A ​Ra expedíciók 21 csillagozás

Thor Heyerdahl: A Ra expedíciók Thor Heyerdahl: A Ra expedíciók

1914. október 6-án született Larvik városában Thor Heyerdahl, világhírű norvég utazó, régész, néprajzkutató, aki az ősi hajózási technikával szervezett expedícióival az ősi népek feltételezett tengeri útvonalait járta be.
l1969-ben Marokkóból kísérelt meg áthajózni Barbadosra a Rá nevű papiruszhajón, amelyet egy egyiptomi falfestmény alapján alkotott meg. Építési hiba miatt 55 nap múlva a hajó szétesett, az átkelési kísérletet fel kellett adni. Egy évvel később, a marokkói Safi kikötőből indult a hajó módosított változata a Rá-II, melyen Heyerdahl és társai ötvenhét nap alatt tették meg az 5150 kilométeres utat.

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Világjárók Gondolat

>!
Gondolat, Budapest, 1978
324 oldal · keménytáblás · ISBN: 9632805771 · Fordította: Vámosi Pál
>!
Gondolat, Budapest, 1972
384 oldal · keménytáblás · Fordította: Vámosi Pál

Most olvassa 2

Várólistára tette 11

Kívánságlistára tette 7


Kiemelt értékelések

dontpanic P>!
Thor Heyerdahl: A Ra expedíciók

Mostanában sokat gondolkodom azon, hogy az utóbbi években semmi új élmény nem ér, hanem csak már korábban átélt, akkor meghatározó, átütő tapasztalatokat ismételgetek. Vajon Thor Heyerdahlnak is volt ilyen problémája, amikor a Kon-Tiki expedíció után több mint húsz évvel újra egy ősi hajófajtára szállt, hogy újabb érveket gyűjtsön a diffúzionisták számára?
Azok alapján, hogy a Rára szállás első napjait megörökítő lapokon mennyit emlegeti a Kon-Tikit, egész biztosan. :)))

A könyv ritmusát nagyon érdekesnek találtam. Bár két expedíciót is lefed, mégis az első tengerreszállásra csak a könyv felénél kerül sor, a második utat pedig lerendezi kb. ötven oldalban. (Ez utóbbinak valószínűleg az az oka, hogy a második utat az első út beszámolójából finanszírozta, ezért annak megírására nyilván több motivációja volt. :))

A könyv első fele teljes egészében a történelmi háttérrel és az előkészületekkel foglalkozik, ami persze szintén izgalmas, de azért az igazi számomra mégiscsak az útleírás volt, és alig vártam már, hogy elkészüljön az a nyamvadt hajó. :)

A Ra fedélzetére Heyerdahl tudatosan a világ legkülönbözőbb országaiból, legkülönfélébb világnézetű embereket válogatott össze. Volt a fedélzeten szovjet és amerikai, arab és zsidó például. Imádtam, amikor a hajón töltött mindennapokról írt, elolvasgattam volna még tovább is. Leírja, hogy ilyen extrém körülmények között eltűnnek a vallási, ideológiai, politikai ellentétek, és fény derül rá, ember és ember mennyire hasonló. Fel is teszi az örök kérdést: ha ember és ember olyan könnyen meg tudja érteni a másikat, nemzet és nemzet miért nem?
Persze azért vitatkoztak egymással az útitársak, mármint konkrétan politikai dolgokról is (hja, végül is se tévé, se net nem volt a fedélzeten, mi mást csináltak volna :P), de Heyerdahl állítása szerint mindig kulturáltan. :) Persze azért voltak konfliktusok, de sosem ideológiai téren, inkább olyasmiken, hogy valaki túl hangosan hallgatott rádiót vagy nem segített eleget a konyhán, tehát csak az igazán vérre menő dolgokon.

Ami rendkívül szomorú tanulsága a könyvnek, hogy a Kon-Tiki útja eltelt húsz évben mennyire megváltozott az óceán állapota. A Kon-Tiki fedélzetéről a szerző és útitársai tényleg érezhették azt, hogy évszázadokat repültek vissza az időben – alattuk az óceán, rengeteg ragyogó planktonnal, felettük, mintegy tükörként, a csillagos ég. Emberi létformának, civilizációnak rajtuk kívül nincs nyoma sehol. Nem úgy ezen a kalandon. A második expedíción, ami 1970-ben zajlott, már nem telt el nap anélkül, hogy olajrögök vagy műanyag/üveg/egyéb hulladékok ne úszkáltak volna a Ra mellett.

Ahogy a szerző megjegyzi, mindannyiunk számára okulásul: az óceán nem végtelen. Az óceán ugyanúgy a világunk része, nem tőlünk elszeparáltan létezik valahol. Lehet, hogy csak egy szívószálnyi távolságra van…

Ami kicsit idegesített, bár ez már nem Heyerdahl hibája, az, hogy a könyvbeli képek nem a megfelelő helyeken szerepelnek, konkrétan spoilereznek (még akkor is, ha ennek a fogalomnak nem túl sok értelme van egy ilyen könyvnél).

Egyébként a tulajdonomban lévő antikvár példány csodálatosan interaktív élménnyé tette az olvasást, mert olyan ütemben kezdett szétesni a kezeim között, ahogy a Ra esett szét az út folyamán, ennek köszönhetően igazán tudtam azonosulni a hős hajósokkal…:))

2 hozzászólás
Bazil P>!
Thor Heyerdahl: A Ra expedíciók

Azért ez a Heyerdahl egy szerencsés ember volt!
Egyszer csak fejébe veszi, hogy kell neki egy nádból készült hajó, és ezután elindul a világba, nádnézőbe.
Bejárja a Föld több egzotikus helyszínét – Húsvét szigetek, Mexikó, Afrikában több helyen is jár: Csád-tó, Egyiptom, Etiópia – és mindenhol azt az édesvízi nádat kutatja, ami elég erős, szívós és tartós ahhoz az utazáshoz, amit kitalált.
Ez pedig nem más, mint az Atlanti-óceán áthajózása, egy nádhajóval.
Persze ezt a nádat ne úgy képzeljük el, mint mondjuk a Balaton partjainál lengedező ujjnyi nádszálakat.
Nem, ez papirusznád, ami a könyvben mellékelt képeken is látható, a tövénél karnyi vastagságú, emberes méretű nádszál.
Akármilyen vastag, azért én többször is meggondolnám, mire egyáltalán felszállnék egy ilyen hajóra. Nem az óceánon való hajókázás céljából, hanem csak a kikötőben, megnézni milyen is?
Ezek a bátor kalandorok azonban nekivágtak az útnak. Amiről semmit sem mondok, elég legyen annyi: hihetetlen kalandokat élnek át. És ami a könyv címéből is kikövetkeztethető: kétszer is.
Heyerdahl érezhetően egyre jobb volt ezekben az eszement vállalkozásaiban. Mind a szervezésben, mind a lebonyolításban, és ami az olvasónak talán a legfontosabb, az expedíciókról szóló beszámolóiban is.
Nagyszerű útikönyv, izgalmas kalandokkal, földrajzi, politikai, történelmi és még ki tudja, hányféle tudományos kitérővel, Heyerdahl elméletének sokadszori levezetésével, nemzetközi csapattal, plusz egy majommal és egy kacsával.

Zimmermann_Zita>!
Thor Heyerdahl: A Ra expedíciók

Egy vakmerő, kalandos vállalkozás jól megírt, izgalmas történetét olvashattam. Heyerdahl megalkotott egy elméletet az Afrika és Dél-Amerika között már az ókorban fennálló kapcsolatról, de nem elégedett meg ennyivel, hanem épített egy nádhajót, és nekivágott az útnak, hogy be is bizonyítsa azt. Másodszorra sikerült is (közben végig izgultam, hogy mikor esik szét alattuk a hajó, vagy mikor eszik meg őket a cápák). Már a könyv olvasása közben voltak kétségeim Heyerdahl elméleteinek tudományos fogadtatásáról (pedig nagyon meggyőzően érvelt), és közben utánaolvasgattam, és a hivatásos kutatók tényleg nem fogadták kitörő lelkesedéssel. Az viszont nagyon szimpatikus volt, hogy sokféle nemzetiségű, poltitikai felfogású és vallású embert hozott össze az expedíción, akik (többnyire) békés egyetértésben hajókáztak át az óceánon az ENSZ zászlaja alatt. Egy másik plusz pont pedig annak, hogy miután megtapasztalta, mennyire elkeserítő a helyzet az óceánon hulladék-ügyben (és ez 1970-ben volt!!!), Heyerdahl a környezetvédelem lelkes szószólója lett. Összességében lehet, hogy tudományos munka helyett érdemesebb kalandregényként olvasni a könyvet, annak viszont kiváló!

mokata I>!
Thor Heyerdahl: A Ra expedíciók

Olyan jó, hogy vannak emberek, akik elmennek helyettem ilyen kalandokra és nekem csak el kell olvasnom őket.

Aerandir>!
Thor Heyerdahl: A Ra expedíciók

Csak azért nem állok neki most rögtön nádhajót építeni, mert átkozottul gyáva vagyok, és Heyerdahlék két sikeres útja ellenére is hallatlan őrültségnek tartom ezt a vállalkozást.

Mindazonáltal nagyon élveztem a könyvet olvasni, hihetetlenül jó volt elmerülni benne. Gyakran gondoltam „hagyjuk itt ezt a bolond világot az emberekkel és azok háborúival, fanatizmusával, környezetszennyezésével, és menjünk inkább hónapokig hajókázni!”. Ha nem lennék ilyen gyáva, meg is tenném.

Egy ilyen vállalkozás zseniális téma, nem csoda, hogy jó könyv lett belőle. A történet magában is izgalmas, és a megfelelő mennyiségű leírással, archeológiával, filozófiával, történelemmel, biológiával kiegészítve nem csak rendkívül szórakoztató, hanem nagyon tanulságos olvasmány is.


Népszerű idézetek

dontpanic P>!

Kopt és katolikus, protestáns és mohamedán, buddhista, ateista, szabadgondolkodó és félzsidó – ennél „vegyesebb” társaság már nem fért volna el a bárkán, ahol a majom volt Noé, s mi játszottuk az állatok szerepét. De vallási viszálykodások nem törtek ki köztünk. Ezzel szemben egy elveszett, majd megtalált fogkefe tulajdonjoga körül bezzeg vitatkoztunk, s ilyenkor a legkülönfélébb nyelveken dühös kiáltások és vad átkozódások csattantak fel.

295. oldal

Ikarosz>!

Dagaga és Helu gondtalanul élt, kevés vagyonuk volt, de sok idejük, hogy élvezzék az életet. Nem volt ugyan hűtőszekrényük, viszont villanyszámlát sem kellett fizetniök. Autójuk se volt, de sürgős munka se hajtotta őket. Nekünk itt sok minden hiányzott volna, ám nekik semmi se hiányzott. Mindenük megvolt, ami kellett, mindazok a dolgok, amelyeket mi, irodáinkból menekülve, a várva várt szabadság ideje alatt igyekszünk megszerezni. Ha valamikor a közeljövőben a modern világ eljut majd hozzájuk, ők sokat fognak tőlünk tanulni, mi viszont tőlük semmit, s ez számukra is, számunkra is tragédia lesz, mert mi feltételezzük, hogy mi, akiknek mindenünk megvan, a legbölcsebbek, legnemesebbek, legboldogabbak vagyunk. De vajon igaz-e ez?

106. oldal, Ötödik fejezet- Fekete szerzetesek közt a Nílus forrásánál

dontpanic P>!

A tenger szennyezettsége megdöbbentő. Madani kis kacsakagylókkal ellepett, szilva nagyságú, kátrányszerű rögöket halászott ki a vízből. Egyiken-másikon kis rákok, férgek, soklábú, kagylós rákok élnek. Délután a tenger sima tükrét tömérdek barna és fekete alvadt olajrög borította, szappanhabhoz hasonló lében úszkáltak, s a víz felszíne itt-ott szivárványszínben csillogott, mintha benzinnel öntötték volna le.
(…)
Az olajszennyeződés nem is az egyetlen ajándék, amelyet a modern ember a tengernek adott. Alig múlt el olyan nap, hogy ne láttunk volna valamilyen műanyag tartályt, söröskannát, üveget vagy egyéb, rothadó anyagokat, például csomagolóládákat, parafát s más szemetet úszni közvetlenül a Ra mellett.

296-297. oldal

6 hozzászólás
Ikarosz>!

Az idők megkövetelték, hogy a nemzetek közti hídépítést igyekezzünk minden eszközzel elősegíteni, a szfinx és a piramisok felett lökhajtásos gépek mennydörögtek, a lezárt Szuezi-csatorna mentén ágyúk dörögtek. A világ öt kontinensének katonái háborúskodtak egyik vagy másik idegen országban. Ahol nem dörögtek a fegyverek, ott is az emberek – más nemzetektől való félelmükben- atombombák, robbanófejek gyújtózsinórján tartották kezüket. Egy úszó nádhajón csak olyan emberek számára volt hely, akik kezet fogtak egymással. Az utat kísérletnek szántuk, tanulmányútnak a civilizáció hajnalába.
De e kísérleten belül mód nyílt egy másik kísérletre is: tanulmányútra a holnap zsúfolt, túlnépesedett világába. A tévé, a lökhajtásos gépek és az asztronauták korában olyan buzgalommal zsugorítjuk össze földgömbünk méreteit, hogy egyes nemzetek közt nincs többé üres térség. Ősatyáink földje megszűnt létezni. Az egykor végtelen világot most egy óra negyven perc alatt körül lehet járni. A nemzeteket nem választják el többé egymástól áthághatatlan hegyvonulatok, bejárhatatlan óceánok. Az emberfajok nem élnek már egymástól függetlenül elszigetelten; kapcsolatban vannak egymással, s egyre inkább összezsúfolódnak. Száz- és százezer szakember munkálkodik az atomhasadás és a lézersugarak problémáján, s a mi kis földgolyónk szuperszonikus sebességgel rohan egy olyan jövő felé, ahol mindannyian útitársak vagyunk ugyanabban a technikai kísérletben, s ahol valamennyiünk együttműködésére van szükség, ha el akarjuk kerülni, összeroppanjunk a közös teher alatt.

124. oldal, Hatodik fejezet- A piramisépítők világában

könyvbujtár>!

Még most sem tudom. Nincs más elméletem, csak az, hogy a nádhajó tengerbíró jármű, az Atlanti-óceán pedig szállítószalag. De most már csodával határos dolognak tartanám, ha az ókor évezredei alatt a rengeteg tengeri expedíció közt egy se akadt volna, amelynek során a kormányevező Lixusnál eltört vagy a hajó a Yubi-fok előtti rettegett áramlattal viaskodva, eltért a menetiránytól. Azért sodródtunk-e mi Amerikába, mert példátlan ügyetlenséggel kezeltük a fából készült eszközeinket, vagy azért, mert példátlan ügyességgel csücsültünk a nádakon?
Erre vonatkozóan megvan a magam elmélete: talán azért jutottunk el Amerikába, mert az óceánon, nem pedig egy térképen hajóztunk.

324. oldal

könyvbujtár>!

…a Húsvét-sziget őslakói a napot rának nevezték. Ra volt a nap neve a sok száz polinéziai szigeten, s így véletlenről nem lehetett szó. És ra volt a nap neve az ókori Egyiptomban is. Az óegyiptomi vallásban nem is akadt fontosabb szó, mint a ra, a nap, a napisten, a fáraók őse… A napisten földi papkirályainak tiszteletére a Húsvét-szigeten, Peruban és az ókori Egyiptomban ház magasságú, óriási monolitikus szobrokat állítottak fel. És mind a három helyen vasúti kocsi nagyságú kőtömböket vágtak sajt módjára szeletekre, és illesztettek össze lépcsős piramisokká, amelyeket a nap mozgásának megfelelően csillagászati alapon konstruáltak meg. S tették mindezt a közös ős, a nap, ra tiszteletére. Volt itt valamilyen összefüggés vagy csak a puszta véletlen játszott közre?

19. oldal

Bazil P>!

Száz év óta most esett meg először, hogy egy ilyen fajta nádhajót a Húsvét-szigetről tengerre bocsátottak. A sziget vénei készítették, hogy bemutassák nekünk, milyen hajót használtak őseik tengeri halászatra. Csak kicsinyített mása volt a sziget virágkorából származó képzőművészeti alkotásokon látott vízijárműveknek, de azért nagysága így is mély benyomást tett ránk: jóval nagyobb volt azoknál az egyszemélyes, agyar alakú hajóknál, a poráknál, amelyeket a szigetlakók egészen a keresztény hit elterjedéséig, tehát a múlt század végéig, madárember-versengéseik során használtak. A Húsvét-sziget bennszülöttei számára ünnepélyes pillanat volt, amikor a négy öreg halászt a nyílt öbölben egy olyan fajta hajón látták evezni, amelyet apáik elbeszéléseiből mindannyian jól ismertek, hisz nekik e hajó ugyanazt jelentette, mint amit a Mayflower jelent az átlag-amerikainak, vagy a vikinghajó nekünk, északiaknak. A hajócska, mint valami felfújható matrac, siklott fel-le a hullámokon, átsuhant felettük, megkerülte őket, akármilyen irányból jöttek, s az utasai száraz testtel ültek rajta. Amikor a négy barna test az aranyos hajóban megkerülte a szirtfokot, ahol mi épp azon fáradoztunk, hogy a Húsvét-sziget ledöntött óriás szobrai közül az elsőt újra felállítsuk, a szárazföldön nem egy öregember csillogó szemmel suttogta maga elé, hogy a sziget régholt múltja, íme feltámadóban van.
Számomra azonban egy hajó támadt fel, amelyet valaha a szemhatáron túl, messzi keleten használtak. Ez az itteni hajócska ugyanis meglepően hasonlított a Titicaca-tavon látott hajókhoz, s még ennél is inkább emlékeztetett azokra az inkák előtti időkből származó, holdsarló alakú nádhajókra, amelyeket Dél-Amerika csendes-óceáni partjain az ősi mocsikák a maguk realista kerámiáin oly előszeretettel ábrázoltak. A habok, amelyek ezen a parton a lábunkat mosták, Dél-Amerika partjai felől jöttek. Magam is elhajóztam már itt egyszer egy tutajjal ezeken az örökké keringő víztömegeken. Egy feltevés érlelődött meg bennem.

27-28. oldal (Gondolat, 1972)


Hasonló könyvek címkék alapján

Rakonczay Gábor: Átkelés a végtelenen
Méder Áron: Békét és szelet!
Fa Nándor: A Szent Jupát 700 napja
Joshua Slocum: Vitorlával a Föld körül
Bernard Moitessier: Az óceán szabad fia
Tuss Miklós: Átkelés az Atlanti-óceánon
Gál József: Széllel, szél ellen
Bernard Moitessier: A hosszú út
David Shalleck – Erol Munuz: Mediterrán nyár
W. Y. Bontekoe: Hajónapló