Akik ​nem sírnak rendesen 84% 182 csillagozás

Jelenetek egy terapeuta életéből.

Tisza Kata könyvét több felől meg lehet közelíteni – ha a „közönséges” regények felől érkezünk, zavarba ejthetnek minket az aprócska cselekményatomok, amikre szétforgácsolódott a szöveg. Ráadásul ezek a szövegek meglehetősek eredetien (más megfogalmazásban: hektikusan) vannak sor- és oldaltördelve (ami nyilván jelentéssel bír, de ebbe most ne menjünk bele), könnyen vehetjük tehát olybá, hogy prózaversekkel állunk szemben. Szerintem nem. Rövidségük és atomizáltságuk nálam nem a lírával rokonítja őket, sokkal inkább a közösségi oldalakkal: terjedelmük éppen lehetővé teszi, hogy átszaladjunk rajtunk kb. 20 másodperc alatt*, aztán görgetünk tovább – ennyi idő alatt kell elérniük valami hatást. Ez úgy hangzik, mint holmi értékítélet, de nem az: ha Örkénynek jól álltak az egypercesek, akkor Tisza Katának miért ne állnának jól a húszmásodpercesek? Hisz úgyis gyorsuló világban élünk**.

Másfelől megközelíthetjük ezt a regényt (?) Tisza Kata korábbi könyvei felől is (rosszmájúan megjegyezném: talán ezzel teszünk legjobbat a műnek). Ebben az esetben az a feltűnő, hogy a szerző megtanult sűríteni, kifejezni néhány szúrós mondatban azt, amit korábban vagy csak hosszabban tudott, vagy ugyanilyen terjedelemben, de nem tudott. Ez jó. Én a magam részéről továbbra is sokallom benne a Nagy Szavakat, meg a direkt rámutatásokat – talán nem vagyok annyira érzékeny egyes beállítások rejtett spirituális többlettartalmára, mint amennyire azt Tisza Kata megérdemelné. De elismerem, elemeiben frappáns és végig határozottan érzékeny munka. Sokkal jobban kedveltem Szabó T. Anna novellásköteténél (amivel adja magát az összehasonlítás***), mert nem álcázza magát hótkomoly elbeszéléskötetnek – formai és grammatikai értelemben véve is megőrzi levegősségét és szeretetreméltó könnyűségét. Talán ennek köszönhető, hogy várakozásaim ellenére egyáltalán nem idegesített, sőt: alkalmanként még élveztem is.

* Átlagolt számítás, kicsit felfelé kerekítve.
** Jelzem, a könyv közepén van egy kimondott verses blokk is, kábé 20 oldalon. (Nem túl acélos. Ha szigorú lennék, talán le is vonnék egy fél csillagot miatta. De inkább figyelmen kívül hagyom.)
*** Pláne, hogy a hátsó borítón is az ő ajánlása olvasható. Bevallom, ez az ajánlás majdnem visszatartott e könyv elolvasásától – egyszerűen túl sok. Aminek az az előnye, hogy vele összevetve Tisza Kata szövege kifejezetten mértéktartónak és visszafogottnak tűnik.

Nem sírtam. Pedig jó vagyok benne, akár örömön, akár önsajnálaton, akár valódi fájdalmon teszem ezt. De, hogy rendesen sírok-e, azt nem tudom. Olvasás közben lehetséges, hogy akkor nevettem, amikor sírni kellett volna. Olyan is volt, hogy megremegett a kezem, mert nagyon eltalált egy-egy sor, ilyenkor gyorsabban olvastam, hogy túl legyek rajta.
Aztán a végén, mikor becsuktam, azon gondolkodtam, hogy Tisza Kata a lányainak ajánlja a könyvet, megpróbálva arra a kérdésre felelni, hogy: anya, ki voltál te? Ha kapnék egy ilyen kérdést a fiaimtól, biztos sóhajtanék egyet, hosszan magam elé néznék és várnám, hogy hátha mégsem hangzott el. Mert, nem tudnék rá válaszolni. Ahhoz előbb magamnak is tudni kéne. Tisza Kata válaszol rá, néha kíméletlenül őszintén, néha félmondatokkal, alig érhetően, talán meghagyva azt a lehetőséget, hogy majd egyszer-máskor újra elővehető és másnak is megválaszolható legyen.

Épp olyan volt, amilyenre – Tisza Katát ismerve, már amennyire lehet ilyen rövid ismeretség után – számítottam. A rövidke szösszenetek ahelyett, hogy szétszabdalták volna a gondolatokat (érzéseket) és megakasztották volna a ritmust, csak perdítettek rajta egyet. Hol erre, hol arra forogtam, pörögtem, hol elmosolyodtam, hol szórakozottan bólogattam, hol sajnálkoztam, hol megvetettem az épp aktuális agresszort, érzéketlent, figyelmetlent. Szóval színes szélesvásznú, foltvarrott álomkabátba burkolóztam Tisza Kata pszichoprózái által. Értő figyelemmel és a tőlem megszokott érzékenységgel olvastam mindet.
„Végül mindig csak ami a fejedben van, az marad meg.”
♡ Szakáll.

Ó, hogy én mennyire féltem ettől a könyvtől. Tisza Katától korábban, évekkel ezelőtt csak a Pesti kínálatot olvastam, amire kőkemény fél csillagot adtam annak idején és értékelésnek egy sommás „borzasztót” írtam hozzá. Aztán vagy háromnegyed éve megtaláltam, már nem tudom, mi kapcsán a facebookon, és bejegyzései lelkes követője, olvasója lettem.

Nos, ahogy látom, a Pesti kínálat óta eltelt tizenhárom év, a szerző időközben pszichológus lett, ha nem tévedek, épp most doktorál, megannyi élményt és tapasztalatot szerzett terápiás praxisából és nyilvánvalóan saját terápiás utazásából is. Nagyon nagy utat járt be ezalatt az évek alatt, ez egyértelmű. Egészen sajátos stílusban – amit én nagyon kedvelek, a pszichológusok olykor annyira kimért, megfontolt, kicsit felsőbbrendű, magasztos kinyilatkoztatásai engem néha irritálnak – ír ő az emberi lélekről, önbecsülésről, párkapcsolatokról, szülő-gyermek viszonyról, és szépek a sorok, és néha bizony tényleg tűpontosan betalálnak, és akkor már csak sír az olvasó. Rendesen.

Különösen megérintett, mikor a köszönetnyilvánításhoz érkeztem a kötet végén. A mai napon kezdtem el önismereti terápiába járni, egy hosszú utazásra indultunk a pszichológusommal. Az ülésre készülve nyitottam egy külön noteszt, amolyan terápiás naplót, amiben megfogalmaztam magamnak a célkitűzéseket, összegyűjtöttem azokat a területeket, amiket úgy érzem, érdemes komolyan és mélyen feltárni a következő hónapok során, illetve három idézetet is beleírtam a noteszbe, kettőt ebből a kötetből. A kötetből, ahol a köszönetnyilvánításnál egyszer csak megláttam a terapeutám nevét. Véletlenek nincsenek.

Nagyszerű könyv ez, kisebb hibáival együtt is, egy erős 4-4,5 csillag.

„Kihajol az ablakon egy ködös vasárnap délután,
és elszáll, mint a füst”

Életmorzsák, pszichoprózák, magányok, kötődések, családi összejövetelek, reménykedés, csalódás, újrakezdés, párterápia, életkutató, halálkutató. Tisza Kata egy terápiás kötetet hozott létre.

„ A nőben volt egy üres képkeret. Talált hozzá
egy kontúrok nélküli férfit. Épp beleillett.”

Kapcsolatok sokfélesége, gyermekkorból hozott szokások, traumák, beidegződések.
„Nősült, elvált, temetett; sehol sem volt szeretet.”

Ez a kötet most többféle kapcsolódási pontot hozott létre bennem, Péntek Orsolya Dorka könyve is friss élmény még, ikerlányaira is ráfért volna egy terápia, abban a műben is éreztem sokféle bizonytalanságot, meg nem értettséget, talajvesztést, az emberi kapcsolatok sutaságát.
Kapcsolódhat hozzá egy friss színházi élmény is, https://moly.hu/karcok/995173
Nők és férfiak keresik egyre reménytelenebbül helyüket a világban, egymás társaságában.

„Manapság senki sem elég türel-
mes. És senki sem elég türelmetlen.”

Ünnepfóbia: „Csak nehogy egyedül maradj karácsonyra!”

Nem a legtökéletesebb kötet, lehetett volna még egy kicsit csiszolgatni, pontosítani, (a verseket esetleg kihagyni) habár a szövegek többsége prózaversnek is felfogható, de nekem összességében mégis tetszett, gondolatébresztő volt, ha nem is hozott feloldozást, reményt, inkább látleletet egy társadalom mindenféle bajairól.

Már a könyvesboltban megfogott a borító letisztultsága, és amikor belelapoztam a könyvbe már biztos voltam benne, hogy velem fog jönni ez a kötet.
A legtöbb próza tetszett, némelyik egyenesen odaszúrt vagy kellőképpen elgondolkodtatott, általánoságban eléggé szélsőséges érzelmeket váltottak ki belőlem, néhol elfogott a harag, és valami megymagyarázhatatlan szomorúság, ami miatt sokszor kedvem lett volna sírni, de ehelyet csak lapoztam és lapoztam a könyvet, próbáltam mélyen az emlékezetembe vésni az összes megkapó, eredeti gondolatot. Nyílván volt olyan próza, ami kevésbé tetszett, de többségében eléggé megvoltam elégedve a kötet tartalmával.
Örülök, hogy a kezembe vettem ezt a könyvet, a jövőben majd még szívesen megpróbálkozok Tisza Kata többi prózai írásával is. :)

Tisza Kata neve számomra most már etalon. Hiteles, magával ragadó és különleges minden, amit ő alkot.
Írásai az emberi lélek legmélyebb bugyráig lenyúlnak és lecsupaszítják a lelkünket, nehéz kifejezni, hogy pontosan milyen érzés olvasni Kata könyveit. Legyen szó egy verséről, vagy hosszabb, akár több oldalas alkotásáról. Egytől egyig elgondolkodtatnak és kiszakítanak a valóságból, vagy épp rádöbbentenek a való élet számos olyan momentumára, amire a hétköznapokban nem igazán figyelünk.
Természetesen lelkiállapottól is függ, hogyan fogadja be az olvasó. Nekem ez a kötet pont jókor jött. Abszolút ráhangolódtam a kissé borongós hangulatú történetfoszlányokra és átéreztem a fájdalmukat. A kötet teli van olyanok impulzusokkal, pillanatokra felbukkanó érzésekkel, amik örökre a szívünkben maradnak. Tisza Katára figyelni kell, nem lehet elmenni mellette szó nélkül.
Bővebben: http://pandalanyolvas.blogspot.com/2018/07/tisza-kata-a…

„Tisza Kata pszichoprózái mélyen megérintik az embert, de kell hozzájuk egy bizonyos érzelmi intelligencia szint. Nem egy könnyed YA, vagy romantikus szappanopera valami drámai csattanóval a végén. Torokszorító és szívbemarkoló, apró történetek, amik a valóságból merítve születtek meg, bemutatva az élet csúf, igazságtalan oldalát is. Nem titok, elég érzelmes vagyok, így hát felvállalom, nem egy könnycseppet elmorzsoltam olvasás közben.
Nem mondom, hogy ajánlom mindenkinek. Tőlem fiatalabbaknak semmiképp. Ennek ellenére én teljes mértékben élveztem azt a pár órát, amíg olvastam, és nem bánom egy percét sem.”

A teljes bejegyzés:
https://fannislibrary.blogspot.com/2019/08/juliusi-ossz…

„Az a helyzet, hogy sokan vagyunk, akik megrekedünk ott, hogy érdemtelenek vagyunk, és addig adunk, míg el nem fogyunk. És vagyunk, akik eljutunk, oda, hogy ki is mondjuk. És még kevesebben vagyunk, akik változtatunk. A legtöbben pedig nem sírunk rendesen, és belehalunk.”

Tisza Kata tesz róla, hogy pár szóval, néhány csupán érzésből egymás után fűzött mondattal komoly gondolkodóba ejtse az olvasóját. Egyszerre szólal meg az emberiség hangján, és személyesen a mienken, külön-külön, egyszerre mesél és hallgat, néhol egy szituáció felületét súrolja, míg máskor csontig hatoló mélységgel tárja fel a XXI. század emberének végtelenül elcseszett lelkivilágát, fájdalmát, komplexusait. Érzékenyen festi le a múlt, a jelen, a jövő összefüggéseit, a gyerekkorból hozott viselkedésminták ördögi körét, az elengedést, a kapaszkodást, még magát a semmit is – leginkább viszont azt a belső zűrzavart, amit a boldogító könnyek híján elfojtott érzelmek örvénylése hozott létre. Azt a kiüresedettséget, amivel már a terapeutád sem bír mit kezdeni. Megmutatja, hogy töltünk el hónapokat, éveket boldogtalanul, csendbe és magányba burkolózva, holott talán csak egy ölelés kell, egy fél szó, egy segélykérés, egy kiadós sírás. Egy kis változtatás, amitől félünk, és ami bizony fájhat. Ez a könyv a szó legszorosabb értelmében csupa érzelem: elvesz valamit a szívedből, aztán hozzáfoltoz egy kis darabkát, kifejez téged, és közben megmutatja az érzelmeid egy olyan oldalát, amit talán te magad sem ismertél. Ha van könyv, amit mindenkinek a kezébe nyomnék, akkor ez az, minden kuszaságával és megfejthetetlenségével, mert a sorok között mindenkiből ott van egy boldogtalan, fájdalommal és hiánnyal élő szelet. Ugye Ti sírtok rendesen?

Teljes értékelésemet a könyvről a blogomon olvashatjátok: http://neverletmegobyviranna.blogspot.hu/2018/03/tisza-…

Hm…azt hiszem, most nekem is csupán gondolatok vannak a fejemben. Pont olyan pillanat- és érzéstöredékek, amit a kötet is megragadt.
Eléggé elment a kedvem az olvasástól az utóbbi időben, valahogy nem kötött le semmilyen regény cselekménye, nem tudtam koncentrálni. Olvastam volna, de nem tudtam, mit…ebben az állapotban került a kezembe Tisza Kata könyve.
Hamar rájöttem, hogy megtaláltam, amire szükségem van, már csak amiatt is, mert itt nem voltak fejezetek, hosszú bekezdések, cselekményszál. Mintha egyperceseket olvastam volna, csak rövidebb gyűjteményben, nagyon más stílusban, mint ahogy Örkény írt.

Van, hogy ezek az írások, csupán egy érzést ragadnak meg, van, hogy egy kész történetet írnak le pár sorban. Volt, amit többször is elolvastam, mert elgondolkodtatott. Mint ez:
„A férfi maga volt a magány. A nőben is volt egy ilyen darab magány. A magányok összenéztek, egymásra ismertek, beszélgetni kezdtek. Később hazamentek: a nő is haza, a férfi is haza. De a magányok ott maradtak, a teraszon ülnek, virágot locsolnak, s a barátság szóra definiciót keresnek.”

Azt hiszem, a legjobb az, ha ezt a könyvet nem egyszerre olvasod, mert akkor megüli a lelkedet az elmédet, mondhatni too much lesz. Inkább kis adagokban érdemes elmélyedni benne, mindig éppen annyit olvasni, amennyire időnk és kedvünk van.

„Mindenem
megvan
az élethez,
mondta.
Téged kivéve.”