A ​bárányok hallgatnak (Hannibal 2.) 92% 687 csillagozás

Valamit valamiért

Manapság már az ember azzá válhat, akivé csak akar, de a múlt olyan időszakában, mikor a lehetőségek csak korlátozottan elérhetőek, akkor is valósítsa meg mindenki az álmait, vagy pontosabb kifejezéssel a cél szentesíti az eszközt? Egy nem mindennapi bűncselekmény sorozattal állunk szemben, hiszen az elkövető az áldozatok bőrét textíliaként felhasználva alkotja meg számára a kívánt összhatást.

A történet nagy terjedelemben tartalmaz visszataszító vagy éppen hátborzongató jeleneteket. Hannibal Lecter továbbra is egy őrült lángelme, aki szórakozása kielégítése céljából bár segíti a nyomozást, de persze csak apránként és valamiért cserébe. Starlinggel való kapcsolata bár mindvégig különös, de folyamatosan fejlődik. Az ötlet teljes egészében egyedülálló és iszonyatos.

És a legfontosabb kérdés, hogy sikítanak még a bárányok?

https://anigersbooks.blogspot.com/2021/03/thomas-harris…

Thomas Harris klasszikusa zseniális egyvelege a lélektani thrillernek, a bestiális horrornak és egy izgalmas kriminek.
A filmre vitt változata tette igazán halhatatlanná a történetet, de a könyvet se szabad alábecsülni. Harris olyan precízen és lenyűgözően rajzolta meg a karaktereit, s a bennük lejátszódó lélekfolyamatokat, hogy azt a film nem tudja igazi mélységében visszaadni.
Váltott szemszögön keresztül láthatunk bele hol Clarice Starling, Jack Crawford vagy Jame Gumb fejébe, s így a kezdő és bizonyítani akaró ügynök, a zseniális nyomozó, vagy épp a pszichopata gyilkos bőrébe bújhatunk bele. Hannibal Lecter, aki a fő mozgatórugója a sztorinak, nemcsak a nyomozóknak, de nekünk, olvasóknak is végig rejtély marad. Csak annyit kapunk belőle, amennyit ő akar, úgy játszik velünk, mint macska az egérrel, s pont ettől a sejtelmességtől lesz igazán lebilincselő és félelmetes.
A történetvezetés is nagyon tetszett. Mindjárt az elején Starling és Lecter találkozásával egy olyan erős felütést kapunk, ami aztán meghatározza az egész regény hátborzongató hangulatát, intelligens stílusát és sajátos humorát.
Aki szerette a filmet, annak mindenképpen ajánlom a könyvet is, mert más nézőpontokat ad, mélyebbre visz, illetve olyan részletekre hívja fel a figyelmet, ami nem feltétlenül hangúlyos a filmben. Mindenképpen egy új élményre számíthat, aki belevág, ráadásul önállóan is remekül érthető és élvezhető, így az sem gond, ha esetleg a sorozat első része kimarad(t).

Minden szuperlatívuszt, ami általában elhangzik a regénnyel kapcsolatban, én is aláírok. A felépítés remek, kiegyensúlyozott, a motívumháló szépen, finoman szőtt (a beszélő nevek különösen tetszettek), a karakterek kellően összetett és érdekes figurák, még a főgonosz – nem, nem az, akire az ember elsőként tippelne –, szóval még ő sem statikus alak. Szerettem, ahogy az elbeszélő a feszültségkeltés eszközeivel bánik, ahogy felcsigázza és végig fenntartja az olvasó érdeklődését, ahogy pár klisés elem ellenére szépen elkerüli a bestsellerek csapdáit.
Jó krimi, okos könyv, ahogy azt egy igazi pszicho-thrillertől elvárja az ember. A külső, fizikai erőszak rettenete mellett a lélekbe és a tudatba való finom, szinte észrevétlen behatolás mechanizmusait is érzékelteti. Egy lélektani és intellektuális játék, egyben élet-halálharc szemtanúi vagyunk. Lúdbőr… És nem csak a borzalmak miatt.
Nem is részletezem nagyon, inkább szép csendben beállok a rajongók sorába, oszt kész. Közben meg begyűjtöm a sorozat többi részét is…

„Egy népszámláló biztos egyszer megpróbált beskatulyázni. Babbal elkészítve ettem meg a máját, és egy nagy korsó sört ittam rá.”

A vörös sárkány után már nagyon hajtott a kíváncsiság, hogy végre jobban megismerjem a hírhedt Hannibal Lectert. Szerencsére ezen a téren egyáltalán nem okozott csalódást a kötet, mert itt már sokkal nagyobb szerep jutott a karakterének. A történet egy pszichopata sorozatgyilkos utáni nyomozással indul, amihez aztán Hannibal segítségére is szüksége lesz az FBI-nak. Őszintén szólva nekem valahogy nem volt olyan érdekes és izgalmas a nyomozás, mint amire számítottam. Ettől függetlenül azért kíváncsian vártam, hogy végül sikerül-e elkapniuk Buffalo Billt. A vörös sárkányhoz képest ez a kötet már sokkal jobban volt felépítve és durvább is. A kedvenc részeim Clarice és dr. Lecter beszélgetései voltak.
Az előző részben megismert Will Graham helyett új főszereplőt kaptunk Clarice Starling személyében, aki az FBI Akadémia hallgatója. Clarice sokkal különlegesebb és kidolgozottabb karakter és őt jobban meg is kedveltem, mint Willt. Aki viszont teljes mértékben lenyűgözött az maga Hannibal Lecter volt. Tény, hogy egy manipulatív szadista gyilkos, de nekem nagyon szimpatikus lett az intelligenciájával és kifinomult stílusával. Nem láttam még a filmeket, de mivel tudom, hogy Anthony Hopkins játsza Lectert, ezért folyamatosan úgy képzeltem magam elé olvasás közben. :)
Már több mint egy hete befejeztem a könyvet, de ha visszagondolok rá ez a mondat mindig eszembe jut: „Nos, Clarice, sikítanak még a bárányok?”

Vannak az ember életében nehéz pillanatok. Mint amikor megkívántam a májat, szép nagy szemű babbal. Egyszeri és megismételhetetlen könyv mára igazi klasszikussá nemesedett. Kijelölte az ösvényt számtalan utódnak, és természetesen ki is termelt jó néhány hasonló témájú és felépítésű próbálkozást. Persze szükségszerűen mindig az eredeti, a legelső a legjobb. De miért is elnyűhetetlen remekmű? Miért lehet az, hogy még két és fél évtized után is hallatlanul aktuális, még mindig képes a bőröm alá kúszni, megbabonázni, az egekig növelni az adrenalin szintemet? Elég, ha azt mondom: ennek a műfajnak (nekem) a mai napig ez a könyv a koronázatlan királya.

Ez annyira jó volt, hogy mostanában nehéz lesz krimi/thriller vonalon überelni. Tetszett ez emlékszem 15 éve is, filmben és könyvben egyaránt, de ez most végre igazán izgalmas volt. Hol a következő rész? szerintem a hétvégén benevezek egy Hannibal Lecter filmes maratonra, kezdve a Michael Mann féle Az embervadásszal, és a sorozattal, mert ezeket még soha nem láttam, ami szégyen persze, mert Mads Mikkelsen nagy kedvencem Tökéletes, elegáns szórakozás.

Hát az van kérem, hogy doktor Lecter nekem kötetről kötetre egyre szimpatikusabbá válik, még akkor is, ha emberi májat eszik babbal és egy nagy korsó sört iszik hozzá…
Lehet, hogy az én hibám, de egy ilyen zseniális, manipulatív, számító embert nem lehet nem kedvelni, hiszen mindezt olyan nagy mértékű eleganciával és hidegvérrel teszi, ami mellett eltörpül a tény, hogy egy öntörvényű sorozatgyilkossal állunk szemben.

Nagyon jó kis könyv ez, zseniálisan megformált karakterekkel, aprólékosan kidolgozott részletekkel, és egy nagyon izgalmas és hátborzongató sztorival.
Várom a következő kötetet, amely már tényleg Hannibal Lecter-t állítja a középpontba.

Kicsit döcögősen indult el a törtènet,de most szerencsère több szerep jutott Lecter doktornak,mint az első rèszben. Ő indította el a fiatal nyomozónőt a helyes irányba, ő adott tippeket a kegyetlen gyilkos kilètèt illetően. Mihelyt beindult a nyomozás,akkor vált számomra egyre izgalmasabbá a törtènet. Ebben a történetben egy elèg beteg ember az elkövető,hiszen a meggyilkolt nőket a bőrük miatt öli meg,hogy utána ő viselhesse azt. Ezek utána kíváncsi leszek a harmadik rèszre is.

Régóta érdekelnek a sorozatgyilkosok – ez így elég erős, vagy inkább bizarr állítás, de a magam megnyugtatására is rögzítem, hogy nem nagy mértékben. Csak amolyan ízesítőként, mert ha valakit érdekel a társadalom és alapvetően jónak gondolja, hogy létezik ilyen a világban, akkor nyilván az egyik legérdekesebb kérdés, hogy miért tesz valaki olyan cselekedetet, amivel a legdurvábban kiírja magát az egész haccacáréból – persze csak akkor, ha megtudják a többiek. Mert a legtöbb sorozatgyilkos alapjáraton kedves, rendes embernek tűnik, amíg meg nem tudjuk, mit csinál a szabadidejében. Ezért nyilván a pszichológiája a legérdekesebb a dolognak.

A bárányok hallgatnak azonban nem ezzel a témával foglalkozik, de ettől nem lesz kevésbé jó regény. Pszichológia a magja, de sokkal inkább a bűnüldöző agya érdekli most. Az, hogy mi motivál egy rendőrt, egy ügynököt, milyen megalkuvásokkal, traumákkal küzd – ami sok ponton nagyon is hasonló lesz egy sorozatgyilkos elméjéhez (vö. traumatikus gyerekkor). Csak az irányzék lesz nagyon más.
Clarice Starling pedig jó karakter hozzá; bár meglepően különbözött a mozi főszereplőjétől – Jodie Foster sosem tűnt számomra olyan igazi nőnek, akinek fontos a nőiessége, míg Harris hőse pontosan tisztában van vele és ennek rengeteg hátulütőjével is. Ettől a könyv kap egy plusz frissességet (amit árnyaltan és többrétűen mutat be a sztori, külön pirospontért), egy olyan problémahalmazt, ami ma is aktuális (noha nem kellene). De Starlingot ezen túl a kétségei, gyengeségei és főleg az elszántsága teszi emlékezetessé, amit két helyről ismerhetünk: a meglepően szikár belső monológokból és persze abból a párbajból, amit Lecter folytat a kezdő ügynökkel.

Hannibal, a kannibál, mindenki kedvenc sorozatgyilkosa spoiler – manipulatív, intelligens és számító. Az ilyen emberekről olvasva mindig elönt valami kisebbségi érzés, hogy sosem leszek ennyire kifinomult és okos, hogy ennyire tudjak hatni az emberekre (bár azért eszembe jut néha, talán nem ez a legfőbb cél). Viszont Lectert olvasni élvezet, hideg céltudatossága, intellektusa vonzó, csak a táplálkozási szokásaival nehéz megbékélni spoiler. A párbeszédek pörgősek és ütnek, élvezetes olvasni.

És pont jó az arány: mindegyik szereplő (Starling – Lecter – Crawford – Jame Gumb) pont elég teret kap ebben a feszes és izgalmas thrillerben, amiben nem arról kapunk igazi profilelemzést, akiről gondoljuk. Nem moralizál, inkább árnyaltan elemez, mert mindenki kap kis pofonokat, és bár vannak hősei, ők sem gáncstalan lovagok. Tökéletesen teljesíti a műfaji elvárásokat, de képes azokon egy kicsit túllépni. Jó látlelet arról a társadalomról is a városokon, kihalt ipartelepeken, rövid pillanatokra feltűnő arcokon keresztül, ami kitermelte magából ezt a fajta sorozatgyilkosságot, a kapitalizmus, elidegenedettség, magány világáról. Nem hatásvadász, de hatásos. Magadra veszed, mint egy bőrkabátot.

Szégyellem bevallani, de megszerettem Hannibált. Folyamatosan mondogattam magamban, hogy egy szadista gyilkos, nem érdemel sajnálatot, de hát mégis sajnáltam. Lelkünkre ható krimi ez.
Jöhet a következő rész.