A ​szabadság felszámolása 22 csillagozás

Timothy Snyder: A szabadság felszámolása

Snyder nem kertel: világossá teszi, hogy egyenlőség vagy oligarchia, az individuum vagy a totalitárius rendszer, igaz vagy hamis állítások között kell választanunk, ha a nyugati liberális demokráciák mai krízisét vizsgáljuk. Elemző munkájában a teljesség igényével tárja fel, milyen fenyegetés nehezedik korunk demokratikus politikai rendszereire és törvényi hátterükre. Ahhoz, hogy szembenézzünk ezzel a kihívással, tisztáznunk kell politikai hagyományainkat, értékrendünket, továbbá azt is, hogy a jövő milyen igényeket támaszt tradícióink megújítására.
A könyv felfrissíti az életvitelünkre vonatkozó, aktuálisan érvényes tudásunkat – szerzője előrelépést és kiutat kínál a jelenlegi világpolitikai helyzetből, és számol a lehetséges dilemmákkal. Snyder műve többet ígér, mint az újságok szalagcímei: a jelenkori történelmünket feldolgozó könyvet hatalmas kutatómunka és személyesen készített interjúk sora előzte meg.

>!
XXI. Század, Budapest, 2019
432 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786155915109 · Fordította: L'Homme Ilona
>!
XXI. Század, Budapest, 2019
432 oldal · ISBN: 9786155915116 · Fordította: L'Homme Ilona

Enciklopédia 4


Kedvencelte 7

Most olvassa 9

Várólistára tette 52

Kívánságlistára tette 61

Kölcsönkérné 3


Kiemelt értékelések

>!
Kuszma P
Timothy Snyder: A szabadság felszámolása

Frei Tamás összes hagymáza, meg Dan Brown Vatikán-fantáziái csak könnyed kávéházi bájcsevejek ahhoz képest, amiről ez a könyv szól. A baj csak az, hogy ennek a könyvnek nagy valószínűséggel igaza van. Snyder áttekinti a XXI. század egyre forróbb háborúját az orosz autoriter modell és a nyugat között, Putyin ukrajnai beavatkozásától kezdve egészen az amerikai választás manipulálásáig, ami Trump elnökségében csúcsosodott ki – ez utóbbi akkora győzelem Oroszország szempontjából, hogy tényleg csak Berlin 1945-ös elfoglalásához mérhető. Mindez egy átgondolt taktika orosz részről, amit a stratégiai relativizmus fogalmával ragadhatunk meg. Amikor ugyanis egy vezető érzékeli, hogy saját államát nem tudja versenyképessé tenni, tehet ehelyett valami mást: a nála sikeresebb államokban zavart támasztva, paranoiát keltve és tekintélyelvű (szélsőjobboldali) pártokat támogatva lehúzhatja őket a maga szintjére, ezzel megmutatva, hogy ha nekünk nem is jó, de máshol se jobb, következésképpen saját kleptokráciánk életképesebb, mint az ósdi, kaotikus liberális demokrácia*. És ezzel a taktikával bizony be is lehet betonozni egy egyszemélyi vezetőt, mert alapvető emberi tulajdonság, hogy addig elvan a polgár bármilyen tolvajjal a miniszterelnöki bársonyfotelben, amíg ez a tolvaj el tudja hitetni vele, hogy másnak még sokkal rosszabb dolga van, mint neki.

Ennek a folyamatnak a szabatos és alaposan alátámasztott leírásával, az orosz elképzelések ideológiai gyökereinek ábrázolásával (amely gyökerek leginkább a „fasizmus” szóval írhatóak körül), illetve számos újszerű definíció (pl: skizofasizmus**, szadopopulista***) bevezetésével Snyder önmagában olyan könyvet tenne le az asztalra, ami nélkülözhetetlen lenne a XXI. század megértéséhez. De ő többet tesz. Ezt az egész történelmi, politikai, filozófiai fejtegetést egyetlen fogalmi keretbe helyezi a szükségszerűség és az örökkévalóság politikájának elméletével. Ebben a kontextusban mindkét fogalom eltérés a történelmi tényszerűségtől: előbbi például azzal, hogy úgy véli, a szebb jövő szükségszerűen be fog következni, következésképpen minden ennek ellentmondó bizonyíték csak időleges, és kvázi magától, konkrét szakpolitikai intézkedés nélkül is megszűnik előbb-utóbb. (Efféle elmélet volt a forradalmi marxizmus, vagy épp a Fukuyama nyomán „történelem végének” nevezett gondolatsor.) Csakhogy ez a balhit oda vezetett, hogy a választók úgy érezték, az ő problémáikkal nem foglalkozik senki, mindenki csak türelemre inti őket („maaaajd jó lesz, csak ki kell várni”) – közben meg látni azt látják, hogy nő az egyenlőtlenség, romlik az egészségügy színvonala, és esik szét az infrastruktúra. És ezek az állampolgárok (jellemzően a legszegényebbek, a legkiszolgáltatottabbak) nyitottak voltak arra, amit a politikusok új nemzedéke, az örökkévalóság politikusai kínáltak nekik megvételre. Az örökkévalóság politikusai ugyanis nem hivatkoztak a szebb jövőre, ők a jövőt inkább állandó veszélyforrásként láttatták, olyasvalamiként, amitől csak az erőskezű vezető tud megvédeni minket****. Az ő retorikájukban nincs helye a valódi problémáknak – ha valaki az egyenlőségről vagy az egészségügyről kérdezne, rögtön másról kezdenek hadoválni –, mi több, a valódi problémák csak olyan dolgok, amelyeket felhozni tulajdonképpen hazaárulás, hisz eltereli a figyelmet a (hamis, általuk konstruált) legfőbb és jövőbeni problémáról. És ez az a pont, ahol a konstruált valóság diadalt arat a valódi valóságon, a választónak pedig nem marad más dolga, mint rituális (mert torzított) választásokon megerősíteni vezetőit abban, hogy továbbra is tőlük várja a megoldást. Amit pedig ezért cserébe kap, az nem a szebb jövő, hanem a dicső múlt: az, hogy egy olyan nemzet tagja lehet, aki az örökkévalóságtól fogva ártatlan, pedig az egész rajta kívüli világ az ő meggyalázására törekszik.

Azt állítom, hogy Fukuyama és Huntington művei óta nem született olyan geopolitikai konklúzió, ami erőteljesebb és alapvetőbb magyarázatot adna a világ dolgaira, mint Snyder műve. (És bizony: ez a könyv – ha volt ilyen célja Snydernek, ha nem – korrigálja is azok hiányosságait, tévedéseit.) Klasszikus szöveg – ezt ki merem jelenteni már most –, ami egészen elképesztő érzelmi bevonódást okoz az olvasóban. Következésképpen gyenge idegzetűek inkább apróbb kortyokban fogyasszák – de fogyasszák ők is, mert cudarabb lesz, ha váratlanul érik őket a dolgok. Olyan mellette a többi hasonló tárgyú könyv zöme, mint pincsikutya a dán dog mellett. Karcsú szó rá a „zseniális”.

* Nyilván csak nagy országok tudnak igazán zavart kelteni náluk sikeresebb rendszerekben, de azért a piszlicsáré államok vezetői is képesek lebutított formában alkalmazni ezt a módszert. Elég ehhez saját médiánkban azt szajkózni, hogy Bécsben, Kölnben, Londonban (stb) úton-útfélen nőket erőszakolnak a bevándorlók, meg minden tele van no go zónákkal – szegény nyugdíjas mamó úgysem megy el oda, hogy ellenőrizze. Csak imádkozik Jézuskához, hogy a mi fess miniszterelnökünket nehogy valami baj érje, mert különben mi is iszlám kalifátus leszünk. (Az már nagyobb baj, hogy a fenn említett mamó inkább hisz a médiának, mint a saját unokájának, aki Bécsből, Kölnből, Londonból hazatérve egészen más képet közvetít neki. És a fenn említett mamó igazán elgondolkodhatna, hogy miért van ez így.)
** „Ez a fasizmus új válfaja, amelyet nevezhetnénk skizofasizmusnak: valódi fasiszták az ellenfeleiket nevezik fasisztának, a holokausztért a zsidókat okolják, és a második világháborút érvnek tekintik a még több erőszak mellett.” (192. oldal)
*** „Trumpot sokan populistának nevezik. Egy populista azonban olyasvalaki, aki szakpolitikai intézkedéseket javasol a tömegek lehetőségeinek bővítésére, nem az, aki a gazdasági elitnek kedvez. Trump valami más: szadopopulista, akinek az intézkedései arra irányulnak, hogy saját választói legsérülékenyebb tagjainak ártson.” (356. oldal)
**** Vessünk egy pillantást például (ha nincs még hányingerünk tőle) az úton-útfélen hemzsegő kormányplakátokra. Mit látunk rajtuk? Hogy támogassuk OV programját. Ebben máris tetten érhetjük a vezérkultusz megnyilvánulását, hisz nem a kormány, nem a párt programját kell támogatnunk, hanem egyetlen személyét, egyetlen erőskezű vezérét, aki bölcs, egymaga mindent tud és mindig igaza van, hovatovább szakpolitikusokra sincs szüksége. (Ahogy tényekre sem.) Maga a program pedig micsoda? Hogy állítsuk meg a bevándorlást. Ennyi. Egyetlen jövőbeli, ellenőrizhetetlen katasztrófa fenyegetése. De hogy mi lenne, ha ez a veszély egyszerűen elmúlna, mit csinálna akkor a kormány (illetve maga OV), arról egy büdös szót se ejtenek. Nem véletlenül: mert ez a veszély örökké fog tartani. Ha pedig elmúlik, hát tesznek róla, hogy ne tudjunk az elmúlásáról. Mert ez a veszély az egyetlen, ami legitimálja egy korrupt rezsim létezését.

29 hozzászólás
>!
Cipőfűző P
Timothy Snyder: A szabadság felszámolása

Fókuszban az orosz (állami) oligarchia és világot alakító, újabb tévútra irányító tevékenysége a 2010-es években. Konteónak hangzik, igaz? Pedig Snyder tényeket sorakoztat fel, a valóság figyelembe vételével kéri számon az orosz fikciós politikát. A másik fél viszont szereti figyelmen kívül hagyni a valóságot. Nehéz ügy.
A szerző kronologikusan göngyölíti fel az eseményeket. Először is egy működő oroszországi demokrácia reményét tették illóvá és önmaguk hatalmát folytonossá az emberek fejében, aztán az EU-val mentek szemben, az ukrán konfliktus részletekbe menő történetét kapjuk, eddigi csúcspontként pedig gyakorlatilag saját jelöltjüket protezsálták sikeresen az USA elnöki székébe (Trump felemelkedését szintén részletekbe menően olvashatjuk). Mindezek előtt Snyder gyorstalpalót tart az orosz politikai vezetés eszmei gyökereiből. Putyinék a 2000-es években egy Ivan Iljin nevű, a 20. század első felében tevékenykedő fasiszta ideológus tanait kezdték nyíltan magukévá tenni. Ezek között olyan lózungok szerepelnek, minthogy Oroszország az egyetlen tiszta, szeplőtelen és szűz ország, amely eredendően jó, bármit tesz, jó is marad, és állandó fenyegetettségnek van kitéve, más hatalmak be akarják mocskolni (hogy miképp, arra Putyin generációja ad ízléstelen választ: a nyugat fekete pénisszel, fekete ondójával, szegény Obama). Vagy mondjuk, hogy Oroszország kontinuus a Kijevi Russzal (kora középkori fejedelemség), természetesen a nagy Vlagyimir (Putyin) pedig reinkarnációja Vlagyimir fejedelemnek. Tehát megteremtették egy olyan Oroszország illúzióját, amilyen sosem volt, és soha nem is lehet. Hatalmuk legitimációját nacionalista ködök mellett azzal bizonyítják saját polgáraiknak, hogy elősegítik a káoszt az EU-ban, és az Egyesült Államokban, melyek, mivel képesek jóléti társadalom fenntartására, ellenségnek kell tekinteni. Snyder kifejti, mivel felnőni nem tudnak hozzájuk a rendszer korlátai miatt, ezért a cél, hogy lehúzzák magukhoz őket. Természetesen nem hallgatja el a nyugati hatalmak hibáit sem, kezdve azzal, hogy szerinte a szükségszerűség politikájával bástyázták körül magukat, miszerint a sárgolyó népeinek sorsa egy lineárisan haladó sárga kombinó, amely nem siklik ki. Hogy a bástyákon kívül történik más is, vagy hogy a kombinó esetleg leselejtezett, az csak mellékes apróság.
Provokatív, szókimondó könyv, Snyder kitámasztja lankadó szemhéjunk, és láthatjuk, hogy jutottunk a mostanában virágzó áldemokratikus rendszerekig, ezeknek az államoknak az atyját alaposan vizsgálva. Hogyan fér meg egymás mellett a kommunista múlt dicsőítése és fasiszta eszmetöredékek üdvözítése. Hogy lehet kikezdeni egy stabilnak hitt demokráciát, hogyan lehet hülyére venni a világot és összeugrasztani csoportokat primitív szexuál-politizálással, fikciós politikával, álhírekkel, a valódi sajtó negligálásával.
Nekünk a legnagyobb tanulság az lehet a kötetből, hogy ne kövessünk megint illúziókat, mint a rendszerváltáskor, most még veszélyesebb vakvágányra kerülünk, hiszen ami után nyúlnánk, csak levegőt markolhatunk. spoiler

>!
Baráth_Zsuzsanna P
Timothy Snyder: A szabadság felszámolása

Minden nap irgalmatlan mennyiségű információ zúdul ránk, nem könnyű kisilabizálni az adathalmazból az összefüggéseket, ráadásul túlságosan könnyen befolyásolhatóak vagyunk. Aztán jön néhány nagyobb sokk, és elkezdünk gondolkodni, hogy vajon hogyan történhetett mindez? Ilyen volt mostanában a brexit népszavazás vagy Trump elnökké választása. Timothy Snyder történész ebben a remek könyvben kristálytisztán levezeti nekünk, hogy ezekben bizony az oroszok keze van. Mert miután a Szovjetunió összeomlott, Oroszországnak szembe kellett néznie azzal, hogy oda a birodalom, túl kicsi már ahhoz, hogy érdemi fenyegetést jelentsen az EU-nak és Amerikának, azonban ártani nagyon is tud neki. Főként informatikai eszközökkel (hackerkedés, internet általi befolyásolás) ugyan, de ne felejtsük el, hogy a Krímet katonai eszközökkel ragadta magához, amivel éppen elég feszültséget tud okozni a térségben. Amerikában pedig ott van Trump, akire ugyan hivatalosan nem tudták rábizonyítani, hogy az oroszoknak köszönhetően lett elnök (viszont azt sem mondták ki, hogy ártatlan), de aki végigolvassa Snyder elemzését a témáról, annak nem nagyon maradnak kétségei. Kemény könyv ez, végigkövethetjük benne Putyin és Oroszország történetét. Megismerkedhetünk Ivan Iljin filozófiájával, amely mély benyomást tett Putyinra, lényege az örökkévalóság politikája, vagyis az, hogy a szép jövő nem létezik, az egy állandó veszélyforrás, amelytől csak egy erős vezető tudja megmenteni a népet. Továbbá azt is megtudjuk, hogy a szükségszerűség politikája az az eszme, hogy nincs eszme, és ebből következik az örökkévalóság. A szerző részletesen kifejti a könyvben ennek a filozófiának a tartalmát, amely nem könnyű olvasmány, de érdemes átrágni magunkat rajta, mert ezután már megértjük, mi mozgatta Putyin tetteit attól kezdve, hogy hatalomra került, egészen napjainkig. Brutálisan elgondolkodtató könyv, amelytől kirázza a hideg az olvasót.
A teljes kritika itt olvasható:
https://smokingbarrels.blog.hu/2019/06/03/konyvkritika_…

>!
Arcturus
Timothy Snyder: A szabadság felszámolása

A háború: béke. A szabadság: szolgaság. A tudatlanság: erő.

Ha nem ez lenne az elnyomó autoriter társadalmakat jellemző közismert idézet az 1984-ből, akkor akár a mai önkényuralmi és populista államok jelmondata is lehetne.

Timothy Snyder a közelmúlt eseményeit helyezi mérlegre, és igen hathatósan érvel a véleménye mellett, melyeket bevallott és tényszerű adatok támasztanak alá. A 21. század második évtizedében egy olyan dolgot szabadítottunk magunkra, amelynek számtalan valóban hasznos előnye van, de rengeteg veszélyt is rejt magában. Olyan veszélyt, amellyel nem számoltunk. A közösségi média haszna kétségtelen, én magam is ennek köszönhetek egy szuper kis baráti társaságot, meg nagyon sok mindent. De a veszélyei valósak, és a gyenge pontjait könnyen kihasználhatják azok, akiknek hatalma és vagyona nem legitim. És meg is teszik.

Az új orosz retorika szerint azok a bűnök, amelyeket a szovjetek követtek el, nem léteznek, és a 20. század legnagyobb tragédiája az, hogy felbomlott a Szovjetunió. Ennek erősebb és természetesen orosz vezetésű utóda az Eurázsiai Unió, mely Lisszabontól Vlagyivosztokig tart majd. Az orosz belügy külüggyé vált, és az elmúlt években számtalan sikeres vagy kevésbé sikeres akciójuk volt bizonyíthatóan és bizonyítottan Európában. Ők kezdeményezték a skót függetlenedési népszavazást (amelyet végül nem szavaztak meg, és ezt az orosz médiában máris csalásként értékelték, egy valós választási csalásról készült videóval alátámasztva – csakhogy ezt a videót Oroszországban vették fel), ők segítették elő a Brexitet (több száz, a brexitről lamentáló és ilyen témákat megosztó twitter-fiók egy szentpétervári székhelyű twitterbotokat készítő cégé volt, az akkoriban e témában született és indított beszélgetések egyharmadát ilyen oroszországi twitterbotok kezdeményezték – később ugyanezek a botok segítették Trump kampányát is), de a francia és osztrák szélsőjobboldaliak vártnál nagyobb sikere is egy részben nekik köszönhető. Legnagyobb sikerük természetesen Trump, aki ezer szállal kötődik hozzájuk.

(…)

Választhatunk, mi melyiket szeretnénk. Azt hiszem, már választottunk is. És azt hiszem, nem jól. Kijózanító és fontos könyv, valódi történészi munka, ami kontextusba képes helyezni a jelent a múlttal, egy olyan gondolkodó gondolatai, akinek szavaira megéri figyelni. Számomra két ütős üzenete is volt: egyrészt az elmúlt években Magyarországon kormányzati szinten szóról szóra ugyanazok az intézkedések és ugyanaz a retorika köszönt vissza, ami 2010-től kezdve Putyinnak és csapatának olyan jól bevált – minden nekik nem tetsző civil szervezet külföldi ügynökként való megbélyegzése, a média feletti hatalomátvétel, szándékos hazugságok, hazug képek és videók a nyugati városokból, amelyeket egészen máshol és máskor készítettek –, csupán nálunk nem annyira végletesen és erőszakosan zajlott. Elvégre Oroszországban ma sem ritka, hogy politikai ellenfelet bebörtönöznek vagy megöletnek – ez a része jórészt elkerül minket.

A másik dolog pedig az a tény, hogy kis hazánk épp csak pár sorban van megemlítve e könyvben. Bármennyire is szeretnék ezt ma a (félre)vezetőink, Magyarország sem európai, sem világszinten nem politikai tétel. Nem befolyásolja a jövőt, pedig nem mondhatnánk, hogy a szerző nem ismeri. Timothy Snyder sokszor megfordul Bécsben és Lengyelországban is, a 20. századi közép- és kelet-európai történelem a szakterülete, és tisztában van ezzel együtt a magyar történelemmel is.

Egyetlen dolog vigasztal: valószínűleg nem lesz már sok időnk ezen lamentálni, és amikor a hatalmas erejű pusztító viharok, a hetekig tartó forróság, az aszály, az áradások megérkeznek, amikor az ivóvíz fogyóban, az élelem szintén: akkor tökmindegy lesz, milyen uralom alatt fogunk élni. Nem fogjuk végigélni mindezeket a folyamatokat, mert a természet (miattunk) olyan mértékű pusztítást fog végezni, hogy mindenféle uralom nagy eséllyel egyszerűen megszűnik. Talán már a mi életünkben. De a gyerekeinkében biztosan.

Bővebben: https://kulturpara.blog.hu/2019/04/08/a_haboru_beke_a_s…

2 hozzászólás
>!
Dominik_Blasir
Timothy Snyder: A szabadság felszámolása

Timothy Snyder már az előszóban elveszi az ember életkedvét. Pedig ott még főként általánosságban beszél, felvázolja a teóriáit, a könyv alapkoncepcióját, tisztázza az alapfogalmakat… és mégis, minden szavával növekszik bennem a fájdalom, a szomorúság, a hányinger: mert érzem, hogy az én valóságomról mesél. Nem tudok – persze nem is nagyon akarok – elvonatkoztatni a saját életemtől, attól, amit én látok magam körül, attól, hogy bár Snyder egyértelműen az orosz és az amerikai helyzetről ír, mégis érzem a saját bőrömön, hogy ez hozzám is szól. Nem olvastam még olyan „tudományos ismeretterjesztő” kötetet, aminek akkora aktualitása lenne, mint A szabadság felszámolásának – és sajnos egyelőre nem úgy tűnik, hogy változna a helyzet.
Bővebben: http://ekultura.hu/2019/05/29/timothy-snyder-a-szabadsa…

1 hozzászólás
>!
kerimaci P
Timothy Snyder: A szabadság felszámolása

Nagyon örülök, hogy rátaláltam az íróra. Ez már a második könyvem tőle, de valószínűsítem, hogy nem az utolsó. :) Kétségkívül nehezebb olvasmány, de esetemben, ahogy haladtam előre úgy lett egyre könnyebb és szoktam hozzá az író stílusához, bár az is megfordult a fejemben, hogy a fordítás belejátszik a dologba, hogy minél jobban át tudja adni az eredetit.
Ami a könyv témáját illeti… nagyon aktuális, nagyon lebilincselő, és azt hiszem a jó szó, hogy borzongató mennyire igaza van. Főleg a tekintetben, ha az aktuálpolitikára fogékony olvasó tartja a kezében, mennyi párhuzamot tud vonni a világban nem csak az orosz oligarhák és az USA viszonylatában, de Európából is… Ahogy olvastam és csak visszagondoltam a rég múlt idők híreire, majd a könyv hatására rákerestem a hírekre, hogy azokat hogyan is tálalták a világsajtóban spoiler, kísérteties volt.
A könyv lebilincselően foglalja össze a XXI. századi politikai összefüggéseket az orosz és nyugati politikákon keresztül spoiler
Ajánlom mindenkinek, még azoknak is akik nem szívelik a politikai könyveket!
Csak egyet érteni tudok a borítón lévő ajánlással: „Brilliáns és felkavaró elemzés. Mindenkinek el kell olvasnia, aki érteni szeretné a jelenlegi, világméretű politikai válságot.” (Yuval Noah Harari)

>!
GTM P
Timothy Snyder: A szabadság felszámolása

A könyvre @Kuszma értékelése hívta fel a figyelmem, kinek most az olvasás után minden szavával egyetértek. https://moly.hu/ertekelesek/3180888 Azóta is annyi értő ismertetést, kritikát írtatok róla, hogy én ebbe kontárként nem szeretnék belebeszélni. Inkább arról írok, hogy rám milyen hatással volt a könyv.
Él az ember ebben a rossz világban. Néz, lát, tapasztal, és megpróbálja összerakni a látottakat, tapasztaltakat. Szeretné megérteni a világot. Ám valahogy nem megy. Nem akarnak összeállni egésszé a tapasztalások szilánkjai. Nekem legalábbis fel nem fogható néhány dolog, hogy hogyan, miért történhet(ett) meg a 21. században. Aztán találkozik az ember, bár csak egy könyv lapjain, egy ilyen gondolkodó elmével, mint ez a Snyder, aki végtelen türelemmel összerakja ezeket a szilánkokat, tudós alapossággal felkutatja, majd helyére rakja a hiányzó részleteket, és össze áll a kép. Bár ne állna! – mondom én, de ez már a magánügyem. A könyv viszont, amiben ezt a képet bemutatja szerintem is kivételes.

A szükségszerűség és az örökkévalóság politikájának elmélete roppan érdekes és számomra meggyőző. Igazából a ráismerés élményét nyújtotta, hiszen megéltem, megtapasztaltam mindkettőt. Az előzőben szocializálódtam, az utóbbinak meg nyögöm a mindennapjait. Bár az örökkévalóság politikájának szülőföldje a fasiszta ideológiai alapokon nyugvó putyini Oroszország, mégis elég sokat kellett mantráznom magamnak, hogy most nem Magyarország 21. századi történelmét olvasom. Kiáltoznak a politikai folyamatok párhuzamai.
Nem volt jó szembesülni, de nem leptek meg az olvasottak, és sok mindent a helyére tettek. Az ellenséggyártás tudatosan megtervezett mechanizmusa, a médiabirodalmak manipulációi, az álhírterjesztés államilag irányított módszerei és döbbenetes mértéke, az oligarchák nemzetközi szintű összefonódásai és mindenre kiterjedő uralmuk, a maffiamódszerek, a kiberháború, ami zajlik a fejünk fölött, és amiről mit sem tud az átlagember… elképesztők, szinte hihetetlenek. Machiavelli szelíd kiscserkész ehhez képest. Én meg közben oly kicsinek éreztem magam. Arányaiban semmivel sem tudunk többet a körülöttünk zajló világról, mint a középkor tudatlanságban tartott jobbágyai. Hiába tapasztaljuk naponta, mégis nehéz szembesülni az arányokkal, amiket Snyder elénk tár. Azzal, hogy nem elszigetelt esetekről van szó, hanem globális szinten zajlik mindez. Megvallom, néha szkeptikus voltam, nem egy újabb összeesküvés elméletet olvasok-e. De egyrészt minden állítását pontosan dokumentál, másrészt annyira egybevág azzal, amit megtapasztalunk, hogy meg kellett győznöm magam Snyder hitelességéről.
Alapvetően két reakciót váltottak ki belőlem az olvasottak. Az egyik a rácsodálkozás: jé, tényleg, hogy ezt eddig miért nem vettem észre! A másik: na, ne! Ez már nem, ez nem lehetséges. Miközben pontosan tudom, hogy de igen, minden lehetséges!
A fülszöveg megoldást is ígér. Én nem találtam, és ez elkeserít. Jó, értem, lépjünk ki a múlt ködéből, felejtsük el a mítoszokat meg a kincstári optimizmust egyaránt, és térjünk vissza a történelembe! És miként? Egyénileg még látom az útját. De rendszerszinten? Hogyan?
Olvasni élmény volt a könyvet, ehhez hozzájárult a remek stílus is. Sok minden helyre került a fejemben, csak ettől én még nem érzem jobban magam. Mégis csak biztatni tudok az olvasásra mindenkit, mert muszáj látni és érteni, mi is folyik körülöttünk. Ez az egyetlen útja, hogy legalább egyénenként kibújjunk a manipulációk szövevényes hálójából.

>!
Sati P
Timothy Snyder: A szabadság felszámolása

Egyszerre hátborzongató és egyszerű: tényekre épülő, színtiszta elemzés. A Jelen uniformizált mellébeszélései ellen szóló, történelmi tényektől csillogó, tiszta leírása a rettenet kezdetének és folyamatának.
Mindenkinek ajánlom, akit ökölbe szorít ez a pótlékként elénk öntött lét. Így legalább tudjuk, mi jön még..

>!
Csokky
Timothy Snyder: A szabadság felszámolása

Nehéz röviden megfogalmazni, hogy miért is jó ez a könyv. Tökéletes látleletet ad az elmúlt évtizedekről, és segít értelmezni azokat a történéseket, melyek napjaink politikáját alakítják.
De ami miatt mindenkinek ajánlom, az az, hogy ez nem csak Ororoszországról és az USA-ról, hanem az elmúlt évtizedek Magyarországáról is. És arról, miért is fontos a történelem ismerete és a forráskritika.


Népszerű idézetek

>!
Kuszma P

„Azok, akik az alapvető szabadságot egy kis átmeneti biztonságért feladják, nem érdemelnek sem szabadságot, sem biztonságot.”
Benjamin Franklin

173. oldal

Kapcsolódó szócikkek: biztonság · szabadság
3 hozzászólás
>!
Kuszma P

Hivatalos orosz politikai állásponttá vált – ahogy korábban a szovjet politika is tette – a második világháború kezdetének 1941-et megjelölni 1939 helyett. Az 1941-es év azonban csak akkor tekinthető az orosz ártatlanság nagy pillanatának, ha elfelejtjük, hogy a Szovjetunió a háborút 1939-ben kezdte Németország szövetségeseként, és hogy 1939 és 1941 között olyan intézkedéseket hajtott végre az általa megszállt területeken, amelyek nem sokban különböztek Németországéitól. Putyin még 2010-ben is hajlandó volt a lengyel miniszterelnökkel a kor leghírhedtebb szovjet bűntettéről, a katyni vérengzésről beszélni. 2014-re azonban teljes fordulatot hajtott végre. Putyin helytelenül csupán megnemtámadási megállapodásnak minősítette az 1939-es Molotov-Ribbentrop-paktumot, ami visszalépést jelentett a szovjet hagyományokba. Ha „a Szovjetunió nem akart harcolni”, ahogy Putyin 2014-ben állította, akkor miért is szállta meg 1939-ben a szovjet hadsereg Lengyelországot, miért ejtett foglyul lengyel tiszteket, és miért ölt meg a szovjet titkosrendőrség 1940-ben több ezret közülük Katynban? 2014-ben egy orosz törvény bűncselekménnyé nyilvánította azt állítani, hogy a Szovjetunió megszállta Lengyelországot, elfoglalta a balti államokat, valamint hogy 1939 és 1941 között háborús bűnöket követett el. Az orosz legfelsőbb bíróság később megerősítette, el lehet ítélni orosz polgárokat amiatt, hogy a közösségi médiában alapvető tényeket posztolnak az orosz történelemből.

205. oldal

4 hozzászólás
>!
Kuszma P

A demokratikus választás értelmét a következő választás ígérete adja. Ha számíthatunk arra, hogy sor kerül majd újabb, tényleges jelentőséggel bíró választásra, megnyugodhatunk, hogy legközelebb kijavíthatjuk mostani hibáinkat, amelyekért addig is az általunk megválasztottakat hibáztatjuk. Ezáltal a demokrácia az emberi esendőséget politikai kiszámíthatósággá változtatja, és segít abban, hogy az időt a jövő felé haladó mozgásként érzékeljük, amire van némi befolyásunk. Ha arra jutunk, hogy a választás pusztán ismétlődő támogatási rituálé, a demokrácia elveszti értelmét.

326. oldal

>!
Kuszma P

Nehéz ellenállni azoknak a hazugságoknak, amelyekért gyilkoltunk.

228. oldal

>!
Kuszma P

A fiatal kelet-európaiakat nem tanították meg gondolkodni azon, milyen okok vezettek az államok 1930-as vagy 1940-es években bekövetkezett bukásához. Mivel kizárólag a Német és az Orosz Birodalom ártatlan áldozataként látták magukat, a két háború közötti rövid időszakot kezdték magasztalni, azt a rövid időszakot, amikor Kelet-Európában nemzetállamok voltak fellelhetők. Közben megfeledkeztek arról, hogy ezek az államok nemcsak rosszindulatból voltak bukásra ítélve, hanem rendszerszinten: európai keret nélkül kevés esélyük volt fennmaradni.

106. oldal

>!
Kuszma P

Putyin logikájában az egyénnek nincs joga tiltakozni a kormány demokráciaellenes lépései miatt, hiszen a demokrácia azt követeli, hozzuk összhangba lelkünket a törvényekkel, amelyek tiltják a tiltakozást.

79. oldal

1 hozzászólás
>!
Arcturus

Végső soron a szabadság azon múlik, képesek-e a polgárok megkülönböztetni az igazságot attól, amit hallani szeretnének.

326. oldal

2 hozzászólás
>!
Kuszma P

„Putyin helyesen mérte fel, hogy a hazugság inkább egységbe kovácsolja, mintsem szétválasztja az orosz politikai elitet. Minél nagyobb és nyilvánvalóbb a hazugság, alattvalói annál jobban bizonyítják lojalitásukat azzal, hogy elfogadják, és annál erősebben kötődnek a Kreml szakrális-misztikus hatalmához.”
Charles Clover újságíró

214-215. oldal

Kapcsolódó szócikkek: hatalom · hazugság
>!
Kuszma P

Európa nagyhatalmainak történelmében az imperializmus integrációban folytatódott, miközben a nemzetállam mint entitás alig volt jelen. A főbb európai hatalmak sosem léteztek nemzetállamokként: a második világháború előtt birodalmak voltak polgárokkal , alattvalókkal és egyenlőtlenségekkel; később, amikor e hatalmak elvesztették birodalmaikat, az európai integráció folyamatához csatlakoztak. A kelet-európai nemzetállamok, amelyeket nemzetállamnak is alapítottak, az 1930-as vagy 1940-es években összeomlottak. 2013-ban okkal feltételezhettük, hogy nagyobb európai rendszer híján az európai államok felbomlanak. A dezintegráció egyik formája, nevezetesen az Európai Unió szétesése nagy valószínűséggel egy másikéhoz: az európai államok széteséséhez vezetne.
Az orosz vezetők ezt, úgy tűnik, megértették.

94. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Noam Chomsky – Edward S. Herman: Az Egyetértés-gépezet
Ryszard Legutko: A közönséges ember diadala
Steven Levitsky – Daniel Ziblatt: A demokráciák halála
David van Reybrouck: A populizmus védelmében
Simándi Irén: Küzdelem a nők parlamenti választójogáért Magyarországon 1848–1938
Csicsmann László: Iszlám és demokrácia a Közel-Keleten és Észak-Afrikában
Paul B. Coleman: Cenzúrázva
Antal Attila: A populista demokrácia természete
Strassenreiter Erzsébet (szerk.) – Kéthly Anna: Kéthly Anna válogatott írásai és beszédei
Bruce I. Newman: A politika tömegmarketingje