Thomka Beáta (szerk.)

Az ​irodalom elméletei III. 0 csillagozás

Thomka Beáta (szerk.): Az irodalom elméletei III.

A több évtizedes, félmúltbeli időszak Magyarországot a közép- és kelet-európai országoknál sokkal jobban eltávolította a korszerű, s talán nemcsak a korszerű elméleti gondolkodástól. A humán tudományok, közöttük az irodalomtudomány, irodalom- és művészetelmélet mindmáig érzi ennek a lépéshátránynak a következményeit, ahogyan annak a frissebb szellemnek a jelenlétét is, mely a kilencvenes évek óta a kultúrában, oktatásban, folyóiratokban, könyvkiadásban megmutatkozik. Az irodalom elméletei 1-4. című könyvsorozat ötlete és terve az említett hiányérzet alapján született meg.

A művek szerzői: Roland Barthes, Mihail Mihajlovics Bahtyin

Tartalomjegyzék

>!
Jelenkor, Pécs, 1997
178 oldal · puhatáblás · ISBN: 9636760705 · Fordította: Beck András, Hetesi István, Szigeti Csaba

Enciklopédia 1

Helyszínek népszerűség szerint

Siracusa


Várólistára tette 2

Kívánságlistára tette 3


Népszerű idézetek

Archibald_Tatum>!

A. 1. A retorika születése

A. 1. 1. A retorika és a magántulajdon

A retorika (mint metanyelv) a tulajdonjogi perekből született meg. A Kr. előtti 485 táján két szicíliai zsarnok, Gelon és Hieron deportálásokat hajtott végre, lakosságcserét és kisajátításokat Szirakúza benépesítése és a zsoldosok földhöz juttatása céljából; mikor egy demokratikus felkelés elsöpörte őket s mikor vissza akartak térni az ante quo-hoz, megszámlálhatatlan per indult el, ráadásul a tulajdonjogok is homályosak voltak. Új típusú perek kezdődtek: nagy népi bíróságok előtt kellett a meggyőzés érdekében „ékesszólónak” lenni.

75. oldal, Roland Barthes: A régi retorika - Emlékeztető (Jelenkor, 1997)

Kapcsolódó szócikkek: Siracusa
Archibald_Tatum>!

A.4.8. Írni

A trópusok és a figurák tárgyalásakor (a VII-X. könyvben) Quintilianus lerakja az „írás” elméleti alapjait. A X. könyv annak szól, aki írni akar. Miként érhető el „a jól megalapozott könnyedség” (firma facilitas), azaz miként győzhető le a velünkszületett terméketlenség, a hófehér papír terrorja (facilitas, könnyedség),s mindeközben hogyan mondjunk is valamit, hogy ne sodorjon magával a locsogás, a szószaporítás, a logorrhea (firma)? Quintilianus felvázolja az író propedeutikáját: sokat kell írni és olvasni, mintákat kell követni (pastiche-okat kell készíteni), rengeteget javítgatni; majd miután „pihentettük”, tudni kell befejezni. Quintilianus megjegyzi, hogy a kéz lassú, a „gondolatnak” és az írásnak a sebessége kétféle (ez a szürrealisták problémája: miként készíthető el az írás olyan sebességgel… mint az övék?); miután a kéz lassúsága adott, nem kell diktálni, hagyni kell, hogy az írás hozzásimuljon, nem a hanghoz, hanem a kézhez, az izmokhoz: hogy hozzáilleszkedjék a kéz lassúságához: semmi elsietett fogalmazvány.

87. oldal ((Roland Barthes: A régi retorika – Emlékeztető), (Jelenkor, 1997)

2 hozzászólás
Archibald_Tatum>!

A.6.11. A disputatio neurotikus tartalma

Ha fel akarjuk becsülni az ilyesféle gyakorlatok neurotikus tartalmát, minden bizonnyal a görögök makhéjához kell visszamennünk, ahhoz a vitákban edződött érzékenységhez, amely elfogadhatatlannak tartja (a görögöknél, majd az egész Nyugaton), ha a beszélő alany ellentmondásba kerül önmagával: elegendő sarokba szorítani a vetélytársat a saját önellentmondásával, és máris leigázható, kirekeszthető, megsemmisíthető. Kalliklész (a Gorgiászban) inkább nem felel, semhogy ellentmondásba keveredjék önmagával. A szillogizmus az a fegyver, amely ezt a megsemmisítést lehetővé teszi, az az elháríthatatlan penge, amellyel megadjuk a kegyelemdöfést: a két vitatkozó az a hóhér, aki egymást próbálja megcsonkítani (gondoljuk Abelard mitikus jelenetére, a herélő-kiheréltre). Hogy élhessen, a neurózis kitörésének szabályozottnak kell lennie, a narcisztikus seb helye is kijelölt: sportot csináltak a logikából (mint ahogyan ma a feszültség levezetése a „futball”, főként az elnyomott vagy fejlődő országokban): ilyen az erisztika, a vitatudomány. Pascal átlátta ezt problémát: el akarta kerülni a másik szöges ellentmondásba keveredését önmagával, úgy akart „cáfolni”, hogy közben ne sebezzen halálra, azt próbálta megmutatni, hogy pusztán „összegezni” kell (és nem újra és újra megsemmisíteni). Mára a disputatio eltűnt, de a verbális (játékos, ceremoniális) játékszabályok problémája megmaradt: miként vitatkozzunk írásainkban, konferenciáinkon, meetingjeinken, társalgásainkban, egészen magánéletünk „jeleneteiig”? Leszámoltunk-e már a szillogizmussal (és álarcaival)? Erre majd csak egy pontos intellektuális beszédelemzés adhat feleletet.

104. oldal, Roland Barthes: A régi retorika - Emlékeztető (Jelenkor, 1997)

9 hozzászólás

Hasonló könyvek címkék alapján

Kanyó Zoltán – Síklai István (szerk.): Tanulmányok az irodalomtudomány köréből
Székely Éva (szerk.): A forradalmak hősei
Mihail Mihajlovics Bahtyin: François Rabelais művészete, a középkor és a reneszánsz népi kultúrája
Mihail Mihajlovics Bahtyin: Dosztojevszkij poétikájának problémái
Vlagyimir Iljics Lenin: Az irodalomról
Mihail Mihajlovics Bahtyin: A szó esztétikája
Kepes András (szerk.): Könyvjelző – Kepes András válogatása a XX. századi világirodalomból
Domokos János (szerk.): Huszadik századi dekameron I–II.
Rába György (szerk.): Verses világjárás