Nézd, ​ki van itt 556 csillagozás

Timur Vermes: Nézd, ki van itt Timur Vermes: Nézd, ki van itt

2011. nyara. Berlin közepén egy üres telken, katonai egyenruhában egy ötvenhat esztendős férfi ébredezik: Adolf Hitler. Amit talál: béke, demokrácia, rengeteg külföldi és egy női kancellár… Ebben az új világban a tőle elvárható fanatikus hittel új karrierbe kezd a televízióban.

Timur Vermes káprázatos szatírájának Hitlere nemcsak végtelenül komikus figura, de ijesztően valóságos is. Meghűl az ereinkben a vér, hogy milyen könnyen megtalálja a helyét egy cinikus, gátlástalan világban, ahol a demokrácia hosszú évtizedei után a demagógia, a nézettségi adatok és a like-gombok nyomogatása vezérli a közéleti cselekvést. A könyv a megjelenése óta töretlen sikert arat Németországban, olvasók százezreit bűvölte el, és a világon szinte mindenütt az idei év egyik legjobban várt megjelenéseként beszélnek róla.

Eredeti mű: Timur Vermes: Er ist wieder da

Eredeti megjelenés éve: 2012

>!
Libri, Budapest, 2013
ISBN: 9789633103173 · Fordította: Nádori Lídia · Felolvasta: Scherer Péter
>!
Libri, Budapest, 2013
ISBN: 9789633102848 · Fordította: Nádori Lídia
>!
Libri, Budapest, 2013
342 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789633102329 · Fordította: Nádori Lídia

Enciklopédia 19

Szereplők népszerűség szerint

diák · vezető

Helyszínek népszerűség szerint

Izrael


Kedvencelte 47

Most olvassa 81

Várólistára tette 306

Kívánságlistára tette 233

Kölcsönkérné 9


Kiemelt értékelések

>!
vicomte P
Timur Vermes: Nézd, ki van itt

Van egy motívum, ami több nép mondái közül is visszaköszön: a legendás király nem hal meg, hanem egy titkos helyen álomba merülve várja, mikor az országnak szükség lesz rá, hogy akkor kivezesse a bajból a népét.

A magyar származású Vermes regényének kiinduló szituációja mintha ennek a legendának az abszurd változata lenne: napjaink Berlinjében egyszer csak feleszmél Hitler, aki rövid sokk után neki is lát, hogy rendet tegyen a – szerinte – lezüllött országban.

S ezzel az ötlettel az író vasalt bakanccsal tiport rá Németország legérzékenyebb pontjára.

A könyv alapolvasata szerint egy csípős szatíra, a mai globális politikai helyzetről, a média hatalmáról és a XXI. századi demokráciák visszásságairól.
Divatos témák, szó se róla – ki tudná megmondani, hogy hány különböző módon próbálták már ezt megragadni az írók.
De egyik sem volt olyan merész (avagy pofátlan), hogy a könyv főszereplőjének és narrátorának magát Hitlert tegye meg. Nem is véletlen: ha ezt valaki elrontja, ha nem hiteles a figura, akkor nagyon kínos lett volna a végeredmény.
De Vermes nem rontotta el.

Bár néhol halványan gyanítottam, hogy az író véleményét hallom, de azért javarészt elég ügyesen belebújt a diktátor bőrébe, és nem szócsőként használta a figurát, hanem valóban azokat a reakciókat kaptuk, amelyek indokoltak voltak. Úgy is mondhatnánk, hogy az író alkalmazta a „meszd ekting” alapvető fogásait.
Ahogy az olvasók többsége, én sem vagyok Hitler szakértő, de néhány éve olvastam A rombolás anatómiája c. könyvet, amelyben Fromm hosszasan foglalkozik a XX. század két legismertebb diktátorával, Sztálinnal és Hitlerrel, pszichológiai szempontból. A regény olvasása közben folyton visszaköszöntek az ott írtak.

Hitler lelki torzulások tucatjától szenvedett – és vele együtt szenvedett az egész világ ezek miatt.
A pusztulást és pusztítást imádó erősen nekrofil karakterrel rendelkezett – a könyv sem véletlenül a felperzselt föld taktikájának leírásával nyit.
Szadomazochista és érzéketlen szociopata személyiség volt, csökött empatikus képességekkel. A saját kisszerűségét beteges mértékben túlkompenzálta. Félművelt, az átlagosnál alig valamivel intelligensebb, reménytelenül merev és tucatnyi fóbiával megvert ember volt, akinek a zavaros és ostobán demagóg nézeteit a józan számítás szerint egy pillanat alatt félre kellett volna söpörni.
De mégsem ez történt.
Mert volt még egy tulajdonsága, mindenek közül a legveszélyesebb és legfenyegetőbb: a karizmatikus megszállottság.

Vermes Hitler figurája tökéletesen felvonultatja ezeket a tulajdonságokat, és kizárólag attól válik néhol groteszk módon humorossá, mert most nem állnak mögötte a halálbrigádok, így azt a kulturális és történelmi szakadékot, ami 66 év alatt közte és a valóság között elmélyült, nem tudja hullákkal föltölteni, hogy zavartalanul masírozhasson tovább.

De ki tudja meddig marad meg ez az állapot?

Én nagyon félek attól, hogy bármennyire nyugtalanító is a könyv lezárása, mégis reálisabb, mint az, amit szívem szerint olvastam volna…

7 hozzászólás
>!
Cicu
Timur Vermes: Nézd, ki van itt

Egyszerűen zseniális! Imádtam az első sorától az utolsóig!
Alapötlet: 5/5
Kivitelezés: 5/5
Borító: 5/5
Nagyon abszurd, nem lehet komolyan venni. Rengeteget nevettem olvasás közben :)
Komolyan néha már azt vártam, hogy megjelenik Dr. Emmett L. Brown a DeLorean-nal :D Remek szatíra :)
„No de tudjuk, mit várhatunk az újságjainktól. A süket írja, amiről a vak tudósít, a falu bolondja korrektúráz, a többi lap pedig változtatás nélkül átveszi.” – A kedvencem, média bírálat a javából :D
Amúgy is szívem csücske könyv, mert @csgabi-tól kaptam ajándékba, amit itt is köszönök :)

2 hozzászólás
>!
Timcsibaba77
Timur Vermes: Nézd, ki van itt

Egy biztos, elborzasztott, megdöbbentett, elgondolkodtatott ez a könyve Timur Vermes-nek, telitalálat, egy igazi délibáb szerű mestermű lett, az örök, sokakat máig elgondolkodtató Adolf Hitler, múltból a jövőbe, azaz napjainkba emelése. Szerintem az lehetett a célja ezzel a könyvével az írójának, hogy használjuk agytekervényeinket, merre is tendál világunk.
Szatíra a mai kor társadalmának, a volt erős Német Birodalomnak, és ezzel szemben az alig nyolcvan év távolságában újjászületett puhány utódának, mik az előnyei-hátrányai a volt náci politikának, kettős dilemmatükör elé állított engem is. Mert egyet kell értsek bármily borzalmas is a volt gondolkodókkal, és elleneznem, ugyanakkor drasztikus lépéseit, mint pl: az erőszakos népirtást…
80 év távlata alatt háromszorosára duzzadt a Föld népessége, valóságos demográfiai robbanásnak „örvend”, mely nem sok jóra fog vezetni. Lássuk csak a mai nap eseményeit, hogy gyenge vezetőkkel, nép akaratával merre is tart világunk. Vegyük alapul a szíriai menekült hullámot, ezzel egyben meggyengítve napról napra a stabil Európai Uniót, vajszívével, befogad mindenkit, legyen az menekült, vagy terrorista…Nem vallom magaménak Hitler tanait, de meg kell valljam, hogy ma se emberibb a békés látszat helyzet. Sajnos világbékéről nehéz beszélni, mert az ember már csak ilyen, hataloméhes, és az erősebb lesz mindig a győztes a darwini harcban.
Mégis ez a könyv megdöbbentett, hogy voltaképpen bármikor készen állna a világ egy felélesztett, újabb Hitler elfogadására, mert az embereknek mindig szükségük lesz egy „birkaterelgető juhászra.”
A könyv szarkasztikus mód képletesen érezteti olvasójával, hogy egy újabb morbid celeb, hasonmás, egyazon nézetekkel, mint Adolf Hitler akármikor előretörhet egy újabb komoly politikai páholyi székbe.
Zseniálisan rávilágít a mai kor emberének eltunyult homályos látásmódjára, a mindenkori meggyőzhetőségére ez a mű, hogy bármikor bizony ismételheti, ismételhetné magát a történelem.
Dióhéjban engem meggyőzött, lebilincselt, elgondolkodtatott, és elborzasztott Hitler felélesztett szelleme, és vigyáznom kellett, nekem is olykor, nehogy én is rajongójává váljak ennek a történelmi sötét teremtménynek.

>!
eme P
Timur Vermes: Nézd, ki van itt

Vigyázat! Nagyon hosszú lesz.

A német megjelenés és tömeg(!)siker óta várom, hogy elolvashassam a könyvet. Látni akartam, mi benne a szenzáció. És bevallom, szeretni akartam, mintegy bebizonyítandó saját magamnak, hogy nem vagyok én szemellenzős, fóbiás meg miegymás.
Megpróbáltam mindent, becsszó. De ez a könyv nem annnnnyira jó, és nem azért, mert Hitler a főhőse, pontosabban bizonyos szinten mégis azért, de ennek kevés köze van az én vele szembeni averziómhoz.

Nézzük először kívülről, bár nem szoktam külső alapján választani vagy megítélni a könyveket – ha így lenne, ez most hatcsillagos volna. Ötletes, minimalista borító, a kiadás nagyon igényes és elegáns, ha szabad ezt mondani. Ha azt is hozzátesszük, hogy a német kiadás ára 19,33 euró – azt mondhatjuk, hogy marketingügyileg nagyon ott van.

Ami a tartalmat illeti, hát itt kezdődnek a gondok. A könyv meghökkentő újdonságként került a bestseller listák élére, bár, ha belegondolunk, semmi újat nem mutat föl: napjaink politikájáról, demokráciáiról, médiájáról már többen írtak (és jobban). Nagy vezéreket is élesztettek már föl – többek közt magát Hitlert is – és szembesítették őket az új idők új (?) dalaival.
A szatirikus vonal sem lenne önmagában nagy durranás, annak ellenére, hogy vannak benne nagyon eltalált mozzanatok (igaz, a német aktualitásra való utalások egy kívülálló számára nem mindig, sőt ritkán érthetőek és értékelhetőek).
A komikumot többnyire a helyzet szolgáltatja, a kimaradt hatvanhat év és az ebből adódó mindenre való rácsodálkozás, csetlés-botlás – ez Hitler nélkül is ugyanígy működne, bárki más, no name szereplővel. Az, ahogyan Hitler a maga sajátos nézőpontjából reagál az újdonságokra, engem többnyire nem nevettetett meg.
Még a záró mondat sem lepett meg. Szinte nap mint nap hallom – az aranykorra vonatkoztatva. Nem, ma már lassan semmi sem lep meg.

Hitler – mint főszereplő.
Nem tudunk meg újat róla sem, az életrajzi információk ma már nagyrészt közhelyesen unalmasak. Az életrajz és lelki profil belső monológokból és a történet elmeséléséből való kirajzolódása eléggé mesterkéltnek tűnik, külső nézőpont beerőszakolásának. Azért ennyire tudatosan nem szokta elemezni az ember magát, sem bemutatni saját magát önmagának. Inkább az olvasónak szánt infókról van szó itt, picit bénán tálalva.

Az indító helyzet is számos kérdésre ad okot: teljesen homályban maradnak a főhős ittlétének, felébredésének körülményei. Ő maga laza természetességgel veszi tudomásul, nem csodálkozik a megmagyaráz(hat)atlanon – az olvasó se csodálkozzon, ne kérdezzen (mondjuk engem egy ufós mese, egy időutazás vagy bármi más megnyugtatott volna, csak ne hagyott volna ennyire a semmiben). Az is egyértelmű a főhős számára, hogy Berlinben van, noha (ha jól emlékszem) egyetlen jellegzetes épülettel, utcával stb. sem találkozik. A mindenben következetes, hideg logikával rendelkező Hitler (hányszor meg hányszor elismétli ezt magának, meg az olvasónak, hogy el ne felejtse) – csodálkozásában meglepően következetlen. Van, amin meghökken ebben a számára új világban, van, amit észre sem vesz, pedig fel kellene tűnnie neki. Persze, a figura első számú feladata a kor kritikája – az apró cseprő hétköznapi dolgok változása most hanyagolható. (De mondja meg valaki nekem, honnan a „Hitlerjugend Ronaldo” megszólítás? Vagy volt egy másik Ronaldo is, akiről én nem tudok?)

Hitler – mint első személyben megszólaló főszereplő.
Az elbeszélő, úgy tűnik, mindvégig a szereplő mögé bújik, az ő nézőpontjából láttatja a történteket. Veszélyes terep, narrátorunk néha csapdába is esik, főként mert kicsit fából vaskarika kritikát gyakorolni és elutasítani valamit egy ugyancsak kritikával szemlélt és elutasított (?) nézőpontból. És itt a bökkenő: vajon tényleg elutasítjuk a hitleri nézőpontot? Vagy csak a retorikát? Mennyire lehet elhatárolni a kettőt egymástól? Az elbeszélő nem szólal meg – az olvasóra bízza.(?) Az olvasók egy része meg szkizofrén állapotban leledzik – borzongva veszi tudomásul a mindenre alkalmazott és alkalmazható hitleri retorikát, mégis együtt nevet, együtt leplez le, együtt ítélkezik Hitlerrel – kinek is a nézőpontjából? Bizony, Hitleren csak a hétköznapok jelentéktelen dolgaival való ismerkedésekor kacarászunk. Ha komolyabb dolgokról esik szó, akkor már vele nevetünk.
Nevetünk, pedig mindent átitat az az egységes, szilárd világnézet, amelyből a világtörténelem bármely aspektusával szembe tud helyezkedni, le tudja vonni a következtetéseit… És amely ma is pontosan, hibamentesen működik, ha épp úgy akarjuk.

Az a Hitler, akivel együtt nevetünk felelős, döntésre képes, erős, fanatikus akarattal rendelkező személyiség stb. – ismerős kép. És persze ő az, aki mindig jól érvel, gyors, pontos, frappáns válaszokat ad, kedves a gyerekekkel, korrekt, megértő, udvarias, sőt, empatikus is. Milyen is lenne? Hisz ő meséli el a történetet.
És ő mondja ezt is (meg sok minden mást): „Valójában nem annyira szívesen adtam autogramot. Sosem tudni, mire használják föl az aláírásomat. Az ember mit sem sejtve ráírja a nevét egy cédulára, másnap meg valaki fölé firkant egy nyilatkozatot, hogy viszavonthatatlanul átengedem Erdélyt valami korrupt balkáni bandának.” – Na most kié ez a nézőpont? Enyém? Tiéd? Övé? Nevessünk? Ne nevessünk? Pláne ma…
Mondom, veszélyes ez az összemosás. Veszélyes az én nézőpontomból. Lehet, hogy paranoiás vagyok.

Hitler – a médiasztár
Mi tagadás, nem csak a regényben az. Ma már csámcsogunk rajta – pszichés zavarain, lelki nyavalyáin, fóbiáin, fixa ideáin. Lerángattuk a Gonosz piedesztáljáról. Fölényesen, mindent megmagyarázni tudókként elemezzük, boncolgatjuk, sajnáljuk le, nevetjük ki. Legyőztük. Közben meg behódolunk az újra és újra feléledő, médisztárként csillogó, fel nem ismert hitlereknek.

Behódoltunk ennek a könyvnek is. Úgy érzem, főként Hitler neve tette tömegkönyvvé, tömegsikerré. Vevők vagyunk rá. Még mindig. Mintha nem is elsősorban szatíra lenne ez a könyv, hanem kitartóan, tudatosan felépített médiakarrier – akár a Hitleré. Olvasmányos bestseller, amely azt mondja nekünk, amit hallani szerenénk, nevetünk rajta, vele, de nem tudhatjuk, hogy kit is látunk valójában: Chaplint vagy Hitlert.

Persze
Nem volt azért minden olyan rossz. Mármint a könyvben.

De a zsidó téma tényleg nem vicc. Szerintem a Hitler téma sem az.

6 hozzászólás
>!
Biedermann_Izabella P
Timur Vermes: Nézd, ki van itt

Annyira akartam nem szeretni ezt a könyvet. Mert mégis milyen ember az, aki szeret egy Hitlerről szóló könyvet, de tényleg???
Timur Vermes bolond, a zsidókérdés nem vicces, és Adolf Hitler egy nyomorult alak volt.
Timur Vermes bolond, de tud valamit. Visszacsinálja Kafka átváltozását. Nyomorultból csinál embert, őrültségből rendszert.
Az egész könyv drámaian vicces, miközben az ember szégyelli magát, hogy ezen tud röhögni. de az ember ember, és ha már mást nem, legalább röhögni tudjon.
Adolf Hitler. Nem Schmul Rosenzweig. Nem? Nem. Kár. Bár akkor az egész mérhetetlenül ízléstelen volna.
A fordítás kiváló, az egész kiadás igényes. Ritkán látni ilyesmit mostanában.
Négy és fél csillag, mert mégis milyen ember lennék, ha öt csillagot adnék egy olyan könyvnek, amiben Adolf Hitler a főszereplő.
Hát nem, igazából ez nem vicces. Közben nagyon sokat nevettem. Ezt magyarázza meg valaki.

6 hozzászólás
>!
pável P
Timur Vermes: Nézd, ki van itt

Töltsd le Hitlert csengőhangnak!

"– Mehmet – szólította meg nemzője a fiút, s közben rám mutatott –, ismered férfi?
A fiú szemében mintha felcsillant volna az értelem.
– $@!%, nanáhogy! Hát ez az a csávó, aki azt a náci témát nyomatta…
Na, legalább ennyi! Keresetlen megfogalmazás, annyi szent, de végső soron találó.
– Nemzetiszocializmus – helyesbítettem jóakaratúan –, vagy nemzetiszocialista politika, így is lehet mondani. – Elégedetten pillantottam Yilmazra.
– Már tudom. Ez egy Chaplin-imitátor.
– De durva! – kapcsolódott a beszélgetésbe a barátja. – Chaplin a tisztítóban!
– Neem – javította ki Mehmet. – Nem azt mondtam, hogy Chaplin. Hanem hogy egy olyan csávó, tudod, hasonmásversenyző."

„Széles körben elterjedt téveszme, hogy a vezéregyéniségnek mindent tudnia kell. Nem kell mindent tudnia. Még csak nem is kell a nagyját tudnia, sőt odáig mennék, hogy egyáltalán semmit nem kell feltétlenül tudnia.”

Ez itt most csak első, felületes, igazi resztli-rovatba illő élménybeszámolóm lesz, ha időm engedi, nem csak blitzkrieg módon olvasom át még egyszer. Nos, ez bizony megérdemelte a propagandát.. ööö a reklámkampányt: egy csudajó, aktuális, helyenként ugyan ellaposodó, de remek paródia nem csak Hitlerről, de – főleg – a máról is.

„…a megfigyelt iskoláskorú egyedek némelyikének szemében olyan szellemi takarékosság tükröződött, hogy már azon kellett aggódni, vajon mely hasznos tevékenységgel szolgálják majdan a társadalmat.”

Hitler a mai Berlinben tér magához, utolsó élményei ködösek, csak számunkra sokat mondó, hogy benzinszagú a ruhája. Körülötte török kamaszok fociznak egy játszótéren, fel is adogatják a labdát a szerzőnek ezek a szituációk erősen, ügyesen teremt komikumot ennek a cégéres gazembernek az életéből.

A Führer tömény komikum: rongyosan is Vezérként tetszeleg, nem veszi észre, hogy nem tisztelik, csak a „hasonlóság” miatt bámulják meg (sőt, a legnagyobb poénok egyike, hogy a tanulatlan kamaszokban csupán Chaplint idézi meg, Hitlerről nem is halottak). Magában tolja a rengeteg monológot, hogy kit miért fegyelmezne majd meg, látva ezt az elszabadult, szabados Berlint, meg a sok törököt, de azért néhány dolog megelégedéssel tölt el, főleg: a média. Mert a „Führer” manapság nem az SA és a Wehrmacht élén térne vissza a közéletbe, hanem először tévés műsora, majd saját médiabirodalma lenne…

„Mint megállapítottam, a televíziókészülék sok más termék eladásában is használatos eszközzé vált. Két vagy három csatorna is megszakítás nélkül vigéceket mutatott, akik éppen úgy viselkedtek, mint annak idején a vásárokon. Az ügyhöz illő könnyelműséggel nyomták el itt is a beszélő fecsegését a képernyő minden sarkában folyvást feltűnő, írott szövegek. Maguk a vigécek folyamatosan megsértették a komoly fellépés valamennyi alapszabályát, mi több, nem is törekedtek rá, hogy bizalomgerjesztő legyen a külsejük, ellenkezőleg, még az élemedett korúak is borzalmas fülbevalókat viseltek, mint valami utolsó cigány. Ráadásul a szereposztás az olcsó szemfényvesztés legrosszabb hagyományát követte: az egyik lehazudta a csillagokat is az égről, a másiknak pedig nem volt egyéb dolga, mint ott állni mellette a csodálkozástól leesett állal, és azt hajtogatni, hogy „Nahát!” meg „Hát ez hihetetlen!”. Színtiszta ripacskodás az egész, az embernek kedve támadt egy 8,8-as légvédelmi ágyúval belelőni a kompániába, hadd fröccsenjen a kamerákra a sok vér és bélsár ezeknek a pojácáknak a zsigereiből.”

A legpofásabb rész talán az, amikor Hitler ellátogat egy mai neonáci szervezethez és látva a rendelkezésre álló emberanyagot, majdnem kitér a hitéből… De éppen ez a megszállottsága az, ami mindig túllendíti a kényes helyzeteken, rendíthetetlen fanatizmusát a közönség, de még a producerei is csak szerepjátszó profizmusának tulajdonítják… mígnem lekopik róla a kosztüm és rajongói már tényleg kezdik önmagáért csodálni…
Nem feszengős, de néhol bizony zavarba ejtő könyv, anélkül hogy ostobán aktualizálni kellene. És egyáltalán nem píszí, hanem tabukat hanyatt döntő, igazi gondolatébresztő és egyben tényleg görcsmentesen szórakoztató olvasmány.

„A szociáldemokraták láttán könny szökött a szemembe, ha csak Otto Welsre vagy Paul Löbére gondoltam. Hazafiatlan gazfickók voltak mindketten, nem is kérdés, de legalább formátumos lumpok. A jelenkori német szociáldemokráciát viszont egy tál kocsonya és egy tojós tyúk vezeti.”

(2013k.)

3 hozzászólás
>!
lilla_csanyi P
Timur Vermes: Nézd, ki van itt

Tudtam! Tudtam!
Mindig is úgy gondoltam, hogy semmi sem fekete vagy fehér. Ezért nem értem, hogy miért képzelik el sokan Hitlert egy szarvas-patás szörnyetegként. Ha valóban egyetlen vonzó tulajdonsága se lett volna, akkor nem állnak mellé milliók.

Na de szerencsére itt van Timur Vermes, aki megmutatja nekünk, miért is volt olyan k**vára veszélyes a Führer. Kb. a könyv feléig így néz ki a dolog: „Fenntartható fejlődés? De hát azt én is szeretném! Állatvédelem? Respekt for Cirmi! Sport és egészség? Hát erről papolok mindenkinek…ÚRISTEN B*****MEG, ÉN NÁCI VAGYOK, VAGY MI???” Aztán persze rájössz, hogy erről szó sincs, kb. annál a résznél, amikor a titkárnő szembesíti Adolfot a tetteivel, és megkapjuk azt a bizonyos reakciót…de ne szaladjunk ennyire előre.

Az alapötlet egyszerűen zseniális, de persze ez még önmagában édeskevés, ezt úgy kell kivitelezni, hogy jó legyen. És hogy sikerült-e? Maximálisan. Timur Vermes remekül hozza Hitler karakterét, végig tökéletesen hiteles marad vagy mondjam úgy, hogy hitleres? sorry XD, eközben pedig remekül reflektál a 21. század problémáira. És nem szégyelli ezt az egészet ennyire viccesen tenni! Én ezen a könyvön néhol hangosan röhögtem, annyira abszurd a humora. Ami pedig külön tetszett, hogy az író alkot ám véleményt bőséggel, de annyira szépen illeszti bele a sorok közé, hogy az egyáltalán nem lesz zavaró vagy kizökkentő.

Ami miatt nem kap max. csillagozást, az az a tény, hogy a végére sajnos kicsit unalmas lesz. Az Oktoberfestes rész egyszerűen nem tudott érdekelni, és ez eléggé megakasztott.

De ez ne szegje kedveteket, ezt a könyvet el kell olvasni!

2 hozzászólás
>!
AeS P
Timur Vermes: Nézd, ki van itt

Ennek a könyvnek, felsőfokú nyelvvizsgám biztos tudatában, már legalább háromszor nekirugaszkodtam németül, és valahol a 30-40. oldal környékén mindig megalázó vereséget szenvedtem. Úgy döntöttem, hogy beadom a derekam, és elolvasom magyarul, csak hogy nagyjából tisztában legyek a történetével, hátha majd úgy könnyebb lesz az eredetiben is elmélyedni.
2011 óta sokat változott a világ, és még többet a mi helyzetünk benne. Az, hogy a populista eszmék terjedését mennyire segíti a tömegkommunikáció (amit Hitler a könyvben jól fel is ismer), ma már nem csak egy fülszöveg, hanem számos országban a valóság.
Ebben a könyvben benne volt a siker lehetősége, még akkor is, ha az igazán szépen kimunkált belpolitikai utalásokat csak a németek (vagy a németek iránt érdeklődő magyar politológushallgatók) érthetik, a javát én csak érteni véltem, vagy még azt sem.
Jó fricska lehetett ez a németeknek, egyre jobb fricska nekünk is.

>!
Véda MP
Timur Vermes: Nézd, ki van itt

Vessetek meg, de én itt-ott felkacagtam ezen a könyvön. Igaz, nem tudom valahogy még most sem összeegyeztetni magammal/magamban, hogy egy Adolf Hitlerről szóló könyvben mi lehet ennyire mulatságos néhol; de azzal nyugtatom magam, hogy az irónia igen közel áll hozzám, ez a regény pedig erősen szatirikus. Ugyanakkor, hogy még több legyen bennem a paradox érzés, borzasztóan félelmetesnek is tartom (főleg a végét), mert igaz tükör a torz fogyasztói társadalomról.
Sokat töprengtem azon, hogy mi indíthat valakit egy ennyire ellentmondásos könyv megírására, pláne, ha német az illető. Beszélhetnénk a kollektív bűntudatról, de nem szeretnék túl mélyen analizálni, és nem is biztos, hogy kellene. Mindenesetre remek és merész kortárs regény kerekedett Hitler új karrierjéből, a jellemkomikum mindig épp ott „ül” , ahol kell.
De öt csillagot juszt' se adok, mert „Nem volt azért minden olyan rossz.” De. Az volt.
(És persze nem a regényben.)

4 hozzászólás
>!
Nita_Könyvgalaxis P
Timur Vermes: Nézd, ki van itt

Nézd, ki van itt!
De hát úgysem hiszed el, nem?
Ez nem lehet ő, nem is ilyen volt a bajsza/a haja/a testalkata!
Amúgy is, ilyen nincs.
De ha mégis van?
És ha a karizmája oly sok év után semmit se változott?
És az, hogy nem hiszik el, hogy ő az, de hisznek neki , az nem ugyanolyan veszélyes?
Nevetek rajta, de közben érzem, milyen ironikus ez. Mert inkább sírni kéne, hogy egy szörnyeteg meglátásai mennyire igazak lehetnek.

Nézd, ki van itt!
De ne, inkább ne nézd, olvasd el, aztán dönts te magad.
Hiszen szabad vagy, vagy mégsem?


Népszerű idézetek

>!
sassenach

Bámulatos, milyen utakat választ a gondviselés, hogy célba juttasson bennünket.

311. oldal

9 hozzászólás
>!
Ross P

No de tudjuk, mit várhatunk az újságjainktól. A süket írja, amiről a vak tudósít, a falu bolondja korrektúráz, a többi lap pedig változtatás nélkül átveszi.

27. oldal

1 hozzászólás
>!
Tony_Takitani

A hitlerjugendisták szemében nem tűnhettem eléggé gyámoltalannak, látszott rajtuk, hogy folytatni akarják a futballozást, mindenesetre vezetőjük a bajtársai felé fordult, miáltal olvashatóvá vált a neve, amelyet édesanyja varrhatott fel rikító színű mezére. Megszólítottam.

– Hitlerjugend Ronaldo! Merre van az utca?

12. oldal, I. fejezet

>!
robinson P

– De ugye nem fogja nekem kirámolni a bódét?!
Felfortyantam.
– Talán úgy nézek ki, mint egy bűnöző?
– Nem. Úgy néz ki, mint Adolf Hitler.
– Na látja, erről van szó – feleltem.

24. oldal

>!
haboskávé

– (…) A női szív, akár a csata. Tétovázva nem lehet megnyerni. Össze kell szednie minden erejét, és merészen belevágni.

>!
Tony_Takitani

Ez irritál engem a legjobban a korán kelő emberekben: ez a förtelmes jókedv, mintha még reggeli előtt lerohanták volna Franciaországot. Holott többségük semmiféle tett végrehajtására nem képes, leszámítva ezt a visszataszító korán kelést…

…Én a magam részéről azt a nézetet osztom, hogy a pékeken kívül senkinek semmi oka a korán kelésre.
Ja, és a Gestapón kívül, természetesen, ez magától értetődik. Hogy eltakarítsák a bolsevista csőcseléket. Ha bolsevista pékekről van szó, akkor még korábban kell felkelni, és így tovább.

IX. fejezet

Kapcsolódó szócikkek: Franciaország
>!
Cicu

Maga borzalmas alak, de legalább nem unalmas.

304. oldal

>!
Cicu

Ám régi igazság: nincs semmi, ami ne volna jó valamire.

329. oldal

>!
Cicu

De hát az együttérzés még nem segített senkin.

298. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Kurt Vonnegut: Az ötös számú vágóhíd
Kerstin Gier: Zafírkék
Robin O'Wrightly: Andrea & Andrea
Fredrik Backman: Az ember, akit Ovénak hívnak
Robert Harris: Führer-nap
Mark Twain: Egy jenki Arthur király udvarában
Molnár Anna Lujza: Betli
David Duchovny: Szent tehén
Richard Kadrey: A végítélet kis doboza
Szécsi Noémi: Utolsó kentaur