Mérleghinta 41 csillagozás

Timo Parvela: Mérleghinta Timo Parvela: Mérleghinta

Timo ​Parvela és Virpi Talvitie Mérleghinta (Keinulauta) című könyve 2006-ban elnyerte Finnország legrangosabb gyermek- és ifjúsági irodalmi díját, a Finlandia Juniort. A Finn Könyv Alapítvány az 1997-ben alapított, 26000 euró pénzjutalommal járó díjat az adott évben megjelent művek körében legkiemelkedőbbnek ítélt alkotásnak adományozza. Részlet a zsűri indoklásából: Pí tapasztalatait füzetébe jegyzi fel, a történet magvát alkotó aforizmákként. Gondolatait összesűrített hintafilozófia, gyermeki életbölcsesség telíti meg. A mű finom árnyalatokkal szól a magányról és a félelmekről, a várakozásról és a bizalomról, a másik meghallgatásáról, a másság elfogadásáról, valamint az ábrándok és a valóság közti különbség megértéséről. Végül meglesz az is, ami a legfontosabb: a barát, akivel közösen az ember sokkal többet mer és sokkal többre képes, mint egyedül. Timo Parvela szívből jövően és érzékeny ösztönnel ír kis olvasóinak. Virpi Talvitie mesteri illusztrációja alátámasztja a mű… (tovább)

Tagok ajánlása: 5 éves kortól

>!
Cerkabella, Szentendre, 2011
84 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789639820050 · Fordította: Bába Laura · Illusztrálta: Virpi Talvitie
>!
Cerkabella, Szentendre, 2008
84 oldal · ISBN: 9789639820050 · Fordította: Bába Laura · Illusztrálta: Virpi Talvitie

Kedvencelte 8

Most olvassa 2

Várólistára tette 24

Kívánságlistára tette 45

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

ViraMors P>!
Timo Parvela: Mérleghinta

Ez egy olyan mesekönyv, ami a felnőtteknek és a gyerekeknek is szól, elvégre – bármennyire is erőltetetten hangzik – az élet tényleg olyan, mint a mérleghinta: egyszer fent, egyszer lent, és egyedül nem igazán kivitelezhető…
Nekem helyenként kicsit furák voltak a rajzok, és kissé felszaladt a szemöldököm egyik másik állatnévnél, mint mondjuk a harály és a csirka nem, nem írtam el, így van a könyvben…. de a 1,5 éves keresztfiamnak nagyon tetszettek a képek, a 4,5 éves nővérénél pedig abszolút sikert aratott a mese is és a képek is :)

anni_olvas>!
Timo Parvela: Mérleghinta

Olvasás közben kíváncsian figyeltem a gyermekemet (6 éves), hogy milyen hatással van rá mindez, mennyire érti, nem érti. (Voltak olvasás közben Kis herceg – érzéseim, és akkor finoman fogalmazok :)) Merthogy ez az északi gondolatvilág számomra vagy számunkra nagyon idegen, a könyv tele átvitt értelmű kifejezésekkel, aforizmákkal, a valósághoz hasonlatos szereplőkkel, melyek aztán mégsem valóságosak – mindenesetre érdekelte és kérte az olvasást. És szerintem a mese egyik leglényegesebb mondanivalója át is jött neki: ha csak ülünk és várunk, nem „hullik ölünkbe” a barátunk, de a nagy forgatagban rátalálhatunk, és lehet épp az lesz a barátunk, akiről első ránézésre nem is gondolnánk!
Keresgélés és vándorlás közben számtalan tapasztalatot, érdekes és igaz bölcsességet tanul meg főszereplőnk, a furcsa arcú, emberformájú Pí, a várakozásról, a magányról, az elfogadásról, a kölcsönösségről, a másságról és sok másról – melyeket mind-mind feljegyez a jegyzetfüzetébe.

RandomSky>!
Timo Parvela: Mérleghinta

Kedves, elgondolkodtató, fura, érezhetően északi és finn, mókás, mély, bölcs, szeretettel és megértéssel teli. Tényleg hasonlít egy kicsit A kis hercegre, de nagyon sok könyv szeretne hasonlítani rá mindhiába. Ez alighanem nem akart hasonlítani, egyszerűen csak nagyon jó lett. Többször olvasós könyv.
Bővebben: http://ekultura.hu/olvasnivalo/ajanlok/cikk/2013-08-22+…

Véda P>!
Timo Parvela: Mérleghinta

„Könnyebb félni valamitől, mint vágyni rá.” Azt hiszem ez a gyerekeknek is csodás lecke. Szívmelengető mesekönyv szeretetről, magányról, félelemről, barátságról. És azt hiszem elmondható, hogy „Timo Parvelás” is, mert Beni felfedezte a végén, hogy ugyanaz a bácsi írta, mint a Miú és Vaut :) Virpi Talvitie nélkül viszont azt hiszem most sem lenne kerek egész az élmény, úgy vannak ők már Parvelával, mint borsó meg a héja :)
Ja, és érdemes meseolvasás közben gyakranta felnézni a gyerkőc arcra. Plusz csemege :)

matka>!
Timo Parvela: Mérleghinta

Újfent meg kellett állapítanom, h Timo Parvela nem nekem írja a könyveit…. :-)
(Ráadásul az illusztrációkat sem szerettem.)

2 hozzászólás
Emmi_Lotta I>!
Timo Parvela: Mérleghinta

Gyönyörű, komoly könyv nem csak gyerekeknek, talán nem is elsősorban gyerekeknek. A magányról, a másikra való odafigyelésről, az önzésről, félelmeinkről szól.
Ezzel adtam át férjemnek olvasásra: „Kicsit olyan, mint A kis herceg, csak jobb.”
A grafika is mesteri, színpompás, és ahol kell, absztrakt.

2 hozzászólás
RedRose>!
Timo Parvela: Mérleghinta

Nem igen tudok, mit hozzáfűzni (ez általában akkor fordul elő, ha valami nagyon megérint).
Ennyit talán tudnék írni :
– Nem lehet hintázni, ha a mérleghinta másig végén nem ül senki.
-A várakozás ijesztő, mert nem lehet tudni, mi várható.
-Hintázni könnyű, ha megbízhatsz a másikban, ahogy a hold megbízik a napban.
-A HINTÁZÁSBÓL NEM LESZ SEMMI, HA NEM FIGYELSZ A MÁSIKRA.
-NEM MINDEN BARÁTOD SZERET HINTÁZNI.
-NÉHA AZ IS OKOZHAT ÖRÖMÖT, HA ENGEDJÜK A MÁSIKAT HINTÁZNI.

A barátság márpedig fontos! :)

kaede>!
Timo Parvela: Mérleghinta

Azt hiszem ezzel végleg belopta magát az örök kedvencek közé nálam T.P..
Annyi réteget, annyi mondanivalót képes belesűríteni egy egyszerűnek tűnő kis mesébe.
Az illusztrációk pedig tényleg nagyon passzolnak ide, még ha ez a stílus nem is a kedvencem, mégis valahogy olyan érzésem van, amikor nézem őket, mintha direkt erre a mesére lenne szabva, pont „ráillik'”. A tökéletesre szabott ruha a legalaposabban kidolgozott testre – kívánhat az ember ennél többet?

Kettinger_Laura P>!
Timo Parvela: Mérleghinta

Sajnos nem tudom lecsupaszítva csak a mesekönyvet értékelni, mivel úgy kezdtem el olvasni, hogy a belőle készült szövegkönyvet már ismertem és láttam az elkészült bábokat is, így olvasás közben már sok plusz adalékot már én csatoltam hozzá. Bár hozzátenném az illusztrációk annyira nem tetszettek benne, hogy ha csak magamtól találtam volna rá a könyvtárban/ könyvesboltban, akkor eszembe sem jutott volna elolvasni. Szinte már taszítónak találtam. De a történet nagyon édes – bár nem tudom megítélni, hogy a célközönség mit érthet belőle. És hagyott bennem kérdéseket is.


Népszerű idézetek

RedRose>!

Hihihi! – Elbújtam- mondta a kis csirka, mielőtt
Pi bármit is kérdezhetett volna.
– Ki elől bújtál el?
– Mindenki elől. Azt mondták, bújjak el, és
megígérték, hogy megkeresnek.
Pi a csirkára pillantott, akik mostanra egy kicsit
távolabb húzódtak. Ezt a kicsit egyikük sem kereste.
– Régóta vagy itt?
– Egész nap itt ültem.
– Vagy úgy.
– Meg tegnap és tegnapelőtt is. Minden nap ezt
játsszuk. Nagyon izgalmas!
– Volt, hogy valaki megtalált?
– Még nem. Olyan jó búvóhelyem van!

47. oldal

Citrompor>!

Könnyebb félni valamitől, mint vágyni rá.

76. oldal

T_Vicky P>!

Miért kell annyi siralmas és lehangoló dolognak lennie a világon?

50. oldal

T_Vicky P>!

A várakozás ijesztő, mert nem lehet tudni, mi várható.

12. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Alex T. Smith: A kisegér, aki karácsonyra hazatalált
Mechler Anna: Nadin és a varázstégely
Vadadi Adrienn: Kockacukor lovassuli
Molnár T. Eszter: A Kóbor Szálló
Pásztor Andrea: A platánfa álma
Andreas H. Schmachtl: Ki mondta, hogy az erdő unalmas hely?
Dér Adrienn: Hősteki és az eltűnt holdtehén
Ferenczi Szilvia: A pormanó felbukkan
Berg Judit: Két kis dínó és a honfoglalás
Dóka Péter: Idővihar