A ​későújkor józansága I. 0 csillagozás

Tillmann J. A. (szerk.): A későújkor józansága I.

A ​haladás nagy mítoszának múltával beköszöt a kijózanodás kora. A tudomány és technika egykor ünnepelt „vívmányai” egyre kétségesebbé válnak. A környezet és benne az ember károsodása immár földszerte köztudott. Kevésbé feltárt az a mód, ahogy a tudomány és technika hatását kifejti; ahogy egyre újabb és őjabb kutatásokat és fejlesztéseket kényszerít ki ellenőrizhetetlenné vált önmozgása, ahogy az élet távoli területeit – a képzelettől a gondolkodáson át az életmódig – óriás gépezetébe vonja és hatalma alá veti. E kötet szerzői ennek a feltáró munkának kiemelkedő képviselői. Éppúgy vannak közük ma már klasszikusnak számító gondolkodók, mint náluk még kevésbé ismert – olykor világírű – természettudósok, urbanisták, pszihológusok stb. Álláspontjaik és megközelítésmódjuk különbözősége folytán sokszínű és teljes körkép rajzolódik ki erről a kétségkívül életbevágó kérdéskörről. Gondolatviláguk megismerése nélkülözhetetlen minden olyan ember számára, aki számot vet a jövőével, mélyebb… (tovább)

Tartalomjegyzék


Most olvassa 1

Várólistára tette 1

Kívánságlistára tette 7


Hasonló könyvek címkék alapján

Tillmann J. A. (szerk.): A későújkor józansága II.
David Attenborough: Az élő bolygó
Csodálatos állatvilág
Lányi András: Bevezetés az ökofilozófiába
Alwin Seifert: Kertészkedés „mérgek” nélkül
Szathmáry Eörs (szerk.): Klímaváltozás és Magyarország
Horváth László: Savas eső
Scheiring Gábor – Jávor Benedek (szerk.): Oikosz és Polisz
Varga Éva (szerk.): A világ helyzete 2013
Varga Éva (szerk.): A világ helyzete 2010