Miú ​és Vau nagy kalandja (Miú és Vau 4.) 34 csillagozás

Timo Parvela: Miú és Vau nagy kalandja

Miú nagyon unatkozik: semmi másra nem vágyik, csak egy igazi, izgalmas kalandra. Olyanra, ami valami egészen jelentéktelen aprósággal kezdődik, majd abból egy újabb, kicsit fontosabb dolog következik, ami aztán egy különös véletlenhez vezet és így tovább: az események sora csak nő és dagad egyre, mígnem elérkezik a várva várt nagy kaland!
Vele ellentétben Vau nyugalmat szeretne. Minden figyelmét a készülő makettnek szentelné, amit születésnapi ajándéknak szán. Ennek érdekében egy végzetes egyezségbe is belemegy, azonban a remélt béke helyett hamarosan egy kaland kellős közepén találja magát.

Mindannyiunk kedvenc kutya-macska párosa ezúttal az erdőbe indul, ahol találkoznak a titokzatos Morgó Medvével, kincset keresnek, bajba jutottakon segítenek és maguk is bajba kerülnek ahogy ez a nagy kalandokban szokás.

Kiadói ajánlás: 5 éves kortól · Tagok ajánlása: 5 éves kortól

>!
Kolibri, Budapest, 2016
126 oldal · keménytáblás · ISBN: 9786155633485 · Fordította: Kovács Ottilia · Illusztrálta: Virpi Talvitie

Enciklopédia 2


Kedvencelte 2

Várólistára tette 7

Kívánságlistára tette 19


Kiemelt értékelések

Bea_Könyvutca P>!
Timo Parvela: Miú és Vau nagy kalandja

Első találkozásom Miúval és Vauval, és egyből levettek a lábamról.

A fejezetek tökéletesen megfelelnek egy esti mesének, bár ahogy az én gyerekeimre emlékszem, nekik sosem volt elég egy fejezet, gyanítom ennél a könyvnél is előfordulhat ez. Nagyon tetszettek az állatok nevei, Miún és Vaun kívül szerepel még a történetben Mekegi, Mú, Nyiha, Hápogi, Röfi. Nem nehéz kitalálni, hogy ki kicsoda, de szerintem ezek a nevek a gyerekeknek is nagyon tetszetősek lehetnek. Nagyon tetszettek az illusztrációk is.

Még több: http://konyvutca.blogspot.nl/2017/03/gyerekeknek.html

Hintafa>!
Timo Parvela: Miú és Vau nagy kalandja

Végre, végre visszatértek! Teljesen váratlanul ért a megjelenésük, de olyan őszinte örömmel fogadtuk őket, mint rég nem látott jó barátainkat szokás, pedig nemrég olvastuk újra a sorozat egyik korábbi részét. De mit lehet tenni, ha Miú és Vau nagy kalandra indul, abból mi sem maradhattunk ki.

A kendőzetlen igazság az, hogy minden olvasáskor meghatódom a Miú és Vau sorozatától (ez van). Parvela olyan sokféle hangon, stílusban szólal meg okosan, mindig jól és jókat ír. Súlya van Miú és Vau történeteinek, de mégsem nehezednek rá az olvasóra, mert a humor, a jókedv éppolyan fontos motorja az eseményeknek, mint azok a rétegek, amiknek a mélyébe egyelőre csak a felnőtt olvasók látnak bele. Úgy általában elmondhatom, hogy az egyik kedvenc külföldi gyerekkönyvíróm.

Külön izgalmas, amikor a kedvenc-polcon lapuló sorozatunk folytatódik, mert már azelőtt várakozással és boldogsággal telik meg a gyerekszoba, mielőtt kinyitnánk a könyvet. Érdekes (dehogy, inkább tipikus) módon ilyenkor olyan könnyen megy az elpakolás, nyafi és nyüszi is mélyen hallgat valahol. Pedig csak annyi történt, hogy Vau ásott egy gödröt, aztán meg jött a postás. Talán mondanom sem kell, hogy Miú ötlete volt az egész, ugyan Vau tagadhatatlanul részt vállalt az eseménylavina beindításában. Sőt, ő volt az, aki az útban felejtette az ásót. Mindenesetre Miú ötletei a tőle megszokott módon köz- és életveszélyesek. Magyarul újra Kovács Ottília remek tomácsolásában olvashattuk. Gyors megjegyzés: állati (nem bírtam kihagyni) szerencsésnek tartom a magyar olvasókat, mert Parvela Miú és Vau sorozatát botor módon, méltatlanul sokáig nem fordították le angolra. Idén készült el az első angol nyelvű kiadás, egy új-zélandi kiadónak köszönhetően. Azért az, hogy mi már évek óta olvashatunk a két barát viselt dolgairól, szerintem ad némi büszkeségre okot.
Folytatás itt: http://hintafa.blog.hu/2016/12/14/timo_pavela_miu_es_va…

Chöpp >!
Timo Parvela: Miú és Vau nagy kalandja

Én nagyon szerettem! A Kicsimnek talán nem tetszett annyira, bár lehet, hogy csak a többi aktuális olvasmányhoz képest kevésbé élvezte. Én a végén bizony el is érzékenyültem.

zamil>!
Timo Parvela: Miú és Vau nagy kalandja

Jó példája ez a rész, hogy nem lehet mindig magasan tartani a színvonalat, néha becsúszik egy-egy gyengébb rész, igaz ez a gyengébb csak a többi részhez viszonyítva gyengébb.
Ez pont egy ilyen történet, semmi különös nincs a történetbe, megismerünk két cickányt, akik közül az egyik a szívemhez nőt, de lényeges mondanivalója nincs a történetnek.
Inkább fogjuk fel úgy ezt a részt, mint ami felvezeti a következő darabot, ami nekem nagy kedvencem.

Vivinniec>!
Timo Parvela: Miú és Vau nagy kalandja

Tanulságos kis történet. :-)
Sok felnőtt is tanulhat belőle.
Szóval bátran olvassa/hallgassa mindenki 0-99 éves korig… ;-)

Ratoncita P>!
Timo Parvela: Miú és Vau nagy kalandja

A kedvenc sorozatom! Ez a kötet is mesés! Fordulatos, humoros, és sokat lehet belőle tanulni is az érzésekről, felnőtt vs. gyerek attitűdről. Nálunk sokszor olvasós.

kaede>!
Timo Parvela: Miú és Vau nagy kalandja

Miú és Vau még mindig imádnivaló páros, és még mindig nagyon emberiek. Szerintem ez is egy olyan mesekönyv, amit többször elő lehet (és érdemes is) venni, mert ahogy nő a gyerek, annál több rétegét érti meg, annál több réteg bontakozik ki előtte.
Egyelőre csak könyvtárból, de kell egy belőle itthonra. :)


Népszerű idézetek

Bea_Könyvutca P>!

– Azt akarod mondani, hogy unatkozol? – tudakolta Vau.
– Hogy unatkozom-e? Á, dehogy! A napjaim színesek, akár a novemberi köd, és olyan izgalmasak, mint egy esős kedd délután.

9. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Miú · Vau
Bea_Könyvutca P>!

Milyen egy kaland? Hogyan kezdődik? Hogyan lehet belekeveredni? És hogyan lehet a hétköznapi szürkeséget olyan színessé varázsolni, akár a szivárvány?

19. oldal

Bea_Könyvutca P>!

Miú és Vau egy égszínkék házikóban lakott odafent, a domb tetején.

(első mondat)

Vivinniec>!

– Tudod, Miú, te olyan vagy, mint egy színes lufi, ami üresen lebeg, és ide-oda sodorja a szél. Ha elengedem a madzagot, eltűnsz a szemem elől.

A színes lufi fejezet, 70. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Miú · Vau
Vivinniec>!

Hatalomról és boldogságról ábrándoztak, azt hitték, hogy a kettő ugyanaz.

Hol az igazság? fejezet, 107. oldal


A sorozat következő kötete

Miú és Vau sorozat · Összehasonlítás

Hasonló könyvek címkék alapján

Veronica Cossanteli: A csibukok varázslatos földjén
Bella Swift: A kiskutya, aki tündér akart lenni
Philip Reeve: Sen és a száguldó szán
Bella Swift: A láma, aki koszorúslány lett
Bálint Ágnes: Frakk, a macskák réme
Ecsédi Orsolya: Banyavész
Enid Blyton: Indul a mentőakció!
Matt Haig: Karácsony apó és a csokitojás
Jo Nesbø: Doktor Proktor pukipora
Dóka Péter: Idővihar