A ​tőke a 21. században 10 csillagozás

Thomas Piketty: A tőke a 21. században

A vagyon eloszlása napjaink egyik a legvitatottabb kérdése. De ismerjük-e valójában az egyenlőtlenségek hosszú távú mintázatát? Thomas Piketty könyve majdnem három évszázadra és több mint húsz országra vonatkozó elemzéseket foglal magában, miközben teljesen új alapokra helyezi a kapitalizmus dinamikájának megértését: a fókuszba a gazdasági növekedés és a tőke megtérülésének ellentmondását állítja. Arra a következtetésre jut, hogy a gazdaságot a lassú növekedés, a társadalmat a kirívó jövedelmi egyenlőtlenségek jellemzik majd, és visszatér az oligarchák kora. A jelenlegi tendenciák a szuperjövedelmek féktelen növekedése, illetve a vagyonok szélsőséges koncentrációja valós és jelentős veszélyt jelentenek a demokratikus társadalmak meritokratikus értékeire és a társadalmi igazságosságára. Az elmúlt évszázadok tanulságaiból okulva és a megfelelő következtetések levonásával ez a mű olyan eszköztárat sorakoztat fel előttünk, amelynek segítségével ez a tendencia megfordítható lehetne.

>!
Kossuth, Budapest, 2015
704 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789630981910 · Fordította: Balogh-Sárközy Zsuzsanna

Enciklopédia 6


Kedvencelte 2

Most olvassa 8

Várólistára tette 36

Kívánságlistára tette 38


Kiemelt értékelések

>!
Kuszma P
Thomas Piketty: A tőke a 21. században

Minden korszaknak megvannak a maga Nagy Könyvei, amiket kevesen olvasnak, de mindenki hivatkozik rájuk – ilyen volt Fukuyama és Huntington klasszikusa, Marx Tőkéje, vagy épp a Biblia. No most szerintem a „XXI. század Nagy Könyve” megtisztelő titulusra idáig Pikettynek van a legnagyobb esélye. Nem laikusoknak való olvasmány, ezt én, mint laikus mondom: hosszas fejtegetéseit tőke/jövedelem arányának változásairól, alsó és felső decilisek és centilisek eltéréseiről és ezek jelentőségéről gyakran inkább csak érteni véltem, mint értettem, és bizony mondom néktek: még úgy sem volt élvezetes magamba szívni őket, hogy közben kiültem a teraszra napozni, és bontottam egy meggyes radlert. Persze az alapmondanivaló végtelenül világos, egy mondatban összefoglalható (következésképpen nem kell hozzá átrágni magunkat a könyvön, elég, ha elolvasunk egy recenziót, vagy esetleg ezt az értékelést): minden jel arra mutat, hogy a közhiedelemmel ellentétben az anyagi egyenlőtlenség a világban egyáltalán nem csökken, sőt. Nő. (Így viszont már két mondat.)

Ennek bizonyításra Piketty beveti a teljes arzenált: adatok, kimutatások, táblázatok, Jane Austen és Balzac regények… amit csak akartok, sőt, egy kicsit több. Legfőbb irányszáma a tőke/jövedelem arány, ugyanis értelmezésében a jövedelem nem árul el eleget az egyenlőtlenségről, sokkal érdemesebb tehát a tőke, vagyis (némi egyszerűsítéssel) a vagyon felől megközelíteni a kérdést*. Merthogy a vagyon ugye öröklés útján halmozódik (különösen egy demográfiailag csökkenő népesség esetén), ráadásul a nagy vagyonok hozamai többnyire magasabbak, mint a gazdasági fejlődés üteme. A vagyoni egyenlőtlenség anno a XX. század elején tetőzött, egészen extrém különbségeket hozva létre ember és ember között – ám egyszer csak bekopogott a Történelem ajtaján az első világháború (jó, talán inkább berúgta az ajtót), és hopp, a nagy öröklött vagyonok jó része elértéktelenedett, a vállalatok csődbe, a járadékosok pedig tönkrementek. Mire nem jó egy háború, ugye? Ez a relatív egyenlőség egész sokáig kitartott, nagyjából a hetvenes évek végéig, többek között azért, mert a páratlan gazdasági fellendülés Európában magasabb növekedési ütemet tudott produkálni, mint a vagyonok hozamai, és a hidegháború miatt erős egyenlősítő szociális programokat működtettek az államok azért, hogy polgáraik nehogy szovjetizálják magukat. Azonban a gazdasági növekedés egyszer csak behúzta a kéziféket, és feltűntek a színen a neokonzervatív közgazdászok, hogy Hayek nyomán átszabják kicsit a jóléti rendszereket – és ennek következtében a nyolcvanas évektől kezdve az egyenlőtlenségek megint robbanásszerű növekedésnek indultak, és mára már szinte elérték az 1910-es szintet**. És még hol van a vége, ugye.

A legérdekesebb mindazonáltal az utolsó száz oldal (sajnálhatja is, aki eddig már falhoz csapta a művet), ahol Piketty felvázol egy stratégiát, amivel kezelni lehet a helyzetet – vagy ahogy ő fogalmaz, visszahódítani a kapitalizmust a demokrácia számára, mert eléggé kezdenek eltávolodni egymástól. A progresszív (többkulcsos) jövedelemadót nem érzi elégségesnek, ezen felül brutális progresszív örökösödési adót, illetve progresszív vagyonadót tartana üdvösnek. Persze azzal is tisztában van, hogy a kőgazdagoknak szokása anyagi javaikat különböző adóparadicsomok bankszektorában elrejteni a magasabb hazai adókulcsok elől – biztos úgy vannak vele, nekik nem kell finanszírozni saját államuk jóléti rendszereit, hisz ők anélkül is elég jól élnek. Amiről eszembe jut, bár nem tartozik szorosan ide, hogy rendszeresen látok itt a Hűvösvölgyben parkolni egy szlovák rendszámú kék Ferrarit. Erre a problémára egy globális banki adatszolgáltatási kötelezettséget, illetve globális vagyonadót gondol orvosságnak, és érvel is ezek megvalósíthatósága mellett – akár még azon az áron is, hogy ez nagy feszültséghez vezet a Svájchoz hasonló renitensekkel szemben, akik hajlamosak felmondani a nemzetközi szolidaritást, csak hogy a többiek kárára magukhoz csalogassák a zsíros milliárdokat. Persze hogy mindez gazdaságilag mennyire racionális, abban nem merek nyilatkozni, de látni kell, hogy ez szinte másodlagos: Piketty fejtegetései ugyanis (állításainak helyességétől függetlenül) olyan politikai muníciót szolgáltathatnak a progresszív (talán populista) baloldalnak, amit az zászlajára tűzhet, és felveheti a versenyt az egyre inkább nacionalista-szuverenista színezetet öltő jobboldallal. Már ha sikerül ennek a baloldalnak ezt a 700 oldalt értelmezhető jelszavakká desztillálni.

Bizonyára nem hibátlan fejtegetés, de attól a tény még tény marad: ez a könyv megkerülhetetlen – legyél akármilyen irányultságú közgazdász, egész egyszerűen muszáj manapság valahogy viszonyulnod Piketty téziseihez. (Még én is viszonyulok valahogy – pedig hol vagyok én közgazdász?) Arról nem is beszélve, hogy ugye itt vannak ezek a neokonzervatív közgazdászok***, akik annak idején azzal robbantak be, hogy drasztikus varázsszert kínáltak a jóléti állam betegségeire: azt állították, hogy ha azzal élénkítjük a gazdaságot, hogy a szociális juttatások helyett a vagyonosoknál hagyjuk a pénzt, akkor az vissza fog gyűrűzni a társadalomba, és előbb-utóbb a szegényeknek is jut a kaviárból. Piketty monstrumja elég meggyőzően szaggatja szét ezt az illúziót, jelezve, ebből a gyakorlatban alig valósult meg valami, cserébe viszont megágyazott az orbitális egyenlőtlenségeknek. Ráadásul a neokonzervatív idea még a gazdaságot se pörgette fel úgy, ahogy várták, talán mert a vagyon jelentős része ebben a folyamatban a pénzügyi körforgásból kivont improduktív tőke – csak arra jó, hogy pár Dagobert bácsi üldögélhessen egy kupac aranyon. És azt se felejtsük, hogy – ha hihetünk Balzac Goriot apójának – a nagy egyenlőtlenségek az innováció szempontjából is ártalmasak, mert nem arra késztetik a társadalom nagy részét, hogy keményen dolgozzon és fejlődjön, hátha feljebb jut, sokkal inkább arra, hogy ügyeskedni kell, hízelegni a szupergazdagoknak, és ha egy mód van rá, elvenni valamelyik csilliárdos randa lányát. Minden összevetve tehát Piketty hosszú évek óta az első erős, karakteres progresszív állítást**** tette le az asztalra.

Mindazonáltal a csillagozáshoz nem érzem elég kompetensnek magam – nem tisztem eldönteni, hogy Piketty állításainak igazságai egy, három, vagy öt csillagot érnek-e bár én hiszek neki. Ráadásul olyan szakadékot érzek e könyv élvezeti értéke és tartalmi súlya között, amit egy pórias osztályozással nem vagyok képes áthidalni. Szóval ez egy tiszletetteljes csillagtalanság. És annyira boldog vagyok, hogy holnap nem kell már olvasnom ezt a könyvet, hogy azt el se tudom mondani.

* ”A nagyságrendek érzékeltetésére előzetes példaként nézzük a következőket: a lakosság legnagyobb munkajövedelemmel bíró 10%-a általában a munkajövedelmek 25-30%-ával rendelkezik, míg a legnagyobb vagyonnal bíró 10% vagyona mindig meghaladja az összvagyon 50%-át, sőt, egyes társadalmakban ez akár a 90%-ot is elérheti.” (262. oldal)
** Bár ezt az egyenlőséget némiképp enyhíti, hogy most a két véglet (hipergazdagok és hiperszegények) között egy vastagabb középosztály teng-leng.
*** Mely neokonzervatív közgazdászokat a szerző szőrmentén meg is gyanúsítja azzal, hogy erős érdekek fűzik őket azokhoz a milliárdosokhoz, akiket véletlenül épp megvédenek érveikkel a progresszív adózástól. Ami vagy igaz, vagy nem, mindenesetre nem túl elegáns módszer arra, hogy eleve hiteltelenítsük a lehetséges ellenvéleményeket.
**** És tegyük hozzá: a jellemzően angolszászok uralta közgazdászszakmán belül a kevés kontinentális európai válasz is, aminek szintén lehet üzenete.

3 hozzászólás
>!
Citrompor
Thomas Piketty: A tőke a 21. században

Piketty könyve már címében is grandiózus vállalkozást ígér: A tőke a 21. században. Reflektálva Marxra és utalva arra, hogy a kapitalizmus legnagyobb ellentmondása abban rejlik, hogy a tőke hozama tartósan meghaladja a kibocsátás és a jövedelem növekedési ütemét, amely „önkényes és fenntarthatatlan egyenlőtlenségeket teremt, amelyek aláássák a demokratikus társadalmak alapját képező meritokratikus értékeket”. *

Sokat vár tehát az olvasó a könyvtől, amely „felforgatta a világot”, és amelynek elolvasása után egyes rövid újsághírek szerint pár spoiler cégvezető a dolgozói bérek megemelése mellett döntött.** E nagy várakozásokat maga a szerző hűti le kissé, aki kifejti, hogy a jövedelem és vagyon elmúlt évszázadokban megesett alakulását történetileg tanulmányozva szeretne levonni olyan következtetéseket, amelyek útravalóul szolgálhatnak azon közpolitikai intézkedésekhez, amelyek kezelhetik a kapitalizmusban rejlő ellentmondásosságokat és tompíthatják a szélsőséges jövedelem- és vagyonegyenlőtlenségek negatív társadalmi hatásait.***

Örvendetes a szándék, amely komoly kutatási háttérbázisra épül. A szerző egyszerűen, közérthetően, matematikai modellek túlmisztifikálása nélkül****, bár kissé túl bő lére eresztve ismerteti velünk a következtetéseit. A fogyaszthatóságot szolgálják a szépirodalmi és filmes utalások (Jane Austen és Balzac regényhősei sok helyütt felbukkannak a könyvben, akár példaként is), ezzel is hangsúlyozva azt, hogy a könyv nem elsősorban vagy nem csak elsősorban a szakmabeli közönségnek íródhatott. Egy barátommal beszélgettünk erről, akinek véleményével egyetértettem: ez a könyv szellemi munícióul, érvelési eszköztárul szolgálhat azoknak a mozgalmaknak, amelyek mögött nincs társadalomtudományi bázis, de érzik és saját bőrükön tapasztalják meg a kapitalizmus visszásságait és fellépnek a súlyos jövedelem- és vagyonegyenlőtlenségek ellen (pl. Occupy Wall Street mozgalom).

Az igazságtalan és szélsőséges jövedelem- és vagyoneloszlás fölötti viták gyakran terméketlenek, elvesznek, tévútra tévednek olyan – eldönthetetlennek bizonyuló – kérdések megvitatása ("átpolitizálása") közben, hogy a szélsőséges jövedelmek és vagyonok indokoltak, igazságosak, legálisak, tiszták vagy kiérdemeltek-e. Ehelyett Piketty azt javasolja, hogy globális, progresszív vagyonadót vezessenek be:

„ A vagyonadó mint megoldás végre lehetővé tenné azt is, hogy túllépjünk a vagyonok erkölcsi hierarchiájáról szóló terméketlen vitán. Minden vagyon részben jogos, és részben potenciálisan szélsőségesen nagy. A vitathatatlan lopás épp olyan ritka, mint a vitathatatlan érdem. A tőkére kivetendő progresszív adónak éppen az lenne az előnye, hogy a különböző helyzeteket rugalmasan, konzisztensen és kiszámíthatóan kezeli, biztosítva ezzel a nagy vagyonok feletti demokratikus ellenőrzés lehetőségét – ami önmagában sem akármekkora vívmány lenne.”*****

A fentivel kapcsolatban illúzióim nincsenek (ld. globális adóverseny, eltérő nemzeti érdekek), de örvendetes, hogy vannak, akik síkra szállnak emellett, és talán ez a könyv is elhinti annak a magjait, hogy a 21. században érdemben tegyenek is valamit a kapitalizmus visszásságai ellen.

A könyv egyes közgazdasági megállapításait nem bátorkodom elemezni, helyette az érdeklődők figyelmébe ajánlom Kornai János gondolatait a könyvvel kapcsolatban (ld. Linkek: https://moly.hu/linkek/56011). Ő azt is kifejti, miről szólhatott volna még a könyv, és benne milyen hiányérzetek maradtak az olvasás után. Bennem is maradt egy kicsinyke, a cím keltette túlzott várakozások miatt. Hosszú, helyenként magát ismétlő, aprólékos részletekkel tarkított olvasmány volt, amely közel fél évig elkísért engem. Örülök, hogy elolvashattam, bár kissé fárasztó volt, sok helyen úgy éreztem, hogy elveszett az apró részletekben.

* https://moly.hu/idezetek/664176
** Az eredeti nyelvű megjelenésekor olvastam egy rövid, nyomtatott sajtóban megjelent cikkben. Sajnos a forrást ma már nem találtam meg.
*** https://moly.hu/idezetek/757585
**** Piketty több helyütt ostorozza „az elefántcsonttoronyban” elmélkedő közgazdaságtudományi szakértőket, tudósokat, helyenként igen kemény szavakkal is él: https://moly.hu/idezetek/757573
***** https://moly.hu/idezetek/740055

4 hozzászólás
>!
LuPuS_007 P
Thomas Piketty: A tőke a 21. században

Előjáték a könyvhöz.

Nekem nincs közgazdasági végzettségem.
Bokros Lajos-nak nem tetszett a könyv.
Paul Krugman-nak tetszett a könyv.
Bokros Lajos-nak nincs Nobel díja.

Tőke a XXI.században.
Nos még anno Marx összefoglalta és kissé a múlton merengett addig, Piketty átolvasta kijavította, aktualizálta, s megpróbált előre mutatni.

A tőke[r] és átlagos hozama találkozik a növekedési ütemmel[g] , amíg r>g azaz a tőke hozama %-osan tartósan és jelentősen meghaladja a gazdaság növekedésének ütemét, akkor megnő a divergencia kockázata a vagyon eloszlása terén.
Akinek volt, több lesz, röviden az egyenlőtlenségek irányába terelnek minket. A növekedés amiről mindenki beszél – nem illúzió? – és ezzel a vásárló erő is többszörösére nőtt.

Nemzeti tőke, közösségi tőke és ami fontosabb, a magántőke. Éljen a kapitalizmus ß=s[tőke]/g[növekedési ütem] éves nemzeti jövedelem %-os megtakarítása és
növekedési ráta %-a arányában derül ki mekkora TŐKE-t tud felhalmozni, az adott ország.
Ám ami kissé érdekesebb, hogy a magánvagyonok is jelentős növekedésnek indultak( pl.:privatizáció) Piketty ki is jelenti, hogy a magánvagyon újbóli megerősödése részben a nemzeti vagyon privatizációjának a következménye(1970-2010 közötti időszak).

VÉGÉRE
A szegények (beleértve az országokat is) csak is úgy tudnak felzárkózni, hogy képesek ledolgozni a lemaradásukat, oktatás, képzettség és technológia tudás révén.
Ám ez sikerül-e magától vagy csak egy gazdagabb tulajdonává válva sikerül, már a jövő titka.

15 hozzászólás
>!
csiripelek
Thomas Piketty: A tőke a 21. században

Kicsit félve pötyögöm laikus spoiler értékelésemet, látva, higy eddig mindenki értekezést írt. Bevallom, nem biztos, hogy mindig megfelelő lelkiállapotban és odafigyeléssel olvastam. Néha azért, mert „tudom mi a jövedelem/vagyon, haladjunk már”, néha meg már besokalltam, amikor 30 oldal óta csak a tőke/jövedelem arányról írt. A könyv első fele valóban eltelik a fogalmak tisztázásával, képletek, egyenlőségek meghatározásával. Ezek után hosszan ír egyes országok (gazdasági/adózási) történelméről, ami engem sokkal inkább lekötött. Nem teljesen értem egyébként, hogy miért nem „ A tőke a 20. században” a címe, mert 80%-ban erröl van szó. Attól, hogy hozott pár központi forgatókönyves előrejelzést, én nem estem hanyatt. A végén 100 oldalon át promózza a progresszív adóját, rágcsálja innen, rágcsálja onnan ezt a csontocskát, és habár egyet értek vele (vagy pont azért, mer egyetértek?), tizedannyiból is megértettem volna.
Egyébként szakmabelieknek is tud újat mondani, szerintem az utca emberének is érthető nyelven ír. Le a kalappal, hogy milyen hihetetlen adatmennyiséget gyűjtött össze és dolgozott fel.
Az irodalmi példáktól viszont falnak mentem. Oké, hogy Balzac és Austin nagyon királyak, de komolyan szükség van arra minden fejezetben, hogy a tudományos érveinket 2 író 2 regényével és 1 fiktív szereplő véleményével támasszuk alá? Persze, realizmus meg minden, de nem valami reprezentatív a minta és nem sok hozzáadott értékét éreztem…

>!
TLung
Thomas Piketty: A tőke a 21. században

Ez a könyv olvashatatlan. Elhiszem, hogy őrült sok munka volt összevadászni a múlt századok statisztikai adatsorait, de a 165. oldalig gyakorlatilag 10 oldalnyi érdemi elemzést kapunk. A 166. oldalon pedig elkezdi összefoglalni az eddigieket. Lehet, hogy korszakalkotó fontos mű, de nagyon bő lére eresztette a szerző.

>!
Utib
Thomas Piketty: A tőke a 21. században

Valóban bő lére eresztett munka, de fontos tendenciákra mutat rá. Szerintem hiányossága, hogy a gazdasági orientációt alapnak veszi, olyan társadalmakra is ki kellene térni, amelyek nem növekedés-orientáltak. Kicsit liberál-globalista világállam alapú megoldásai vannak, de fontos olvasmány.


Népszerű idézetek

>!
Citrompor

    A közgazdászok túlságosan sokáig igyekeztek saját identitásukat tudományosnak vélt módszereik keretei között meghatározni. Ezek a módszerek főleg a matematikai modellek mértéktelen használatára támaszkodnak, ami gyakran csak ürügy, hogy felmehessenek az előadói pódiumra, függetlenül attól, hogy van-e igazi mondanivalójuk. Túl sok energia pazarolódott már el, és még most is pazarolódik tisztán elméleti spekulációkra anélkül, hogy egyértelműen tisztáznánk az értelmezésre váró gazdasági jelenségeket, vagy azokat a társadalmi és politikai problémákat, amelyeket meg kellene oldani.

603. oldal, IV. rész: A tőke szabályozása a 21. században, Következtetések

>!
Citrompor

A 18. és 19. századi klasszikus regényekben a pénz mindenhol jelen van, nem pusztán valami elvont fogalomként, hanem nagyon is valóságos és konkrét nagyságrendként: a regényírók a különböző szereplők jellemzése során folyton kitérnek az illető frankban vagy fontban megadott jövedelmére és vagyonára, nem azért, hogy a számokkal untassák az olvasót, hanem azért, mert ezek a mennyiségek a közönség számára egyértelműen kijelölik az adott szereplő társadalmi helyzetét (…) Jane Austen regényeinek születésekor az átlagos jövedelem évi 30 font körül alakult. (…) Pontosan lehetett tudni, hogy a kényelmes és elegáns élethez, a közlekedés és az öltözködés, a táplálkozás és a szórakozás költségeinek fedezéséhez a minimálisan szükséges háztartási személyzet igénybevételét is beleértve, ennek az összegnek legalább a húsz-harmincszorosa volt szükséges – legalábbis az írónő véleménye szerint. Más szavakkal csak 500 vagy 1000 font éves jövedelem esetén érzik úgy a regény hősei, hogy nem szenvednek szükséget.

118. oldal, I. rész: Jövedelem és tőke, 2. Növekedés: illúziók és valóság

Kapcsolódó szócikkek: Jane Austen · pénz
>!
Citrompor

    A vagyonadó mint megoldás végre lehetővé tenné azt is, hogy túllépjünk a vagyonok erkölcsi hierarchiájáról szóló terméketlen vitán. Minden vagyon részben jogos, és részben potenciálisan szélsőségesen nagy. A vitathatatlan lopás épp olyan ritka, mint a vitathatatlan érdem. A tőkére kivetendő progresszív adónak éppen az lenne az előnye, hogy a különböző helyzeteket rugalmasan, konzisztensen és kiszámíthatóan kezeli, biztosítva ezzel a nagy vagyonok feletti demokratikus ellenőrzés lehetőségét – ami önmagában sem akármekkora vívmány lenne.

467. oldal - III. rész: Az egyenlőtlenségek szerkezete, 12. Globális vagyoni egyenlőtlenségek a 21. században

Kapcsolódó szócikkek: adó · vagyon
>!
Citrompor

Nem nagyon szeretem a „közgazdaság-tudomány” kifejezést, mert rettentő arrogánsnak találom, hiszen olyan színben tünteti fel a közgazdaságtant, mintha a tudománynak valamilyen magasabb szintjére hágott volna fel, ami megkülönbözteti más társadalomtudományoktól. Sokkal kedvesebb számomra a „politikai gazdaságtan” talán kissé elavult fogalma, ami világossá teszi azt az egyetlen dolgot, ami a közgazdaságtant megkülönbözteti a többi társadalomtudománytól, nevezetesen, hogy e tudományágnak politikai, normatív és erkölcsi célja van.

602. oldal, IV. rész: A tőke szabályozása a 21. században, Következtetések

>!
Citrompor

Ha a tőke hozama tartósan meghaladja a kibocsátás és a jövedelem növekedését – ahogy ez a 19. században is történt, és nagy valószínűséggel a 21. századra is jellemző lesz –, a kapitalizmus automatikusan olyan önkényes és fenntarthatatlan egyenlőtlenségeket teremt, amelyek aláássák a demokratikus társadalmak alapját képező meritokratikus értékeket.

11. oldal, Bevezetés

>!
Citrompor

A görög filozófusok elég ambivalensek voltak a kamat megítélését illetően, amely – miután az idő végtelen – elvben korlátlanul növelheti a vagyont. A korlátok nélkül növekvő vagyon veszélyére Arisztotelész hívta fel a figyelmet. A kamat ("tocos") görögül „gyermeket” is jelent. A filozófus úgy vélte, hogy a pénznek nem szabad újabb pénzt fialnia. Egy olyan világban, ahol a növekedés üteme lassú, akár zéró is lehet, és a lakosság lélekszáma és a kibocsátás nemzedékről nemzedékre változatlan marad, ez a korlátlanság különösen ijesztőnek tűnhetett.

556. oldal, IV. rész: A tőke szabályozása a 21. században, 15. Globális tőkeadó

Kapcsolódó szócikkek: Arisztotelész · kamat · pénz
>!
LuPuS_007 P

Az adó önmagában nem jó és nem is rossz; minden attól függ, hogyan szedik be és mire használják fel.

504. oldal

1 hozzászólás
>!
Citrompor

Sokféleképpen lehet társadalomtudományi kutatásokat folytatni, és nincs mindig szükség adatgyűjtésre, ami (el kell ismernem) amúgy sem igényel túl nagy fantáziát. Ennek ellenére úgy vélem, hogy a társadalomtudományok művelőinek, az újságíróknak, a szakszervezeti aktivistáknak, pártállástól függetlenül valamennyi politikusnak, és legfőképpen az állampolgároknak komolyan foglalkozniuk kell a pénzzel, a pénz mérésével, és az ezekhez kapcsolódó tényekkel, illetve a pénz történetével. Akiknek sok van belőle, mindig meg fogják tudni védeni az érdekeiket. Azzal biztosan nem használunk a szegényeknek, ha hátat fordítunk a számoknak.

606. oldal, IV. rész: A tőke szabályozása a 21. században, Következtetések

>!
Citrompor

(…) meglehetős arroganciára vallott volna, ha valaki 1913-ban kiad egy könyvet A tőke a 20. században címmel. Remélem, az olvasó megbocsátja, hogy 2013-ban úgy döntöttem, kiadom A tőke a 21. században című könyvemet. Tökéletesen tisztában vagyok azzal, hogy mekkora képtelenség megjósolni, hogy milyen formát ölt majd a tőke 2063-ban vagy éppen 2113-ban. (…) Végső soron ezzel a könyvvel, amelynek pusztán logikai értelemben A tőke a 21. század hajnalán címet kellene viselnie, az egyetlen célom az volt, hogy az elmúlt évszázadok tapasztalatai alapján szerény útravalót fogalmazzak meg a jövőre nézve.

47. oldal, Bevezetés

>!
LuPuS_007 P

Az egyik ilyen ok a függvény egyszerűsége; a közgazdászok élnek-halnak az egyszerű magyarázatokért, még akkor is, ha azok csak hozzávetőlegesen fedik a valóságot. Az elmélet legfőbb hibája azonban, hogy a tőke-munka felosztás stabilitását állítva egyfajta békés és harmonikus képet sugall a társadalom berendezkedéséről.

235. oldal


Ezt a könyvet itt említik


Hasonló könyvek címkék alapján

George A. Akerlof – Robert J. Shiller: Balekhalászat
Andrea Tornielli – Giacomo Galeazzi: Ferenc pápa: Ez a gazdaság öl
Soros György: A nyílt társadalom
Naomi Klein: Sokkdoktrína
Móricz Zsigmond: Tyúkleves
Keszi Imre: Alapkő
Anthony Capella: A kávék költője
Henry George: Haladás és szegénység
Vukovics Arnold: A kapitalizmus politikai gazdaságtana
N. N. Inozemcev – Sz. M. Menysikov – A. M. Rumjancev: A mai monopolkapitalizmus politikai gazdaságtana