Ballada 6 csillagozás

– Szörnyűség ilyet mondani egy halott barátodról.
– A halál nem értékeli át a tényeket.

200. oldal

1900 júniusában Jimmie Blacksmith anyai nagybátyja, Tabidgi – fehér nevén Jackie Smolders – döbbenten értesült arról, hogy Jimmie feleségül vett egy fehér lányt a wallah-i metodista templomban.

(első mondat)

Novemberben Jimmie Blacksmith takarítóként dolgozott egy birkanyíró karámban a Cowrán túl, a Weddin-hegység forró medencéjében. Az ürüléket és a lehullott gyapjúdarabokat söpörte össze.

71. oldal

Az emlék fényében szomorúan gondolt magára és a szürke, jellegtelen Gilda Howie-ra, a riadt, sovány gyereklányra, akit feleségül készült venni.
Mindig azt hitte, hogy a fehér feleség növeli az ember megbecsülését a közösségben. Most döbbent csak rá, hogy két kitaszított házasságakor kettejük kitaszítottsága összeadódik vagy akár megsokszorozódik.

82. oldal

Egy lassan süllyedő fehér hozzáment egy felemelkedőben levő feketéhez. Legalábbis Jimmie azt remélte, így történt. S nagyon bízott abban, hogy az ő irányát fogják követni.

92. oldal

– Na és hogy neveled majd a kis boxosképűt, Jimmie?
– Nem lesz az boxosképű, főnök. Háromnegyed részbe fehér.
– Az bizony. Az ő gyereke már csak nyolcadrészbe lesz fekete, annak a gyereke meg tizenhatod részbe. De azért akárhány generációt is mész le, valami feketeség mindig marad bennük. És az a kicsi feketeség mindig tönkre fogja tenni őket.
Nehéz volt Newbyra haragudni, mert úgy beszélt, mintha vigasztalná Jimmie-t egy sajnálatos betegség miatt, amiről nem tehet – legfeljebb arról tehet, hogy végzetes vaksággal viszonyul a társadalmi normákhoz.

95. oldal

Dowie Stead igazi nemzeti termék volt, magas, barna hajú, keskeny kék szemű fickó; északiasan rideg arcán passzív jóindulat tükröződött; vonásai túl kicsik voltak arca felületéhez képest, mégis, megfelelő arányok esetén költőinek, sőt akár jóképűnek is tűnt volna.
Testfelépítése a célszerűséget szolgálta; és az emberek, akiknek meg kellett küzdeniük aszállyal és vakszerencsével, sáskákkal és bankkölcsönökkel, hogy megtartsák, amit megszereztek, tudták, hogy a célszerűség számít.
Ezért nyugtatta meg őket Dowie Stead látványa.

136-137. oldal

– Csak az aggaszt Dél-Afrikába, hogy annyian halnak meg betegségbe.
– Az bizony. De hát vállalni kell a betegség kockázatát, ha harcolni akarsz a búrokkal. Bár igaz, a listákon rajta van, hányan haltak meg betegségbe. Azt persze nem írják, hogy ezek közül hányan öltek meg egy búrt vagy akár egy egész csomó búrt.
– Nincs olyan sok brit katona, aki akár egy búrt is megölt, nemhogy egy csomót – mondta Toban, válaszával roppant elégedetten.
– Nem tudod megúszni. nézd csak meg a Herald listáját. Briggs közlegény: hastífusz, Brown közlegény: sebesülés, Jones tizedes: hastífusz, Smith közlegény: hastífusz, Ponce McGillicuddy kapitány: hastífusz. És így tovább a végtelenségig. Nem is a búrokkal harcolnak, hanem a hastífusszal. A Brit Birodalom a bélgörcsök ellen! A toborzóhelyekre ki kellene rakni egy táblát, hogy Figyelmeztetjük az önkénteseket annak a veszélyére, hogy esetleg búrok ellen kell harcolniuk.
Toban, akinek apja egy kitelepített ír fia volt, ennek megfelelően folytatta.
– Ez a britek háborúja, nem a miénk. Szégyentelen pazarlás minden egyes ausztrál, akit lelőnek, vagy tífuszban pusztul el. Unióba fogunk szerveződni, és nagyhatalom leszünk. De a mi világunkba, nem a britekébe. Máskülönben mi a fészkes fenének jöttek ide az apáink meg a nagyapáink?
– Munkadalokat énekelni – tette hozzá valaki, a fegyencekre célozva.

163-164. oldal

– Tudják, hogy háromezer ember keresi magukat? – kérdezte.
– Háromezer! – suttogta Mort. Ritkán lakott országban élt – mély benyomást tett rá az ezrek végtelennek tűnő nagysága.

208. oldal

McCreadie néha visszafojtotta lélegzetét, és megkockáztatta, hogy vérszomjról és gyilkosságról beszéljen.
– Megértem, hogy dühösek vagytok – mondta egyszer az éjszaka csöndjében. – Nagyon is jól el tudom képzelni, Jimmie. Úgy értem, a fehér telepesek még tíz évvel ezelőtt is portyázó bennszülöttek-ről beszéltek. De valójában hány fehéret öltek meg az őslakosok? Senki nem tudja. Szerintem nem lehet több négy-ötezernél. Még annyi sem. Ugyanakkor hány őslakost öltek meg a fehérek? A válasz: negyedmilliót. Kétszázhetvenezer áldozat. Megértem, hogy dühösek vagytok.
Jimmie titokban boldog volt az ilyen beismerések hallatán. Az ilyen fényűzésért tartotta McCreadie-t.

218. oldal