Eleanor Schreiber egy zavarodott, zabolátlan tizenéves lány, aki megesküszik, hogy soha többé nem lép templomba. A lázadó tini azonban találkozik Stearns atyával, aki örökre megváltoztatja az életét. Már semmi nem állhat annak útjába, hogy az legyen, amit a sorsa diktál neki: Nora Sutherlin, az ismert erotikus regényíró, egyben Manhattan legismertebb dominája…
A szent (Eredendő bűnösök 5.) 207 csillagozás

Eredeti megjelenés éve: 2014
Enciklopédia 14
Szereplők népszerűség szerint
Søren (Marcus Stearns) · Kingsley Edge · Nora Sutherlin · Nico · Margaret nővér
Kedvencelte 77
Most olvassa 5
Várólistára tette 87
Kívánságlistára tette 59
Kölcsönkérné 3

Kiemelt értékelések


Ittam minden egyes sorát ennek a résznek. Olyan eszméletlenül jó volt elmerulni a múltba, hogy Nóra és Søren miképp ismerkedtek meg, hogy nincsenek szavaim. Rendesen rázott a hideg, és szinte fizikai fájdalmam volt ha nem tudtam olvasni. Újból és újból szerelmes lettem Nórába, Sørenről meg ne is beszéljünk, és Kingsleybe. Valami elképesztő amit Tiffany megalkotott. Nehez, nagyon nehéz leírni mindazt az érzés, amit a könyv kiváltott belőlem. És ahogyan kezdődik ez a rész. Édes Jézus! Emlékszem, az első olvasásnál, amikor elolvastam az első oldalt a Søren névnél letettem a könyvet, és majdnem üvöltöttem annyira megijedtem. Egész nap kerültem a könyvet. Nem mertem még csak rá pillanatani sem. A Nico száll is nagyon nagyon tetszett. Nem tudom elégszer mondani, hogy az egész sorozatot mennyire szeretem…


„A vágy az egyik legsürgetőbb emberi érzelem. A vágy csábítja el az emberi lényt a dicsőség csúcsára és taszítja le őt a pokol mélységeibe.”
Ez ismét valami botrányosan jó volt! IMÁDTAM! ♥
Annak ellenére, hogy sok rész ismétlés volt, de még ezzel együtt is :)
Továbbra is:
– romantikusan perverz
– perverzül romantikus
– abszolút szexi!
Sørent, Kingsleyt és Norát továbbra is imádom! És igen, Nico, Kingsley fia csak hab a tortán. :)
Jöhet a következő rész! Remélem nem kell sokáig várni rá!


Ez… Ez egyszerűen… Erre nincsenek szavak annyira zseniális, túlfűtött, erotikus, fájdalmas, szívettépően gyönyörű… *.* Ez lett a legkedvencebb kötetem a sorozatból, pedig a többit is annyira nagyon imádtam! <3 Ez a nő nem tud rosszat írni, na! Egy igazi szadista! :D
A szirén óta ezt a részt vártam a legjobban, hogy anno hogyan ismerkedett meg Nora és Søren. És hát mit ne mondjak, egy cseppet sem csalódtam. Sőt, annyival több volt! A kamasz Nora… :D Søren… *.* Annyira magával sodró az egész! <3 Norát én mindig is kedveltem, de itt megszerettem.
Az elején nagyon megijedtem, hogy ki lehet az, aki miatt oda ment Nora ahova. spoiler De Nico sok szempontból könnyebbé tette a helyzetet nemcsak Norának, hanem nekem is, hogy olvasni tudjam az eseményeket. Bírom a srácot, irigylem Norát! :D
Tetszett, hogy a múltba tekintettünk. Hiába volt sok dolog, amit már ismertünk, mégis több minden így lett világosabb. És persze élvezetes volt az utazás. :D Köszönöm, Tiffany Reisz, hogy ilyen csodálatosan írsz és elvarázsolsz! ^^ És azt is, hogy most már jobban értem a szado-mazo érzelmi alapjait.
Nagyon-nagyon várom a következő kötetet, kíváncsi vagyok a többi múltbeli mocskos történetre, titokra! :D Remélem hamarosan olvashatjuk! Köszönöm, @Athenaeum_Kiadó!


Tehát ez a szerelem? A szívébe gyömöszölte ezt az érzést, és elrejtette. Egy napon majd írni fog erről a pillanatról. Könyvet fog írni egy lányról, aki egy istenbe szeretett bele, és aztán, teljes meglepetésére, rájött, hogy az isten viszontszereti. Mivel a férfi nem lehetett emberré, a lány lett istennővé, és maga mögött hagyta a férfiért a halandó világot.
Kb a könyv felénél elkezdtem azon gondolkodni, meddig fogom kibírni újraolvasás nélkül, a végére egyértelmű lett, hogy újra kezdem az egészet, mert nem akarom, hogy legyen egy könyv is, amikor nem imádtam Sørent, és ez elején még nem imádtam, most majd fogom.
„Ha átalakítasz, vagy tanuld meg, hogyan kell rendesen csinálni, vagy bérelj egy profit.”
Fura nekem ez a Nico, most őt nem tudom hova tenni, kedvelem, meg minden (zárójelben megjegyzem, hogy az unokatesóm francia, és Nico), de valahogy meg kell várom, hogy jönnek ki az apjával, ez nekem fontos, ha nem szereti meg Kingsleyt, akkor majd nem szeretem.
Igazából csak közhelyeket tudok mondani; hűű, meg haaa, meg imádtam, meg ilyenek…
Jeg elsker dig, min lille en.


Több mint egy évvel ezelőtt olvastam a negyedik részt és úgy érzem jót tett nekem ez a szünet. Halványultak az emlékeim és így még élvezetesebb volt Eleanor és Søren megismerkedéséről és a szerelmük kibontakozásáról olvasni. Bár az élvezetes szó nem is megfelelő erre az élményre. Lenyűgöző, szenvedélyes és lélegzetelállítóan gyönyörű volt. Minden elvárásomat messze felülmúlta! Tiffany Reisz írásmódja mindig elvarázsol, én teljesen elveszek a történeteiben.
Nem sok BDSM témájú könyvet olvastam életemben, valószínűleg teljes szívemből sosem fogom tudni elfogadni Søren szadista énjét, de ezzel a résszel úgy megszerettem Őt, mint soha előtte. A durva jelenetek ellenére, gyönyörű és megható volt végigkíséri őket a kapcsolatuk kezdeti időszakán. A fiatal Nora-t pont ilyen vadóc és pimasz kamasznak képzeltem, ugyanakkor intelligens és mérhetetlenül bátor is volt egyben.
Sokszor nevettem, sokszor a szívem szakadt meg. Oldalról-oldalra egyre jobban magával ragadott és amikor Eleanor megkapta Søren spoiler,az én könnyeim is záporoztak a boldogságtól. Felejthetetlen jelenet volt!
Azonban nem volt szép dolog így rám hozni a frászt! Alig bírtam megállni, hogy ne lapozzak pár oldal után rögtön a végére és ne derítsem ki, spoiler
Egy újabb szünetet kibírok, de ha egy csoda folytán egyszer kiadják magyarul a King-et, nagyon boldog leszek!


Nem, nem és nem, most sem kellett csalódnom Tiffany Reiszben.
Ez már az ötödik kötet, és ismét egy okos; jól felépített; egészen mély, intim emberi gondolatok, érzések tárházával rendelkező könyvet olvashattam. Talán még az is elmondható, hogy ez a sorozat részről részre egyre jobb, de lehet, hogy csak azért érzem így, mert egyre inkább elmélyülünk a szereplők személyiségében, motivációiban, érzéseiben. Még a megbotránkoztatónak szánt dolgokon sem tudok fennakadni, mert a gyönyörűen megírt mondatok, és körülírt érzelmek, annyira magukkal ragadnak, hogy ezeket valahogy figyelmen kívül hagyom.
Várom a további részeket.


Vannak írók, akik annyira pofátlanul jól írnak, hogy akármiről is meséljenek, falom a könyveiket. Tiffany Reisz is ilyen író. Legnagyobb megdöbbenésemre Reisz megszerettette velem ezt a sötét, kínzásokkal, fájdalommal teli világot. Elfogadtatta velem egy fiatal lány pap iránti viszonzott szerelmét és meggyőzött arról, hogy a BDSM, a D/s és az S/M világának is van szépsége.
Valamiért féltem Nora múltjától, tartottam a kamasz Eleanortól, aki belezúg az új papba és éppen felfedezi a kötél, a nyakörv, a gyertya és egyéb tárgyak más felhasználhatóságát is. Nem mondanám durvának a sztorit, bár nem is lányregény. Érdekes, fordulatos, HUMOROS és élvezetes lett ez a történet – és örül a szívem, hogy végre értem a borítót is.
Søren, Søren, Søren… spoiler
Kedvenc karakter: Kingsley, Kingsley, Kingsley… Sosem hittem volna, hogy ennyire szeretni fogom azt az arrogáns, francia… khm. De bírtam a fiatal Eleanort is!
Bővebben: http://hagyjatokolvasok.blogspot.hu/2015/11/tiffany-rei…


Nem lehet igazán szavakba foglalni ennek a résznek a teljességét, gyönyörűségét!
Szerelmes lettem már anno az első pillanatba a borítóba és kiderült, hogy amelyeket takargat, rejteget betűkbe, szavakba, mondatokba még százszorta jobban beleszeretek.
Fáj a lelkem. Fáj, mert Søren nincs sehol.
Esküszöm hogy megtalálnám én is a hitem, ha találkozhatnék egy ilyen csodálatos emberrel…
Tízszer, százszor újra fogom olvasni. ♥


„Soren a szemébe nézett, és Eleanor meglátta a tekintetében, hogy a világ felgyulladt és hamuvá égett.”
Ms Reisz stílusa továbbra is elképesztő – részlet gazdag, intelligens és ragyogó –, a történet hangvétele egyszerre komoly és játékos, a karakterek pedig még mindig komplexek és ellenállhatatlanok. Ez a könyv maga a tökéletesség.
Közös beszámoló @NusejkaSentellion-nal:_ http://angelikablogja.blogspot.hu/2015/06/kettos-nezopo…


Meglepek valakit, ha azt mondom imádtam? :D Ez szerintem rosszabb nem is lesz, meg már annyira szerelmes vagyok Nora világába, hogy bármit alkothat Tiffany, én imádni fogom (jó biztos ki tud akasztani, de nem hiszem el, hogy képes lenne színvonalromlásra). Hiába szerettem Az Úrnőt is, azért a kedvencem továbbra is töretlenül A Herceg volt, de most azt hiszem ez a rész átvette a vezetést. :)
A történet alapfonala folytatódik ott, ahol korábban befejeztük, illetve, ha nem is pontosan ott, de mindenképp utána. :D Viszont ez a rész már egyáltalán nem hangsúlyos, most részletesebben elkezdjük megismerni Eleanor és Soren múltját. Erre eddig is nagyon kíváncsi voltam, tetszettek az eddigi morzsák. Kicsit talán féltem, hogy milyen lesz a fiatal Nora szemével látni a dolgokat, de annyira örültem, hogy ténylegesen más az érett írónő és a fiatal lány mesélése. Érződik a változás, nem ugyanaz a személy tolmácsol, hanem egy fiatalabb, vadóc teremtés, aki előtt még ott van az élet és sokat kell komolyodni, fel kell nőnie, hogy bekerülhessen az Alvilágba. Intelligenciája, már itt is érezhető és végigkövethető volt a folyamat, ahogyan méltóvá vált Eleanor, ahhoz, hogy Soren világának része lehessen. Nora tényleg az egyik kedvenc női karakterem, és nagyon jó volt megismerni, hogy miből is lett az az ember, akit ennyire szeretek.
A cselekmény elméletileg nem tartogatott nagy meglepetéseket, mivel tudtuk, hogy nagyjából mi fog történni, hiszen ismerjük a jelent. De mégis egy olyan érdekes tálalással kaptuk megint a múlt megismerését, hogy végig izgultam, vajon miért került abba a helyzetbe Nora, amiben a könyv elején volt. Az előző részből nekem hiányozott a nagyobb mennyiségű erotikus jelenet, most egy szavam se lehet, mert szerintem kezdünk visszatérni a Szirén szintjére. :) Ezzel talán nem lövök le poént, ha elárulom, hogy végre Soren és Nora első közös éjszakáját is megismerhettük részletesen, és természetesen ez lett a kedvenc részem ebben a kötetben. :)
Most is tele volt a könyv gyönyörű gondolatokkal. Nora megkérdezte, hogy hogyan tud a szív egyszerre két embert szeretni egyformán. És olyan szépen volt ez a gondolat átadva. Sok könyvben olvashatunk szerelmi háromszögeket, ahol a lány nem tud választani a két fiú között, de itt sokkal szebben van tálalva a dolog. :) Hogy teljes legyen az örömöm, Kingsley is elég sokszor felbukkant :)
Egyetlen egy dolog zavart végig, és ezen nem tudok szemet hunyni. Nem Spoiler, de úgy írom, hogy „felnőtt” tartalma ne legyen egyből látható. Hiába ugyanaz a fordító, a spoiler. És nem értem az okát. Hiába ugyanaz a kettő, de előbbi mégis csak jobban illik egy erotikus könyvbe, mint az utóbbi. És kérlek javítsatok ki, ha nem így van, de szerintem eddig nem is ezt a szót használta. :S
De ez azért nem vette el a kedvemet, mert így is imádtam ezt a részt is. :) Szeretem, sőt jóformán csak romantikus könyveket szeretek olvasni, ha még erotika is van benne, már egy szavam sincs, de ez a sorozat tényleg olyan tökéletesen ötvözi a kettőt, hogy nem lehet nem szeretni. <3
Népszerű idézetek




A férfi felült a motorjára, de Elle eléállt.
– Van fogalma róla, mi van a lába között? – akarta tudni.
– Pontosan tudom, mi van a lábam között. – A férfi úgy mondta ezt, hogy még csak el sem mosolyodott. Elle összehúzott szemmel nézte, közelebb lépett, és az első kereket a térdei közé vette.
– Akkor tudja, hogy ez egy A 907 IE-s Ducati – mondta Elle.
53. oldal




– Maga szerint őrült vagyok?
– Nekem elég normálisnak tűnsz. Eltekintve a ruhádtól.
– Mi az? Nem bírja a grunge stílust?
– A hajad is aggodalomra ad okot.
– Mi baj a hajammal?
– Bezöldült.
– Nem penészes – mondta Elle és felnevetett a férfi arcán megjelenő helytelenítő kifejezés láttán. – Hajzselé. Zöld csíkokat szoktam húzni a hajamba.
– Hány éves vagy?
– Tizenöt. De két hét múlva tizenhat leszek. – Úgy érezte, ezt a végén hozzá kell tennie. – Anyám szerint maga túl fiatal ahhoz, hogy pap legyen.
– Huszonkilenc éves vagyok. Majd igyekszem édesanyád kedvéért gyorsabban öregedni. De az biztos, hogy ha egy olyan templomban fogok dolgozni, ahová te is jársz, akkor jelentősen megöregszem.
57. oldal




– És az sem segít a dolgon, hogy maga a világ legdögösebb papja.
Søren villámló tekintettel pillantott Eleanorra. Eleanor elsápadt.
– Ezt most hangosan mondtam.
– Tegyek úgy, mintha meg sem hallottam volna?
Eleanor tűnődött a férfi ajánlatán, miközben az arcpírja kezdett halványulni.
– Kimondtam. Megyek, elmondok pár üdvözlégyet.
– Nem bűn valakit vonzónak találni.
– Tényleg nem?
– A vágy nem bűn – mondta Søren. Az íróasztalára ült, és szembefordult Elle-lel. – A képzelgés nem bűn. A bűn valaminek az elkövetése vagy elhazudása. Vagy olyasmit teszel, amit nem lenne szabad. Például lelősz valakit. Vagy nem teszel meg valamit, amit meg kellene. Például nem adakozol a szegényeknek. Ha valakit vonzónak találsz, az nem nagyobb bűn, mint kiállni egy erkélyre és élvezni a kilátást az óceánra.
67. oldal
A sorozat következő kötete
![]() | Eredendő bűnösök sorozat · Összehasonlítás |
Említett könyvek
Hasonló könyvek címkék alapján
- Ker Dukey – K. Webster: Pretty Broken Dolls – Tönkretett babácskák 83% ·
Összehasonlítás - E. K. Blair: Bang 88% ·
Összehasonlítás - Skye Warren: The Pawn – A gyalog 86% ·
Összehasonlítás - Lexie King: A jégszívű herceg 96% ·
Összehasonlítás - Taylor Jenkins Reid: Evelyn Hugo hét férje 93% ·
Összehasonlítás - Taylor Jenkins Reid: Evelyn hét férje 92% ·
Összehasonlítás - Kendall Ryan: Szeress és akarj 79% ·
Összehasonlítás - Ana Huang: Twisted Love 77% ·
Összehasonlítás - Laura Reese: A gyönyör sötét oldala 76% ·
Összehasonlítás - Tara Sue Me: Az alávetett 74% ·
Összehasonlítás