Teremtő ​géniuszok 1 csillagozás

A középpontból áradó erők sugárzásának és visszaáramlásának elve a szívből kiinduló vérkeringés törvényére emlékeztet. Ezt az elvet Leonardo először művészi kompozícióin valósította meg ( A királyok imádása, Uffizi), tapasztalatait azonban később a világegyetem életére is alkalmazta, hiszen H kéziratában (101v) a következő mondat olvasható: „A vér úgy áramlik ki a szívből, mint a víz a tengerből, s miután átjárta a szervezetet, visszatér kiindulópontjára…” […] E körmozgásnak nincs iránya, nincs crescendója, de mindig visszatér kiindulópontjához, egyre lassabb ütemben. Leonardo szellemének „archetipikus” szerkezete is ilyen volt. Fejlődésről, mint lépcsőzetes szublimációról nem beszélhetünk nála abban az értelemben, mint a kor többi nagy mesterénél, Tizianónál, Michelangelónál, s ha van valami, ami Leonardo életében és műveiben elkedvetlenítő, talán ezzel az alapvető hajlammal magyarázható, amelyből hiányzik a befejezés szándéka és a szintézisre való törekvés.

74. oldal

Kétségtelenül racionalista és empirista vonásainak köszönheti [Leonardo], hogy volt mersze szakítani a megrögzött előítéletekkel s megvetéssel elítélni azokat, akik vakon tisztelik a tekintélyt.
Másfelől azonban ez a hideg megfigyelő és számító szellem gyakorta rajongóvá válik, himnuszokat ír a naphoz, a természeti törvények szépségéhez, s elsőként festi meg képein a lírai elragadtatást. Ebből azt a következtetést vonták le, hogy Leonardo a tudomány terén racionalista volt, a művészet terén pedig irracionalista (Lionello Venturi). Valójában eszménye alighanem az emberben lakozó valamennyi képesség teljessége volt: a racionalizmus és irracionalizmus legmagasabb foka, a tökéletes idealizmusba olvastott tökéletes naturalizmus, a külső világ megfigyelése és egyszersmind belső törvényeinek ismerete. Mindez a specializálódásnak szöges ellentéte – és éppen ez Leonardo univerzalizmusának igazi értelme.

72-73. oldal

Leonardo egész életművét „roppant töredék”-nek nevezték (Croce), s tény, hogy művei és tudományos kutatásai zömét csakugyan nem fejezte be. Hogyan értelmezzük Leonardo non-finitó-ját? A legrégebbi szerzők (az anonimo Magliabecchiano) Leonardo szellemi nyugtalanságának jelét látták ebben, amely szüntelenül új problémákat és új megoldásokat hajszolt. […] De feltehetően szerepet játszik ebben az az új értékelés is, amely a szellem munkáját fölébe helyezi a manuális kivitelnek. Talán Leonardo az első művész, akinél megfogalmazódik a szellemi munka és a manuális munka elválasztása. A „concetto”, a művészi gondolat fontosabb és értékesebb számára a megvalósított műnél, s mivel gondolatot a rajz néhány vonala, vagy irodalmi alkotásnál néhány jegyzet is kifejezheti, Leonardo életművének nagyobbik része magyarázó rajzokkal illusztrált kéziratokból áll.

73. oldal