Halál ​Velencében 233 csillagozás

Thomas Mann: Halál Velencében Thomas Mann: Halál Velencében Thomas Mann: Halál Velencében Thomas Mann: Halál Velencében Thomas Mann: Halál Velencében

Thomas ​Mann 1911 májusában két hetet töltött Velencében, ekkor fogalmazódott meg benne a Halál Velencében ötlete: hogyan sodorja a tragikum, az elháríthatatlan végzet az öregedő Gustav Aschenbach írót szégyene és halála beteljesedéséig. Az elbeszélés jelképes helyzeteinek burjánzásában nem ok nélkül kereshetjük Mann látomását az egész első világháború előtti művészetéről. Gustav Aschenbach költője volt mindazoknak, akik a kimerülés határán dolgoznak, akik már roskadoznak a teher alatt, de még tartják magukat, költője mind a munka moralitásának, akik vézna testtel, szűkös eszközökkel, az akarat mámorában okosan gazdálkodva, legalább egy időre meg tudják szerezni a nagyság hatóképességét. Sokan vannak, és ők a kor hősei.
A világirodalom egyik legszebb és leginkább elgondolkoztató regénye szépségről, halálról, művészetről – Kulka János karizmatikus előadásában, Gustav Mahler zenéjével, 3 CD-n.
„…a Halál Velencében értette meg velem végérvényesen, hogy az irodalom… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 1912

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Horizont könyvek

>!
Parlando, 2006
ISBN: 9638692146 · Fordította: Lányi Viktor · Felolvasta: Kulka János
>!
Magyar Helikon, Budapest, 1971
82 oldal · Fordította: Lányi Viktor
>!
Irodalmi, Bukarest, 1965
272 oldal

2 további kiadás


Enciklopédia 3


Kedvencelte 24

Most olvassa 10

Várólistára tette 118

Kívánságlistára tette 39

Kölcsönkérné 3


Kiemelt értékelések

>!
DaTa P
Thomas Mann: Halál Velencében

Amikor először olvastam német szakon vagy tizenöt éve, nagyon megbotránkoztatott. Egész egyszerűen utáltam. Magát Thomas Mannt nem tudtam hová tenni, a Tonio Kröger kivételével -ami már akkor azonnal kedvenccé vált- szinte ösztönösen, megmagyarázhatatlanul idegenkedtem minden regényétől, novellájától. Főleg ettől. Aztán eltelt tizenöt év, és mai olvasáskor képtelen voltam betelni vele. Thomas Mann gyönyörűen leírta, milyen az igazi, mindent felemésztő sóvárgás – és teljesen mindegy ebből a szempontból, hogy ez az őrjítő vágy kire irányul. Elképesztő, hogy vannak könyvek, amiket egy életszakaszban utálsz, talán meg is vetsz? Hogy aztán másfél évtized múlva kedvenceld. Elképesztő Thomas Mann. Ennyire félreismertem én őt?

3 hozzászólás
>!
sophie P
Thomas Mann: Halál Velencében

    Hát ez nem semmi kis darab. Nem csodálkozom, hogy kultikussá vált, nem csodálkozom, hogy örök hivatkozási alap.
    Sajnos különösebb mondanivalóm nincs. Egyrészt nem térek észhez, másrészt annyi az apróságnak tűnő fontos részlet, hogy az egyszerre fel sem fogható. Aztán az is történt, hogy ma rájöttem, hogy az utolsó előadás megy az Abszurd alak című Woody Allen filmből, úgyhogy átrohantam gyorsan, az első negyedórát le is késtem, de így is teljesen világos, hogy ez egy a Halál Velencében inspirálta film. (Persze biztos nem, de éppen lehetne)
    Szóval a felszínes olvasó azt gondolná, hogy pusztán egy szerencsétlen, idősödő pasasról van szó, aki reménytelen szerelembe esik, szerelmének tárgya egy gyönyörű kisfiú. Hát ja. Csakhogy ez a pasas egy író, lassan érzékeli az élet mulandóságát, lassan felfogja, hogy merről halad merrefelé. Közben a körülötte létező világ egyre inkább értelmét veszti: baj van az általa korábban mindenek felettinek gondolt kultúrával, baj van a hittel, baj van a „felsőbbséggel”, stb. Ebben az értelmetlenségben egyetlen értelmes dolog látszik, amihez mindenáron ragaszkodni kell, ész nélkül és mindhalálig.

>!
Magyar Helikon, Budapest, 1971
82 oldal · Fordította: Lányi Viktor
>!
gabiica P
Thomas Mann: Halál Velencében

Ahogy idősödtem, úgy dolgoztam fel egyre könnyebben a kötelező olvasmányokat, és itt már eljutottam arra a pontra, hogy képes voltam kedvelni őket. Ebben az esetben is ez volt a helyzet. Noha taszított Aschenbach jelleme, mégis együtt éreztem vele azok során, amiken keresztül ment. Sokat gondolkoztam rajta, megtaláltam benne a szépséget.

>!
csillagka P
Thomas Mann: Halál Velencében

A világirodalom egyik legszebben megírt sóvárgása. Egyszerűen nem tudok elvonatkoztatni a szereplők életkorától, a „Lolita” és a "Bánatos kurváim emlékezete"ben nem éreztem ennyire a gyomorforgató undort. Viszolyogtam végig, példásan vaskalapos kispolgárrá váltam aki még azt is megszabja, mit is gondolhatnak mások. Mann azért vigyázott arra, hogy a cselekmény véletlenül se emelkedjen a lélektani részek fölé. Túl tömény volt, meg is feküdte a gyomromat rendesen.

>!
csgabi MP
Thomas Mann: Halál Velencében

Az elején úgy éreztem, belefulladok az unalomba, de aztán kicsit „felpörögtek” az események – már, ha lehet így nevezni, de legalább minimálisra csökkent a filozofálgatás, és volt valami cselekmény. Nem olvasnám el ismét, de gimnazistaként már olvastam egyszer, és érdekelt, most vajon mit gondolok róla. Nagyjából ugyanazt. Megérte elolvasni, de messze nem lesz a kedvencem. Ahogy visszaemlékszem, a Mario és a varázsló egy fokkal jobban tetszett anno. De nem tudom… most olvassam el vajon azt is? :-D

>!
ÁrnyékVirág
Thomas Mann: Halál Velencében

Ismét azzal kell kezdenem egy Thomas Mann műhöz írt értékelésem, hogy nehezemre esik bármit is írni, mert úgy érzem, nem vagyok méltó rá, hogy érdembeli kommentárt fűzzek hozzá.

Csupaszítsuk le ezt a könyvet történetté. Egy öregedő, meglehetősen antipatikus író Velencébe utazik, itt beleszeret egy lengyel kisfiúba, sóvárog utána, végül meghal.
Adjuk oda ezt a történetet Thomas Mann-nak, és szublimálódik. Metaforává válik. Eltűnik a történet, olyan lesz, mint a víz felszínén megcsillanó fény – apró, megfoghatatlan kiegészítése a víznek.
Mert már nem egy öregedő ember nevetséges vonzalmáról van szó, hanem a művész kétségbeesett és reménytelen vágyódásáról az abszolút szépség iránt, sőt, ennél is tágabb értelmezési lehetőségként az ember, az emberiség vágyódása az Élet iránt, miközben lassan, elkerülhetetlenül halad az Elmúlás felé. Ennyi, semmi, minden és még annál is sokkal több, pár száz oldalba szorítva.

Thomas Mann egy zseni. Egy csoda.

(Életcéljaim között szerepel, hogy Thomas Mann életművét megismerjem. Hosszútávú életcéljaim között szerepel, hogy annyira megtanuljak németül, hogy eredetiben élvezhessem őket. Elárulom, hogy C1-es szinten ettől még messze vagyok.)

4 hozzászólás
>!
dokijano
Thomas Mann: Halál Velencében

Ez tényleg egy remekmű, de nekem nem volt hozzá hangulatom ebben a kánikulában. Valahogy túl nagy volt Thomas Mann mondatainak súlya, az aprólékos megfogalmazás, a lassan csordogáló eseménytelenség. Minden szó a helyén van, és mindegyikre szükség is van. Ezen a szövegen nem lehet csak úgy gyorsan átfutni. Ha néha-néha (a hőség miatt?) elbóbiskoltam rajta, akkor nehezen találtam meg a fonalat újra. Ezt a kisregényt tényleg csak olyankor szabad olvasni, amikor az ember teljes figyelmével oda tud koncentrálni arra, amit olvas.
Az eleje, amíg Aschenbach még csak gondolkodott azon, ki kellene szakadnia a mindennapok nyűgéből, na, az meglehetősen untatott. De aztán végre elindult a délvidékre, és Velencében lyukadt ki, ahol érzékletesen mutatja be a lagúna-világot és a gondolákat, gondolásokat. Érdekes, hogy a látnivalók közül csak a Szent Márk székesegyházat említi, a többi épületet, palotákat csak a „személyzeti bejáró” felől láthatjuk, ahol bizony ott úszkál a szemét. A felmelegedő víz kipárolgása fejbe veri az arra haladót, még ha egy gondola kényelmes karosszékéből szemléli is a környezetét.
Valószínűleg egy kevésbé megterhelő időszakban újra el kellene olvasnom, hogy több részletet tudjak belőle élvezni. Most mindenesetre még belekóstolok a Tonio Krögerbe is, hogy kicsit közelebb kerülhessek a szerzőhöz.

>!
Zoska
Thomas Mann: Halál Velencében

Baljóslatú történet egy művészetben kiteljesedni nem tudó, kötelességszerű élet legvégéről. Jóval többről szól, mint egy idősödő férfi teljesen karakteridegen szerelméről egy fiatal fiú iránt, benne van egy egész élet minden elfojtása, irracionalitása.
Nagyon szeretem a fülledt Velencét, a szűk kanálisokat, az olasz strandok tengerszagú reggeleit, Thomas Mann visszaidézte a saját emlékeimet az érzékletes és mégis minimalista leírásaival. A mondatai, gondolatai németes rendben követik egymást, nem engednek közel sem a szereplőkhöz, sem a történethez, pont ezért tágul ki ez a kisregény annyira, hogy önmagánál sokkal többről is mesél: szépségről, művészetről, szemlélődő vágyról.
Mahler nagyszerű ötlet mellé, Leonard Bernstein vezénylésével különösen ajánlom, gyönyörű, filmszerű élmény lesz a szöveggel együtt.

>!
VERDI
Thomas Mann: Halál Velencében

Nem azt írom amit akartam.
Csak azért halunk meg hogy a körülöttünk élők rájöjjenek mennyire szerettek. A szerelem nem nagyon jó szó, nem szeretem. Nyálassá vált, kihalt belőle a tisztelet, helyébe az ösztönök irányíthatatlan fénye prizmál.
A művészet szerelme és a szerelem művészete mindegy milyen alakot ölt a szem tulajdonosának amely meglátja, érzékeli valamely érzékével a művészetének valamilyen hatását, végtermékét, apoteózisát, inkarnációját, projekcióját, mindegy, a lényeg hogy magának olyan világot absztraháljon, olyan belső fűtöttsége égjen el a művész alkotása közben, a művész alkotta hatást is ide sorolva akinek a műve hatással van ránk, amelyet senki meg nem érthet, senki bele nem láthat hogy miért, ki mit érez és ki mit lát egy-egy dologban úgy vagy máshogy, mint mi, csak az értelmezhet aki megéli és átéli azt, amikor a test alkot, az agy irányít, a lélek jelez, a kritika jellemez, a befogadó meg magában hordja amit a művész ír, a művész fest, vagy bármit is készít, vagy készített.
A művész, a művészet nem magyaráz, a művészethez nem kell magyarázat. A műnek önmaga valójában kell megvalósítani saját magát, illetve csak akkor él egy mű ha forog.
Itt nem a szerelem a lényeg, hanem az a Szobor amibe maga Da Vinci is szerelmes volt, és Jobban izgalomba hozta mint Angelina Jolie feltupírozott ajkai az Én fantáziám.
A művészetet nem magyarázni kell, hanem megérteni a belőlünk kihozott felfokozott érzésre való reakciónk valamelyik kimenetelét.
Hogy kinek mint jelet, és kit mi hoz lázba, vagy mit tesz akkor ha egy embert egy gyereki tökéletesség folyt a művészet tökéletessége felé, semmit, csodálja azt amit egy ember vagy isten teremtett, és magával viszi akkor ha elérte azt amire az életében a legnagyobb érzés remegtette csodálatban megnyugodva megélt, és átvitte oda ahonnan születése előtt útjára bocsájtották.

@Tgorsy mondta hogy milyen óriási mondatai vannak. IGAZA VOLT, VAN, LESZ.
Amikor olvasom feljebb megy a pulzusom, és olyan mintha nekem írna, vagy mintha magamat olvasnám, illetve ami nekem a számon van de agyi defektusaim miatt nem érik ilyenné, de Mann le tudta így írni, ezért olvasom. Ennyi.
Ez van.

Valamilyen szinten halhatatlannak minősül a halottnak az ami túléli őt, vagy esetleg az időt

16 hozzászólás
>!
Ibanez MP
Thomas Mann: Halál Velencében

Hát, nem mondhatom, hogy a kedvencem lett. Sőt, azt kell mondanom, hogy ezidáig három Thomas Mann és egyik se kapott három csillagnál többet. Azt hiszem, a még listán lévő Buddenbrook házat egyelőre elhalasztom, és tuti, hogy úgy fogok belekezdeni, hogy ha az is ennyire pátoszos lesz, mint a többi műve, akkor abba fogom hagyni (főleg, mert eléggé féltégla-mű).

De térjünk vissza Halál Velencében-re. A főhős abszolút nem szimpatikus, főleg, miután annyit filozofál, hogy égnek áll tőle a hajam. De egyébiránt sem lesz a szívem csücske az öregúr, azok után meg pláne, ahogy epekedik a fiúcska iránt. Jó-jó, mondhatjuk, hogy az epekedés plátói, de megnéztem volna (illetve nem), hogy ha nincs a járvány és a fiúcska esetleg a nagy író népszerűségétől elalélva esetleg beadta volna a derekát többre is, ugyan tényleg lett volna-e több (sejtésem szerint naná). Rendben, abban a korszakban, ahová az író filozofál, ott ez természetes volt és megszokott.

Mivel a fülszöveget nem olvastam el, arra gondoltam, hogy a fiúcska fog majd szépen kipurcanni (s akkor nyavalyoghat még egy sort az öreg), de jól meglepett az író :-D (pozitívan, hiszen így nem volt több pátosszal teleírt oldal) :-D

2 hozzászólás

Népszerű idézetek

>!
HarperLee

Nincs különösebb és kényesebb valami, mint emberek viszonya, akik csak látásból ismerik egymást – akik nap nap után, óráról órára találkoznak, és amellett az illendőség vagy a saját maguk szeszélye kényszeríti őket, hogy egy köszönés, egy szó nélkül fönntartsák a közömbös idegenség látszatát. Nyugtalanság és túlfeszített kíváncsiság lebeg közöttük, a megismerkedés, a közeledés kielégítetlen és természetellenesen elfojtott vágyának hisztériája és főként valami feszes tisztelet, mert addig szereti és becsüli az ember az embert, ameddig megítélni nem képes, és a vágy a hiányos megismerés szülötte.

4. fejezet

3 hozzászólás
>!
Oriente

(…) szárazföldön, a pályaudvaron érkezni Velencébe annyi, mint egy palotába a hátsó kapun át lépni (…)

115. oldal (Gabo, 2013, Talentum Diákkönyvtár)

>!
Enola87 MP

A művészet fölfokozott élet. Mélyebben boldogít, gyorsabban fölemészt.

35. oldal

>!
encsy_eszter

Az emberek nem tudják, miért költik hírét egy-egy műalkotásnak. Meg sem közelítve az értelmükkel, százával fedezik fel benne – mint hiszik – a kitűnőségeket, hogy valamiképpen igazolják ezt a roppant érdeklődést; de tetszésük oka voltaképpen mérlegelhetetlen dolog: szimpátia.

1 hozzászólás
>!
Tilla

… fájdalmasan érezte, hogy a szó az érzéki szépséget csak magasztalni képes, visszaadni nem.

Negyedik fejezet

>!
encsy_eszter

Magány termi az eredetiséget, a merészen, meghökkentően szépet, a költeményt. Ámde a magány termi a fonákot, az aránytalant, az abszurdot és a tilalmat is.

>!
Fanniii

A magányban némán szemlélődőnek megfigyelései elmosódottabbak s mégis élesebbek, mint a társas emberéi, gondolatai súlyosabbak, különösebbek, és mindig van bennük leheletnyi bú. Képek, benyomások, amelyeket egy pillantással, nevetéssel, egy eszmecserével könnyedén el lehetne intézni, mértéken felül foglalkoztatják, elmélyülnek a hallgatásban, jelentőséget kapnak, élmény, kaland, érzés lesz belőlük. Magány termi az eredetiséget, a merészen, meghökkentően szépet, a költeményt. Ámde a magány termi a fonákot, az aránytalant, az abszurdot és a tilalmat is.

Harmadik fejezet

Kapcsolódó szócikkek: eredetiség
>!
Rea P

Tekintetével átölelte a nemes alakot ott a kék víz szegélyén, és a gyönyör
rajongása elhitette vele, hogy ezzel a pillantással a Szépet magát fogta meg, a Forma isteni
gondolatát, az egy és tiszta Tökélyt, amely a lélekben él, és amelynek imádandó emberi képe és hasonmása szende könnyedségben emelkedett itt előtte.

1 hozzászólás
>!
Tintapatrónus P

… megindult vonzódása annak, aki lelkét áldozza a szépért, az iránt, akié a szépség.


Hasonló könyvek címkék alapján

Heinrich von Kleist: Kohlhaas Mihály
Gabriel García Márquez: Szerelem a kolera idején
Hermann Hesse: Az üveggyöngyjáték
André Gide: Meztelen
J. R. R. Tolkien: A hobbit
Victor Hugo: A nyomorultak
Arthur Conan Doyle: A sátán kutyája
Harriet Beecher Stowe: Tamás bátya kunyhója
Mary Shelley: Frankenstein
Miguel de Cervantes: Az elmés nemes Don Quijote de la Mancha