Érzelmi manipuláció, függőségben tartás, kontrollgyakorlás, megalázás, anyagi vagy szexuális zsarolás… A lelki és verbális erőszak olyan, bántalmazó kapcsolatokban megjelenő formái, amelyből tipikusan nem tudsz kiszállni. Mégis, abban az országban, ahol sokan még mindig hisznek a pofonok jótékony hatásában, az erőszak e finomabbnak gondolt megnyilvánulásaira már fel sem kapjuk a fejünket. Hogyan lehet akkor kimenekülni egy bántalmazó párkapcsolatból?
Tisza Kata könyve saját coaching praxisának, pszichológiai életútkutatásainak és önnön életének fájó, mégis felemelő tapasztalatait felhasználva kifejezetten a bántalmazó kapcsolatban élőkhöz szól, nekik mutat kiutat, az áldozatokat vezeti végig a felismeréstől a kimenekülésen-megmenekülésen át a gyógyulásig tartó hosszú úton.
Most. 48 csillagozás

Enciklopédia 32
Kedvencelte 9
Most olvassa 47
Várólistára tette 139
Kívánságlistára tette 152
Kölcsönkérné 6

Kiemelt értékelések


Tisza Kata: Most. 94% Túlélő leszel, nem áldozat
„Ha valamiben én nem vagyok képes hinni, akkor az a pozitív gondolkodásnak nevezett csomag. Rendkívül egysíkúnak és redukáltnak találom. Épp egy veszteséget élsz meg, épp gyászolnod kellene, elhagytak, csalódtál, megbetegedtél, akármi, de mivel a környezet nem viseli el a frusztrációt, mert benne is szorongást ébreszt, ezért rád szól, hogy tessék már pozitívan gondolkodni. Az ember nem robot. Nincs neki ilyen gombja, és ha van, azt elfojtásnak nevezik.”
Tisza Kata friss megjelenése egy kiemelt jelentőségű írás az érzelmi bántalmazásról, amely a maga láthatatlanságával és kényes voltával kér figyelmet. A Most körültekintően mutatja be a teljes kifelé vezető utat a bántalmazó kapcsolatból, miközben önismeretre, felelősségvállalásra és határok meghúzására ösztönöz. Amellett, hogy hasznos segítséget nyújt az érintetteknek, tabudöngetésével, szókimondásával és méltóságelvű társadalomképével egy igen fontos, értékközvetítő kiadvány.
Az áldozatnak kétszeresen nehéz kilépni egy bántalmazó kapcsolatból, hiszen „nemcsak” egy manipulátorral és saját kényszerhelyzetével kell szembenéznie, hanem egy olyan társadalommal is, amelyet a boldog család kultusza, az áldozathibáztatás, az elfojtás, a kényszeres pozitív gondolkodás, a normáktól való eltérés stigmatizálása (beleértve a válást meg az egyedülálló nőt is) és az erős nemi elvárások jellemeznek. A bántalmazásnak kedvező társadalmi kontextus bemutatása igen erős része a könyvnek, Tisza Kata egyéni méltóságot és mások elfogadását előtérbe helyező értékei pedig kiemelten közel állnak hozzám. Annak ellenére, hogy mennyire erős a mondanivaló és a közvetített értékek, be kell vallani, hogy a kiadványnak bizony hibái is vannak. Nehezen tudom elképzelni, hogy egy laikus áldozat, aki saját tragédiája kellős közepén áll főszereplőként, átrágja magát 500 oldalnyi ömlesztett (!) szövegen, amelyben ráadásul keveredik a közérthető magyarázat és a szakzsargon. Írója pedig sokszor átlép az ismeretterjesztés műfajából életrajzzá, amely egy bizonyos fokig teljesen érthető, hiszen a „hasonló cipőben jártam” bizalmat és plusz motivációt nyújthat az olvasó számára, azonban például a képzéseinek minősítése már egyáltalán nem képezi a könyv témáját. Egyes részeknél sajnos kifejezetten azt éreztem, hogy már nem az olvasót szolgálják, pusztán önigazolások. Picit rövidebben, strukturáltabban, könnyebben emészthetőbb formában lett volna tökéletes kalauz az áldozatok és azok környezete számára, azonban így is egy hihetetlenül hasznos és bátor könyvet kaptunk, amely nemcsak a túléléshez, hanem a minőségi élethez is hozzásegíthet.


Tisza Kata: Most. 94% Túlélő leszel, nem áldozat
A bántalmazó kapcsolatok jellemzőit, és a belőlük történő szabadulás lépcsőfokait beszéli el Tisza Kata ebben a jókora darab könyvben.
Nem hibátlanul. Sok helyütt redundáns, szerintem erősen túlméretezett, és a struktúrája is lehetne áttekinthetőbb. A benne található irodalmi betétek, versek az én számomra gyakran hatásvadászónak patetikusnak tűntek: nem inspirálnak a szerző szépirodalmi műveinek megismerésére.
Viszont e könyv témája annyira fontos és közérdekű, hogy minden hibája ellenére ajánlom a Molynép, és különösképpen a fiatal molyok figyelmébe! Mert bár a könyv fő célja a bántalmazó kapcsolatok szenvedő alanyai számára történő segítségnyújtás, de volna egy nem deklarált, ám az előzőnél talán még lényegesebb célja is: a megelőzés.
Maga a szerző említi több helyütt, mennyire fontos lenne az iskolákban az önismeret oktatása. Ezzel mélységesen egyetértek, hozzátéve, hogy nem csupán a szűk értelemben vett önismeret, hanem a pszichológia, a szociálpszichológia, a manipulációs technikák és a beteg személyiségjegyek (pszichopátia, nárcizmus) megismertetése is százszor többet érne a középiskolások számára, mint az integrálszámítás, a német vegyipar telephelyeinek bebiflázása, vagy hogy kik voltak a Bach-huszárok…
És addig is, amíg ez a tananyag előáll (sohanapján – hiszen melyik korrupt kormányzatnak érdeke kritikus, gondolkozó közvélemény kinevelése?), ez a könyv pótlék gyanánt szolgálhat: szemnyitogató. Fontossága lágyítja meg szőrös szívemet is annyira, hogy egy csillag helyett csupán egy felet vonok le a stilisztikai kifogások miatt.
Elképzelem egy ilyen tananyagon edződött két középiskolás lány csevelyét:
– Nézted tegnap az Elnök beszédét?
– Ja, statisztikáztam is. Kb. 80% hazugság, 15% önámítás, 5% valóság.
– Szerintem is szánalmas.
Odalép hozzájuk az iskola egyik alfahímje, Cortez, és imígyen szól a nyúlánkabbik hajadonhoz:
– Szia, már egy ideje figyellek, bejössz nekem. Mi lenne, ha járnánk?
Mire a kislány illedelmesen így felel:
– Sajnos nem járhatok veled. Én is figyelem egy idő óta a viselkedésmintázatodat, és meg kellett állapítanom, hogy egy önző nárcisztikus f_sz vagy.


Tisza Kata: Most. 94% Túlélő leszel, nem áldozat
Nehéz csillagozni a könyvet, mert a téma és a szakmai hozzáállás miatt mindenképpen ötcsillagos. Nagyon kell, hogy a bántalmazó kapcsolatok, pláne verbális bántalmazás témáját felvállalja végre valaki. A fizikai bántalmazás talán ma már kezd bekerülni a köztudatba, mint vállalhatatlan, nem tolerálható valami, de a verbálisat, főleg ha valami mondvacsinált indokkal még racionalizálva is van, éppúgy elnézi, bagatellizálja a társadalom, mint nagyanyáink, dédanyáink korában a fizikait. Nehéz is, mert nincs látlelet, nem olyan egyértelmű, és így elmondani, elmagyarázni, segítséget kérni még nehezebb. Sokszor maga a bántalmazott sem jön rá, vagy csak sokára, hogy mi is történik vele, ha egyáltalán. Ezért (lenne) fontos ez a könyv. Azért mondom, hogy lehetne egy fontos könyv, mivel ugyanakkor nem jól használható a szerkezete miatt. Iszonyatosan tömény, túl sok, kellett volna egy szerkesztő, aki húz belőle és átláthatóvá teszi. Még mindig nem késő, mert egyébként szuper meglátások vannak benne és csodálatos mentőöv lehetne bántalmazó párkapcsolatban, bántalmazó szülő-gyerek kapcsolatban élő vagy élt felnőttek számára. Talán nem lenne szükség ennyi irodalmi betétre, és könnyebben visszalapozható, rövidebb fejezetek kellenének, hogy ne felejtsd el az elejét mire a végére érsz. Amit viszont hiányoltam: hogy nagyon jól és pontosan leírja a szerző, hogy hogyan működik rosszul egy párkapcsolat, vagy bármilyen emberi kapcsolat. De arról nagyon keveset ír, hogy akkor hogyan lehet ezt jól csinálni? Mert a kétségbe esés második szakasza akkor jön, hogy oké, kimásztál valamiből, ami nem volt jó, de hogyan ne szúrd el a következőt? Mitől működik jól? Erről lehetne egy, de lehet hogy akár két fejezet is.
Szóval a téma fontos, az irány és a háttér szuper, de jó lenne ezt emészthetőbb formában, a pozitív példa bővebb leírásával kiegészítve is megírni.


Tisza Kata: Most. 94% Túlélő leszel, nem áldozat
Nagyon részletes és alapos, mindenre kiterjed, ami a bántalmazáshoz és az abból való kiúthoz kapcsolódik. Nem mondhatom, hogy minden egyes ember kezébe kellene adni, ahhoz túl sok összetettt mondat van benne, de azért én javasolnám nőknek és férfiaknak, akiknek lánya van, vagy fia, aki főnök, vagy beosztott, egészségügyben, vagy oktatásban dolgozik, vagy csak igénybe veszi ő maga, vagy közeli hozzátartozója a szuperbántalmazó egészségügyünket vagy oktatásunkat, vagy csak itt él ebben a társadalomban, ahol a bántalmazás a norma. Csak szavakba önti, mi olyan furcsa a világban.


Tisza Kata: Most. 94% Túlélő leszel, nem áldozat
Az év könyve. Egyértelműen. Olvassátok el minél többen!
Szakmán kívüli vagyok, viszont meglehetősen faksznis. Bölcsész szemem a stíluson, mérnök szemem az érvelésen tartom, szóval könnyen kötözködni kezdek. Most nincs miért. Akadt már szerző, akitől felfaltam három könyvet és fanyalogtam a negyediken. Elfogultság kizárva.
Hallottam azt a hasonlatot, hogy fejlődésregény – teljesen találó. Ha az olvasó érintett, könnyen az ő fejlődésregényévé válhat. Mégsem regény. Ha valaki csak úgy belelapoz, ne hagyja magát megtéveszteni! A tudomány nem szükségszerűen száraz. A közérthető megfogalmazás és a személyes hangvétel mögött a tartalom véresen komoly, tárgyilagos és remekül felépített.
Nagyon tetszik az egyensúly a stílus terén. Ez a mondanivaló eljuthat mindenkihez, akinek szüksége lehet rá, nem elefántcsont toronyból jövő szónoklat, nem is bulváros, ami a hitelességet ásná alá.
Az irodalmi betétek külön megfogtak. Művészi módon mutatják be működés közben az ismertetett dinamikákat.
Személye válogatja, kinek mennyire nehéz olvasmány. Nekem az volt. Különösen a 2. és 6. fejezet. Gyakran ki kellett szállnom egy-egy rész után, és írni vagy beszélgetni másokkal, hogy feldolgozzam.
Igen, ez a könyv megmozgat, és megvan benne a képesség, hogy drasztikusan jobb lehessen tőle az életminőségünk meg a gyerekeinké. Ez már valami! Ha elég sokan olvassuk, értjük, egy nap, talán, társadalmi szinten is szabadok lehetünk. Sebeket nem tüntet el, de segít behegeszteni őket, és megelőzni a későbbieket.
Egyértelműen: az év könyve.


Tisza Kata: Most. 94% Túlélő leszel, nem áldozat
Rengeteg dologról szól ez a könyv. A családon belüli erőszakról, a párkapcsolati abúzusról. Arról hogyan épül fel egy bántalmazó kapcsolat. Hogy milyen könnyű belecsúszni egy ilyenbe és hogy milyen nehéz szabadulni belőle. Gyakorlati tanácsok, bátorítás, személyes tapasztalatok. És a remény, hogy lehet kiút. Hogy túl lehet élni. És a keserű igazság, hogy nem mindenkinek sikerül szabadulni, túlélni.


Tisza Kata: Most. 94% Túlélő leszel, nem áldozat
Mindenkinek akit ért bántalmazás, vagy megrekedt egy destruktív élethelyzetben kötelezően ajánlott könyv. Illetve azoknak is akik segítő hivatást gyakorolnak. Szinte mindenkinek ajánlanám, mert kevesen tudnak igazán, empatikusan segíteni.Nehéz olvasmány. Akit bántottak valaha, sírni fog olvasás közben, szerintem ez borítékolható. Nem hátrány, a magasabb iskolai végzettség olvasása közben… Érzékenyítő könyv. Sokkal többet ér, mint sok továbbképzés…Segítő könyv, aki pont egy bántalmazó kapcsolatban van, lehet annak ez a könyv az utolsó esélye, hogy újra megtalálja önmagát, integritását, és újra hinni tudjon abban hogy még van esélye,


Tisza Kata: Most. 94% Túlélő leszel, nem áldozat
Ha az ember nem tudja a kapcsolatában, arccal merre áll, olvassa el ezt a könyvet. Sorsfordító. Nekem a Bibliám lett.


Tisza Kata: Most. 94% Túlélő leszel, nem áldozat
Minden lapjáról tudnék sorokat hozni, amit meg lehet rágni, át lehet gondolni, vissza lehet idézni. Olvasás közben éreztem, ahogy gyógyírként simogatja a lelkem minden okos gondolat és magyarázat, pedig az én életemben nem voltak nagy traumák, se bántalmazó párkapcsolatok. Az áldozati szerepről, a bántalmazó kapcsolatok dinamikájáról elég sokat olvastam már, mégis tanultam újat, tudta árnyalni a képet Tisza Kata. Végtelenül boldog vagyok, hogy egy ilyen erős és okos nő a kortársam, és hihetetlenül fontosnak tartom a munkát, amit végez. Nem egy egyszerű olvasmány a Most, de elképesztő hasznos.


Tisza Kata: Most. 94% Túlélő leszel, nem áldozat
Őszintén szólva, ha fele ilyen hosszúra sikerült volna ez a könyv, picit jobb lett volna… Persze az is lehet, hogy az írónő úgy gondolta, hogy nehéz témához nehéz könyv dukál (a szó szoros értelmében is mert egy féltéglával vetekszik). Viccet félretéve egyébként hasznos olvasmány azoknak, akik ilyen típusú kapcsolatban vannak, voltak, vagy szeretnék végre múlttá tenni valahogy, és nem tudják, hogy hogyan is kellene kiszabadulni belőle.
Népszerű idézetek




Ha valamiben én nem vagyok képes hinni, akkor az a pozitív gondolkodásnak nevezett csomag. Rendkívül egysíkúnak és redukáltnak találom. Épp egy veszteséget élsz meg, épp gyászolnod kellene, elhagytak, csalódtál, megbetegedtél, akármi, de mivel a környezet nem viseli el a frusztrációt, mert benne is szorongást ébreszt, ezért rád szól, hogy tessék már pozitívan gondolkodni. Az ember nem robot. Nincs neki ilyen gombja, és ha van, azt elfojtásnak nevezik.
217. oldal
Tisza Kata: Most. 94% Túlélő leszel, nem áldozat




Óvatosan bánj a kapcsolattal, amelyben nem mondhatsz nemet. Az egyik legkomolyabb vészjelző. Legyen az szülő, főnök, szerelem vagy barát.
133. oldal
Tisza Kata: Most. 94% Túlélő leszel, nem áldozat




A bántást nem lehet megérdemelni. A bántás mindig a bántóról szól.
150. oldal
Tisza Kata: Most. 94% Túlélő leszel, nem áldozat




Minden fájdalom és minden kín, amit nem értünk meg, nem dolgozunk fel, nem gyászolunk el, az velünk marad örökre.
11-12. oldal
Tisza Kata: Most. 94% Túlélő leszel, nem áldozat




Azért kell nagyon megbecsülni és megtanulni az egyedüllétet, mert az mindenképp értékesebb egy méltóságon aluli viszonynál. Fontos, hogy a párkapcsolat ne kétségbeesett és valótlanul idealizált menekülés legyen, hanem igaz és valós választás. Azért vagyok veled, mert veled akarok lenni, nem mással, és nem azért, mert félek a sötétben egyedül, és nem tudom megszerelni a villanyt.
373. oldal
Tisza Kata: Most. 94% Túlélő leszel, nem áldozat




A veszteség átalakítható tanulássá. Alkotássá. Önismeretté. Önfejlesztéssé. Más áldozatokért folytatott segítő tevékenységgé. És szeretetté. Végtelen sok gyógyító erővé.
83. oldal, II. fejezet - Az érzelmi bántalmazás természetrajza: Szégyen
Tisza Kata: Most. 94% Túlélő leszel, nem áldozat




Valójában mindennek a gyökere ugyanaz, legyen szó szerelemről vagy politikáról: tiszteld az embert, a szabadságát, hagyd meg a méltóságát, és ezt kezdd magadnál.
274. oldal, IV. fejezet - Az egyenrangúság hangja: Legyezőmesék helyett
Tisza Kata: Most. 94% Túlélő leszel, nem áldozat




A feminizmus nem jelent női felsőbbrendűséget. Ha arra használják, az nem feminizmus, csak annak köntösébe bújtatott hatalmi harc, vagyis férfiellenes szexizmus, a nőellenes szexizmus ellenpárja, mint Merle disztópiájában. A feminizmus az emberek közti egyenrangúságról szól, beleértve a nemek, etnikumok, osztályok, életkorok közötti azonos bánásmód esélyét.
288. oldal, IV. fejezet - Az egyenrangúság hangja: Feminizmus
Tisza Kata: Most. 94% Túlélő leszel, nem áldozat
→ |
---|




Én azt az üzenetet, hogy „ne félj”, nem tartom konstruktívnak. Egyrészt, ha ez így felszólításra megvalósulhatna, akkor senki nem félne, másrészt mindenkinek jogában áll félni. Ha hadakozni kezdünk ellene, az rengeteg energiát emészt fel. Kimondani azt, hogy lehet nyugodtan félni, mert félni természetes, egy csomó helyzetben, az iszonyatosan felszabadító érzés! Tehát akkor félhetek, és az elnyomásra fordított energiáimat másra fordíthatom. Valami örömére. Valami cselekvésre. Érdekes módon, ettől a félelem csökkenni fog. A tiltástól, az elfojtástól sosem.
322. oldal, V. fejezet - A szabad identitás felé: A határkijelölés elidegeníthetetlen emberi jog
Tisza Kata: Most. 94% Túlélő leszel, nem áldozat




Azt szeretik leginkább az ügyfeleim, hogy a saját gyengeségünket tesszük erővé. Nem elrejtjük és megtagadjuk, hanem megfigyeljük, megértjük, és szeretettel magunkhoz öleljük. Elfogadjuk, és részünkként próbáljuk a szövetségesünkké tenni a megküzdési folyamatban. Hogy nem önmagunk ellen dolgozunk, nem erőszakosan megváltoztatni szeretnénk az embert, hanem inkább önelfogadással és önismerettel elsajátítani a legadaptívabb együttélést önmagunkkal és a minket körülvevő világgal.
11. oldal, I. fejezet - Bevezetés a megküzdésbe: Suttogás
Tisza Kata: Most. 94% Túlélő leszel, nem áldozat
Említett könyvek
Hasonló könyvek címkék alapján
- Dina McMillan: De hiszen azt mondja, hogy szeret! 85% ·
Összehasonlítás - Joe Navarro: Veszélyes személyiségek 85% ·
Összehasonlítás - Ramani Durvasula: Menjek vagy maradjak? ·
Összehasonlítás - Alice Miller: A test kiáltása 89% ·
Összehasonlítás - Deborah Vinall: Gázlángozás 87% ·
Összehasonlítás - Máté Gábor: A test lázadása 93% ·
Összehasonlítás - Ritter Andrea: El(ő)bújás 87% ·
Összehasonlítás - Bánki György: A legnagyszerűbb könyv a nárcizmusról 94% ·
Összehasonlítás - Lukács Liza: Az éhes lélek gyógyítása 92% ·
Összehasonlítás - Orvos-Tóth Noémi: Örökölt sors 91% ·
Összehasonlítás