Halál ​Velencében 194 csillagozás

Thomas Mann: Halál Velencében Thomas Mann: Halál Velencében Thomas Mann: Halál Velencében Thomas Mann: Halál Velencében Thomas Mann: Halál Velencében

Thomas ​Mann 1911 májusában két hetet töltött Velencében, ekkor fogalmazódott meg benne a Halál Velencében ötlete: hogyan sodorja a tragikum, az elháríthatatlan végzet az öregedő Gustav Aschenbach írót szégyene és halála beteljesedéséig. Az elbeszélés jelképes helyzeteinek burjánzásában nem ok nélkül kereshetjük Mann látomását az egész első világháború előtti művészetéről. Gustav Aschenbach költője volt mindazoknak, akik a kimerülés határán dolgoznak, akik már roskadoznak a teher alatt, de még tartják magukat, költője mind a munka moralitásának, akik vézna testtel, szűkös eszközökkel, az akarat mámorában okosan gazdálkodva, legalább egy időre meg tudják szerezni a nagyság hatóképességét. Sokan vannak, és ők a kor hősei.
A világirodalom egyik legszebb és leginkább elgondolkoztató regénye szépségről, halálról, művészetről – Kulka János karizmatikus előadásában, Gustav Mahler zenéjével, 3 CD-n.
„…a Halál Velencében értette meg velem végérvényesen, hogy az irodalom… (tovább)

Eredeti mű: Thomas Mann: Der Tod in Venedig

Eredeti megjelenés éve: 1912

>!
Parlando, 2006
ISBN: 9638692146 · Fordította: Lányi Viktor · Felolvasta: Kulka János
>!
Magyar Helikon, Budapest, 1971
82 oldal · Fordította: Lányi Viktor
>!
Kner Izidor, Gyoma, 1922
102 oldal · Fordította: Lányi Viktor

1 további kiadás


Enciklopédia 3


Kedvencelte 23

Most olvassa 8

Várólistára tette 95

Kívánságlistára tette 25

Kölcsönkérné 3


Kiemelt értékelések

>!
sophie P
Thomas Mann: Halál Velencében

    Hát ez nem semmi kis darab. Nem csodálkozom, hogy kultikussá vált, nem csodálkozom, hogy örök hivatkozási alap.
    Sajnos különösebb mondanivalóm nincs. Egyrészt nem térek észhez, másrészt annyi az apróságnak tűnő fontos részlet, hogy az egyszerre fel sem fogható. Aztán az is történt, hogy ma rájöttem, hogy az utolsó előadás megy az Abszurd alak című Woody Allen filmből, úgyhogy átrohantam gyorsan, az első negyedórát le is késtem, de így is teljesen világos, hogy ez egy a Halál Velencében inspirálta film. (Persze biztos nem, de éppen lehetne)
    Szóval a felszínes olvasó azt gondolná, hogy pusztán egy szerencsétlen, idősödő pasasról van szó, aki reménytelen szerelembe esik, szerelmének tárgya egy gyönyörű kisfiú. Hát ja. Csakhogy ez a pasas egy író, lassan érzékeli az élet mulandóságát, lassan felfogja, hogy merről halad merrefelé. Közben a körülötte létező világ egyre inkább értelmét veszti: baj van az általa korábban mindenek felettinek gondolt kultúrával, baj van a hittel, baj van a „felsőbbséggel”, stb. Ebben az értelmetlenségben egyetlen értelmes dolog látszik, amihez mindenáron ragaszkodni kell, ész nélkül és mindhalálig.

>!
Magyar Helikon, Budapest, 1971
82 oldal · Fordította: Lányi Viktor
>!
gabiica P
Thomas Mann: Halál Velencében

Ahogy idősödtem, úgy dolgoztam fel egyre könnyebben a kötelező olvasmányokat, és itt már eljutottam arra a pontra, hogy képes voltam kedvelni őket. Ebben az esetben is ez volt a helyzet. Noha taszított Aschenbach jelleme, mégis együtt éreztem vele azok során, amiken keresztül ment. Sokat gondolkoztam rajta, megtaláltam benne a szépséget.

>!
csillagka P
Thomas Mann: Halál Velencében

A világirodalom egyik legszebben megírt sóvárgása. Egyszerűen nem tudok elvonatkoztatni a szereplők életkorától, a „Lolita” és a "Bánatos kurváim emlékezete"ben nem éreztem ennyire a gyomorforgató undort. Viszolyogtam végig, példásan vaskalapos kispolgárrá váltam aki még azt is megszabja, mit is gondolhatnak mások. Mann azért vigyázott arra, hogy a cselekmény véletlenül se emelkedjen a lélektani részek fölé. Túl tömény volt, meg is feküdte a gyomromat rendesen.

>!
dokijano 
Thomas Mann: Halál Velencében

Ez tényleg egy remekmű, de nekem nem volt hozzá hangulatom ebben a kánikulában. Valahogy túl nagy volt Thomas Mann mondatainak súlya, az aprólékos megfogalmazás, a lassan csordogáló eseménytelenség. Minden szó a helyén van, és mindegyikre szükség is van. Ezen a szövegen nem lehet csak úgy gyorsan átfutni. Ha néha-néha (a hőség miatt?) elbóbiskoltam rajta, akkor nehezen találtam meg a fonalat újra. Ezt a kisregényt tényleg csak olyankor szabad olvasni, amikor az ember teljes figyelmével oda tud koncentrálni arra, amit olvas.
Az eleje, amíg Aschenbach még csak gondolkodott azon, ki kellene szakadnia a mindennapok nyűgéből, na, az meglehetősen untatott. De aztán végre elindult a délvidékre, és Velencében lyukadt ki, ahol érzékletesen mutatja be a lagúna-világot és a gondolákat, gondolásokat. Érdekes, hogy a látnivalók közül csak a Szent Márk székesegyházat említi, a többi épületet, palotákat csak a „személyzeti bejáró” felől láthatjuk, ahol bizony ott úszkál a szemét. A felmelegedő víz kipárolgása fejbe veri az arra haladót, még ha egy gondola kényelmes karosszékéből szemléli is a környezetét.
Valószínűleg egy kevésbé megterhelő időszakban újra el kellene olvasnom, hogy több részletet tudjak belőle élvezni. Most mindenesetre még belekóstolok a Tonio Krögerbe is, hogy kicsit közelebb kerülhessek a szerzőhöz.

>!
VERDI
Thomas Mann: Halál Velencében

Nem azt írom amit akartam.
Csak azért halunk meg hogy a körülöttünk élők rájöjjenek mennyire szerettek. A szerelem nem nagyon jó szó, nem szeretem. Nyálassá vált, kihalt belőle a tisztelet, helyébe az ösztönök irányíthatatlan fénye prizmál.
A művészet szerelme és a szerelem művészete mindegy milyen alakot ölt a szem tulajdonosának amely meglátja, érzékeli valamely érzékével a művészetének valamilyen hatását, végtermékét, apoteózisát, inkarnációját, projekcióját, mindegy, a lényeg hogy magának olyan világot absztraháljon, olyan belső fűtöttsége égjen el a művész alkotása közben, a művész alkotta hatást is ide sorolva akinek a műve hatással van ránk, amelyet senki meg nem érthet, senki bele nem láthat hogy miért, ki mit érez és ki mit lát egy-egy dologban úgy vagy máshogy, mint mi, csak az értelmezhet aki megéli és átéli azt, amikor a test alkot, az agy irányít, a lélek jelez, a kritika jellemez, a befogadó meg magában hordja amit a művész ír, a művész fest, vagy bármit is készít, vagy készített.
A művész, a művészet nem magyaráz, a művészethez nem kell magyarázat. A műnek önmaga valójában kell megvalósítani saját magát, illetve csak akkor él egy mű ha forog.
Itt nem a szerelem a lényeg, hanem az a Szobor amibe maga Da Vinci is szerelmes volt, és Jobban izgalomba hozta mint Angelina Jolie feltupírozott ajkai az Én fantáziám.
A művészetet nem magyarázni kell, hanem megérteni a belőlünk kihozott felfokozott érzésre való reakciónk valamelyik kimenetelét.
Hogy kinek mint jelet, és kit mi hoz lázba, vagy mit tesz akkor ha egy embert egy gyereki tökéletesség folyt a művészet tökéletessége felé, semmit, csodálja azt amit egy ember vagy isten teremtett, és magával viszi akkor ha elérte azt amire az életében a legnagyobb érzés remegtette csodálatban megnyugodva megélt, és átvitte oda ahonnan születése előtt útjára bocsájtották.

@Tgorsy mondta hogy milyen óriási mondatai vannak. IGAZA VOLT, VAN, LESZ.
Amikor olvasom feljebb megy a pulzusom, és olyan mintha nekem írna, vagy mintha magamat olvasnám, illetve ami nekem a számon van de agyi defektusaim miatt nem érik ilyenné, de Mann le tudta így írni, ezért olvasom. Ennyi.
Ez van.

Valamilyen szinten halhatatlannak minősül a halottnak az ami túléli őt, vagy esetleg az időt

16 hozzászólás
>!
Aurorblade
Thomas Mann: Halál Velencében

Komolyan mondom: nem egyszer jöttem zavarba, ahogy Gustav Aschenbach elragadottsággal, rajongással beszélt a fiúról. A könyvre rá kell hangolódni – nekem másképpen nem ment…. Februárban elkezdtem olvasni, semmi nem maradt meg belőle, se hangulat, se érzések, és hát az sem, hogy mit olvastam. Tegnap estet elkezdtem elölről: olyan volt, mintha nem ugyanaz a könyv lenne. Ma reggel, mikor folytattam kellett egy kis idő, hogy „ rá álljak”… Nagyon tettszik.

1 hozzászólás
>!
Eva62
Thomas Mann: Halál Velencében

Hangulatával, mondanivalójával, rövidségével és mégis gazdagságával megfogott ez a mű.
A főszereplő, az öregedő elismert iró, mintapogár, nagy változáson megy keresztül a néhány Velencében töltött hét alatt. Vágyakozása a Szép után olyan méreteket ölt, hogy a szépség bűvöletében feladja morális tartását, rohamosan halad lefelé a lejtőn. Viselkedése szinte nevetséges. Mig néhány héttel előbb borzongva figyelte a kifestett, parókás, fiatalos öltözetben megjelenő vénséget, most maga is úgy cselekszik. Úgy tűnik, érzi, hogy Velence végzetes számára, ennek ellenére képtelen szabadúlni, tudatosan halad végzete felé.

>!
Tintapatrónus
Thomas Mann: Halál Velencében

Hangoskönyv volt. Nagyon szerettem, de mindenképpen el kell olvassam a saját szememmel. Csak azután fogok róla írni értékelést.

2 hozzászólás
>!
kalypso
Thomas Mann: Halál Velencében

Régóta a várólistámon volt ez a kötet, és nagyon vártam is az olvasást, mert egy általam kedvelt dalt ez a történet ihletett. Ehhez képest kicsit csalódtam. Mozgalmasabb, életrevalóbb művet vártam, vagy csak hangulatom nem volt hozzá igazán, nem tudom, de mindezt szerintem sokkal kevesebb oldalon, sokkal jobban el lehetett volna mesélni. 4 csillagot kap mégis, azért, mert voltak benne jó gondolatok (a misztikus jelenetek sokat adtak hozzá), az alapötlet sem rossz, a kivitelezésbe viszont belenyúltam volna Mann helyében. Persze lehet az is, hogy többet tudott volna adni, ha anno nem ég bele a fejembe A vörös halál álarca Poe-tól, de hát nincs mit tenni. Bízom benne, hogy tud ő ennél jobbat is.

>!
Annamarie P
Thomas Mann: Halál Velencében

Művészet, öregedés, szerelem, világégés kohéziója ez a könyv.
Rendkívül mély, elgondolkodtató, mondatonként lehetne elemezgetni. Nem biztos, hogy átjött az, amit Herr Mann üzenni akart, de ettől függetlenül jó volt részese lenni valami olyannak, aminek soha nem leszek a tagja, az igazi művészeté.


Népszerű idézetek

>!
HarperLee

Nincs különösebb és kényesebb valami, mint emberek viszonya, akik csak látásból ismerik egymást – akik nap nap után, óráról órára találkoznak, és amellett az illendőség vagy a saját maguk szeszélye kényszeríti őket, hogy egy köszönés, egy szó nélkül fönntartsák a közömbös idegenség látszatát. Nyugtalanság és túlfeszített kíváncsiság lebeg közöttük, a megismerkedés, a közeledés kielégítetlen és természetellenesen elfojtott vágyának hisztériája és főként valami feszes tisztelet, mert addig szereti és becsüli az ember az embert, ameddig megítélni nem képes, és a vágy a hiányos megismerés szülötte.

4. fejezet

3 hozzászólás
>!
Oriente P

(…) szárazföldön, a pályaudvaron érkezni Velencébe annyi, mint egy palotába a hátsó kapun át lépni (…)

115. oldal (Gabo, 2013, Talentum Diákkönyvtár)

>!
Enola87 P

A művészet fölfokozott élet. Mélyebben boldogít, gyorsabban fölemészt.

35. oldal

>!
encsy_eszter MP

Az emberek nem tudják, miért költik hírét egy-egy műalkotásnak. Meg sem közelítve az értelmükkel, százával fedezik fel benne – mint hiszik – a kitűnőségeket, hogy valamiképpen igazolják ezt a roppant érdeklődést; de tetszésük oka voltaképpen mérlegelhetetlen dolog: szimpátia.

1 hozzászólás
>!
Tilla

… fájdalmasan érezte, hogy a szó az érzéki szépséget csak magasztalni képes, visszaadni nem.

Negyedik fejezet

>!
encsy_eszter MP

Magány termi az eredetiséget, a merészen, meghökkentően szépet, a költeményt. Ámde a magány termi a fonákot, az aránytalant, az abszurdot és a tilalmat is.

>!
Rea P

Tekintetével átölelte a nemes alakot ott a kék víz szegélyén, és a gyönyör
rajongása elhitette vele, hogy ezzel a pillantással a Szépet magát fogta meg, a Forma isteni
gondolatát, az egy és tiszta Tökélyt, amely a lélekben él, és amelynek imádandó emberi képe és hasonmása szende könnyedségben emelkedett itt előtte.

1 hozzászólás
>!
encsy_eszter MP

(…) mindig azt vallotta, hogy igazán nagynak, átfogónak, mi több: igazán becsületesnek csak az a művészélet mondható, melynek az emberi élet minden lépcsőfokán termékenység adatott meg.

1 hozzászólás
>!
Tintapatrónus

… megindult vonzódása annak, aki lelkét áldozza a szépért, az iránt, akié a szépség.


Hasonló könyvek címkék alapján

Cornelia Funke: A tolvajok ura
Walter Jens: Elfelejtett arcok
Hermann Hesse: Sziddhárta
Daniel Kehlmann: A világ fölmérése
Heinrich Böll: Egy bohóc nézetei
Erich Kästner: Az eltűnt miniatűr
Hermann Hesse: A pusztai farkas
Herta Müller: Fácán az ember, semmi több
Heinrich Böll: És száját nem nyitotta szóra
Friedrich Dürrenmatt: A fizikusok