Holtvágány 12 csillagozás

Thomas Pierce: Holtvágány

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Szerelem ​és halál. Nem feltétlenül ebben a sorrendben.
Jim Byrd meghalt. Egy kicsit. Néhány percre. Szívmegállás harminchárom évesen… de sikerült visszatérnie. És a legjobban az aggasztja, hogy odaát nem látott semmiféle fényalagutat, angyalokat vagy más effélét. Megszállottja lesz a kérdésnek: vajon mi vár ránk a halál után?
Aztán 100%-ig hiteles kísértettörténetekről hall. És újabb szívprobléma csap le rá: összejön gyermekkori szerelmével, Annie-vel. Hamarosan egybekelnek, és Jim apjának társaságában immár hármasban folytatják az egészen tudományos jellegű nyomozást az egyik legezoterikusabb titok nyomában. Hologramok, túlvilági üzenetek és egy gép, ami élők és holtak között kapcsolatot teremthet. Mindennel megpróbálkoznak, ami szemük elé tárhatja síron túli jövőjüket.
Csakhogy amit megtudnak, az egyáltalán nem olyasmi, amire kíváncsiak lettek volna.
A díjnyertes amerikai szerző, akiről a New York Times azt írta: „őrülten jó”, eddig novelláival… (tovább)

Eredeti cím: The Afterlives

>!
Metropolis Media, Budapest, 2018
396 oldal · ISBN: 9786155859328 · Fordította: Szente Mihály
>!
Metropolis Media, Budapest, 2018
396 oldal · ISBN: 9786155859335 · Fordította: Szente Mihály

Enciklopédia 1


Kedvencelte 1

Most olvassa 1

Várólistára tette 35

Kívánságlistára tette 42

Kölcsönkérné 3


Kiemelt értékelések

>!
Noro 
Thomas Pierce: Holtvágány

A Holtvágány egy fantasztikus elemekkel is élő regény, amely a halál utáni létezés kérdéseit járja körül a művelt amerikai átlagember szemszögéből. Hősei szkeptikusok, akik azonban szeretnének hinni valamiben, főleg azután, hogy a halál valamilyen formában megérintette az életüket. Ezért odafigyelnek a hitelesnek tűnő kísértethistóriákra, az értelmesen hangzó tudományos teóriákra, és a dogmák helyett gondolkodásra biztató kisegyházakra. Mindez elvezeti őket valahová… amelynek az értelmezése azonban továbbra is hit kérdése marad. A könyv ugyanis nem ad válaszokat, csupán elméleteket, amelyek a tradicionális amerikai protestáns világképtől a kvantummechanikával kevert reinkarnációig terjednek.
A történet Jim Byrd, a klinikai halálból visszatért banktisztviselő és családja életét meséli el – tehát nem kalandregény – akik egyfajta hobbiként tekintenek a metafizikára. A szerző nagy jól, szinte szépirodalmi érzékkel kapja el főhőseinek gondolatvilágát: hogyan élik meg a halálközeli élményt, hogyan válik fontossá számukra, hogy van-e valami a halál után, hogyan próbálják ezt összeegyeztetni racionális életfelfogásukkal.
A fantasztikus elemek színvonala ugyanakkor igencsak hullámzó. A regény középpontjában álló „tudományos” elmélet eléggé kusza. A szerző láthatóan nem ismeri (még a sci-fiben ma már alapnak számító konyha-szinten sem) a kvantumfizika nyelvezetét, ami pedig ide kívánkozna, ezért saját szavaival próbálja előadni a valóság valószínűségekre épülő modelljét. spoiler Az eredmény nem ad igazán értelmes magyarázatot, a hiányosságokat pedig miszticizmussal próbálja kitömni. Hasonló problémákkal küzd az elméletet igazolni kívánó gépezet, amellyel hőseink megpróbálnak átnézni a túlvilágra. Elvégre mit bizonyít az, hogy valaki, aki már eleve hinni akar, látomásokat lát egy szerkezetbe zárva? Hozzá kell tenni, hogy ez utóbbit a szerző, illetve főszereplője is látja, és ki is mondja a regény lapjain. Amiből számomra az következik, hogy a könyv célja nem is a túlvilág kérdésének tudományos „megoldása” volt, hanem mindennek az emberi oldalát akarta megmutatni. Azt, hogy mihez kezdenénk egy ilyen felemás elmélettel és annak kétséges bizonyítékaival, amelyhez azonban nem tudunk objektívan viszonyulni?
El kell ismerni, hogy egyes apróbb sci-fi elemet ugyanakkor nagyon profin alkalmazott. Ilyen a túlvilági idő nemlineáris jellege, amelyet felhasznált a történet néhány frappáns csavarjában. spoiler Aztán ott van még a történet egyetlen futurisztikus eleme, a regény világában egyre gyakoribbá váló, számítógép-vezérelt hologramok használata is. Eleinte azt hihetnénk, hogy ezeknek nincs szerepe a történetben, de ahogy haladunk előre, a hologramok ismételt feltűnése egyre erősíti bennünk azt az érzést, hogy a világ nem is annyira valóságos, mint amilyennek tűnik. Lényegében egy nagyon jól sikerült allegóriát épít fel belőlük a szerző.
Összefoglalva, bár a fantasztikus elemek egy kissé döcögnek a történetben, a túlvilág bizonyítékai utáni kutatás pszichológiai oldalát nagyon érdekesen mutatja be ez a regény.

4 hozzászólás
>!
Könyveskuckó_reblog
Thomas Pierce: Holtvágány

Vajon van élet a halálon túl?
Mi vár ránk a halál után? Bizonyára mindannyiunkat foglalkoztatja ez a kérdés már ősidők óta. A különböző vallások különböző magyarázatokat, elméleteket nyújtanak számunkra, s ki-ki maga dönti el, miben hisz, mit tart igazságnak. Talán ha eljön újra a Megváltó, majd ki-ki aszerint, milyen életet élt, a Mennybe vagy a Pokolba jut? Vagy újjászületünk, mindig másfajta élőlény képében? Vagy csak a sötétség marad, a tudattalanság? Thomas Pierce: Holtvágány című regénye egy olyan egyedi, regényesített megközelítése ennek a kérdésnek, amelyhez hasonlót ritkán olvashatunk.

A borítót elnézvén vagy a fülszöveget olvasván az ember azt hinné, ez egy teljesen átlagos, kicsit sci-fis regény, amelyben a lényeg a történet maga. De valójában, ahogy a végére érünk, már egyáltalán nem a történet számít, hanem a gondolat, amelyet át akart adni, s amit minden kétséget kizárólag sikerült is. Mert tényleg, vajon mi vár ránk a halál után? Vajon létezik bármiféle módszer, vagy létezni fog valaha, amellyel bizton tudhatjuk majd, hogy mi lesz? Egyesek, akik pár pillanatra átlendültek a túloldalra, fényekről számolnak be, nagy melegségről, boldogságról, mások pedig a néma sötétségről. Lehet, hogy az utóbbiak nem emlékeznek a megtapasztalásra, vagy az előbbiekkel űz csúf viccet az elméjük? És vajon mennyire hihetünk ezeknek a történeteknek? Az emberi agy mindig, minden megmagyarázhatatlant „csak azért is” megmagyaráz, jobban mondva belemagyaráz, kézzelfoghatóvá tesz, mert az a „munkája”, hogy értsen. Tehát ha valamit nem ért, arra is gyárt egy logikusnak tűnő magyarázatot. Vajon ezekkel a feltételekkel kapunk-e valaha is meggyőző tapasztalatot arról, mi is van a túlvilágon?

A Holtvágány című regény tulajdonképpen eleinte csak egy érdekes regénynek indul, amely két idősíkon keresztül fut. Egyrészt Jim Byrd szemszögéből, aki pár pillanatra már megtapasztalta a halált, de válaszokat nem lelt, így hát elindul a tekervényes úton, hogy Dr. Zinker és a kapcsolat-gép segítségével rájöjjön a nagy titokra. Másrészt visszamerülünk egy múltbéli történetbe, egy bizonyos Clara életébe nyerve bepillantást, akinek lénye még halála után is mintha minduntalan átsejlene a jelenbe is. Vagy ez csupán csak káprázat? Kapunk egyáltalán bármire is logikus magyarázatot?

Egy nagyon érdekes elméletet tarthat kezében az az olvasó, aki van olyan szerencsés, hogy belebotoljon ebbe a koránt sem hétköznapi könyvbe. Valahogy olyan ez, mint tű a szénakazalban. Nem mondhatni, hogy tökéletes, nem a regények csúcskategóriája és sci-fiben sem kiemelkedő, de az biztos, hogy új. És mégis hogy lehet olyan regényt írni, amely azzal együtt, hogy a halál alaptémájával foglalkozik, nem túl depresszív, nem leszívó, hanem inkább nem is tudom… Inspiráló, elgondolkodtató, tartalmas, jelentőségteljes. Néha morbid, fura, de érdekes, amin napokig lehet agyalni. Ez biztos, hogy nem egy olyan sztori, amin hamar át tudja magát az ember rágni. Ezen érdemes gondolkodni, emészteni, mindig egy kicsit elővenni, elmerengeni rajta.

Minden kábé 17 év feletti személynek tudom ajánlani, akár akkor, ha csak megkapott a borító, vagy tetszik a leírás vagy ez az értékelés, vagy, ha érdekesnek találjátok az alapötletet, esetleg foglalkoztok a kérdéssel, mi vár ránk a halál után. Ez is egyfajta verzió. És tudjátok mit? Nem is annyira lehetetlen.

Pontozás:
Egyedi besorolásom: 6. Kedvencek között
Karakterek: 8/10 – Nagyon érdekes Jim és Clara élettörténete. Jim helyébe bárki bele tudja képzelni magát, mert pontosan a fő kérdés foglalkoztatja, amely mindannyiunkat is. És vajon mi történik, ha válaszokat lelünk?
Borító: 7/10 – Igazándiból önmagában nagyon is tetszetős és tényleg remek munka, de ez a könyv annyira misztikus, hogy nem is tudom, milyen borító kellene hozzá, de valami jobban illő, illó.
+ pont: Mert a vége nagyon tetszett, és az egész eseményláncolat, s ahová végül elvezet. És mert elgondolkodtató.
– pont: Nem igazán van mínusz pont. Ha nagyon szőrszálhasogató akarok lenni, akkor talán az, hogy nem lehet gyorsan haladni vele.

>!
zbarta
Thomas Pierce: Holtvágány

Remek regény. Szinte lehetetlen tartalmi részlet említése nélkül beszélni róla, megengedően csupán annyit, hogy amennyire a fülszöveg látszólag nem arról szól, amire az ember bukkan a lapokon, annyira megdöbbentően áll össze végül az egész. Előzőleg Keith Roberts „Gőzkorszak – Pavane” című könyvét olvastam, amely elég magasra tette a lécet arra nézve, hogy mi is legyen a következő olvasmányom. A „Holtvágány” tartotta a szintet, sőt.
A cím és a fülszöveg ellenére aki szellemhistóriát, kísérteteket vagy valamiféle szellemirtókat várna a könyvben, az csalódni nem fog ugyan, de valami mást talál majd a történetben. Időmetszeteket, időcsúszásokat, időviharokat talál. A sztori valójában egy, a paranormális és a sci-fi határvidékén játszódó emberi élet regénye, szinte már szépirodalmi elbeszélésmóddal előadva. Végig azon gondolkodtam, hogy Metropolis Media-könyv révén ez most műfajilag hová is tartozna tulajdonképpen, főként, hogy egy bizonyos „Latte” elnevezésű sorozatjel alatt jelent meg, amely talán kicsit a kommersz felé viszi el az egyszeri olvasó, a vásárló megítélését. Semmi hasonlóról nincs szó szerencsére, de a könyv végeztével valóban nem tudtam volna a kiadónak olyan meglévő sorozatába illeszteni a kiadványt, amelyikbe egyértelműen beletartozhatna. Végül, hogy úgy mondjam, ez a kérdés elhalványult és leginkább hálát éreztem azért, hogy összetalálkoztam ezzel a könyvvel.
A történet hangulatát érzékeltetendő (figyelem, hangulatát, nem tartalmát!), Robert Charles Wilson „Pörgés” című regényét hoznám fel analógiának. Aki ismeri azt könyvet, tudja, hogy egy élet regényéről van szó, sci-fivé a körülményektől válik, amelyek között játszódik.
A „Holtvágány” végső stációi a „Kapcsolat” című filmnek (Karl Sagan/Robert Zemeckis) szintén a végét juttatták eszembe, kulcsszó: a tudat.
Anglomán lévén nem tagadom, hogy a regény egyes tartalmi elemei miatt olvasás közben minduntalan egy örök klasszikus szólt gondolataim hátterében, és nem tartom kizártnak, hogy Thomas Pierce fejében is járt ez a dal írás közben:
Almost heaven, West Virginia
Blue Ridge Mountains, Shenandoah River
Life is old there, older than the trees
Younger than the mountains, blowing like a breeze
Country roads, take me home
To the place I belong

A Holtvágány (eredeti címe The Afterlives) egy remek könyv tehát, bárhonnan is nézzük. Ritkán emelem ki, de itt említést érdemel a fordító, Szente Mihály és a szerkesztő, Németh Attila munkája is.
Kérünk még több Thomas Pierce-t (most már magyarul is)!

>!
ValerinLanz P
Thomas Pierce: Holtvágány

Sajnos nem igazán tudom, mit gondoljak erről a könyvről. Pedig még aludtam is egyet az értékelésre, de még így sem jönnek a szavak. Mondtam már néhányszor, hogy van néhány kötet, van néhány történet, amit nem lett volna szükséges megírni, elbeszélni. Szerintem ez is egy ilyen, attól függetlenül, hogy volt benne néhány olyan mély értelmű gondolat, aminél felkaptam a fejem.
A borító gyönyörű, természetesen ebbe szerettem bele első körben. Olvasás közben valamiért olyan érzésem volt, mintha ezt egy magyar író írta volna… nem tudom, miért. A fogalmazásmód annyira nem tetszett, és az sem, hogy elég sokat ugráltunk az időben.
Ebben a kötetben mintha jó néhány ötlet csak egymásra lett volna dobálva. Jim, a főszereplő majdnem meghalt, és ezután jobban kezdi érdekelni a túlvilág. Legalábbis ezt kellett volna kiolvasnunk a kötetből, de nekem nem egészen sikerült. spoiler
A kötet központi témája, hogy van-e élet a halál után, vagy vannak-e szellemek. spoiler Végső soron szerintem nem kaptunk egyértelmű választ erre a kérdésre. spoiler
Nagyon zavaros volt. Sajnos nem élveztem annyira, mint szerettem volna.
Plusz hiba, hogy néhol gond volt a központozással, valamint egy helyen felcseréltek néhány oldalt. Erre azért a kiadónak és a nyomdának ügyelnie kell.


Népszerű idézetek

>!
zbarta

…van egy bizonyos szakadék a lelkek között, amit csak sejtekkel és vérrel lehet áthidalni – anyaggal.

392. oldal

>!
ValerinLanz P

– […] Mindennel, amitől félsz – a vírusok, az erőszak –, mindig is együtt éltünk valamilyen formában. Manapság annyi a változás, hogy többet tudunk. Csak azért tűnik úgy, hogy több dologtól kell félnünk, mert most már sokkal sikeresebben ismerjük fel a különféle veszélyforrásokat.

67-68. oldal

>!
ValerinLanz P

– Nyugodtan nevezzen őrültnek – mondta –, de én inkább építek egy saját kórházat, és ráragasztom a nevemet. Ha jót akar tenni ebben a világban, ha fontos dolgokat akar csinálni, először valami rosszat kell csinálnia. Ez már csak így működik. Bárki, akinek van elég hatalma és pénze ahhoz, hogy tartós jó cselekedeteket hajtson végre, bizonyosan elkövetett már néhány, fogalmazzunk így, kevésbé dicső dolgot ahhoz, hogy oda kerüljön, ahová került.

124. oldal

>!
ValerinLanz P

– Annyira sokat pazarolunk – folytatta dr. Mac. – A kidobott szemét alapján meg lehet állapítani egy civilizáció fejlettségét és minden vonását, és mi vagyunk a legnagyobb pazarlók a bolygó történelme során.

166. oldal

>!
ValerinLanz P

Csak az, hogy két ember összetartozik, még nem jelenti azt, hogy tökéletesen összepasszolnak. Arra nincs garancia.

270. oldal

Kapcsolódó szócikkek: garancia

Hasonló könyvek címkék alapján

B. N. Toler: Lélekvesztők
Mary Alice Monroe: Déli karácsony
Mark Winegardner: A Keresztapa bosszúja
Mark Winegardner: A Keresztapa visszatér 1-2.
J. L. Armentrout: Stay With Me – Maradj velem
Beth Ciotta: Párban a szerelemmel
Paulo Coelho: Az alkimista
Lauren Oliver: Szobák
Mario Puzo: A Keresztapa
J. K. Rowling – John Tiffany – Jack Thorne: Harry Potter és az elátkozott gyermek