József ​és testvérei 99 csillagozás

Thomas Mann: József és testvérei Thomas Mann: József és testvérei Thomas Mann: József és testvérei Thomas Mann: József és testvérei Thomas Mann: József és testvérei Thomas Mann: József és testvérei Thomas Mann: József és testvérei Thomas Mann: József és testvérei Thomas Mann: József és testvérei Thomas Mann: József és testvérei

A ​tetralógia köteteinek címei: Jákob történetei; A fiatal József; József Egyiptomban; József a kenyéradó.

Az író a hatalmas regény megírásához számos forrásmunkát használt. Természetesen mindenekelőtt az Ószövetség első könyvében, a Genezisben található József-történetet, az ókori héber irodalom egyik legszebb, művészileg megformált alkotását, de ismerte és felhasználta az úgynevezett rabbinikus iratokat, az iszlám szent könyvének, a Koránnak, a korai keresztény irodalomnak, a Firdauszi perzsa költő eposzának változatait, motívumait. Nemcsak a József-feldolgozásokból, az Ószövetség mítoszanyagából merített azonban, hanem az ókori Közel-kelet őstörténeti mondáiból, vallási irodalmából is beépített művébe, amely ilyen módon az ókori Kelet kultúrájának összegzése, művészi újraköltése és értelmezése is.A regény József életének egyes állomásait, mint a ködbe vezető múlt újra meg újra ismétlődő eseményeinek magasabb szinten történő beteljesülését ábrázolja. Ugyanígy József – a… (tovább)

Eredeti cím: Joseph und seine Brüder

Eredeti megjelenés éve: 1943

Tartalomjegyzék

>!
GABO, Budapest, 2014
1492 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789636899844 · Fordította: Sárközi György
>!
GABO, Budapest, 2007
1492 oldal · ISBN: 9639526320 · Fordította: Sárközi György
>!
Park, Budapest, 1993
1696 oldal · keménytáblás · ISBN: 9638227303 · Fordította: Sárközi György, Káldor György

9 további kiadás


Enciklopédia 4


Kedvencelte 35

Most olvassa 33

Várólistára tette 210

Kívánságlistára tette 55

Kölcsönkérné 3


Kiemelt értékelések

>!
Frank_Spielmann I
Thomas Mann: József és testvérei

Van az Ótestamentumban egy nagyjából 20 oldalas történet, ami Jákób és József történetét mondja el. Ezt választotta ki magának Thomas Mann, hogy megírja újra, 1500 oldalon. Vajon nem elmebaj egy ilyen rövid történetet ilyen hosszan megírni? Nem végtelenül unalmas? Nem.

Ahogy a regényben (vagy már-már eposzban) szereplő Mai-Szahme, aki meg akarja írni a három szerelem történetét, Mann is tudja, ha van egy szép történetünk, akkor annak meg kell adni a magáét, nem lehet csak úgy elhadarni: föl kell díszíteni, mint József teszi a maga történetével a negyedik könyvben. Megvannak az előnyei az ún. „szikár” prózastílusnak is, de egyre inkább úgy tűnik nekem, hogy csak annyit jelent, hogy az író nem tud jobban írni (pl. Hemingway), csak a történetet tudja elmondani, még az utcabeli öregasszonyok pletykáinál is szárazabb stílusban.

Thomas Mann tud jól fecsegni, és kibontani a történetet, esszébetétekkel (amelyek mindig a regényhez tartoznak, nem lógnak ki belőle), itt olyan végre, mint egy vén német Homérosz, részletezi, részletezi, de csak hogy a történet ezáltal is hihetőbb, valóságosabb legyen. Türelem kell hozzá, a nagy írónak nincs ideje olyanokkal foglalkozni, hogy az olvasónak mennyi ideig fog tartani ezt elolvasni, vagy hogy az olvasói elvárásai gyorsabb, pergőbb cselekményt várnak – ezzel a könyvvel sokaknak meg kell küzdeni. De megéri. Az olvasás nem szórakozás, hanem komoly munka, amely közben az ember persze szórakozik.

Mennyivel többet értünk meg Potifárnéból itt, mint a Bibliában, vagy akármelyik szereplőből, még az egyébként mellékszereplőnek számító testvérekből is. Mann tündéri iróniája (nem tudom már, kitől loptam ezt a kifejezést) itt a csúcsra ér, minden mondata kétarcú. Jákóbot is, Józsefet is nagy kópénak mutatja be (mert azok), akik csalnak is, hazudnak is néha. Mann olyan, mint egy nagyon jó barát: ismeri a másik legrosszabb tulajdonságait is (már ha beszélhetünk jó és rossz tulajdonságokról), és nem ennek ellenére, de ezekről is tudva szereti őt. A szeretet nem feltétlenül vak, ezt megtanulhatjuk Tamás bácsitól: és mindezt csak a mondataiból, egyszerű nyelvtani szerkezetekből. Na jó, nem olyan egyszerűek, mint mondjuk egy szikár prózában, ami inkább tűnik jegyzőkönyvnek, mint szépirodalomnak, de azért nem is olyan bonyolultak. Ehhez a könyvhöz meg kellett öregednie Mannak (valamikor az ötvenes éveiben kezdte el, és már a hatvanas éveiben járt, mikor a végére ért), és valahogy az olvasó is öregszik az olvasás közben, mint Zazie a metrón.

De nehogy azt higgyük, hogy nem szórakoztató ez a könyv, nagyon is az, Mann nagy „realista” mellett nagy humorista is. Főleg Jákób történeteiből csinál hatalmas komédiát, de szinte végig nem veszi teljesen komolyan magát, ami szintén a nagy író tartozéka. Már az is ironikus, hogy a második világháború alatt egy árja német író zsidókról írja meg a legnagyobb remekművét, hamisítatlan zsidó humorral és életszeretettel megspékelve. Az ember néha azt gondolja, hogy az iróniát is a zsidók találták föl, nem csak a devizahitelt és flódnit.

Nem akarok röviden írni a könyvről, fecsegek még kicsit, önironikusan. Egyébként meg rakjátok majd be a Merítésbe, köszi, egész jó lesz ez az értékelés.

Annyira sokrétű és már-már egyetemes ez a regény, hogy hasonlót szinte nem is tudok mondani.* Legalább egyszer mindenkinek el kell olvasnia. Úgy érzem, most már nagykorú olvasó lettem, komoly, igazi olvasó, nem csak olyan léha Dosztojevszkij- és Leiner Laura-olvasó. A József megmutatja, mit is jelent az irodalom, egyesítve az ókori felfogást a modern (70 éves) olvasói gyakorlattal. Mondom, Mann Homérosz és a bibliai szerzők követője, ezért modern és időtlen. Igazából nem is nagyon lehet másképp, csak szuperlatívuszokban beszélni erről a könyvről, az meg elég unalmas, főleg ha valaki még nem olvasta ezt a szuperlatívusz-könyvet, úgyhogy most vesszőt teszek ide a végére,

* Gondoljunk például a Háború és békére. Az is ilyen, miközben teljesen más.

5 hozzászólás
>!
tgorsy
Thomas Mann: József és testvérei

Lehetetlenül jó könyv. Mindig elhatározom, h. nem sietek vele, elvégre a storyt ismerem, megrágok mindent mondatot, gondolatot. És egyszer csak azon veszem észre magam, h. már megint olyan tempóban rohanok, mintha nem tudnám a végét.
Csodálatos jellemrajzok. Soha, senkinél nem olvastam még, h. ilyen hajszálpontosan bemutassa azt a folyamatot, ahogy egy nő a közömbösségtől eljusson az őrjöngő szerelemig (Potifárné), vagy a szenilis önzőséget, vagy az önzés szenilitását (?), (Potifár szülei).
József feltétlen hite, bensőséges kapcsolata Istennel, ahogy leáll vele vitatkozni.
„Mélységes mély a múltnak kútja”; de mélységes mély ez a könyvnek nevezett csoda is.

Befejeztem. Immáron harmadszor, de ha élek még, nem utoljára.
Több mint három évet töltöttünk együtt. Nem mondom, h. sikerült a kellő lassúsággal olvasnom, volt amikor többet faltam, mint terveztem, de a mondatok íze… csoda.

13 hozzászólás
>!
eme P
Thomas Mann: József és testvérei

Ismét mély kútba tekintettem. Olyanba, melybe könnyen beleszédül az ember, ha akad, aki képes elgördíteni a követ a kút szájáról. Hát Mann-nak sikerült. Annyira sikerült neki megidézni az elbeszélés szellemét, hogy jelenvalóvá tudta varázsolni a múltat, átélhetővé tudta tenni a nagy keresés történetét. A pár lap terjedelmű bibliai történet majd kétezer oldalas átírása, magyarázata, értelmezése annyira komplex, annyira mindent magába foglaló, hogy nem is tudom, honnan kezdjem. Talán onnan, hogy a minden, amire e regény kiterjed az első sortól az utolsóig teremtője kézjegyét viseli magán. Tudjuk: „az elbeszélő a történet tere, a történet azonban nem az övé, ami lehetővé teszi, hogy elmondja” (IV. 17. o.). Az örökké létező, kezdet és vég nélküli, az istenek és emberek világában párhuzamosan lejátszódó történetek az egyediben ismét jelenvalóvá válnak – ismételten átélhetővé. Az egyedi egyediségét pedig nem a történet maga adja, hanem a történet elmesélésének hogyanja. Erre többször visszatér az elbeszélő, ismételve, hangsúlyozva ars poeticáját: „ez írásművek nagy többségénél nem a tárgy és a mese volt a fontos, hanem a fősúly a stílus báján, a szólásformák ritkaságán és kellemén feküdt” (III. 248. o.). Ez a regény pedig csodálatos példája annak, mit tehet a stílus, a nyelvvel való bánás mesteri tudása, a nézőpont, a sajátos értelmezés egy majd mindenki által ismert történettel.
„De azt, ami végett Kánaán földjén összejöttek, fanyalogva és vállvonogatva kerülgették, többször is közeledve és visszahúzódva, olyasféleképpen, mintha kölcsönösen azt ajánlanák, hogy ne is beszéljenek róla, éppen, mert az a megbeszélni való, a tárgy, az ügy, amelynek magasabb emberi szempontból a semmibevevés látszatát kell adni. Hiszen épp a tárgyfölöttiség fényűzése és a szép forma önmagáért való látszólagos elsőrendűsége az – hozzáadva az érte történő nagylelkűen nemtörődöm időfecsérlést – ami lényege az ember méltóságának, azaz a természetesnél többnek, tehát kultúráltnak” (I. 154. o.) Hát, ott van ebben a regényben is a tárgyfölöttiség fényűzése, a tárgy lassú kerülgetése, megközelítése, majd a visszahúzódás tőle – kitérők, pompás és lenyűgöző leírások, elmélkedések. És mindez úgy, hogy mégsem érzed hiábavalónak, fölöslegesnek őket – sőt, minden azért van, hogy a tárgyat szolgálja. A tárgy, a szent ügy pedig: az isten- és egyben önkeresés – egy személyes, újfaja istenkeresés, mely Ábrahámé és Jákobé, Józsefé és Thomas Manné – és végső soron minden olvasóé, aki belenéz a kútba.
Mert minden attól függ, hogy felismered-e, vállalod-e a szerepet, melyet kaptál, tudod-e melyik a te történeted, és teszel-e azért, hogy a jóslat valóra váljon. Mindenki beleszületik egy időn kívüli, mitikus, tipikus, mindig visszatérő, születéstől fogva a génekbe-lélekbe táplált (ki)létbe, sablonba, szerepbe, melyet vagy felismer, vagy nem. Ahogy a történetek örök életűek, a szerepek is azok: a holdpásztor és a vörös földműves számtalanszor összecsap, mert nem is történhetne másként, függetlenül attól, hogy adott helyen, adott időben hogy hívják őket: Holdnak és Marsnak, Ábelnek és Káinnak, Jákobnak és Ézsaunak, Józsefnek és Rubennek stb. Istenek és emberek felváltva, néha egyszerre játsszák ugyanazt a szerepet, Jákob az Úr, Rákhel a Mami-Istár, József Tammúz, Adonisz, Uziri, de a bárány is ugyanakkor, Jézus, akit testvére, Júda-Júdás javaslatára húsz ezüstért adnak el, és Ábel is, akinek Káin-Ruben testvérével kell versengenie atyja szeretetéért és még sok mindenki más. És mert vannak ősképek – örök változatlan történetek a maguk ősszereplőivel – ezek állandóan ismétlődnek, hogy valóságuk nyilvánvalóvá váljék. És minden történés azért történik, „mert kiformált ősképe szerint meg kell történnie” (I. 194. o.), és úgy történik, ahogy csak az egyetlen lehetséges módon történhet. Jákob és József tudják, (néha ösztönösen, tudat alatt), hogy szerepük mit vár el tőlük. És utólag, mert természetesen világos és tiszta utólag lesz minden, a történetek mind egy másik történet részévé válnak, beteljesítik önmagukat és történetüket. Ahogyan Józsefnek is alá kellett szállnia a kút fogságába, el kellett vesznie, hogy megtalálhassák, hogy megtalálhassa önmagát, pokolra kellett szállnia, hogy föltámadhasson. El kellett jutnia Egyiptomba, nyugatra, a halál fekete országába sorssá válni. És mindez lassan tudatossá válik – a kiválasztottság tudata, a szerep tudatos vállalása, a történetnek, sorsnak ennek megfelelően való alakítása biztosítja a függetlenséget, az önérzetet, a méltóságot.
De mivel József tudja, ahogyan Jákob is, melyik történet szereplője, megengedheti magának a csalást, a csínyt, a tréfát, a kópéságot – ha nem másért: a történetek beteljesülése érdekében. Mert egyféle játék az egész történet, az ismétlés időt megszüntető ünnepe, a Most és Itt időtlensége. Talán innen az elbeszélő bölcs humora és iróniája is.

És mi minden más van még ebben a regényben! Kelet és Nyugat; az első két kötet vívódások és konfliktusok ellenére oly csendes bensőségessége, a ráérős, az idő múlásra nem figyelő nyugodtsága, az apák, a lélek világa, a Legfelsőbb Úr keresése és megtalálása, a szövetség, mely sorssá válik; a harmadik kötet nyüzsgő, világvárosi élete, a pompa, a külsőség (de nem felszínesség), a gazdagság, a fiak világa, ahol, ha ideiglenesen, magasabb célt szolgálva de a Legfelsőbb Úr Potifár, majd a Fáraó; közösség és egyén, hagyomány és újítás, keresés és megtalálás, megtalálás és elveszítés és így tovább. (Hogy ne beszéljek Mann prózájának jellegzetes problémáiról, témáiról, az önéletrajzi vonatkozásokról stb.)
Nem akarok senkit tovább untatni. Még csak ennyit: érdekes volt felismerni a regényben Assmann: A kulturális emlékezet c. könyvében felvetett gondolatokat. És nem utolsó sorban inspirációt meríteni Kertész prózájának értelmezéséhez. Mert most már egyértelmű, ki a nagy példakép, világosabb az elbeszélés szellemének való számadás kényszere, az ismétlés és elbeszélés által való jelenvalóvá tétel fontossága, a sors illetve sorstalanság fogalma, a tudatos szerepvállalás fontossága, a tréfa és csíny, az irónia és sok minden más.
Most már tényleg abbahagyom. Mert befejezni nem lehet.

7 hozzászólás
>!
Mandula8
Thomas Mann: József és testvérei

Belenéztem a kútba, és egy történet nézett vissza rám.
Annyira hatalmas volt: terjedelmét tekintve, jelentőségét tekintve, és hatalmas élmény volt olvasni. El se hiszem, hogy végére értem a történetnek, aminek sosincs vége. Nem tudom visszaadni szavakkal, milyen fantasztikus ez a mű. Olyasmi, ami egy életen át elkíséri az embert. Magába foglal mindent. Időtlen.

>!
Piintyő P
Thomas Mann: József és testvérei

Mit is mondhatnánk, mikor előttünk már számosan rajongó mondatokkal szóltak József és testvérei történetéről?
Mindazonáltal mégsem mehetünk el szó nélkül mellette, hiszen szemünket rajta, szívünket nála felejtettük. Jóllehet nem volt ismeretlen számunkra, mert korunknál fogva már innen-onnan, töredékeiben -bár meg kell mondjuk; neveltetésünk, számos ősünk ateista volta miatt, nem vagyunk biblia olvasók-, nagyjából tiszta kép élt bennünk a történettel kapcsolatban, de így együtt, teljességében most láttuk először.

Lenyűgözött bennünket ez a múltnak feneketlen mélysége, időtlensége, megmérhetetlensége, eseményeinek ismétlődő s mégis megismételhetetlen, egyedi volta.

Ahogy József, olykor-olykor tán magunk is beleestünk a gőg, az elbizakodottság bűnébe. Ezzel persze semmiképpen sem szeretnénk azt a látszatot kelteni, hogy magunkat érdemünkön felül felmagasztaljuk, sőt nagyon könnyen találhatunk olyan szemszöget, amelyből nézve kitűnik gyengeségünk, esendőségünk. Nem, nem rólunk van szó. Ugyanakkor rólunk is, rólunk és valamennyi ősünkről, Józsefről és testvéreiről, Jákobról, az ő atyjukról, s tovább az ő atyjáról, nagyatyjáról.
Nem volna azonban helyes, ha úgy tennénk, mintha mindent egyszerre és előszörre megértettünk volna. Nagyon szerteágazó, bölcs gondolatokat, történelmi ismereteket tartalmazó, sziporkázó, szelíd iróniától sem mentes 1500 oldalról van szó, mely egyrészt az értelemhez, másrészt, s nagyobb részt – számunkra legalábbis – az érzelemhez szól.

Jó lenne magunknak tudni, birtokolni e könyvet, hogy bármikor, mikor szívünkben érezzük a csüggedés jegyét, fellapozhassuk, erőt merithessünk belőle, magunkba nézve; vajon mit tettünk, hogy felszítottuk másban az irigység parazsát? Nem olyan vádak keserítenek-e el bennünket, melyek hamisak ugyan, de nem egészen?

Thomas Mann sok mindenre megtaníthat bennünket József történetével, feltéve, ha őszinte, nyitott szívvel hagyjuk, hogy megérintsen.
Mit is mondhatnánk még? Szép volt ez a szűk három hét, míg olvastuk. Mert tengernyi bajunk, búnk közepette alig vártuk, hogy este kezünkbe vehessük, elmerülhessünk szépséges mondataiba, s meghallhassuk: én vagyok az!
Így hát: szemünket rajta, szívünket nála felejtettük.

>!
Eva62
Thomas Mann: József és testvérei

Azon töprengek, adjak öt csillagot, adózva ezzel az iró és egyben a mű nagyságának, vagy négyet , elismerve, hogy bizony, sokszor meglehetősen nehezen rágtam át magam az oldalak tömegén, a hosszú mondatok sűrű erdejében.
Hatalmas mű, helyenként igazán remek és érdekfeszitő. József története a Bibliából, de nem csak az. Thomas Mann sokszáz oldalon keresztül megismertet bennünket az ókori emberek életével. Alapos tájékoztató a mezopotámiai és egyiptomi istenekről, az emberek szokásairól, öltözködéséről, munkájukról, kulturájukról, a városokról, Nilusról és sok egyébről, ami ahhoz az időszakhoz köthető. József történetén kivűl részletes tudósitás Ábrahámról, Izsákról, Jákobról, sőt Ádám és Éváról is.
Nem volt könnyű olvasás, szokásomtól eltérően több hónapot is igénybe vett. A könyvet lassan kell olvasni, izlelgetve szavait, mondatait. Voltak részek, amelyekkel nagyon nehezen birkóztam meg, különösen Potifárné történetét találtam eltúlzottnak. Viszont az utolsó könyvet, mikor újra József családja kerül a figyelem központjába, nagyon élveztem.

>!
VERDI
Thomas Mann: József és testvérei

„Mélységes mély a múltnak kútja. Ne mondjuk inkább feneketlennek?” Thomas Mann
„Hosszú az út, míg a multból elértem magamig” Faludy György
„Lesznek, akik majd kinevetnek. Ti ne hallgassatok azokra.” József Attila
„Én nem kívánom senkitől, hogy csudás dolgot tegyen, de joggal kívánom mindenkitől, hogy mindig ember legyen.” Ady Endre

18 hozzászólás
>!
korkata
Thomas Mann: József és testvérei

Nagy monumentális mű. Szép történet. Mégis volt, hogy nehezen haladtam vele. Végig fenn tartotta az érdeklődésemet. Azonban többször éreztem, hogy sok már a szövegből. Már túl jutottam a felén amikor kezdtem ráérezni az ízlére. Onnan már könnyebb volt. Egyre jobban érdekelt a szereplők sorsa.
A végére érve úgy érzem jól tettem, hogy megküzdöttem vele.

>!
Eszter01
Thomas Mann: József és testvérei

A József és testvérei a könyvek Mount Everestje. :)
Brutálhosszú könyv. Eddigi életem leghosszabbja. Meg is küzdöttem vele, de nem a nehézsége miatt, mert egyébként élvezetes olvasmány volt számomra, hanem mert nyáron kezdtem el, és ez tipikusan egy téli olvasmány, úgyhogy egy idő után pihentetnem kellett.
Annak ellenére, hogy a sztorit jól ismertem, magával ragadott, mivel rendkívül részletesen vannak kifejtve benne a háttér- és melléktörténetek, ami újabb adalékot jelentett nem kicsit hiányos műveltségemhez, ami ezt az időszakot jelenti.
Néha azért lemondtam volna azoknak a kevésbé fontos dolgoknak boncolgatásáról, hogy például Jákobék hetvenen voltak-e, és ebbe ő maga beleszámított-e, mivel ez az események tükrében lényegtelen.
De a hossza és a néhol túlzott részletessége ellenére is nagyon kedvelem a könyvet, örülök, hogy most már az irodalmi műveltségem részét képezi.

2 hozzászólás
>!
levin2004
Thomas Mann: József és testvérei

remekmű. zseniális.

thomas mann legjobbja.

ha kurva nagy koponya lennék, és tehetséges író, ilyet írnék. (de már nem kell : ))

a legjobb téli olvasmány (ha az oroszok már megvoltak : ))

2 hozzászólás

Népszerű idézetek

>!
tgorsy

Lányságát siratta, mert íme virágzásának ideje múlni készült, s fává kellett lennie, mely gyümölcsöket hoz.

245. oldal

8 hozzászólás
>!
eme P

az ember Isten önmaga iránti kíváncsiságából született.

IV. 9. o.

1 hozzászólás
>!
tgorsy

A gyermekek sohasem figyelmetlenek, ha tanítóik dorgálva annak mondják is őket; csak másra figyelnek, talán sokkal lényegesebbre, mint ami az oktatók tárgyiassága előtt kívánatosnak tűnik fel…

p.: 368

1 hozzászólás
>!
tgorsy

Mert a jövő remény, és az időt jóságból kapta az ember, hogy várakozásban élhessen.

60. oldal (II. köt.)

>!
eme P

Ahol vagyunk, ott van a világ – szűk kör, amelyben élünk, tapasztalunk és tevékenykedünk: a többi köd.

III. 289. o.

>!
n P

Mert az élet lényege a jelenvalóság, s csak mitikusan mutatkozik titka a múlt és a jövő időalakjában. Ez egyben az élet közönséges megnyilatkozási formája, míg a titok a beavatottaké. A nép azt tanulja, hogy a lélek vándorol. A tudó viszont tudja, hogy a tan csak ruhája a lélek mindenüttvalósága titkának, s hogy a léleké az egész élet, ha a halál föltörte magányos börtönét.

48. oldal

5 hozzászólás
>!
eme P

a pihenés is része az utazásnak – türelmetlenség nélkül az időre kell bízni, hogy legyőzze a teret.

II. 221. o.

>!
tgorsy

A gyermek túl volt a fürdetésen, s nem nyivákolt többé. Aludt, pólyájába bugyolálva. Sima fekete haj fedte fejecskéjét, mely kibújásakor megtépte az anyatestet, hosszú szempillái voltak, s parányi kezecskéin teljesen kialakult körmök. Egyelőre még nem volt szép; hogyan is lehetett volna szó szépségről ilyen pici gyereknél? S Jákob mégis látott valamit, amit nem látott Lea gyermekeinél, és nem vett észre a szolgálók gyermekeinél,első pillanatra látta azt, ami szívét, minél tovább nézett, annál túláradóbban áhítatos elragadtatással töltötte el. Az újszülött körül a tisztaságnak, szelídségnek, összhangnak, szeretetreméltóságnak és Isten előtt való kedvességnek valami kimondhatatlan fénye lebegett, amelynek mibenlétét Jákob, ha nem is fogta föl, de úgy hitte, fölismerte. .a gyermekre tette kezét és így szólt: „Fiam”. Ám alighogy megérintette, az felnyitotta szemét, mely ekkor kék volt, és születésének delelőn álló napja fényét sugarazta, s parányi, tökéletesen kialakult kezecskéjével megfogta Jákob ujját. Végtelenül finom kulcsolással tartotta, s közben újra elaludt, s Rákhel is, az anya, mély álomba szenderült. Jákob pedig meghajolva állt, leheletfinom érintés fogságában, és jó óra hosszat nézte fiacskája tisztaságát, míg az vinnyogva enni nem kért, akkor anyjához emelte.

p.:300 -301

3 hozzászólás
>!
eme P

nem lehet büntetlenül szavakat mondani.

III. 432. o.


Hasonló könyvek címkék alapján

Erich Kästner: A két Lotti
Michael Ende: A Végtelen Történet
Erich Maria Remarque: A Diadalív árnyékában
Karl May: Winnetou
Franz Kafka: A per
Franz Werfel: Halljátok az igét!
Franz Kafka: A kastély
David Safier: Jézus szeret engem
Heinrich Böll: Biliárd fél tízkor
Brigitte Riebe: A Holdistennő