Tonio ​Kröger 285 csillagozás

Thomas Mann: Tonio Kröger

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

A Tonio Kröger-ben az író a korabeli német polgári és értelmiségi fiatalság hangulatát jeleníti meg; művész és polgár viszonyát a szellem emberének helyét a hanyatlásnak indult polgári társadalomban. A mű tanúsága szerint kétféle ember van : a józanok, az életben sikeresek, Tonio Kröger szavaival élve „a szőkék és kék szeműek”, a normális átlagpolgárok, és azok, akik valamilyen testi vagy lelki különbözőség folytán kiválnak ebből a világból. Tonio Kröger tulajdonképpen maga az író, akinek kételyei, vallomása, művészetfelfogása egyben a kor művészetértelmezésének kritikája is. A hős szemében művésznek lenni egyáltalán nem dicsőség, sőt: „kissé szégyellni való, veszélyes és kétértelmű kalandorvállalkozás az élet és a tisztesség rovására”, melyet azonban csinálni kell annak, aki erre a sorsra született.

Eredeti megjelenés éve: 1903

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Janus Kétnyelvű könyvek

>!
Európa, Budapest, 1986
196 oldal · ISBN: 9630701421 · Fordította: Lányi Viktor
>!
Európa, Budapest, 1975
196 oldal · ISBN: 9630701421 · Fordította: Lányi Viktor

Enciklopédia 3


Kedvencelte 35

Most olvassa 15

Várólistára tette 56

Kívánságlistára tette 20

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

DaTa>!
Thomas Mann: Tonio Kröger

Német szakon Irodalom IV. vagy V. tantárgyból ebből írtam a beadandóm annak idején, 12 éve, ha jól számolok. Egyike azon kevés könyveknek, amiket muszájból olvastam el akkor és mégis megszerettem a végére. Ezt kifejezetten nagyon. Tonio Krögerben saját magamat ismertem fel annak idején és tulajdonképpen ez volt az egyetlen Thomas Mann könyv, ami tényleg közel került a szívemhez.

Összességében én Thomas Mannt nem nagyon kedveltem, mikor kötelezően olvasni kellett. Ma már bevallhatom. Most viszont eltelt már jópár év és én épp az eddig számomra teljesen ismeretlen Egy szélhámos vallomásait olvasom tőle felnőtt fejjel, kedvtelésből. És eleddig le vagyok nyűgözve. Azt hiszem, ideje újra elővennem Mannt, és új szemmel elkezdeni olvasni őt, bizony, a régi kötelezőket is. Nem vizsga, nem szigorlat, nem kollokvium múlna most már rajta. Csak az olvasás öröme. Amit akkor pont a muszáj elolvasni, szavakat kiszótárazni, bemagolni, vizsgán, szigorlaton átmenni vett el.

3 hozzászólás
csillagka P>!
Thomas Mann: Tonio Kröger

Mann nem először lep meg a tűpontos ember ábrázolásaival. Szeretem Mariot és még mindig vágyom megtudni milyen portugál herceg lett a szélhámosunkból aki lassan száz éve csodálja azokat az emlőket. Tonio se marad ki a sorból aki nyárspolgár szeretne lenni, miközben se dárdája se kiállása a feladat teljesítéséhez. Különben is az élet annyiféle lehetségeset tartogat, hogy nem szabad egy csőszemüvegen keresztül nézni. Tonny veled vagyok és minden színes (nem kék) szemű emberrel, de mint tudjuk „Közeleg a tél” és a másoknak mégis csak kék a szemük :P

Black_Angel>!
Thomas Mann: Tonio Kröger

Érdekes történet volt, tetszett, ahogy a kamaszkor küszöbétől mutatta be Tonio életét az író.
Az a tipikus eltévedt író, aki nem találja a helyét a nagyvilágban, a művészet közt polgárnak, a polgárok közt kívülállónak érzi magát. Ez a folyamat megy végig a történeten, viaskodik, nem tudja hova is tartozik, megrekedt a két világ között. A végére olyan saját gondolatot fogalmaz meg, amely minden ember számára igaz, és mindenkiben ott van az a bizonyos különlegesség, csak meg kell találnia :)

6 hozzászólás
rohanoazis P>!
Thomas Mann: Tonio Kröger

Thomas Mann 25 éves korában (1903), közvetlenül a Buddenbrook-ház (1901) után írta ezt a kis remekművét. Önéletrajzi ihletésű írás a polgár és a művész belső harcáról.

“(…) szertelen és voltaképpen illetlen dolognak tartotta a versírást, és kénytelen volt bizonyos mértékig igazat adni mindazoknak, akik sanda szemmel nézték ezt a kedvtelését. De ennek ellenére nem volt képes felhagyni vele…” írja a 14 éves Krögerről, és nyilván hasonló korú önmagáról is Mann, akinek akárcsak Krögernek apja jómódú polgárember, anyja azonban művészlelkű asszony: “mert hát anyám onnan túlról való…” (Mann anyja félig brazil volt), “Kröger papa annak idején valahonnan a földabrosz legalsó szegélyéről hozta fel“. Már a keresztnevével is kizáródott a “rendes emberek” közül: “Ellenben Tonio – ez valami külföldies és különleges, akár akarja, akár nem, és ő egyedül van, kirekesztve a rendesek és közönségesek sorából, pedig hát ő nem sátoros cigány, hanem Kröger konzul fia, a Krögerek nemzetségéből való…”

Az Élet és a Művészet, így a Pogár és a Művész sem, nem férhet meg egy emberben. Aki érzelemből ír, annak “unalmasság és banalitás kerül ki a keze alól (…) Mert az egészséges és erős érzésnek, már ez így van, nincs ízlése. Befellegzett a művésznek; mihelyt ember lesz és érezni kezd.” Kröger külsőségekben, és vágyaiban Polgár: – “Elég kalandorság már az is, ha az ember művész. Külsőleg öltözködjünk rendesen, a mindenét, és viselkedjünk rendes ember módjára.” –, ahogy barátnője, a festő, Lizaveta Ivanovna jellemzi:
“- Maga, Tonio Kröger, a polgár, aki tévútra jutott. – Nagy csend lett. Akkor Tonio elszántan felállt, és vette a botját meg a kalapját. – Köszönöm, Lizaveta Ivanovna; most bízvást hazamehetek. Megkaptam a magamét.”
A belső harc azonban nem igazi. Egy pillanatig sincs kétség afelől, hogy Kröger Művész, akit néha-néha elfog a vágy “a megismerés átkától és a teremtés kínjától mentesen élni, érezni, létezni boldog közönségességben.”

Nem gondolom, hogy középiskolásoknak általában kötelező olvasmánnyá kéne tenni, legfeljebb emelt szinten. Emlékszem, magam 17-18 évesen nem tudtam mit kezdeni a hosszú fejtegetéssel művészetről, bűnös életről, élni vágyásról, az egész monológgal, amire az egész írás épül. Pedig addigra már túl voltam a Buddenbrookon,és a Varázshegyen. A stílus azonban, a mondatok lendülete és feszültsége már akkor is magával ragadott.

GingerKid IP>!
Thomas Mann: Tonio Kröger

Eleve ott kezdődik a dolog, hogy Thomas Mann .
Másodszor ez a kisregény telibe talált. Kevés oly gondolat merült fel benne, amivel nem tudtam egészen azonosulni, és olvasás közben sokszor járt az az eszembe, hogy „Igen! Végre egy könyv, ami leírja azt a káoszt, ami sokszor az én lelkemet is uralja.” Nem beszélve arról, hogy Kröger rövidke története alatt megismerhetjük, mi lehet annak a lelkében, aki elkötelezi magát az irodalom vagy más művészetek mellett. Aki ezt teszi, többé nem lesz ugyanolyan, mint a többi ember, legfeljebb vágyakozhat rá titokban, de nem lesz. Ez pedig nagy igazság.

Eddig ez a második könyvem Thomas Manntól, és ezután biztosan nem az utolsó.

Boritek70 P>!
Thomas Mann: Tonio Kröger

Nehéz bármit is mondanom erről a rövidke műről, mert bár a csodás leírások sokszor magukkal ragadtak, az egész mégis a tőlem távol álló filozofikus gondolatsorok rengetegébe vezetett. Érteni vélem, „mire gondolt az író” :), de mégsem éreztem igazán magaménak a gondolatait. Számomra úgy tűnt, főhősünk, kicsit meghazudtolja önmagát, amikor azt bizonygatja, hogy ő igenis élvezni tudja az életet, mégis az egész történetet áthatja annak keserűsége, hogy nem a „szőkék és kék szeműek” csoportjába tartozik. Mégsem tesz semmit annak érdekében, hogy közelebb kerüljön ahhoz a vágyott közösséghez (és itt nem a hajfestésre gondolok) , mert egyszerűbb szenvedni a kirekesztettség érzésétől, vagy csak ez a szenvedés, ami az igazi művészeket megkülönbözteti a „kóklerektől”.. Szerintem viszont lehet boldogan és elégedetten is igazi művészi teljesítményt letenni az asztalra, szemszíntől függetlenül. :)

Beatrice8>!
Thomas Mann: Tonio Kröger

Irodalom fakton vállaltam, hogy prezentációt tartok belőle egy szerdai napon. Előtte lévő vasárnap vettem elő, hogy na, ideje elolvasni. :D Senki nem vádolhat előre dolgozással :D. Szerencsére nem hosszú, pár óra alatt úgy is végeztem vele, hogy a Matúrás kiadásom minden kis lábjegyzetét és megjegyzését, kiegészítő információját elolvastam. Így hosszabb, de sokkal érthetőbb volt. Attól tartok a kiadás segítsége nélkül nem értettem volna, elsőre biztos nem. Így azt kell, hogy mondjam, nem volt rossz. Meglepődtem a végén, nem vagyok hozzászokva, hogy egy kötelező végén senki ne haljon meg.
Ugyan a polgár és a művész ellentéte nem igazán érint meg, nem vagyok művész, de azt elismerem, hogy profin mutatta be. Egy-egy érzést még én is találtam benne, amivel tudtam azonosulni. Például, amikor szegény Tonio hiába ostromolta a szeretetével Hanst. Itt megjegyezném, hogy feltűnt, milyen szerelmesen mutatja be a fiút. :D
Nem volt különösen nehéz olvasni, de azért volt, aminek párszor neki kellett futnom, mert hirtelen magas volt nekem.
Összességében nem volt ez rossz, a jobb kötelezők közé sorolom.

gabona>!
Thomas Mann: Tonio Kröger

Az olvasott Thomas Mann-kisregények közül ez még úgy, ahogy tetszett, mivel találtam benne szép gondolatokat, valamint mindenki máshoz hasonlóan és is magamra ismertem a főszereplőben, de ez minden. Nem akartam egyből belevágni A varázshegybe, de lehet, hogy egy darabig nem is fogok…

Nizaya>!
Thomas Mann: Tonio Kröger

Meglepődtem, mivel kötelező olvasmányhoz képest egészen elmegy-kategória.
Jó gondolatok vannak benne, főleg a másságról. Amik viszont zavartak, azok a megszakítás nélküli másfél oldalas megszólalások Tonio részéről.
Régen volt már a kezemben olyan kötelező, ami miatt nem untam meg az életemet is.

Tmea>!
Thomas Mann: Tonio Kröger

Valahol olvastam, hogy minden könyv elolvasása után egyre jobban megismerjük magunkat, de álmomban sem gondoltam volna, hogy találok egy olyan könyvet, aminek a főszereplője ennyire hasonlítana rám.

1 hozzászólás

Népszerű idézetek

fülcimpa>!

Aki jobban szeret, az alulmarad, és szenvedni kénytelen (…)

1 hozzászólás
redikin>!

Furcsa dolog. Ha ül rajtad egy gondolat, akkor mindenütt azt látod kifejezve, szinte szagolod a szélben.

egyszerű_teremtés>!

De jóllehet tisztában volt vele, hogy a szerelem sok fájdalmat, gyötrő megaláztatást okoz majd neki, hogy ráadásul földúlja békéjét, és szívét megtölti dallamokkal, úgyhogy nem lesz kellő nyugalma egy dolgot kerekre formálni, és fölényesen kikovácsolni belőle valami egészet – mégis örömmel fogadta az érzést, átadta magát teljesen, és lelke minden erejével ápolta magában, mert tudta, hogy az gazdaggá és elevenné teszi, és jobban vágyott arra, hogy gazdag és eleven legyen, mint hogy fölényesen kikovácsoljon valami egészet…

2

sybarita>!

(…) igazán jó művek csak a gonosz élet nyomása alatt születhetnek, hogy aki él, az nem dolgozik, és meg kell halni ahhoz, hogy valaki egészen az alkotók sorába jusson.

Archibald_Tatum>!

Látja, Lizaveta, én a lelkem mélyén, szellemi értelemben, ugyanúgy gyanakszom a művészfajtájú emberekre, mint ahogy tiszteletre méltó őseim ott fenn, a szűk utcás városban, holmi csepűrágókra és vándorkomédiásokra gyanakodtak, akik házukba vetődtek. Hallgasson ide. Ismerek egy bankárt, egy ősz üzletembert, akinek tehetsége van arra, hogy novellákat írjon. Pihenőóráiban él is ezzel a tehetségével, és a munkái néha egészen kitűnőek. Hiába – azt mondom: „hiába” – ez a finom hajlandóság, ez az ember nem teljesen feddhetetlen, ellenkezőleg, már le kellett ülnie egy súlyos szabadságvesztést, mégpedig alapos okokból. Sőt voltaképpen csak a börtönben eszmélt a tehetségére, és minden írásának alapmotívuma fegyházi tapasztalat. Ebből némi merészséggel azt lehet következtetni: ahhoz, hogy az ember költővé lehessen, kell, hogy otthon legyen valamilyen fegyintézetben. De nem kínálkozik-e az a gyanakvó feltevés, hogy az én emberem börtönélményei kevésbé lehettek egybenőve művész voltának gyökereivel, mint az, ami őt börtönbe juttatta? Egy bankár, aki novellákat ír, nemde, fehér holló? De egy büntetlen előéletű, egy feddhetetlen és szolid bankár, aki novellákat ír – ilyen nem létezik… Jó, jó, csak nevessen. Pedig én csak félig-meddig tréfálok. Nincs a világon gyötrőbb probléma, mint a művész léte emberi kihatásában.

83. oldal (Európa, 1975)

Kapcsolódó szócikkek: szabadságvesztés
4 hozzászólás
Enola87 P>!

Mert vannak, akik szükségszerűen tévútra jutnak, mivel számukra egyáltalán nincs is igaz ösvény.

174. oldal

Szuszusz >!

Mert a boldogság, mondotta önmagának, nem abban van, hogy az embert szeretik, az csak undorral vegyes kielégülése a hiúságnak. Boldogság az, ha az ember szeret, és holmi apró, fortélyos közeledésekkel lopja meg szerelme tárgyát.

Frank_Spielmann I>!

Az ember tavasszal nehezen dolgozik, az ám! De miért! Mert az ember ilyenkor érez. És mert kontár az, aki azt hiszi, hogy az alkotó művésznek szabad éreznie. Minden valódi és őszinte művész mosolyog ennek a csacsi tévedésnek a gyerekességén… talán mélabúsan, de mosolyog. Mert az, amit mondunk, sohasem szabad, hogy fődolog legyen, hanem csak önmagában véve közömbös anyag, amelyből játszi és hanyag fölénnyel kell létrejönnie az esztétikai képződménynek. Ha például magának túlságosan fontos az; amit mondani akar, ha a szíve túl hevesen dobog érte, akkor biztos lehet, hogy tökéletes kudarcot vall. Erőt vesz magán a pátosz, erőt vesz az érzelmesség, valami nehézkesség, esetleg komolykodás, fegyelmezetlenség, iróniátlanság, fűszerezetlenség; unalmasság és banalitás kerül ki a keze alól, s az emberekből a végén nem vált ki mást, mint közönyt, önmagából pedig csak csalódást és kínt… Mert így van ez, Lizaveta: az érzés, a meleg, szívbeli érzés mindig banális és hasznavehetetlen, művésziesség csak a mi romlott, a mi artisztikus idegrendszerünk izgalmaiból és hideg eksztázisaiból származhat. Emberfölötti és embertelen lényekké kell változnunk, hogy az emberiséghez csak furcsán távoli és közömbös viszonyban állunk, csak akkor leszünk képesek és egyáltalán hajlamosak arra, hogy az érzést megjátsszuk, érzéssel játszani, egy érzést hatásosan és ízlésesen ábrázolni tudjunk. A stílus, a forma, a kifejezés képessége már eleve feltételezi ezt a hűvös, válogatós viszonyt az emberihez, mi több, föltételez egy bizonyos emberi elszegényedést és elsatnyulást. Mert az egészséges és erős érzésnek, már ez így van, nincs ízlése. Befellegzett a művésznek; mihelyt ember lesz és érezni kezd.

4

blackangel>!

Ha ül rajtad egy gondolat, akkor mindenütt azt látod kifejezve, szinte szagolod a szélben.

Enola87 P>!

… nekilátott, hogy egy darabig éldegéljen.

162. oldal


Ezt a könyvet itt említik


Hasonló könyvek címkék alapján

Franz Kafka: Ein Bericht für eine Akademie / Jelentés az Akadémiának
Anna Seghers: Die Tochter der Delegierten / A küldött kislánya
Erich Loest: Der Argwohn / A gyanú
Heinrich von Kleist: Das Erdbeben in Chili / A chilei földrengés
E. T. A. Hoffmann: Ritter Gluck / Gluck lovag
Franz Kafka: A fűtő / Az átváltozás – Der Heizer / Die Verwandlung
E. T. A. Hoffmann: A vámpír / Der Vampir
Stefan Zweig: Sakknovella / Schachnovelle
Heinrich Böll: Der Mann mit den Messern / A késes ember
Kiscelli Piroska – Kiséry István: Német tematikus nyelvvizsgaszótár