kapcsolódó szócikkek: Draco Malfoy
Zhatria>!

Úgy beszélt, mint Piton; minden szót jól elkülönítve, jelentőségteljesen ejtett ki, és közöttük hosszú, vészjósló szünetet tartott.
– Ne…
Csend. A szemünk sarkából lopva egymásra pillantottunk. Mindenki arra várt, hogy kiderüljön, mit ne csináljunk.
– Lépjetek…
Lepillantottunk a lábunkra, majd ismét felnéztünk Alanre.
– A… kibaszott…
Pislogtunk egyet. Aztán még egyet.
– Palástomra!

174. oldal

Tom Felton: Túl a varázslaton Egy mardekáros vallomásai

1 hozzászólás
Joó_Katalin_Kata P>!

– Megkaptad!
– Mit?
– Megkaptad a szerepet!
– Milyen szerepet?
– Hát Dracóét!
Egy pillanatra elhallgattam, amíg tudatosult bennem a dolog.
– Király – mondtam. – Biztos jó móka lesz.

74. oldal

Tom Felton: Túl a varázslaton Egy mardekáros vallomásai

Joó_Katalin_Kata P>!

Draco egy sötét, bántalmazó család terméke, míg én szerető családból származom.

84. oldal

Tom Felton: Túl a varázslaton Egy mardekáros vallomásai

Kapcsolódó szócikkek: Draco Malfoy

Hasonló könyvek címkék alapján

Barack Obama: Egy ígéret földje
Will Smith – Mark Manson: Will
Joss Stirling: Lélektársak – Crystal
Matthew McConaughey: Zöldlámpa
Dolly Alderton: Minden, amit tudok a szerelemről
Alice Oseman: Heartstopper – Fülig beléd zúgtam 2.
James Bowen: Bob szerint a világ
Michelle Obama: Így lettem
Colleen Hoover: November 9.
Malala Juszufzai – Christina Lamb: Én vagyok Malala