Tutajjal ​a Csendes-óceánon 71 csillagozás

A Kon-Tiki expedíció
Thor Heyerdahl: Tutajjal a Csendes-óceánon Thor Heyerdahl: Tutajjal a Csendes-óceánon Thor Heyerdahl: Tutajjal a Csendes-óceánon Thor Heyerdahl: Tutajjal a Csendes-óceánon Thor Heyerdahl: Tutajjal a Csendes-óceánon

Thor ​Heyerdahl norvég felfedező, archeológus 1914-ben született Larvikban, Norvégiában. Miközben a világ jelentős részét beutazta, feltűnt számára, hogy a Föld bizonyos, egymástól távol eső pontjain milyen feltűnően hasonló kultúrák virágoztak egy időben. Így például Egyiptomban, az Indus-völgyében, a sumerok egykori birodalmában, a Titicaca-tó környékén élő népeknél, vagy éppen a Húsvét-szigeteken. Azonos módszerrel építettek nádhajókat, épületeket, és feltűnően hasonló használati tárgyakat készítettek. Heyerdahl elméletét, miszerint e népeknek szoros kapcsolatban kellett állniuk egymással, s hogy e kultúrák netán valamilyen közös gyökérből eredtek, a világszerte híressé vált, nádhajókkal véghezvitt expedícióival igyekezett bebizonyítani. Történelmi tettet hajtott végre amikor 1947-ben Peruból a Csendes-óceánon át Polinéziába vitorlázott az ősi módszerek szerint épített háncshajóján. A kalandos utazó a második világháború után fedte fel elméletét az emberi letelepedések… (tovább)

Eredeti cím: Kon-Tiki Ekspedisjonen

Eredeti megjelenés éve: 1948

Tartalomjegyzék

A következő kiadói sorozatokban jelent meg: Világjáró, Aranytoll

>!
Könyvmolyképző, Szeged, 2008
238 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789632450766 · Fordította: Istványi Ernő
>!
Gondolat, Budapest, 1980
242 oldal · keménytáblás · ISBN: 9632808967 · Fordította: Nyireő István
>!
Gondolat, Budapest, 1969
232 oldal · keménytáblás · Fordította: Nyireő István

2 további kiadás


Kedvencelte 11

Most olvassa 6

Várólistára tette 48

Kívánságlistára tette 27

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

>!
Timár_Krisztina ISP
Thor Heyerdahl: Tutajjal a Csendes-óceánon

Zseniál!

Semennyire nem érdekel, hogy miben volt/lett igaza Heyerdahlnak meg miben nem. Ez a könyv úgy jó, ahogy van.* Szeretem az ilyen szelíd őrülteket, a világhírű rögeszméikkel együtt. Igazi hős-alapanyag.

Nem azt mondom, hogy minden (bármilyen szelíd) rögeszme megszállottja feltétlenül tiszteletre méltó. A legtöbbjét messzire elkerülöm. De ennek az embernek valami olyan magával ragadó stílusa van – kutatóként is, íróként is –, hogy nem lehet neki ellenállni. :) Nem lehet nem tisztelni azért, hogy akkor is beszerzi azt a balsafát a dzsungelből, ha derékig merül a sárba, akkor is összerakja azt a tutajt, ha hat papírt aláíratnak vele, hogy az eredményért még véletlenül se vállalja senki más a felelősséget, és akkor is átkel vele az óceánon, ha alulról cápa jön, fölülről meg nyolcméteres hullám. És még írni is tud a pofátlanja.

Gyerekkoromban hallottam először erről a könyvről, és fogalmam sincs, hogy maradt ki a gyerekkoromból, de akkor még jobban élveztem volna. Egy kicsit most is gyerekké váltam, míg olvastam. Különben is ezt a kemény borítós, vastag lapú kiadást nyugodtan lehet pont úgy tartani a kézben, mint a gyerekek: kétoldalt jó erősen szorítani, arc elé emelni, egyszerre olvasni és szagolni. :)

De mégse bánom, hogy nem gyerekként olvastam, mert akkor az utolsó szóig elhittem volna Heyerdahl minden következtetését (a lábjegyzetek szerkesztői figyelmeztetéseinek ellenére), aztán összeomlott volna a gyerekkorom, ha később rájövök, miben tévedett a kapitány. :) Így meg közben megjelent a fejemben egy-két kérdőjel, aztán legyintettem rájuk gondolatban: kit érdekel, hogy nem is azért hívták azokat a húsvét-szigetieket hosszúfülűeknek, és nem is azért háborúztak, francot nem érdekli, mondjad, mi lett a cápával!**

Egyetlen ellenérzés működött bennem erősebben a többinél. Ez sem távolított el a könyvtől, még csak nem is hibáztattam érte Heyerdahlt, hiszen ettől függetlenül maximális tisztelettel viseltetett a perui indiánok és a polinézek iránt. De azért működött az ellenérzés. Mert ez az ember nem egyszerűen azt próbálta bebizonyítani, hogy a polinézek Amerikából jöttek, hanem egyúttal azt is, hogy ami fejlett kultúra létezik, annak európai alapja van, annak minimum az alapjait (de inkább nagyobb részét) fehér ember találta ki. És majd ő mint szintén fehér ember jól bebizonyítja a polinézeknek azt, amit már maguk is elfelejtettek. Minden más hangnemben elmondva rettentően irritálna ez az elmélet – illetve nem is maga az elmélet, mert ez is csak egy a sok között, hanem amilyen magától értetődőként kezeli, ahogy meg se fordul a fejében, hogy esetleg történhetett másképp is –, Heyerdahlnak megbocsátom.

Meg a társainak, természetesen. Mert ezt még egy őrült se tudta volna egyedül végigcsinálni, ehhez kellett még öt társ, egyik őrültebb, mint a másik. Csupa rokonszenves manó, akik rádiót gyártanak házilag, nevet adnak a tutaj végében tanyázó ráknak, polippal horgásznak tonhalra, Goethe összes művei nélkül el se indulnak otthonról, és Polinézia előtt nyafogni kezdenek, hogy még három olvasatlan könyv maradt a rakományból, most arra mikor fognak sort keríteni? Akinek annyit ír Heyerdahl, hogy figyelj már, jössz velem fatutajon Óceániába? És annyi a válasz, hogy „jövök”. Hát ezt így kell. :) Tuti, hogy én se gondolkodtam volna a helyükben sokat.

* Még az is csak mérsékelten érdekel, hogy teljes természetességgel jegyzi meg, hogy az üres konzervdobozt a tengerbe dobták, a használt szárazelemek sorsáról meg diszkréten hallgat…
** Ezt alig fél éve olvastam, néprajzi alapon mond ellent Heyerdahlnak, szintén érdekes.

>!
Gondolat, Budapest, 1980
242 oldal · keménytáblás · ISBN: 9632808967 · Fordította: Nyireő István
3 hozzászólás
>!
dontpanic P
Thor Heyerdahl: Tutajjal a Csendes-óceánon

Rettentően hatásvadász megjegyzéssel fogom kezdeni: kinek kellenek skandináv istenek vagy képregényből szabadult szuperhősök, amikor itt van nekünk az a Thor, akinél izgalmasabb figurát kitalálni is nehéz lenne.

Általában nem annyira kedvelem, amikor valaki annyira a végsőkig ragaszkodik a vélt vagy valós igazához, hogy az már a józan ész határain is túlmegy, de Thor Heyerdahlt csak csodálni tudom, amiért kockára tette az életét egy olyan meggyőződéséért, amiért a kor a tudományos világa kb. körberöhögte.

Mert, de most komolyan, azt hallva, hogy Dél-Amerikából az inkák idejében lehetetlenség volt elhajózni a polinéz térségbe, ilyen-olyan okokból, ki a fenének jut eszébe az, hogy „próbáljuk ki”? Pedig logikus. Próbáljuk ki, és majd kiderül. Minden logikussága ellenére ez egy annnyira elképesztően valószínűtlen ötlet és vállalkozás, hogy egy kicsit nehezemre esik elhinni, hogy nem egy fiktív kalandregényt olvastam, hanem van, aki ezt tényleg megcsinálta.

És Heyerdahlnak rengeteg alkalma lett volna meggondolni magát, ráébredni, hogy „hááá nem vagyok nooormális”. Pl. amikor a beígért anyagi támogatásokról kiderült, hogy csak hosszú hónapok múlva érkeznének meg, amikor már késő lenne elindulni az időjárási körülmények miatt, vagy amikor képtelenség volt beszerezni a tutajhoz szükséges balsafát, vagy amikor a kész tutaj előtt álló haditengerészek megállapították, hogy aki ezzel kihajózik, arra a biztos halál vár. De Heyerdahl kb. egymagában megküzdött mind a bürokrácia akadályaival, mind az esőerdő hatalmas balsafáival, ha kellett, a saját kezével vágta fát, ha kellett, Peru aktatologatóknál kuncsorgott, és annyira hitt az inkák tudásában és a saját megfigyeléseiben, hogy még a tapasztalt tengerészek figyelmeztetései ellenére is nekivágott.

Most komolyan, ilyen ember nincs! És még írni is tud! Ez felháborító. Attól még, hogy a kaland ilyen észveszejtő, a könyv még lehetne rossz is, de nem az. Szórakoztató, olvasmányos és csak úgy árad belőle a csoda, a varázslat. Heyerdahl lehetett volna egy felfuvalkodott valaki, ekkora magabiztossággal ez nem lenne meglepő, de végig megmaradt benne az alázat a tenger, az élővilág, az ősi népek és tulajdonképpen bárki iránt, akivel a kaland közben találkozott.

Olyan közvetlenül tapasztalta meg öt társával az óceán világát, ahogyan a modern korban senki más. Mert persze, valószínűleg egy hatalmas óceánjárón sem utolsó érzés hajókázni, de mennyire más egy csak természetes anyagokból összeeszkábált tutaj, ahol tényleg az elemekre van bízva az ember élete.

Az, hogy Heyerdahl képes át is adni ezt az élményt, nem a legkevésbé fontos dolog ebben a hatalmas vállalkozásban. Erről a kicsi tutajról elhozza nekünk azt a képet, hangulatot, amikor az éjszaka közepén, a civilizációtól messze-messze ül a csónak szélén, lábát a vízbe lógatja, alatta a világító medúzák egész raja varázsolja mesebelivé a mélységet, fölötte pedig úgy ragyognak a csillagok, ahogy a szárazföld fölött talán sosem. És én elfelejtem, hogy a szobámban ülök, mellettem búg a laptop, és holnap munka, helyette ott vagyok egy kicsit 1947-ben egy balsafa tutajon az óceán közepén, és Heyerdahl pedig ott van sok ezer évvel ezelőtt egy majdnem ugyanilyen tutajon, ugyanazok alatt a csillagok alatt, ugyanazokból az anyagokból tutajt építő, réges régen élt emberekkel. És így válik a Kon-Tiki izgalmas kalandja egy emlékeztetővé, hogy mennyire nagyon makacsok, kitartóak, kiszámíthatatlanok, merészek, bolondok vagyunk mi emberek, és mennyire idevalóak vagyunk erre a világra, még akkor is, ha ez sokszor nem így látszik.

14 hozzászólás
>!
marschlako P
Thor Heyerdahl: Tutajjal a Csendes-óceánon

Néha éjjel is csónakba ültünk, hogy lássuk, milyen éjszakánként a birodalmunk. De érdemes is volt megnézni! Körülöttünk szurokfekete hullámok tornyosultak, fenn pedig a trópusi égbolt milliárdnyi szikrázó csillaga tündökölt: gyenge visszfényüket a planktonlények színes villódzása egészítette ki. Egyszerűnek tűnt így a világ: csillagok a sötétségben. Egészen közömbössé vált ilyenkor, hogy időszámításunk előtt vagy időszámításunk szerint írunk-e 1947-et. Ilyenkor ébredtünk tudatára, hogy az élet a civilizáció előtti korszakban is teljes értékű volt, sőt sok tekintetben talán még teljesebb és gazdagabb a modern ember életénél. Itt megszűnt az, amit köznapi értelemben történelemnek szoktak nevezni. Csak az volt, amit körülöttünk láttunk: csillagok ragyogó serege a végtelen sötétségben.

Engem ezek a sorok ragadtak meg a legjobban, kiválóan bemutatja, hogy a korabeli technológiát használva hogyan kerültek vissza útjuk során maguk az expedíció tagjai is sok száz évvel a múltba.

Még ha a tudomány azóta meg is cáfolta (ha jól tudom) Heyerdahl elképzelését a polinéziai szigetek benépesítéséről, ez akkor is egy hatalmas kaland volt. S az sem mellékes, hogy régi leírások alapján ilyen jól rekonstruálni tudták az emberöltőkkel korábban használt tutajokat, mely ráadásul kitűnően is működött, s biztonságosan célba juttatta az expedíció tagjait.

Aki kezébe veszi Heyerdahl könyvét, az nem csupán egy érdekes és izgalmas „küldetés” történetét ismerheti meg, hanem egy remekül megírt könyvet is vehet a kezébe, melynek minden sorát élvezet volt olvasni. Amúgy is szeretem az útleírásokat, de külön öröm, ha az ráadásul még igényes nyelvezettel is van megfejelve.

Ezen az estén Bengt kijelentette, hogy nagyon vágyik asztal és szék után, mert rettenetesen fárasztó mindig csak fekve, hol a hátára, hol a hasára fordulva olvasni. Különben nagyon örült, hogy nem kötöttünk ki Pouka-Poukán, mert a könyvei közül hármat még nem olvasott el.

>!
HA86
Thor Heyerdahl: Tutajjal a Csendes-óceánon

Hogy rövidre fogjam: ez a könyv egy (látszólag) őrült vállalkozásról szól. Thor Heyerdahl, norvég tengerbiológus öt társával együtt mintegy nyolcezer kilométert vitorlázott Peruból egy kis polinéziai szigetre, hogy bebizonyítsa: a polinéziaiak nem Ázsiából, hanem Peruból származnak, és saját, balsafából készített kezdetleges kis hajóikkal szelték át a Csendes-óceánt.
Talán nem lövöm le a poént, ha elárulom: annak ellenére, hogy a szakemberek minden lehetséges módon megpróbálták lebeszélni az útról, és váltig állították, hogy balsafatutajjal képtelen lesz átkelni az óceánon, Heyerdahl és társai vállalkozását siker koronázta. Ez a kis könyv pedig ennek a sikeres vállalkozásnak a részletgazdag, izgalmas dokumentációja. Legfőbb pozitívuma (számomra), hogy ezt a történetet az Élet írta, Heyerdahl „csak” lejegyezte. Mégis olyan romantikus az elejétől a végéig, mintha regényt olvasnánk: kitör néha a vihar, jönnek a hegyomlásnyi méretű hullámok, dobálják ide-oda az aprócska hajót, és így tovább. Na és persze ne feledkezzünk el a cápákról, a veszedelmes polipokról, és a náluk is veszedelmesebb angolnákról se… :)
Szóval, érdekfeszítő kis olvasmány ez!

>!
Bogas P
Thor Heyerdahl: Tutajjal a Csendes-óceánon

Földrajzból sosem voltam valami jó, de most, hogy jó ideje kicsengettek az utolsó föciről, kezdek rájönni, hogy fejben, térképen utazni kifejezetten szórakoztató. Főleg, ha másfél órát késik a vonatod, és körülötted mindenki a haját tépi idegességében, te viszont békésen ringatózol a Csendes-óceánon egy tutajon. És gondolatban eszed a tonhalat, noha a valóságban hal soha meg nem közelítheti a tányérodat. Mindezt miért? Hogy ezzel az őrült ötlettel bebizonyíts egy őrült elméletet. (Az nevet, aki utoljára nevet, satöbbi, satöbbi.)

>!
tiborszerintabor P
Thor Heyerdahl: Tutajjal a Csendes-óceánon

A tudósvilágnak a nyugati kultúrában két markáns, egymással ellentétes beállítódású típusa van: az egyik a „szobatudós” vagy „katedratudós”, a másik a „kísérletező tudós” vagy „tereptudós”. A szobatudós leginkább elméleti konstrukciókat gyárt, adatokat rendez, a kísérletező tudós ezzel szemben gyakorlatias gondolkodású, nem a „múzeumban”, hanem a „terepen” érzi jól magát. A kísérletező tudósok között pedig van egy különös kategória, a „fenegyerek-tudósok”, akiknek fejében „merész”, a hivatalos állásponttól eltérő „alternatív koncepciók” vannak.

Thor Heyerdahl kalandja azzal kezdődik, hogy egy polinéz szigeten töltött terepmunkán észrevette, hogy a bennszülöttek szobrai „feltűnően hasonlítanak azokhoz a monolitikus, egyetlen köböl faragott emlékekhez, amelyeket a letűnt dél-amerikai kultúrákból ismerünk”. A bennszülöttek szerint őseik a tengeren túlról jöttek ide, egy „nagy-nagy országból” – de vajon keletről vagy nyugatról? Vajon eljuthat-e egy kisszámú népcsoport Peruból a nagyjából 8000 km-re lévő Polinéziába? Heyerdahl bebizonyította, hogy akár egy ilyen lehetőség sem zárható ki.

Egy fontos körülményre azonban felhívnám a figyelmet: Thor Heyerdahl-nak és csapatának volt egy óriási előnye azokkal szemben, akik esetlegesen őelőttük nekivágtak egy ilyen útnak: Heyerdahl-ék tudással bírtak arról, hogy egy bizonyos irányba hajózva egy bizonyos idő elteltével egy bizonyos helyre fognak jutni, ahogy tudással bírtak arról is, hogy nagyjából mi vár rájuk.. Viszont képzeljük el azokat az embereket, akik esetlegesen e tudás nélkül vágtak neki Dél-Amerikából egy tutajjal a csendesnek nevezett, de valójában nagyon is viharos, számtalan „halálos buktatót és csapdát rejtő” óceánnak, nem sejtve, hogy a legközelebbi szárazföldet nagyjából 3 hónapnyi nyílt vízen hánykolódás után érhetik el .. Ha ez így történt – nos, akkor az kaland volt a javából.. :)

Ha pedig valaki ma, 3 generációnyi (nagyjából 75 év után) idő Heyerdahl után szeretne kalandorként nekivágni „ifjonti hévvel” ennek az útnak, annak érdemes átgondolnia azt, hogy halak nemigen fognak beugrálni a tutajára, mert az óceán élővilága „erősen megcsappant” sok körülmény okán, és inkább szemetet fog tudni halászni, mint halat.. A szemét viszont tengernyi.. Mindez azt jelenti, hogy ma már ezt a küldetés nem lenne teljesíthető, mivel az utazók biztosan éhenhalnának az óceánon.

5 hozzászólás
>!
Goofry P
Thor Heyerdahl: Tutajjal a Csendes-óceánon

„…megigéztek a Déli-tenger megfejthetetlen titkai. Kell, hogy e rejtélynek is legyen ésszerű megoldásuk; célomul tűztem ki tehát, hogy felkutatom Tikinek, a mondai hős történetének hiteles magvát.”
Thor Heyerdahl

1947-ben hat mindenre elszánt „vikingleszármazott” szálfatutajra szál, hogy kalandos körülmények között, Heyerdahl -főkolompos és értelmi szerző tudományos elméletét bizonyítsa. Mégpedig Polinézia népességének származáselméletét, mely szerint a Szigetvilág benépesedése Dél-Amerika irányából, tutajjal történt meg. Látom én, hogy ez így leírva bizony eléggé zanzásított, és ezért talán ijesztően száraz olvasmányként is hat mindez, a könyv azonban erre megfelelő cáfolattal szolgálhat: Az érzékletesen papírra került élmények nagyfokú élvezetet kínálnak, görcsmentes stílusban adva számot a természet tiszteletéről, és letűnt korok népei előtt való tisztelgésről. Mindezt történelmi, néprajzi, földrajzi, vízjártassági és az élővilággal kapcsolatos ismeretekkel tarkítva. De helyet kapnak még itt, ebben az összefüggésben megemlíthető művészettörténeti, vallási és régészeti vetületek is. No meg aztán, „Ahol a tudomány elakad, ott annál élénkebben működik a képzelet.” – ez itt kérem, pozitívumként értékelendő idézet! (Mert amíg jól hajózunk, én biza nem kereskedek a kivetnivaló ballasztokkal!)
Figyelem, lelövöm a poént! Vagy mégsem? – Á ugyan, hisz ki ne tudná, hogy a vállalkozást siker koronázza, az ugyehogymegmondtam -féle melldöngetés viszont dicséretes mód elmarad. Ettől a spoileres megjegyzéstől függetlenül azért hagytam még elég felfedezésre váró körülményt. Jó könyv ez! És ha ezek után valaki belevág, hát szerencse fel! :-)

>!
Szelén
Thor Heyerdahl: Tutajjal a Csendes-óceánon

Szeretem Thor Heyerdahl írásait, a Világjáró sorozatban megjelent könyvei számomra nem csak útleírások, hanem kortörténeti fénykép. Ma hatalmas szenzáció lenne, ha valakik nekivágnának és hónapokon át hánykolódnának a Csendes-óceánon. Micsoda kaland, és túlélték. Egyetlen egy perce sem unalmas, a készülődéstől, az utazáson át, a megérkezésig.
Csak a papagájt sajnáltam :(

4 hozzászólás
>!
Tiger205
Thor Heyerdahl: Tutajjal a Csendes-óceánon

Olvastam – melyik kamasz mondhatja el, hogy teljes volt kamaszkora, aki nem olvasta?
S ki nem akart utána azonnal tutajt építeni a falu végi kis-patakra, vagy akár a Dunára????

12 hozzászólás

Népszerű idézetek

>!
Goofry P

Ezen az estén Bengt kijelentette, hogy nagyon vágyik asztal és szék után, mert rettenetesen fárasztó mindig csak fekve, hol a hátára, hol a hasára fordulva olvasni. Különben nagyon örült, hogy nem kötöttünk ki Pouka-Poukán, mert a könyvei közül hármat még nem olvasott el.

178. oldal: A déli-tenger szigetei felé. (Gondolat Budapest, 1980.)

1 hozzászólás
>!
Tiger205

Van úgy néha, hogy az ember különös helyzetbe kerül. Lassanként jut ide, a legtermészetesebbnek látszó módon, de mikor már a kellős közepén tart a szokatlan élményeknek, egyszer csak csodálkozva kérdi magától: Mi is történt tulajdonképpen?

(első mondat)

>!
marschlako P

Azokon a napokon, mikor nyugodt volt a tenger, egymás után beálltunk a kosárba, addig maradtunk a víz alatt, míg lélegzetünkből tellett. Csodálatos, árnyéktalan fény világított odalent. Mihelyt szemünk a víz felszíne alá került, meglepődve tapasztaltuk, hogy a fényt nem egy meghatározott irányból látjuk – mint bárhol a föld felszínén –, hanem minden oldalról árad felénk. Nem napsütés volt ez, hanem a nap megtört fényének mindenütt való jelenléte. Ha felnéztünk a tutaj sötétnek képzelt aljára, bámulatunkra ragyogó világosság vonta be mind a kilenc alaprönköt, a keresztgerendákat, a kormánylapátot és a lelógó, tündéri zölden csillogó moszatfüzéreket. A zebracsíkos pilótahalak továbbra is szokott rendjükben haladtak a rönkök között. Alattuk néhány dorádó sürgött-forgott, táplálékot keresve. Itt-ott – ahol el nem födte a rátelepedett sok kacslábú rák kagylóteknős fehér telepe – előbukkant a rönkök közé ékelt gyantás fenyődeszkák élénkvörös színe is; nagy részüket azonban elfedték a rájuk telepedett fehér kacslábú rákok, amelyek kedélyesen himbálták kopoltyúik sárga rojtjait, hogy oxigénes friss vizet meg táplálékot hajtsanak a szájuk elé. De ha feléjük közeledtünk, azonnal becsukták vörösessárga héjukat, s mindaddig zárva tartották, míg a veszedelem el nem múlt.

127. oldal

>!
Goofry P

…a kabin aljában, a keresztgerendák közeibe nyolc nagy ládát süllyesztettünk (…) Abban egyeztünk meg, hogy ki-ki csak annyi személyes poggyászt hozhat, amennyi egy ilyen ládába belefér (…) Bengt dolgait négy matróz is alig bírta a tutajra cipelni. Pedig mindössze hetvenhárom társadalomtudományi meg néprajzi könyvet hozott, Goethe összes művein kívül.

70. oldal: Dél-Amerikában (Gondolat Budapest, 1980.)

>!
marschlako P

Mikor levette fehér parafa sisakját, úgy festett, mintha sűrű, tűzvörös szakálla égette volna le arcát és gyér haját.

60. oldal

>!
Goofry P

…a törvényes tilalom ellenére is vannak még emberek, akik a zsugorított emberfejekkel való kereskedésből élnek. Lehetetlen ellenőrizni őket; a fiatal őserdei indiánok ma is levágják más törzsbeli ellenségeik fejét, a csontokat kiszedik belőle, úgy nyúzzák le egészen a bőrt, és száraz, forró homokkal tömik ki. E módszerrel a bőr úgy összezsugorodik, hogy végül nem nagyobb egy macskáénál, de az arcvonások mégsem változnak. Ezek a zanzák régen harci diadaljelvények voltak; ma a feketepiacon kerülnek forgalomba. Félvér ügynökök közvetítik őket a partvidék kereskedőihez, s ezek mesés áron adják tovább a turistáknak.

43. oldal: Dél-Amerikában; Gondolat, Bp. 1980.

1 hozzászólás
>!
anni_olvas

– Persze, önök azt hiszik, hogy én eltúlzom a veszedelmet – mondta és szavait még vészesebbé igyekezett tenni. – Pedig a törvényes tilalom ellenére is vannak még emberek, akik zsugorított emberfejekkel való kereskedésből élnek. Lehetetlen ellenőrizni őket; a fiatal őserdei indiánok ma is levágják más törzsbeli ellenségeik fejét, a csontokat kiszedik belőle, úgy nyúzzák le egészben a bőrt, és száraz, forró homokkal tömik ki. E módszerrel a fej úgy összezsugorodik, hogy végül nem nagyobb egy macskáénál, de az arcvonások mégsem változnak.

44. oldal

2 hozzászólás
>!
anni_olvas

A hajdani tutajosok jól ismerhették azt a fogást is, amelyre a háború folyamán nem egy hajótörött tengerész jött rá, hogy a halak nyers húsából szomjat oltó levet lehet kiszívni vagy kipréselni, ha a hal darabjait ruhába téve erősen kicsavarják, ha pedig nagyobb az állat, akkor még egyszerűbb a dolog: lyukakat kell vágni a testében, s ezek egykettőre megtelnek a nyirokmirigyek váladékával. Nem éppen jóízű ital, de olyan csekély a sótartalma, hogy csillapítja a szomjat – és mikor nincs jobb, akkor ilyen is megteszi.

105. oldal

2 hozzászólás
>!
anni_olvas

Balsafarönkjeink egy sirály könnyedségével vitették magukat a tengerrel, s ha egy-egy hullám éppen a hátsó gerendákon tört is meg, a tutaj közepe, ahol kunyhónk állott, mindig száraz maradt. Ez a tény rendíthetetlen bizalmat keltett bennünk primitív járművünk iránt. Minél tovább tartott az út, annál védettebbnek éreztük magukat kis házunk védelmében, és úgy tekintettünk ki az ajtónk előtt táncoló, fehér sörényes hullámokra, mintha valami izgalmas mozielőadást néznénk, amely semmi veszélyt sem jelent számunkra.

>!
Szelén

Ezen a héten pénzt vártam hazulról. A pénzzel együtt azonban a Norvég Bank levelét is megkaptam. Ebben pedig az állott, hogy ez az utolsó átutalás, a valutamegszorítások miatt. Ezért nyomban feladtam drága lakásomat, és Brooklynba költöztem át, a norvég Tengerészotthonba, ahol az ellátás nemcsak jó volt, de az ára is megfelelt lapos erszényemnek. Kaptam egy kis emeleti szobát, étkezni meg a földszinti nagy ebédlőbe jártam honfitársaim közé.
Tengerészek jöttek mentek itt. Alakban, természetben és korhelységük fokában
többé-kevésbé különböztek ugyan egymástól, de volt egy közös tulajdonságuk.
Ha a tengerről esett szó, mindenik tudta, hogy mit beszél. Tőlük tanultam meg, hogy a hullámzás és a tenger háborgása nem növekszik a mélység és a parttól számított távolság arányában. Sőt, a part közelben a szélviharok gyakran sokkal veszedelmesebbek, mint a nyílt tengeren. A sok víz alatti zátony, a sziklákon megtorpanó hullámok, a parthoz csapódó áramlás jóval veszélyesebbé teheti a hajózást a parti vizeken, mint odakünn a nyílt tengeren.

19. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Méder Áron: Békét és szelet!
Fa Nándor: A Szent Jupát 700 napja
Bernard Moitessier: Az óceán szabad fia
Gál József: Széllel, szél ellen
Bernard Moitessier: A hosszú út
James Cook: Utazások a világ körül
Jules Verne: A rejtelmes sziget
Rakonczay Gábor: Átkelés a végtelenen
Joshua Slocum: Vitorlával a Föld körül
Tuss Miklós: Átkelés az Atlanti-óceánon