Schindler ​bárkája 63 csillagozás

Thomas Keneally: Schindler bárkája Thomas Keneally: Schindler bárkája Thomas Keneally: Schindler bárkája

Thomas ​Keneally műve egy kivételes életpályát rajzol meg, a rendkívüliben megmutatva a példázatost, a kuriózumban az általános érvényűt, úgy szerkesztve össze alapos munkával összegyűjtött dokumentumanyagát a népszerű regényíró eszközeivel, hogy akár kalandregénynek is olvasható. A történet arról szól, hogy a század legnagyob gyalázata közepette hogyan válik egy hedonista életművész a humanitás kényszerű bajnokává, minden eszmei elkötelezettség nélkül, pusztán néhány alapvető erkölcsi normához való ragaszkodásból. Oskar Schindlert látszólag semmi sem predsztinálta erre a szerepre. Erkölcsi normák? Fűvel-fával csalja a feleségét, iszik, mint a kefekötő, a náci párt tagja, és Krakkóba azért települ át, mert a gettóból toborzott olcsó munkaerő meg a Hadfelszerelési Felügyelőség pártfogása itt a lehető leggyorsabb meggazdagodással kecsegteti. Igen ám, de a gettót hamarosan fölszámolják, és Oskar, aki szemtanúja a brutális akciónak, megérti, hogy milyen sorsot szántak Hitlerék… (tovább)

Schindler listája címmel is megjelent.

Eredeti mű: Thomas Keneally: Schindler's List

Eredeti megjelenés éve: 1982

>!
Európa, Budapest, 1994
472 oldal · puhatáblás · ISBN: 9630756277 · Fordította: Walkóné Békés Ágnes
>!
Európa, Budapest, 1987
510 oldal · keménytáblás · ISBN: 9630743191 · Fordította: Walkóné Békés Ágnes
>!
Árkádia, Budapest, 1987
510 oldal · puhatáblás · ISBN: 9633070902 · Fordította: Walkóné Békés Ágnes

Enciklopédia 1


Kedvencelte 13

Most olvassa 6

Várólistára tette 78

Kívánságlistára tette 28


Kiemelt értékelések

>!
ppeva P
Thomas Keneally: Schindler bárkája

Láttam a filmet, 20 évvel ezelőtt. A film egészen más volt, nem volt ennyire dokumentarista jellegű. A könyv pedig dokumentumregény volt, tehát teljesen más hatást keltett, mint a film.
A könyv alapján Schindler nem volt az a gáncsnélküli lovag, mint ahogy a film sugallta. Így kiegészült a kép. Az azonban tény, hogy ha Schindler nem lett volna olyan, amilyen (a náci párt tagja, világfi, remek ivócimbora és bőkezű vesztegető, kapcsolatépítő, a hazárdjátékos merészségével és sok pénzzel rendelkező ember), akkor maga se élte volna túl a hitleri időket. Ez egyszerű halandónak így nem sikerülhetett volna.
Mégis hős volt, le a kalappal előtte. Mert minden magánéleti erkölcsi difije ellenére elborzadt a kegyetlenkedéstől és gonoszságtól, átlátta a faji üldözés mélységes erkölcstelenségét. Szerette az életet, mégis sokat kockáztatott, minden lehető és lehetetlen határig elment, szerette a jólétet és a pénzt, mégse kímélte az anyagi eszközöket sem, hogy az embereit megmentse.
A háború után, mikor konjunktúralovagként már nem voltak lehetőségei, nehezen találta a helyét. Kivándorol Dél-Amerikába, majd hazatelepül. De a németek egy része a háború után nem bocsátotta meg neki, hogy zsidókat mentett. Árulónak, zsidóbérencnek titulálták, kiközösítve érezte otthon magát. Szerencsére bárkájának utasai nem feledték el jótevőjüket. Mert az volt: jótevő. Ha egy ember megmentése egy egész világ megmentését jelenti, mit jelent 1200 ember megmentése?

2 hozzászólás
>!
Ibanez MP
Thomas Keneally: Schindler bárkája

“Egyórai élet is élet.”

Idén néztem újra a Schindler listája című filmet és eldöntöttem, hogy elolvasom most már a regényt is. Amikor elkezdtem olvasni, először megdöbbentem, mivel a regény egy későbbi időszakban (már a gyár létezésekor, Amon „rémuralma” idején) indul, így furcsa volt, hogy mi lesz az előtte lévő eseményekkel. De nem sokkal később a múltban történtekre is visszaugrottunk, így végül a teljes történet kibontakozott.

"Stern egyetértett vele, de az eddigi eszmecserére hivatkozva emlékeztetett rá, hogy a Herr Schindler által említett bibliai utalást abban a talmudi mondásban lehetne összegezni, hogy aki egyetlen ember életét megmenti, az egész világot menti meg.
– De még mennyire – szólt Oskar Schindler. Indokoltan-e avagy alaptalanul, de Itzhak mindvégig hitt benne, hogy ez volt az a pillanat, amikor a kellő magot elhintette a földbe."

Oskar Schindler élete és cselekedetei meglepőek. Meglepőek, mert nem élt vissza a hatalmi helyzetével, mint Amon (és oly sokan). Meglepőek, mert nem a pénzt tekintette elsődlegesnek (ismét csak, mint megint oly sokan mások). Meglepőek, mert a halállal játszott, és többszöri letartóztatása ellenére sem gondolta úgy, legyen elég, és hagyta abba, menekült el. Azt hiszem, az a fajta bátorság, amely még magabiztossággal is vegyült, nagyon ritka az emberekben.

„A marhavagonok felfedték most előttük az igazságot: mindannyian barmok vagyunk.”

A kötete első része mégsem nyerte el a tetszésem. Nem adott többet, mint a film, sőt! A film, úgy éreztem, sokkal szívszorítóbbra, izgalmasabbra, „értékesebbre” sikerült. Hatalmas különbségek sem voltak a történet részleteiben, de ami volt, az inkább a film serpenyőjét mozdította egyre lejjebb és lejjebb… kissé meg is ijedtem, hogy esetleg a teljes kötet ilyen egyhangú lesz és nem fog valami pluszt nyújtani.

„A parancsnoksági épületet telefonkábel kötötte össze a Madritsch-gyárral, és Amon gyakran hívta fel Titschet, hogy sakkozni invitálja. Az első játszma alkalmával a mérkőzés félóra alatt – és nem a Hauptsturmführer győzelmével – ért véget. Amikor az óvatosan és nem túl diadalittasan kimondott “Matt!” Titsch szájából elhangzott, elképedten tapasztalta, milyen mélységes dühroham fogja el Amont. A parancsnok magára kapta zubbonyát, bekapcsolta derékszíját, fejébe csapta a sapkáját. A megdöbbent Raymund Titsch biztosra vette, hogy a kőszállító kocsik felé indul, és ott kiszemel egy foglyot, akin megtorolja az ő Raimund Titsch -jelentéktelen sakkgyőzelmét. Ezt az első délutánt követően Titsch új módszerhez folyamodott. Három órát is képes volt eltölteni, hogy elveszítse a parancsnokkal szembeni játszmát. Amikor a parancsnoksági épületben dolgozók látták a sakkszolgálatba induló Titschet a Jerozolimskán végigbicegni, tudták, hogy nyugodalmas délutánra számíthatnak.”

A második részben azonban a már ismert történetbe apró kis sztorik vegyültek. Ezek a filmből kimaradtak, mégis megdöbbentőek. Egyre többet kapunk nemcsak Amon táborának életéről, hanem a gettó felszámolásáról is, s hogy ki milyen szerencsével avagy furfanggal úszta meg, avagy nem… Követhetjük a „piros kabátos” kislányt is éppúgy, mint Dankát és a többieket.

„Oskar listája egyesek képzeletében máris több volt puszta lajstromnál. A lista volt. Lágyan himbálódzó, gyönyörűséges hintó.”

Megismerhetjük azokat is, akik – csakúgy mint Schindler – próbáltak tenni valamit. Talán nem olyan nagy mértékben, talán nem olyan merészen és „nyíltan”, egyenes megvesztegetésekkel, mint ahogy Oskar tette, de tettek valamit. Ahogy terjed Oskar gyárának híre, úgy próbálnak az emberek hozzá kerülni, reménykedve, hogy „schindlerzsidóként” sikerül túlélniük a háborút.

„A listán feltüntetett nevek pontosak. A körülmények azonban óhatatlanul legendákat szőnek köréje. A probléma az, hogy a lista olyan sugárzó fénnyel él az emberek emlékezetében, amely éppen izzásánál fogva homályosít. A lista önmagában a testet öltött jó. A lista az élet. Körülötte, a szűk margókon kavarog az örvény.”

Meglepő volt olvasni – főleg a vége felé, amikor Goldberg is közreműködött a listában – hogy mennyien kerültek fel rá akár véletlenül, akár egy jól irányzott segítségkérés formájában… s amiről a film hallgatott, hogy mennyien viszont lemaradtak róla… A filmben egyébként gondoltam is rá akkor, amikor írták a listát és sorolták a neveket, hogy hogy emlékezhetnek mindenkire, s milyen egyszerű lehetett lemaradni róla…

„…a plaszówi és auschwitzi vesztőhelyek látványa után valahányszor Richard a játszótéri hinták lengőszerkezetét megpillantotta, hisztériás rohamot kapott.”

S jön Auschwitz… A filmben az is kurtává sikeredett, ahogy a női Schindler zsidók Auschwitzba kerülnek… mert bizony nem mentek – fürödtek – elmentek, hanem egy hétig ott „vendégeskedtek”, s azon az egy héten egy hajszálon függött az életük… A tábori életet teljes „szépségében” megkapjuk a könyvből, a zenei aláfestéssel díszített válogatásoktól kezdve a titkos búvóhelyekig, amelyek lehet, hogy csak az első elbújásra szóltak, a második alkalommal nem volt menekvés… S néha elég volt csak egy bátor lépés, hogy a rossz sorból a jó sorba átálljanak, s megmeneküljenek (ezeket a sorokat olvasva mindig görcsbe rándult a gyomrom). S a háború végső napjaiban lévő szállítmányozást is átélhetjük, a goleszówi vagonozás révén…

„Két tehervagonuknak a Jád Vásém levéltárában őrzött fuvarlevele bizonyítja, hogy több mint tíz napon át befagyott ajtajú kocsiban utaztak, minden élelem nélkül. Egy tizenhat éves fiú, R. emlékezik, hogy jeget kapartak a falakról, és ezzel csillapították szomjukat. Még Birkenauban sem szállították ki őket. A dühöngő gyilkolás folyamatának utolsó napjai voltak ezek. Őrájuk nem jutott már idő.”

A szabaduláskor is Oskar az, aki voltaképpen újra megmenti a zsidókat, hiszen a jól megválogatott szavakkal és célzásokkal eléri azt, hogy a még felfegyverzett katonák esetleges vereségérzetüket ne a zsidókon éljék ki, hanem inkább elgondolkodva a jövőn, hazainduljanak. Nincs más hátra, mint Oskarék menekülése, szerencsére ez sokkal részletesebb a könyvben.

„Elképesztő találkozás, elképesztő gyülekezet volt. Nem lenne meglepő, ha egyszer kiderülne, hogy ilyen viszontlátásra sehol máshol nem került sor a sebektől vérző Európában. Soha nem volt, soha nem lesz még egy auschwitzi szabadulás.”

Az epilógusban még Oskar Schindler háború utáni – nem túl szerencsés – életét is megismerhetjük. Furcsa volt azt olvasni, hogy azokban a hónapokban, amelyet Németországban töltött – még hosszú évekkel később is – mennyire megvetették amiatt, amit tett. Nem csoda, hogy a zsidók között jobban érezte magát, ahol legalább megbecsülést kapott. Kiérdemelte.

„Tíz nappal később Jeruzsálemben Igaz Embernek nyilvánították Oskart. E sajátosan izraeli kitüntető cím azon az ősi törzsi feltevésen alapszik, hogy a nem zsidók tömegében Izrael Istene mindenkor gondoskodik egy-egy igaz ember jótékony befolyásáról. Oskart felkérték, hogy ültessen el egy szentjánoskenyérfát a Jád Vásém múzeumhoz vezető Igazak Útján. A táblával megjelölt fa, az összes többi Igaz Ember nevében ültetett fával együtt, ma is ott áll egy ligetben. A munkásait törvényellenesen – és Kruppék, Farbenék számára elképzelhetetlen módon – élelmező-védelmező Julius Madritsch fája is fellelhető itt, éppúgy, mint plaszówi üzemvezetőjéé, Raimund Titsché.”

>!
Ildó P
Thomas Keneally: Schindler bárkája

     Nagyon sok évvel ezelőtt (inkább ki sem számolom, hánnyal is pontosan) gimnazistaként láttam a filmet, ami akkor rendkívül nagy hatással volt rám. Valahogy ezt a hatást vártam a könyvtől, ami azonban kissé elmaradt, viszont az tagadhatatlan, hogy pontos képet kapunk arról, ki is volt Schindler, részletesen olvashatunk tetteiről, de ebben a dokumentarista formában mégsem kerül olyan közel az olvasóhoz, mint azt várná.
     A mindenre kitérő könyvben jól körülhatárolható képet kapunk az SS tisztekről is, az ő kegyetlenségeiről, lefizethetőségükről, miként veti meg őket Schindler, ugyanakkor mégis kénytelen a kedvükre tenni a saját céljainak elérése érdekében. Rengeteg nehézségbe ütközve sem adja fel, kitart elképzelései mellett, és mindent megtesz azért, hogy minél több zsidót megmentsen a haláltól. Azt viszont kissé nehéz még így a könyv befejezte után is elképzelnem, mekkora reménysugarat nyújtott az ő személye a sok meggyötört számára. Nélküle jóval kevesebb esélyük lett volna a túlélésre, és mindezt ő teljes önzetlenséggel, elvárások nélkül tette. Ezt a reményt nem is lehet szavakkal leírni szerintem.
     Voltak meglepő részek a könyvben, mint például a közbeiktatott személyes kis történetek. Schindler sem volt egy szent ember, melyet magánélete, sorozatos viszonyai, nőügyei mutatnak igazán. Auschwitz leírása viszonylag röviden is visszaadta azokat a borzalmakat, amelyek ott történtek. A felszabadítás és a háború vége nem jelent egyből érezhető változást. Ezt fel kell fogni, és fokozatosan kell visszaszokni a szabadsághoz, ételhez, egyáltalán az élethez való joghoz. Az is külön érdekesség, hogy Schindlernek is nehéz volt utána megtalálni a helyét a világban, kapott hideget-meleget, és később csak a schindler-zsidók lettek az igazi közege, már-már új családja. Ez az összetartás, összetartozás volt a könyv legmeghatóbb része.
     A várt hatás szintjén egy kicsit alulmaradt, de a témában mindenképp kötelezőolvasmány ez a könyv is. Remek kiegészítése lehet a filmnek.

>!
BoneB P
Thomas Keneally: Schindler bárkája

Nekem néhol túl száraz volt, persze milyen legyen? Ez nem egy kitalált történet, itt tények vannak, adatok, amiket nem lehet másképp tálalni mint, ahogy valójában megtörténtek. Nagyon kemény egy világ volt. De nagyon jó, hogy ebben a kemény világban volt egy Oskar nevű ember, aki szembe mert szállni a hatalommal, és kihasználta a kapcsolatait arra, hogy legalább ezt a „pár” zsidót megmentse… A háború utáni életét eléggé fura volt olvasni, hogy egy ennyire nem ment neki semmi, csődbe ment gyárak, stb. De jó volt olvasni, hogy akiket megmentett azok később is segítettek rajta…

2 hozzászólás
>!
vorosmacska P
Thomas Keneally: Schindler bárkája

Lenyűgöző könyv! Ha öt a maximum csillag, akkor szívem szerint hatot adnék rá.
Csodálom az írót, aki meghallotta Poldek Pfefferberg (aki maga is túlélő, azaz
Schindlerjuden volt) kérését, hogy van egy ember, aki zsidókat mentett a II. világháborúban, és erről csak kevesen tudnak. Végigjárta a helyszíneket, tanúk beszámolóit hallgatta meg, összegyűjtötte mindazon információkat, amik a történet megértését lehetővé tették és mindezt nekünk sallangmentesen és részletesen elmesélte.
Csodálom Poldek Pfefferberget, aki nem adta fel azon reményét, hogy Oskar Schindler tettét megismertesse a világgal. Los Angeles-i kis boltjából éveken át bombázta az írókat, forgatókönyvírókat, hogy neki van egy zseniális „sztorija” a II. világháborúból, amihez jelentős mennyiségű dokumentum anyaggal rendelkezik, csak írja már meg valaki. Ő volt az, aki – mivel Spielberg mamája a vevője volt – 11 éven át minden héten felhívta Spielberg irodáját, hogy csináljon már végre egy filmet Oskar Schindlerről.
Csodálom a túlélőket, hogy nem feledkeztek meg megmentőjükről, élete végéig
támogatták, felkarolták.
És csodálom magát Oskar Schindlert, hogy ő igenis megtette, amit meg tudott tenni ott és akkor. Pedig ő is egy volt a náci gyárosok közül, akik a frissen meghódított Lengyelország területén akarták kiaknázni a kínálkozó lehetőségeket, meggazdagodni és gazdasági hatalommal bíró nagygyárossá válni (Schindler esetében plusz még ezzel imponálni Apunak). Schindler imádta a nőket, sokat ivott és náci nagykutyákkal dorbézolt. Mégis, lelkiismerete felébredt, amikor a dolgok kezdtek eldurvulni és rájött, hogy a zsidókérdés megoldása valójában azt jelenti, hogy szisztematikusan, rendszerszinten likvidálják az embereket, amit már az ő gyomra nem tudott bevenni.
Alapmű a holokauszt témában.

>!
Blissenobiarella
Thomas Keneally: Schindler bárkája

Csúnya ilyet mondani, de a film jobb volt… száraznak, vontatottnak, és – ki merem mondani – unalmasnak találtam. Ez nyilvánvalóan nem a történet miatt volt így, hiszen az csodálatra méltó, megrázó ésatöbbi, hanem mert nem tetszett, ahogy megíródott.

>!
Brigii_Posa
Thomas Keneally: Schindler bárkája

Annyira hiányolom ezt az oktatásból. Az Embert. Nagybetűvel.
Kötelességünk tudni minden politikusról, mindenkiről, aki távol a szörnyűségektől, egy kényelmes karosszékben ítélkezett milliók életéről, de az olyan emberek, akik jó célt szolgáltak, s minden megtettek, hogy ártatlanokat mentsenek meg a pokol legmélyebb bugyraiból valahogy kimaradnak a tankönyvekből. És ez nem igazságos. Ugyanúgy, ahogy tanulunk Hitlerről vagy Sztálinról ugyanúgy tanulnunk kellene az érme másik oldaláról, Schindlerről és mindenkiről, aki képes volt áldozatot hozni embertársaiért.
Nem tagadom, néha végig futott a karomon a libabőr, máskor a könnyeimmel küszködtem, s mindez idő alatt olyan csodálat és tisztelet épült ki bennem Oskar Schindler iránt, ami nem egyhamar fog elfelejtődni bennem. Megtiszteltetés volt olvasni a könyvet, s hatalmas megnyugvás, amiért a legszörnyűbb, legborzalmasabb és kilátástalanabb időkben is akadnak Igaz Emberek.

>!
Színek
Thomas Keneally: Schindler bárkája

Thomas Keneally regénye rendkívüli tömörségű, még most is kavarognak fejemben az olvasottak. Kenelly ennek a kegyetlen korszaknak kiemelkedő alakjának állít emléket. Az író ezer meg ezer történés tár elénk, ezerféle emberi és embertelen cselekedettet. Az emberi jellem olyan művű torzulásának lehetünk tanúi,melyet a korlátlan hatalom alapozott meg. Oskar Schindler lezser beállítottságával, jó üzleti és kapcsolat teremtő képességével, erkölcs normáihoz igazodva a zsidó foglyok megmentésének szánja életét. Kimagasló hős tette egy életre elkötelezi megmentettjeit, családtagjuknak érzik Oskart és élete végéig gondoskodnak róla.
Tiszteletüket fejezik ki ennek a könyvnek a megjelentetésével is. Emlékezetes olvasmány, szívből ajánlom olvasásra nektek.

>!
Fyndra
Thomas Keneally: Schindler bárkája

Nem teljesen regény, nem teljesen történelemkönyv, és talán pont ezért olyan jó.
A legmeghökkentőbb az egészben magának Schindlernek az alakja – bár valószínűleg épp amiatt sikerült segítenie a munkásain, amilyen ember volt.

>!
WildWorld
Thomas Keneally: Schindler bárkája

Nagyjából annyira egyszerű erről a könyvről írnom, mint amikor nagynéha szakkönyveket vagy ismeretterjesztő könyveket elemzek itt, mert igazából ez is az, egy dokumentumregény. Az irodalmi igény elvétve (sem) volt fellelhető a műben, persze tisztességesen meg van fogalmazva, de például az időrend folyamatos összekeverése, az előre-hátra utalgatások mindegy egyes szereplő felbukkanásakor nagyban nehezítették az események követését. Ugyanakkor, hát igen, ez valahol mégsem tud érdekelni, mert maga a történet, amit a regény elmesél, egyedülálló. Még sosem olvastam olyan Holokauszt-írást, ami az ellenállással foglalkozott, ezért nagyon érdekesnek (és persze máshol meg megdöbbentőnek, fájdalmasnak, gyomorforgatónak, stb.) találtam a témát. Schindler figurája pedig egészen elképesztő, még mindig döbbenten állok az ellentmondás előtt, hogy ez a békeidőben nem épp erkölcscsősznek nevezhető ember talált magában annyi morált ebben a felfordulásban, hogy a maga ravasz politikai módszereivel ezreket mentsen meg a haláltól.


Népszerű idézetek

>!
Ildó P

És a tiszta, értelmes szemekben az egyszer véget érő szenvedés elviselésének a képessége.

>!
Adrienn_ka

Aki egyetlen ember életét megmenti, az egész világot menti meg.

>!
forElle P

Mert a legendánál, a mítosznál nem az a fontos, igaz-e vagy sem, vagy hogy igaznak kell lennie, hanem az, hogy valamiképp igazabb magánál az igazságnál is. E történetek elárulják, hogy míg Titschet a jó remetének tartották a plaszówiak, addig Oskarban a szabadulást hozó kisistent látták, aki kétarcú, mint a görög mitológia bármelyik kisebb rangú istene, nincs híján emberi gyarlóságoknak, mindenhová elér a keze, ravaszul él a hatalmával, s önként, saját erejéből képes megteremteni a biztos szabadulás lehetőségét.

>!
Adrienn_ka

Mert Hitler több volt egy embernél: szerteágazó rendszer volt.

>!
Brigii_Posa

Nem lenne meglepő, ha egyszer kiderülne, hogy ilyen viszontlátásra sehol máshol nem került sor a sebektől vérző Európában. Soha nem volt, soha nem lesz még egy auschwitzi szabadulás.

>!
Liliane

„A végzetes emberi rosszindulat a regényírók fő témája, az eredendő bűn a történészek alapflundiuma. Erényről írni azonban kockázatos vállalkozás."

Kapcsolódó szócikkek: eredendő bűn
>!
Színek

Annyi sóvár reménykedés után végre a maguk urai voltak. Ennek súlyát, ennek bizonytalanságát kell most majd elviselniük.

442. oldal

>!
Adrienn_ka

Oskar is, a zsidók is úgy vélekedtek, hogy a német végül is civilizált nép.

69. oldal

>!
Adrienn_ka

Rendíthetetlenül hitt benne, hogy vesztegetésen kívül ivászattal lehet legkönnyebben kioldozni a bürokrácia gordiuszi csomóját.

78. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Salman Rushdie: Az éjfél gyermekei
Eleanor Catton: A fényességek
Hilary Mantel: Holtaknak menete
Markus Zusak: A könyvtolvaj
Diane Ackerman: Menedék
Gárdos Péter: Hajnali láz
Ram Oren: Gertruda esküje
Hannah Kent: Rekviem egy gyilkos asszonyért
William Brodrick: Büntetlenül
Jaan Kross: A cár őrültje