A ​grófné ura 4 csillagozás

Tolnai Lajos: A grófné ura

Ennek a könyvnek nincsen fülszövege.

Eredeti megjelenés éve: 1897

>!
Athenaeum, Budapest, 1897
152 oldal

Kiemelt értékelések

aram76>!
Tolnai Lajos: A grófné ura

Egy kihívás miatt találkoztam az íróval és könyvével. Rövidke, érdekes történet az emberi tökéletlenségről, a családi vagyon furfangos megkaparintásáról, mindezt pont elég gúnnyal, iróniával megfűszerezve. Igazi kikapcsolódásnak pont megfelelő kis olvasmány. Szerintem még fogok olvasni az írótól.

Kisanna>!
Tolnai Lajos: A grófné ura

A harmadik könyvem az írótól, és továbbra is a kedvenc szerzőim egyike Tolnai Lajos. Ebben a regényben is fergeteges iróniával és mesélő kedvvel mutatja be a kapzsi grófi család mesterkedéseit az örökségért. A történet elején a frissen megözvegyült grófné szembefordulva családjával szinte kényszeríti a házitanítót, hogy feleségül vegye, pedig ő egy szegény lányt szeret. A történetnek igazán meglepő vége lett, épp ezért nagyon tetszett.

Emmus>!
Tolnai Lajos: A grófné ura

Nagyon szórakoztató, kellemes olvasmány.
Rengeteg hasonlóságot véltem felfedezni Krúdy Gyula Andráscsik örököse című munkája és eme elbeszélés között. Míg Krúdy szereplöi személyiségére azok sokszínűségének kiemelésére törekszik addig Tolnai több hangsúlyt fektet a vagyon megszerzésére.
Mindkét alkotás kitünő és szeretettel ajánlom.

Gabriella_Nagy_6>!
Tolnai Lajos: A grófné ura

Teljesen ismeretlenül, egy könyvszekérnél akadtam erre a könyvecskére, a szerző neve sem mondott sokat. Rövid kis történet, de pont elég, nincs túlragozva. Tetszett, hogy egyik karakter sem tökéletes, kicsit meg is lepett, negatív végkifejletre számítottam. Borongós őszi/téli estékre tökéletes. :)


Népszerű idézetek

Kisanna>!

Igen Bodon Pál, ha most elmehetnél oda a János utczába, a hol a ti kis rongyos házatokkal valamikor rég-rég – szemben laktak a Fekete József ügyvéd urék, a kik tégedet, a rongyos szegény fiut egykor szeretettel befogadtak, uri asztaluk mellé ültettek, a legdrágább kincsöket a kis leányukat a szép aranyos Liszkát te reád bizták, hogy te tanitsd, te vezetgesd, te töltsd meg az ártatlan gyermek szivét szép mesékkel, édes gyönyörüséges versekkel, – ha te most ott a fakilincses kis kapun benyithatnál és bevallhatnád édes anyád előtt, édes apád előtt, hogy: háládatlan lettem, és azokat a szerencsétlen embereket megcsaltam; a leányukat, az árvájukat négy esztendő óta hitegettem: és most a fehér kenyérért, a grófi asztalért, a fényes életért elhagytam: talán talán megtalálnád azt az utat, a melyikre lépj.

ÖTÖDIK FEJEZET. Bodon ur mit szólt?

Gabriella_Nagy_6>!

Senki sem tud bennünket oly mélyen megvetni, mint a ki fél tőlünk. Az ilyet kiengesztelni képtelenség. Mintha a legfinomabb nagyító üveg volna az ilyen bőszült ellen szemein, csodálatos módra meglát rajtunk minden hibát. Legrejtettebb bűneink föltárulnak előtte és ő e bűnöket ezer nyelven szólaltatja meg.

47


Hasonló könyvek címkék alapján

Jókai Mór: A cigánybáró / Párbaj Istennel
Jókai Mór: Mire megvénülünk
Jókai Mór: Az elátkozott család
Arany János: Arany János összes költeményei
Szabó Magda: Régimódi történet
Csáth Géza: A varázsló halála
Mikszáth Kálmán: Tavaszi rügyek
Harsányi Zsolt: Magyar rapszódia
Mikszáth Kálmán: Szent Péter esernyője / Akli Miklós
Gárdonyi Géza: A báró lelke / Tizenkét novella