A ​peloponnészoszi háború 84% 13 csillagozás

(…) az, aki bölcsen gondolkodik, erősebb az ellenséggel szemben, mint az, aki értelmetlen kegyetlenséggel lép fel.

219. oldal, Harmadik könyv (Osiris, 2006)

(…) mindig azt csodálják a legjobban, ami a legtávolabb van, s aminek hírét ritkán teszi próbára a tapasztalat.

416. oldal, Hatodik könyv (Osiris, 2006)

S ha ti azt válaszoljátok, hogy nem fogadjátok el ajánlatunkat, de mint barátaink, szeretnétek, ha a visszautasításból nem származna károtok, s a felkínált függetlenséget sem tartjátok veszélytelennek, s ezt jog szerint olyanoknak kellene felajánlani, akik képesek is annak elfogadására, de senkit sem szabad rákényszeríteni, akkor én tanúnak hívom e föld isteneit és héroszait, hogy jó szándékkal érkeztem, de nem nyertem meghallgatást. S ha földeteket végigdúlva próbállak majd kényszeríteni, azt sem tartom majd jogtalanságnak, hiszen erre két méltányos ok is kényszerít. Egyrészt az, hogy a lakedaimóniakat, ha ti minden jóindulatuk ellenére sem akartok hozzájuk csatlakozni, ne érje kár a ti Athénnak fizetett adótok miatt, másrészt pedig, hogy a helléneket se akadályozzátok meg a szolgaság lerázásában. Hiszen különben nem volna semmi értelme, hogy így tegyünk, s nekünk, lakedaimóniaknak, nem is volna jogunk senkit akarata ellenére felszabadítani, ha ezt nem egy nagy, közös érdek parancsolná. Mi nem uralomra törünk, hanem inkább mások uralmát akarjuk megtörni, s a többséggel szemben követnénk el jogtalanságot, ha miközben mindenki számára ki akarjuk vívni a függetlenséget, elnéznénk, hogy ti nekünk ellenszegüljetek.

314. oldal, Negyedik könyv (Osiris, 2006)

Általában azoknál, akik előzőleg teljesen egészségesek voltak, minden előzmény nélkül, a fejben támadt erős forrósággal s a szemek kivörösödésével és gyulladásával jelentkezett a baj, majd belül a garatjuk és nyelvük vérvörös színűvé lett, s leheletük szokatlanul bűzössé vált. Ezek után a tünetek után tüsszögés és rekedtség jelentkezett, majd rövid idő múlva erős köhögés kíséretében a mellre is átterjedt a kór, később pedig bevette magát a gyomorba, ezt felforgatta, s az epeömlés minden olyan neme bekövetkezett, amelynek a nevét az orvosok csak ismerik, méghozzá roppant fájdalmak kíséretében.
A legtöbb beteget eredménytelen hányinger is kínozta, erős görcsöket okozva, s ezek egyeseknél mindjárt a tünetekkel együtt, másoknál csak jóval később szűntek meg. A test külső érintésre nem látszott túlságosan melegnek, s nem volt különösebben sárga sem, hanem vöröses, ólomszínű, s kis kiütések és kelések lepték el. A betegek belsejükben azonban olyan égető forróságot éreztek, hogy a vékony szövetből vagy legfinomabb vászonból készült takarót sem tűrték magukon, és csak meztelenül bírták ki, s a legszívesebben hideg vízbe vetették volna magukat. És sokan azok közül, akiket őrizetlenül hagytak, a csillapíthatatlan szomjúságtól kínozva bele is ugrottak egyenesen a víztárolókba, de akár sokat ittak, akár keveset, ugyanaz volt az eredmény. Ezenfelül állandó, pihenést soha nem engedő nyugtalanság és álmatlanság gyötörte őket. Testük, miközben a kór teljes erővel dúlt benne, nem esett össze, s meglepő módon ellenállt a fájdalmaknak, úgyhogy a legtöbbel úgy végzett a kilencedik vagy a hetedik napon a belső forróság, hogy még nem vesztették el erejüket. Ha ezt az időt túlélték, a betegség törzsük alsó részét támadta meg, ahol nagy daganatok nőttek, s nem szűnő hasmenés lépett fel, így a legtöbben végül az ennek következtében támadt elgyengülésben haltak meg. Így haladt végig a betegség az emberen, kezdve a fejen, ahol először ütött tanyát, s még aki túlélte is legszörnyűbb szakaszait, végtagjain az is ott hordta a kór maradandó nyomait. Ez ugyanis megtámadta a szeméremrészeket, a kéz és a láb ujjait; sokan ezek elvesztése árán menekültek meg, de volt olyan is, akinek a szeme is odalett. Másokat közvetlenül felgyógyulásuk után feledékenység lepett meg, és se magukról, se hozzátartozóikról nem tudták, hogy kicsodák.

El kell érnie, hogy a hellének önmaguk tegyék tönkre egymást. Hozzátette, hogy az athéniak alkalmasabbak arra, hogy nekik az uralomból részt adjon, mert hadviselésük kifejezett célja és módja jobban szolgálja a király érdekeit. Ugyanis segítenek leigázni a helléneket, s nemcsak a maguk számára, a tenger egy részén, de számára is mindazokat, akik csak királysága területén élnek, a peloponnészosziak azonban, velük ellentétben, felszabadítóként jelennek meg. S nem valószínű, hogy úgy szabadítják fel a helléneket a hellének elnyomása alól, hogy egyúttal ne szabadítanák fel őket a barbárok uralma alól is, feltéve, hogy addig nem rendítik meg hatalmukat. Azt tanácsolta tehát, először hagyja, hogy a két fél meggyengítse egymást, s ha majd a lehető legnagyobb mértékben korlátozta az athéniak hatalmát, akkor űzze ki területéről a peloponnészosziakat.

567. oldal, Nyolcadik könyv (Osiris, 2006)

Athéniak: Ami az isten jóindulatát illeti, az, reméljük, minket sem fog cserbenhagyni. Hiszen mi semmi olyasmit nem kívánunk vagy teszünk, ami ellentmondana az emberek istenről való véleményének vagy egymás iránt táplált érzelmeinek. Istenről nagy valószínűséggel, az emberről pedig minden bizonnyal állíthatjuk, hogy a természetükben mindig ott rejlő kényszer alapján, ha megvan rá a hatalmuk, uralkodni akarnak. Ezt a törvényt nem mi találtuk ki, s fennállása óta nem mi alkalmazzuk először, hanem már készen örököltük, s minden időkre érvényes örökségként fogjuk is hátrahagyni. Ha e szerint járunk el, azt abban a tudatban tesszük, hogy ti vagy bárki más hasonló hatalom birtokában ugyanúgy cselekednék, mint mi. Így hát nyilvánvalóan semmi okunk nincs a félelemre, hogy az istenek jóindulatát esetleg elveszítjük. Ami pedig a lakedaimóniakról alkotott véleményeteket s azt a reményeteket illeti, hogy már csak becsületből is segítségetekre sietnek, nos, ebben az esetben csodálattal illethetjük gyermekhez illő bizalmatokat, de nem irigyeljük balgaságotokat. Mert igaz, hogy a lekedaimóniak, ha egymás közti érintkezésükről vagy hazai törvényeik tiszteletéről van szó, kiválóan viselkednek, de sokat lehetne arról beszélni, hogyan bánnak másokkal, s röviden szólva úgy jellemezhetjük őket, hogy aligha ismerünk még egy népet, amely a legteljesebb nyíltsággal azt tartja tisztességesnek, ami neki kellemes, és azt jogosnak, ami neki hasznos. S mivel ilyen a gondolkodásmódjuk, nagyon alaptalan a reményetek, hogy megmentenek.

402. oldal, Ötödik könyv (Osiris, 2006)

Athéniak: (…) Azt szeretnénk kifejteni, hogy mi hatalmunk kiterjesztése végett érkeztünk ide, s városotok megmentése érdekében folytatjuk ezt a tárgyalást, hogy itt küzdelem nélkül vegyük át az uralmat úgy, hogy ti mindkettőnk javára sértetlenek maradjatok.
Mélosziak: S miképpen jelenthetne nekünk akkora előnyt szabadságunk elvesztése, mint nektek az elnyert uralom?
Athéniak: Úgy, hogy ti a legszörnyűbbet elkerülve alattvalóinkká váltok, mi pedig csak nyerünk vele, ha nem teszünk tönkre benneteket.
Mélosziak: S nem elégednétek-e meg azzal, ha mi ellenségeitekből barátaitokká válva nyugodtan maradnánk anélkül, hogy bármelyik féllel szövetséget kötnénk?
Athéniak: Nem! Ellenséges érzületetek kevesebb kárt okozna nekünk, mint barátságotok, amely alattvalóink szemében éppen gyengeségünket, míg gyűlöletetek hatalmunkat bizonyítaná.
Mélosziak: Tehát a ti alattvalóitok úgy gondolkoznak a méltányosságról, hogy semmi különbséget sem tesznek azon városok között, amelyekhez nem volt semmi közötök, s azok között, amelyeket, miután részben elpártoltak, engedelmességre kényszerítettetek?
Athéniak: Nem! Ők jól tudják, hogy ügyének jogosságát az egyik éppúgy képes igazolni, mint a másik, de úgy vélik, hogy amelyik megőrizte függetlenségét, ezt erejének köszönheti, s mi félelemből nem támadunk rá.

399-400. oldal, Ötödik könyv (Osiris, 2006)

Ítéletüket inkább elvakult vágyaikra s nem a józan körültekintésre alapozták, ugyanis az emberek általában szívesen átengedik magukat meggondolatlan vágyaiknak, azt pedig, ami nem kellemes, önkényes érveléssel elhárítják maguktól.

326. oldal, Negyedik könyv (Osiris, 2006)

Ebben a háborúban ez az esemény volt a hellének számára a legnagyobb meglepetés. Mert úgy vélték, hogy a lakedaimóniakat sem kiéheztetéssel, sem bármiféle egyéb kényszerrel nem lehet rávenni fegyvereik átadására, hanem fegyverrel a kézben minden erejükkel halálukig harcolnak. Nem is hitte el senki, hogy azok, akik megadták magukat, hősiességben felérnek az elesettekkel. Mikor később az egyik athéni szövetséges katona sértő szándékkal megkérdezte a szigeten ejtett foglyok egyikétől, hogy nem az elesettek voltak-e a hős és igaz emberek, azt a választ kapta, hogy sokkal nagyszerűbb eszköz lenne a nád (ezen nyilván a nyílvesszőt értette), ha ki tudná választani a méltókat. Ezzel nyilván arra célzott: merő véletlen volt, hogy kit ölt meg egy kődobás vagy nyílvessző.

287. oldal, Negyedik könyv (Osiris, 2006)

(…) nehéz a beszédben a helyes mértéket megtartani olyan esetben, mikor alig lehetséges az embereknek az igazságról való véleményét szilárdan megalapozni. Hiszen könnyen megeshet, hogy a tárggyal ismerős és jóindulatú hallgatónak az lesz a véleménye, hogy kevesebb hangzott el ahhoz képest, amit ő óhajtott és tudott, a kevésbé tájékozott viszont, ha olyasmit hall, ami az ő képességeit felülmúlja, azt, már csak irigységből is, túlzásnak tartja. Mert csak addig tudjuk elviselni a másról elhangzott magasztalást, amíg ki-ki meg van győződve róla, hogy ő is képes annak a véghezvitelére, amiről hallott, de ami ezen felül van, azt irigységből azonnal kétségbe vonja.

135. oldal, Második könyv (Osiris, 2006)